Észak-Magyarország, 2008. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-16 / 217. szám

2008. szeptember 16., kedd AKTUÁLIS / HIRDETÉS /4 RÖVIDEN • Táncturné. Megyei táncturnéra indul a Miskolci Nemzeti Színház tánctagoza­ta. Úgynevezett tájelőadás-sorozatuk első állomása Tokaj, a Paulay Ede Színház, ahol a Bála gála - Vasgyári capricdo (szeptem­ber 18-a; 19 óra), a Fekete zaj (szeptember 19-e, 19 óra és a Petruska labor (szeptem­ber 20-a, 19 óra) című előadásokkal lépnek a közönség elé. Az előadások után a nézők az alkotókkal találkozhatnak. Pálfi Áprily Quirin Zsolt Zoltán Ágnes Milyennek látják a Fiatal Filmesek Nemzetkö­zi Fesztiválját? Most vagyok először ezen a fesztiválon, de nagyon jó lehetőség arra, hogy találkozzanak a filmterjesztők és gyártók. Annak is örülök, hogy széles a választék, hiszen rövidfilmeket, animációs filmeket, hosszú filmeket is bemutatnak - mondta Pálfi Zsolt. Mint alkotók jöttünk ide, hiszen részt veszünk a Celluloid Workshoppon, egy hét alatt egy rövidfilmet készítünk. Elmondhatom, hogy ez a legjobb hangulatú fesztivál Magyarországon, min­dig tárt karokkal várnak - tudtuk meg Áprily Zoltántól. Most vagyok először a fesztiválon, de nagyon barátsá­gos volt a fogadtatás. Sok ország, sokféle filmje sze­repel, olyanok, amelyek más fesztiválokon nem látha­tók - vélekedett Quirin Ágnes. Szinte hazajáró lélek vagyok a fesztiválon. Mindig jövünk, a hangulatot is szeretjük és a fesztivált is nagyon értékesnek tartom - válaszolta Lóth Balázs. Vendégszerető város Miskolc. Mi filmet is forgatunk itt, és ehhez komoly segítséget kapunk a helyiektől. Családias hangulat van a fesztivá­lon, és Miskolc egy nyitott város - mondta Borsos Mik­lós. Majdnem minden évben itt vagyok, így elmond­hatom, hogy ez a rendezvény hazánk második legna­gyobb filmfesztiváljává kezdi kinőni magát - mondta Simonyi Balázs. Lóth Borsos Simonyi Balázs Miklós Balázs SZERKESZTŐSÉGÜNK VENDÉGE VOLT: SzabóPéter, a miskolci szimfonikusok igazgatója Az első évről - „csupa jó!" ■ Ritkán bemutatott műveket is hallhatunk a miskolci szimfonikusok új évadjában. Hegyi Erika khe@inform.hu Miskolc (ÉM) - Szerkesz­tőségünk vendége volt Szabó Péter, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója, akitől meg­tudtuk, a zenekar újdonságok­kal is szolgál idei, immár 45. évadjában, amellett, hogy foly­tatja hagyományait. ÉM: Hogyan értékelné a zenekar igazgatói székében töltött első évet? Szabó Péter: Ilyenkor csak jót szabad mondani. De valóban nincs okom másra. Az elmúlt év előkészítése tulajdonképpen még Sir László volt igazgató nevéhez fűződik. Nekem „csak” le kellett vezényelnem a prog­ramsorozatot. Természetesen más kihívásokkal találja szem­be magát az ember művészeti titkárként és a zenekar igazga­tójaként. Itt már nemcsak véle­ményt alkotok, hanem döntése­ket is hozok. Remélem, minden­ben sikerült helyes utat válasz­tanom... ÉM: Egy évvel ezelőtt az ifjú­ság zenei nevelését és a zene­kar Dél-Európa felé történő nyitását fontos feladatának tekintette. Sikerült ezeken a területeken előre lépni? Szabó Péter: Nekem ezek hosz- szú távú terveim. Az ifjúság zenei nevelése egyelőre ugyan­úgy történik, mint az elmúlt években: ifjúsági hangverse­tőt kiragadni a teljesség igé­nye nélkül, velük az elmúlt éva­dok során már találkozhatott a közönség. ÉM:-Megteheti-e a zenekar, hogy kísérleti terepre téved­jen, meghökkentő zenemüve­ket mutasson be? Szabó Péter: Nem csak meg­teheti, de meg is kell ten­nie. A Miskolci Szimfonikus nyékét szervezünk, és folytat­juk a Játsszunk zenét a szim­fonikusokkal! című sorozatot is. Folyamatban van a dél-eu­rópai koncertek szervezése, ennek első állomása egy észak­olaszországi hangverseny lesz még ebben a hónapban. ÉM: Mire számíthat az új évadban a zenekar közön­sége? Sok újdonságra, vagy inkább a hagyományok foly­tatására? Szabó Péter: Elsősorban hagyományainkat folytatjuk. Ugyanúgy három bérletet hir­detünk, mint azt már megszok­hatták a koncertlátogatók. A Szezonbérletet a Filharmónia szervezi, de a zenekar aktív közreműködésével. Ugyan­úgy tartunk karácsonyi, újévi és húsvéti koncerteket, mint eddig, és a tavalyi évhez hason­lóan rendezünk KLAZZ koncer­teket is. A továbbiakban is szo­ros kapcsolatot ápolunk a fővá­rosi Művészetek Palotájával, és felkérést kaptunk operafeszti- váli szereplésre is. Az újdonságok közé tarto­zik, hogy a gyerekek­nek szóló programun­kat valószínűleg a fővá­rosban, a Művészetek Palotájában is bemutat­hatjuk, és májusban filmzene­koncertünk lesz. Különleges­ség még, hogy a zenekar a 45. évadjába lépett, az évforduló tiszteletére október 9-én tar­tunk ünnepi koncertet a Művé­szetek Házában. ÉM: Kikre figyeljünk az idén? Mely kiváló művésze­ket sikerült meghívniuk? Szabó Péter: Nagyon örülök, Zenekar feladata az is, hogy olyan darabokkal is megis­mertesse a közönséget, melye­ket ritkán hallhatnak. Az évadban felcsendül például Sosztakovics több műve, vala­mint Fauré, Copland és Nielsen egy-egy darabja. Ezekről a művekről elmondhatjuk, hogy ritkán mutatják be ezeket. ttUKemtippek boon.hu •A zenekar bérletes hangversenyei (PDF 18 kB) Szabó Péter: A zenekar a 45. évadjába lépett (Fotó: Ádám János) hogy januárban szó­listánk lesz Piotr Anderszewski zongoraművész, aki először jár Miskolcon. Mel­lette természe­tesen megannyi kiváló művész lesz vendégünk az évadban, akik közül nem sze­retnék egyet­ket­Dr. Szobeczki Zsolt Bőrgyógyász *» pattanásos bőr, ekcémák gyógyítása ^ anyajegyek szűrése dermatoszkóppal szemölcsök eltávolítása lézeres szőrtelenítés, hajszálérkezelés Botox, ráncfeltöltés, izzadásgátló kezelés Magánrendelés: Miskolc, Álmos u. 1. (Szentpéteri kapu sarok) Bejelentkezés nélkül: péntek 14P°-17°“. Bejelentkezéssel: kedd egész nap, péntek délelőtt. www.szobeczki.hu IX 30/399-0202 Dr. Lukács és Társa Bt. Dr. Lukács Miklós IDEGGYÓGYÁSZATI ES EMG DIAGNOSZTIKAI MAGÁNRENDELÉS Az idegek és izmok betegségeinek klinikai és műszeres vizsgálata Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Központja, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsillnszky utca 45. 3. emelet Rendelési idő: csütörtök 16-19 ElőjegyzésJeiefonon: < 20/957-6221 ZÁ DIÓSGYŐRI KÉPALKOTÓ \diagnosztikai központ Huniko Kft. Osztályvezető főorvos: Dr. Jenei Judit Miskok, Kerpely Antal út 1. I. emelet (SZTK épülete) Rendelési idő: hétfő, kedd, péntek: 8-14 óra c szerda, csütörtök: 8-19 óra jji Sürgősségi Betegellátó Centrum ^ Diósgyőri Kórház Miskolt, Kórház út 1. (új épület) , Telefon: 46/531-733 / 46/531-700/246, 272 mellék ( Computer Temegrephia Ultrahang \ és Digitális Rintgendlagnositlka Rendelési 144: hélkö,napokon S-10 éra Dr. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS osztályvezető főorvos az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAI RENDELÉS (nemzőképesség-zavarok) A rendelés péntek 17-19 ÓRÁIG! Miskolc, Kálvin János út 1. Tel.: 70-212-2158 EGÉSZSÉG MEGŐRZÉSÉBEN! BETEGSÉGEK ENYHÍTÉSÉBEN! Segít Önnek a BEMER terápia. OKTÓBERBEN INGYENES KEZELÉS! Dr. Szemerszlci Terézia ideggyógyász adj. Ideggyógyász magánrendelés: péntekenként 8-14 áráig Bejelentkezés: tel: 0Ó-20/291-Ó885 BEMER-kezelés: hétfőtől péntekig 15-19 óráig Bejelentkezés: tel: 0Ó-20/28Ó-01Ó2 „ Helye: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. 45. I Dr. Bakos Margit yYj -'529 Miskolc, Csabai kapu 4.1 *46/363-915, TERÁPIA 20/9646-816 Ismeretlen eredetű betegségek diagnosztizálása • Fogászat • Allergia vizsgálat és kezelés • Klimax • Migrén • (Annira • Fogyókúra fülakupunktúrával szervezet rezgésin/ormticióinak 8 a:ámltőgtj* *es feldolgozásit elekno-okupimkuirás Mérésekkel kombinálva A BEMER terápia elmélete, tudományos háttér és gyakorlati alkalmazás A BEMER mozaikszó, jelentése: Bio- Elektro-Mágneses-Energia-Reguláció. Az egészség mindenkinek a saját felelőssége. A nyugati orvoslás mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a természe­tes gyógymódok, melyekkel a szervezet működését támogatva, mellékhatásmen- tesen lehet javulást, gyógyulást elérni. A betegségek kb. 90%-a vérellátási za­varon alapul. A BEMER terápiával a 200 mikrométer átmérő alatti arteriolák las­sú fali mozgását (a vasomotiót) javítjuk, melyet az életkorral vagy a betegségek által veszítünk el fokozatosan. Ennek ha­tására javul a kapilláris áramlás, a vénás elfolyás, a vizenyők csökkennek, a sza­bad gyökök és salakanyagok hatékonyab­ban távozhatnak általa a szervezetünkből, továbbá javítjuk az immunrendszer működését, az idegsejtek vezetőképes­ségét és elősegítjük az ásványi sók, vi­taminok beépülését a sejtekbe, a szerve­zetbe. A BEMER terápia sikeresen alka- i-mazható a vérkeringési zavarok, reuma, arthrosis/arthritis, diabetes, bőrbetegsé­gek, migrén, fájdalomcsillapítás, anyag­cserezavarok, alvászavar, potenciazavar, sebgyógyítás, mozgásszervi betegségek stb. esetében. A BEMER pulzáló, gyen­ge mágneses térrel dolgozik, programtól függően 3,5-100 mikrotesla értékkel. (Ös­szehasonlításként említhető, hogy Euró­pában a Föld mágneses ereje 40-50 mikrotesla érősségű. melyben folyama­tosan élünk). Hatóanyaga az egyedi és szabadalommal védett BEMER-im- pulzus. A BEMER terápia ma már vezető szerepet tölt be a fizikoterápiás módsze­reket alkalmazó kórházakban, magánren­delőkben és wellnesscentrumokban. A BEMER terápiát nemcsak a beteg emberek alkalmazzák, hanem egyre több sportoló cs egészséges ember is. hiszen az ő számukra is fontos a testi és szelle­mi teljesítőképesség! Nem csoda, hogy ma már egyre több otthonban találhat­juk meg a mágnesterápiás készülékek kö­zül a csúcstechnikát képviselő BEMER 3000 készüléket! Dr. Szemerszki Terézia ideggyógyász adj. Ideggyógyász magánrendelés: péntekenként 8-14 óráig Bejelentkezés: tel: 0Ó-20/29I-Ó885 BEMER-kezelés: hétfőtől péntekig 15-19 áréig Bejelentkezés: tel: 06-20/28Ó-01Ó2 Helye: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. 45. DR. NÉMET ERZSÉBET Rcumatológus és belgyógyász szakorvos Megkezdte magánrendelését aFIZIOCENTER RENDELŐBEN Cím: Miskolc, Rácz György u. 4. fsz. 1. szám alatt. (Városház tér. parkolóval szemben) Vizsgálatra’elójegyzés munkanapokon: 8-12 óra között 46/381-299, 14-18 óra között 06/20/578-72-07-es telefonszámokon További lehetőségek: Diagnosztika és kezelés hagyományos és alternatív módszerekkel- 1BR-SYSTEM - Érszűkület-kezelés- speciális gyógytorna - masszázs Rendelési idő: Hétfőn és csütörtökön 15-18 óra között. Kezelés: előjegyzés alapján 8-18 óra között % 'mmőommmmmamoT 1 megbetegedések k i v i 7.sgál ása-kezel ése Magánrendelésen Dr. Márton Mária Tüdőgyógyász és allergiolőgns főorvos Telefon: 20/481-6690 Rendel: Csütörtök 15.30-17.30 Vasútegészségügyi Kht. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 45. | | TERMÉSZETGYÓGYÁSZ | KÉPZÉS! Szeptemberben induló tanfolyamaink: Egészségügy, Természetgyógyászat Akupresszúra Reflexológia - talpmasszázs Kineziológia Alternatív mozgás-és masszázsterápia Homeopátia Fitoterápia - gyógynövénytan Tel.: 46/342-617; 46/789-109 • www.kontroueoeszseo.hu tn KONTAOIL . IBR-SYSTEM GYÓGYÍTÁS IDEÁLIS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Állapotfelmérés, fájdalomszindrómák, gerincfájdalom, migrén, fejfájás, stressz, depresszió, emésztési zavarok, klimax, pattanásos bőr, bőrbetegségek, allergia, tesztmérés és kezelések Martin-Kertvárosi Egészségcentrum Bt. 3528 Miskolc, Tóth Pál u. 24. o Bejelentkezés hétfőtől péntekig ? Tel.: 46/380-008. ~'1— ---------------j----

Next

/
Oldalképek
Tartalom