Észak-Magyarország, 2008. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-19 / 220. szám

2008. szeptember 19., péntek /9 !»¥ MAGYARORSZÁG • Ma megkezdődik a labdarúgó NB I 8. fordulója. A nyitótalálkozó az FC Fe­hérvár - MTK Budapest mérkőzés lesz, amely 19 órakor kezdődik a Sóstói-stadi­onban. • Szávay Ágnes a szlovák Daniela Han- tuchovával az oldalán 5:7, 6:3, 10-2-re ki­kapott a másodikként rangsorolt Lisa Ray- mond, Samatha Stosur amerikai, ausztrál kettőstől az 1,34 millió dollár összdíjazású tokiói keménypályás női tenisztorna ne­gyeddöntőjében. Az első MKC-pont Debrecen (ÉM - ÜSz) - A férfi kézilabda Budapest Bank Ligában tegnap este negye­dik idei találkozóját játszotta a Mezőkövesdi KC együttese - ezúttal idegenben, Debrecen­ben. Jól kezdte a meccset a borsodi gárda (1-2), majd sokáig tartotta egygólos előnyét, a házigazdák csak loholtak utánuk. A 12. percben vette át a vezetést a legjobb négy közé vágyó DKSE, de a Kövesd nem adta magát és keményen kapaszkodott, így ismét döntetlen lett az állás (10-10). Ekkor több hi­ba is jellemezte az összecsapást, eladott lab­dák, kihagyott ziccerek, együtt menetelt a két csapat, egészen 13-13-ig. Az első félidő utolsó öt minutája azonban egyértelműen az MKC-é volt, a remek védőmunkának köszön­hetően a Debrecen képtelen volt gólt dobni, míg Ráczék igen, többet is. A szünet után elkezdte a felzárkózást a vendéglátó, de a lelkes Mezőkövesdet nem tudták beérni (19-22, 22-24). Csak az 56. perc­ben, 26-26-nál, amelyre még két gólt rá is tettek a hajdúságiak. Izgalmasan alakult a végjáték, ám előtt szépített a nagyon akaró vendégcsapat, majd pár másodperccel a befe­jezés előtt Bajorhegyi egalizálta az állást. Rosta István még az indulás megkadályo- zásáért piros lapot kapott, és a fennlévők blokkoltak egy hazai lövési kísérletet, ez már nem osztott. Az MKC tehát nagy csatá­ban megszerezte első bajnoki pontját, ami dicséretre méltó, hiszen az erőviszonyok alapján előzetesen ezen a mérkőzésen sem a kövesdiek voltak az esélyesek. IEGYZŐKÖNYV DKSE-Airport Debrecen - Mezőkövesdi KC 28-28 (13-17) Debrecen, 500 néző. V.: Hargitai, Markó. ________________ DKSE: Djordjevic - Pálos (3), Kelecsevics (4), Frey (9), Visnyevszkij (2), Juhász K. (2), Gúnya (3). Csere: Nahaj (k), Ambrus (-), Csikós (-), Lókodi (3), Mezei (2). Vezetőedző: Kovács Mihály.___________________________________ Mezőkövesd: Tóth - Papic (6), Bécsi (4), Milicevic (2), Rácz (2), Fekete (6), Juhász Z. (-). Csere: Szabó P. (k), Bajorhegyi (5), Rosta I. (2), Molnár (1). Vezetőedző: Rosta István.________________________________________________________ Kovács Mihály: - Gratulálok a Mezőkövesdnek, nem tudtunk felnőni a feladathoz. Sok technikai hibát kö­vettünk el, ami nem fér bele._________________________________ Rosta István: - A legszegényebb költségvetésű csa­pat pontot szerez a Debrécen otthonában, nem talá­lok szavakat... Köszönöm mindenkinek, a takarítótól kezdve az elnökig. Rajt két győzelemmel Miskolc (ÉM) - Megkezdte a 2008/2009-es szezont a Holcim SC női labdarúgócsapata. A borsodiak „szokás szerint” a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei bajnokságra neveztek, és az első két fordulóban két győzelmet arattak.- A két legerősebb ellenfél legyőzése után kijelenthetjük, hogy a célunk a bajnoki cí­münk megvédése - mondta Jakó István, a csapat edzője. - Ezen felül szeretnék még egy fontos dologról beszámolni. A Diósgyőri VTK NB I-es férfi csapatának vezetőedzője, Vágó Attila és ügyvezetője Dlusztus Imre jó­voltából komoly segítséget kaphatunk. A DVTK hazai mérkőzésein a kilátogató szur­kolók körében gyűjtést fognak rendezni a csapatunk támogatására. Úgy gondolom, hogy igen ritka az ilyen jellegű gesztus, és ezúton is szeretnénk megköszönni az egye­sület vezetőinek, na és persze az adakozó szurkolóknak. A PÁLYÁN Holcim SC - IMyíregháza 5-3. G.: Miklós B. (2), Bialkó B. (2), Pásztor B. ________________ Debrecen - Holcim SC 0-1. G.: Miklós B. ON http. / spQrt.bQon.hu További cikkek! A mecenatúra nem üzlet » ■ A stadion egyik leg­nagyobb használójának véleménye a tervezett rekonstrukcióról. Miskolc (ÉM - BCS) - A Diósgyőri stadion átépítése, új állóhelyi lelátó építése vagy a mostani felújítása kapcsán az elmúlt napokban nyilatko­zott lapunknak Viszlai József, Miskolc főépítésze, és dr. Var­ga László, a Diósgyőri Sport­liget önkormányzati biztosa. Utóbbi azt is mondta, hogy kí­váncsi lenne arra, hogy diós­W ............................................. A diósgyőri labdarúgásban betöl­tött szerepünk nem üzleti jellegű, hanem mecenatúra alapú, Baranyi SAndor .............................................V győri labdarúgócsapatot mű­ködtető vállalkozás tulajdono­sának „érdekében, szándéká­ban áll-e, hogy a jelenlegi, gyakorlatliag komforttalan lé­tesítmény fejlesztésében részt vegyen, anyagi szerepvállalás formájában”. A mindennapok Erről kérdeztük Baranyi Sándort, a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatát működ­tető cég tulajdonosának, a Szeviép Zrt.-nek a tulajdono­sát, vezérigazgatóját.- Őszintén szólva én jobban örülnék két-három normál méretű labdarúgópálya meg­építésének, mert örömmel mondhatom, hogy ott tart most a diósgyőri utánpótlás, hogy olyan sok gyerek spor­Komforttalan környezetben tol nálunk, hogy pályagondok­kal küzdünk, más helyen is pályabérleti díjat kell fizet­nünk - mondta Baranyi Sán­dor. - Ezek a mindennapok problémái, ami mellett szin­tén fontos, hogy az ünnepnap­okon, a felnőtt csapat mérkő­zéseinek idején milyen körül­mények között nézhetik a di­ósgyőri szurkolók azt a kira­katot, ami a gyerekeket, illet­ÚJ: 2.5 MILLIÁRD Baranyi Sándortól azt is megtud­tuk, hogy fél évvel ezelőtt ő is lát­ta Viszlai József, Miskolc fő­építésze által korábban készített, új állóhelyi lelátó építését tartal­mazó terveket. „Még árkalkulá­ciót is készítettünk hozzá, és igye­keztünk minden költséget a mi­nimum áron számolni, és így jött ki a 2,5 milliárd forintos beruhá­zási költség". (Fotó: ÉM-archlv) ve az ő szüleiket, nagyszülei- ket arra inspirálja, hogy a fi­atalokat lehozzák hozzánk edzésre. Üzleti alapon A Szeviép Zrt. vezérigazga­tója a dr. Varga László által felvetett kérdés elől sem akart kitérni.- Beszéljünk a stadionról, de üzleti szempontból: ne­künk, mint bérlőknek termé­szetesen nem mindegy, hogy milyen a bérlemény állapota - jelentette ki Baranyi Sán­dor. - Azonban az ingatlan, a terület, és rajta a felépítmény mint arról nemrégiben a köz­véleményt is tájékoztatták, most már a miskolci önkor­mányzaté. Örülnénk annak, ha egy felújított, átépített sta­dionban rendezhetnénk a mérkőzéseinket, mert való­színűleg néhányan azért ma­radnak távol a meccsektől, mert a nézőtéri kiszolgáló-lé­tesítmények színvonala fino­man szólva is kívánnivalót hagy maga után. Ha azt vesz- szük, hogy egy megújult sta­dion önmagában 10 százalékos növekedést eredményezne a mérkőzések látogatottságá­ban, akkor ez, az éves szinten kb. 40 millió forintos jegy- és bérleteladásokat 4 millió fo­rinttal növelné, ami tíz év alatt, - ez az ingatlanbefekte­tés megtérülésének maximum ideje napjainkban - 40 millió forintot jelentene. Vagyis üz­leti alapon ez a maximum, amit el lehetne költeni, azon­ban ez nem akkora tétel, ami jelentősen befolyásolná a be­ruházás nagyságrendjét. Ar­ról nem is beszélve, hogy egy bérlőtől nem igazán elvárha­tó, hogy a bérleményen saját költségén beruházásokat hajt­son végre. És arról sem sza­bad megfeledkezni, hogy a diósgyőri labdarúgásban be­töltött szerepünk nem üzleti jellegű, hanem mecenatúra alapú, ebben az évadban kö­zel 200 millió forintot fordít a tulajdonosi kör a csapat működtetésére. TÉMA VOLT A miskolci önkormányzat csütör­töki ülésén is szóba került a Diós­győri stadion felújítása, átépíté­se: dr. Szinay Attila képviselő sze­rint csapat működtetését és a sportlétesítmény, illetve az ezt övező ingatlan fejlesztését egy kérdésként kellene kezelni, ahogy azt más városokban, más csapa­tok környékén is tették. Nedved örül a Ju­ventus egyetlen góljá­nak. (Fotó: EPA) BAJNOKOK LIGÁJA További négy csoportban kezdődtek meg a küzdelmek a labdarúgó Bajnokok Ligájában szerdán este. Az eredmé­nyek, 1. forduló: E csoport Manchester United (angol) - Villarreal (spanyol) 0-0. Celtic Glasgow - Aalborg (dán) 0-0. ________________________ F csoport Steaua Bucuresti (román) - Bayern München (német) 0-1 (0-1). G.: van Buyten (15.).___________________________________ Öiympique Lyon (francia) - Fiorentina (olasz) 2-2 (0-2). G.: Piquionne (73.), Benzema (86.), illetve Gilardino (12., 42.). G csoport FC Porto (portugál) - Fenerbahce (török) 3-1 (2-1). G.: Lopez (11.), Gonzalez (13.), Linó (92.), illetve Güiza (29). Dinamó KijeV (ukrán) - Arsenal (angol) 1-1 (0-0). G.: Ban­qoura (64. - 11-esből), illetve Gallas (88.).____________________ H csoport Juventus (olasz) - Zenit (orosz) 1-0 (0-0). G.: Del Piero (76.).________________________________________________________________________ Reál Madrid (spanyol) - BATE Boriszov (fehérorosz) 2-0 (1-0). G.: Ramos (11.), van Nistelrooy (57.). FOOTBALLCHALLENGE iZUPERI InUrtMvY; BORSODI BOOIM.HU Hirdetés t

Next

/
Oldalképek
Tartalom