Észak-Magyarország, 2008. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-18 / 219. szám

2008. szeptember 18., csütörtök ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT | Dobos Tibor Gyulai Péter Kolostori Gábor Ön mit szól hozzá, hogy a város eladná a Nép­kert egy részét? A megkérdezettek véleménye egyöntetű. Mindannyian olvastak (lapunkban és a BOON-on) arról, hogy a csü­törtöki, miskolci közgyűlési ülésen téma lesz a Népkert területe egy részének eladási szándéka. Dobos Tibor úgy fogalmaz, hogy lokálpatriótaként ellene van minden olyan tervnek, döntésnek, amely a közösség érdekét sérti. Már­pedig - így látja - ez egy ilyen terv. Éppen ezért ellenzi, hogy eladja a város a szóban forgó területet. Nem csök­kenteni, hanem növelni kell, kellene a városi zöldterü­leteket - mondja Gyulai Péter. Felemlíti, hogy gyerek­korában mennyivel nagyobb, és milyen gyönyörű volt a Népkert. Bűn tovább csökkenteni. Kolostori Gábor sze­rint sem eladni kell a szóban forgó területet, nem szállo­dát kell oda felhúzni, hanem zölddé tenni, avagy olyan, sportolásra alkalmas egységgé átalakítani, ami vonzza a miskolciakat. Szarka Gábor így fogalmaz: „Büszkék vagyunk Lillafüredre, az Avasra, a Csanyikra, Tapolcára, és arra, hogy van egy Népkertünk. Nem szabad bánta­ni, nem szabad elvenni a város tüdejéből". Szabó Virág azt mondja: „Zöldet, zöldet, még több zöldet!" Hangsú­lyozza: fontos érték számára a természet, annak védel­me, éppen ezért ellene van a Népkert megcsonkításá­nak. Azaz: további megcsonkításának. Egyáltalán: van igény Miskolcon újabb szállodára? - teszi fel a költői kér­dést Dékány Károly, hozzátéve, ez persze legyen a befek­tetni szándékozó gondja. Az viszont mindannyiunké, ha eladja a város a szóban forgó népkerti területet. Szerin­te sem szabad ennek megtörténnie. Szarka Gábor Szabó Virág Dékány Károly Jégcsarnok Könyvtár Temetők v ■ V J Aszfaltos Sportpályák Salakmotor pálya Sportcsarnok Salakos £ SertlSp0rtpA'yái{ Vigadó Az eladni kívánt terület a Népkertben Grafika: Észak-Magyarország Miért egyirányúsították? Miskolc (ÉM) - Egyik olvasónk szerint nem kellően átgondolt volt az a forgalomszabályo­zás, amikor Miskolcon, az északi tehermen­Az olvasó tesítő tervezett nyomvonalát, a város felé egyirányúsították. Korábban a Károly utca végén balra és jobbra is egyirányú utcák voltak, és ennek megszűn­tetésével óriás forgalom zúdult rá az addig csendes Andor utcára, és az arra merőleges utcákra, amelyek a Győri kapuval biztosítják az összeköttetést. Ez az erős for­galom reggelente hatványozottan jelentkezik, mert sokan itt akarnak surranópályát szerez­ni az északi tehermentesítőre, a belváros felé - írja olvasónk. Azt kérdezi: ki és miért döntött a forgalomszabályozás eme formája mellett. A levelet elküldtük az önkormányzatnak, ahon­nan a következő választ kaptuk levélben. RÉSZLET A LEVÉLRŐL j j sj'J xjJYYPyTj frTTjsr) S ít¥j 'ffjyfi jjj'/j yJ'JWrfrsfJ JJ > „Az Andor utca aszfaltozására a kilencvenes évek köze­pén került sor. Akkor, a Lyukói szénbánya még üzemelt. Az aszfaltozást követően a Lyukóból érkező tehergép­kocsi forgalom, kihasználva az aszfaltozást, az Andor utcára kezdett átterelődni. A kihelyezett tilalmi táblák, ! három helyen elhelyezésre kerülő „fekvő rendőrök" nem bizonyultak hatásosnak. A lakók megnyugtatása, az útburkolat megóvása érdekében született meg az a forgalomszervezési elgondolás, hogy az Andor utca for­galmát a Károly utcánál két irányban egyirányúsitjuk. Az elmúlt tíz évben bekövetkezett forgalomnövekedés, a munkakezdések időbeni változása, gépkocsiszám növe­kedés, az MVK Zrt. menetrend-változtatása (Újgyőri főtér átszállóhely) eredményezte azt, hogy reggeli idő­szakban az Újgyőri főtértől, a Stadion, Bertalan utcáig, mind két forgalmi sáv telitett. Az elmúlt évben számos megkeresés érkezett arra vonatkozóan, hpgy a reggeli időszakban a fent leírt forgalmi helyzeten változtassunk úgy, hogy az Andor utca egyirányúsírását változtassuk meg, segítsük a Diósgyőr felöl jövők eljutását. Ennek tettünk eleget a forgalmi rend változtatásával." Népkert: bizony, jókora terület A fideszesek bemutatták az említett területet (Fotó: o t.) ■ Ha eddig nem volt világos, most megmu­tatjuk, melyik területről van szó. Jó nagy. Miskolc (ÉM) - A miskolci Agorán, a lapban és a BOON- on napok óta téma a Népkert egy részé­nek eladá­sát célzó közgyűlési ülési javas­lat. A meg­kérdezettek közül a szocialista és SZDSZ-es képviselők (város­vezetők) kivételével senki nem támogatja az ötletet. (Az „utca embere” egybehangzó véleménye ezen cikk mellett olvasható.) Hogy melyik területről van szó? Ezt a helyszínen rögzítet­tük, tegnap délután, amikor a miskolci Fidesz-frakció nevé­ben sajtótájékoztatót tartó Juga György és Tavaszi Zsolt (a terü­let képviselője) „körberajzolta” a 11 ezer 250 négyzetmétert. A tég­lalap egyik oldala a 2-es számú jégpálya utáni műfüves pálya kerítése, a vele szemben levő a Király utca. A két hosszan­ti oldal: az evangélikus temető és a Népkertbe vezető út(tól pár méterrel beljebb.) Az 500 milli­óért eladni kívánt terület egy részén most éppen cirkusz áll, mellette sportpálya, fű, fa. Rész­ben zöld, részben zöldítésre váró része ez a Népkertnek. A köz számára A területnek, ha oda szálló épül, a negyven százalékát fog­lalja majd el az épület. (Az építé­si szabályzat értelmében.) Ahogy a fideszesek (is) fogalmaznak: tönkretéve a Népkertet, annak (még) meglevő hangulatát. Jelen­tős környezetterhelést okozva. Plusz: a temető fölé magasodó szálló?! A Fidesz véleménye: a városvezetés ismét el akar vala­mi olyasmit adni, ami mindany­É SlftKemtippek. boon.hu •Miskolci közgyűlési ülés - 2008. szeptember 18-a (PDF) nyiunk közös kincse, amit fej­leszteni kellene, rendbetenni - a köz számára -, nem pedig elkó­tyavetyélni. A képviselők egyéb­ként úgy tudják, hogy a napiren­di pont javaslatáról az MSZP-n belül se egységes az álláspont. A Fidesz módosító indítványt nyúj­tott be a csütörtöki közgyűlé­si ülésre. 13 990 Ft/db ALDI tájékoztató MY NIGHT STYLE Jersey gumis lepedő* franciaágy méretű, 100 % pamut, bőrbarát anyagból, különböző színekben, méret: 180 - 200 x 200 cm CEKEH 1999 Ft/db SZÍNES: W FEHÉR: W ^ ©□ (okozat 4 799 Ft/db ra. 4 999 Ft/db CASALUX Nemesacél kültéri falikar mozgásérzéke­lővel* kb.am-es izzóval beállítható süti csütörtök TÜ CASALUX Halogénlámpa, polc alá szerelhető* energiatakarékos Izzókkal, hosszabbító kábellel, a lámpatest mérete: kb. 50 x 8 x 2 cm EE5 Oszlopos fúrógép* » üresjárati fordulatszám: 280 - 2 350 forti./perc1 * fogaskoszorú-furattokmény: 1.5x16 mm * max. fúrási kapacitás: fém: 16 mm, fa: 35 mm ► a fúróasztal mérete: 17x17cm I tOv I 5Ü3 Munkaköpeny* 1999Ft/db 100 % pamutból, praktikus, világoskék, sötétkék vagy szürke színekben, méret . 48 - 56 BBS Digitális tolómérő* polírozott nemesacélból, mérési terület: 0 -150 mm. választható mértékegység, mm/inch. felbontás: 0,01 mm rO CASALUX Mennyezeti spot­lámpa, 6 izzós* különböző modellek. G 9 vagy GU10 foglalat. 4 x 40 W-os. valamint 4 x 50 W-os izzóval együtt 4 799 Ft/db KS Fúrószár-készlet, 15 részes* fafúró-készlet. fémfúró-készlet vagy kőfúró-késziet 1799 Ft/készlet MY HOME STYLE Lábtörlő* taszítja a szennyeződéseket i és a vizet, kültéri és beltéri | használatra, különböző színek, méret: 60x90 cm Háromszög­seprű, telesz­kópos nyéllel* stabil, háromszög formájú kefefej, magas helyiségek és lépcsöházak tisztítására 1999 Ft/dl KITCHENWARE 999 FVdb Konyhai szemetes* kiváló minőségű nemesacélból, magasság; kb. 16 cm. 0 kb. 12 cm. űrtartalom kb. 1.21 Takarófólia szett* 2 sztatikusan feltöltött fóliatekercs. 1 vízálló papírtekercs. 2 takarófólia (4 x 5 m) és 1 speciális fólia- illetve papírvágó Ecset-szett, „Soft Touch", 5 részes* méret: 2 x 5 cm, 2 * 4 cm és 1 * 2,5 cm TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT megtalálja az ALDI üzleteiben! Tárolódobol szett, 5 részes* 999 Ft/szett 999 Ft/SZCtt Lecsepegtető tálca dpőhöx* 599 Ft/darab 599 FVdb Konyhai papírtttrfőtartó* 999 Ft/darab 999 Ft/db Színezőfesték, 500 ml* 499 Ft/flakon 998 Ft/I | Szórólakk, 400 ml* 799 Ft/flakon 1997,50 Flő Ragasztószalag* 499 Ft/darab 499 FVdb Krepp festőszalag szett* 799 Ft/szett 799 Ft/SZett WC-tisztító és vízkőoldó, 750 ml* 499 Ft/flakon 665,33 FVI Takaróponyva* 699 Ft/darab 699 Ft/db Virág cserép* 499 Ft/darab 499 FVdb Fertőtlenítő hatású tisztítószer, 1,51* 499 Ft/flakon 332.67 Fl/I Mlkroszálas „DUÓ" törlőkendő, duopack* 499 Fl/csomag 249.50 Ft/db • A tv írtékevh? kizáuta.i h.iztűitási mt'nnyi<.oqb, iltus/váciOktsup.ln elkészítési iH tálalási j.ivum.iu on gglljban értékesítünk. 4 termékek mus/uktbK) ül í c MikÓN/ll'lll ickök nem betéti l | >?olqóln.iL ihjv.m, ÍMog elülhetnek J * kórjuk vorjyo figyelembe luwjy állandó.i Amennyiben gondos tervezésünk ellenei! olOn látottóktól, az ‘n termékek i sjk Vi tleges helye1 1 toglol A lei iniliuk de otj mii nyomda' www.aldi-hungary.hu Balatoniadé, Rákóul Ferenc út 295. • Donyhád, Deák Ferenc u. 10/B • Budakeszi, SzőlÖskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. kér., Bökényföldi út 102. Cegléd, Pesti út 93. • Debrecen, Kishatár út 9. ® Debrecen, Ozmán u. 1. • Dunaföldvár, Füzes sor 2-4. • Gárdony, Szabadság út 21. • Gyula, Bicere u. 15/A • Hajdúböszörmény, KülsŐ-Szobosziói út 2/B • Halásztelek, Korbuly u. 1. • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31. • Jászberény, Nagykátai u. 22/C • Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadak útja 9. Keszthely, Tündérlak út 2. • Mosonmagyaróvár, KIrátyhIdai út 63. • Nyíregyháza, Kállól út • Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pécs, Árnyas u. 25. • Piliscsaba, ró út 2. • Siklós, Harkányi út 59. • Siófok, Attila u. 74. • Székesfehérvár, Szent Flórián krt. n • Szombathely, Szent Gellért u. 49. • Törökbálint, Süssen u. 1. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. Hirdetés 851500

Next

/
Oldalképek
Tartalom