Észak-Magyarország, 2008. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-25 / 198. szám

2008. augusztus 25., hétfő SPORT /13 ÉSZAK HÍRCSOKOR • Toborzó. A Bocs női labdarúgócsapata toborzót tart augusztus 26-án, kedden, 18 órától a bocsi sporttelepen. A jelentkezők felszerelést vigyenek magukkal. Információ kérhető Hideg László edzőtől 70/616-37- 76 vagy Havas Krisztina csapatvezetőtől 30/63-99-169-es telefonszámon. • Kis harmadik. A 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és maratoni fu­tásból álló hosszútávú triatlon országos bajnokságot ezúttal is Nagyatádon ren- deztét meg, ahol a férfiaknál a címvédő Major József győzött, megelőzve Csőke Balázst, és az UNIQA Team Miskolc versenyzőjét, a harmadik helyezett Kis Gyulát. Győzelem Nagyszeben (MTI) - A magyar női kosárlab­da válogatott Romá­niában nyert, az Európa- bajnoki selejtezők C cso­portjának 3. fordulójá­ban. Rátgéber László (képünkön) szövetségi kapitány együttese ezzel megszerezte első sikerét. Románia - Magyaror­szág 46-59 (7-18, 10-18, 18- 14, 11-9). Magyarország: Vajda 18, Újhelyi 13, Buj­dosó 9, Honti 7, Fűrész 6, Fegyverneky 4, Horti, Krivacsevics 1-1. Válogatottunk szerdán szerdán, Sopronban a horváto- kat fogadja. Kosár bravúr Szolnok (MTI) - A magyar férfi kosár­labda-válogatott fan­tasztikus mérkőzé­sen, szenzációs, négypontos győzel­met aratott az Euró- pa-bajnoki selejtező­sorozat második for­dulójában az olasz csapat ellen, Szol­nokon. A csoport, 2. forduló: Magyaror­szág - Olaszország , 68-64 (20-23, 22-10, 11-22, 13-9). Ma­gyar pontszerzők: Báder 15, Németh 12, Trepák 11, Mol­nár 10, Sitku 10, Si­mon B. 4, Horváth 4, Fodor 2. INTERSPORT MEGYEI II. OSZTÁLY, ÉSZAKI CSOPORT, 3. FORDULÓ Dédestapolcsány - Bódvaszilas 3-0 (2-0) Dédestapolcsány, 200 néző, v: Borza. _____ Dédestapolcsány: Kovács - Sütő, Németh, Kiss, Szert, Szalóki Cs., Gór (Szalóki K.), Sza­bó, Molnár, Ivacs (Törők), Kassai. Edző: Né­meth Gyula. Bódvaszilas: Szoták - Tóth L„ Gál, Varga L. (Béres I.), Cseh, Béres T„ Ka­lász (Babos), Kleiber, Kavicsányi, Tóth M., Kapczi. Edző: Nagy Attila. G.: Kassai, Szabói Szert. Jók: Molnár, Németh, Szalóki Cs., ill. Kavicsányi. Ifi: 2-2._____________________ Németh Gyula: - Jó játékvezetés mellett, tel- jesen megérdemelt győzelmet arattunk. Nagy Attila: - Gratulálok a hazaiaknak, tel­jesen megérdemelt a győzelmük. Fiaim mai teljesítményét nekem büntetés volt végignéz­ni. Felsőtelekes - Borsodszirák _____2-3 (0-2) Felsőtelekes, 100 néző, v: Mező._______ Felsőtelekes: Marsi G. - Sütő, Szarka, Kovács S., Kovács G„ Kótai, Fürjes, Takács (Kavelyecz), Gallyas (Musa), Marsi l„ Veres. Edző: Musa At­tila. Borsodszirák: Lakatos Cs. - Lakatos R., Szabó, Szemán, Kolozs (Bódi), Ambrus, Bari G., Károlyi, Bari Sz., Bari K., Vadász (Kálu). Edző: Szabó-Béla. G.: Kótai (2), ill. Vadász, Ba­ri Sz., Károlyi. Jók: Kovács S., Kótai, ill. Szemán, Bari Sz„ Szabó. Bódi, Bari G. Ifi: 2-3. ______ Musa Attila: - Á lelkesebb csapat győzött. Szabó Béla: - Ebben az összeállításban bra­vúros győzelmet arattunk. További sok sikert kívánok a sportszerű hazai csapatnak. Szendrő - Parasznya__________3-2 (0-1) Szendrő, 300 néző, v: Vodila.____________ Szendrő: Perczel - Hegedűs Cs., Nagy P. I., Szegő P., Szaniszló, Fenyves A., Béres Zs., Nagy P. II., Kalocsai, Fenyves G. (Gál T.), Petránszki. Csapatvezető: Zsebik András. Parasznya: Szikszai - Varga, Virág, Szanisz­ló, Király O., Ruszó, Bastyúr, Juszkó, Hor­váth (Kozma), Mata (Szögedi), Kovács. Edző: Virág József. G.: Petránszki (2), Kalocsai, ill. Király 0., Kovács. Jók: Hegedűs Cs., Petránsz­ki, Béres Zs., Nagy P. II., Szaniszló, ill. Var­qa, Ruszó, Kovács. Ifi: 14-0._____________ Zsebik András: - Javuló játék, kiharcolt győzelem, amelyért sokat tett a csapat. Virág József: - A játék képe alapján a döntet­len igazságosabb lett volna. A hosszabbításban egy jól eltalált lövés eldöntötte a mérkőzést a hazaiak javára, akiknek gratulálok. Boldva -Trlzs______________5-4 (4-4) Boldva, 150 néző, v: Bárczi._____________ Boldva: Cser - Pachman, Szakács, Magyar, Szopkó (Czakó), Fejes, Megykó, Hankó, Nyí­ri, Domos (Márku), Szendrei (Szepesi). Edző: György Lajos. Trlzs: Egri - Nagy J., Molnár, Fehér, Rakaczki, Major, Török, Mertus, Sőre- gi, Almási, Nagy I. Edző: Varga Emil. G.: Fe­jes (2), Domos (2), Pachman, ill. Major (2), Sőregi, Mertus. Jók: Szakács, Magyar, Nyíri, Domos, ill. Nagy J, Ifi: 0-14.____________ György Lajos: - Egy jó csapat ellen, ha kín­lódva is, de kiszenvedtünk a győzelmet. Ki­váló volt a játékvezetés._______________ Varga Emil: - Sok hibával játszó csapatok mérkőzésén, ha fejben a pályán lettünk vol­na, nem lett volna egetverő feladat a pont­szerzés. BTE Edelény - Mályinka ________4-0 (3-0) Edelény, 350 néző, v: Kálmán.__________ BTE Edelény: Porcs - Hársasi, Molnár D., Gogolya (Csikós), Tóth G., Pavlánszki, Károly, Konyha, Miskolczi (Taracközi), Vajda, Gáli (Koszla). Edző: Göndör Béla. Mályinka: Kris- ton - Kiss, Barta, Karóczkai, Pál I. (Pál J.), Gavrilette, Tóth (Szécsi), Juni, Szamosi, Fész- ki, Pál-Kutas. Játékos-edző: Pál István. G.: Vaj­da (2), Konyha, Károly. Jók: Pavlánszki, Kony­ha, Vajda, ill. Kriston, Bárt,. Ifi: 2-0.______ Göndör Béla: - Sportszerű mérkőzésen, hely­zetek sokaságát kihagyva, ilyen arányban is megérdemelten győztünk. Pál István: - Erősen tartalékos csapatunktól ennyire futotta. Gratulálunk az Edelénynek. Varbó - Borsodnádasd_________2-8 (2-5) Varbó, 100 néző, v: Szabó.____________ Varbó: Turinszki T. - Lubai, Elek, Grebely, Ju­hász, Bak (Székely), Tóbiás (Seszták), Kupcsik, Auer (Szőke), Sikur, Jakab. Edző: Veres Im­re. Borsodnádasd: Venczel - Érsek, Németh, Mészáros, Tankó (Göndör), Csóka, Benda, Papp, Ország, Nagy (Sipos), Farkas (Paulovics). Edző: Bilesch Gyula. G.: Sikur, Jakab, ill. Csó­ka (3), Ország, Benda, Papp, Sipos, Göndör. Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 0-3. Veres Imre: - Egy jobb erőkből álló csapat el­len szenvedtünk vereséget. Sikerült még 11- est is hibáznunk. Jelenleg itt tartunk, sokat kell még dolgoznunk._________________ Bilesch Gyula: - A két csapat közötti tudás gólokban is megmutatkozott. Homrogd - Serényfalva________2-1 (1-0) Homrogd, 100 néző, v: Petus.__________ Homrogd: Beczánics - Horváth, Mogyoró, Fa­zekas, Ganyi M., Balázs, Kiss J. (Vróbel), Kó­pé T. (Barta), Karjnyák, Szilágyi (Farkas), Fe­hér. Edző: Tiszóczki Attila. Serényfalva: Kana- bé - Erki, Lengyel, Horkai, Vincze (Manócz- ki), Tóth, Schweiczer, Lázi L., Búd, Lázi Gy. (Süveges), Kiss. Csapatvezető: Gábor. G.: Kiss J., Krajnyák, ill. Búd. Jók: az egész csapat, ill. senki. Ifi: 1-1,______________ Tiszóczki Attila nyilatkozatát nem kaptuk meg. _______________________ Holló Gábor: - Akaratgyenge játék, a jövőre nézve ez nagyon kevés lesz. Aszaló - Zemplén FC ________4-0 (2-0) Aszaló, 100 néző, v: Vróbel.____________ Aszaló: Tamás B. - Füleki, Sukály, Szászfái, Meczkó, Glonczi (Kiss), Kispál, Sebők, Lajtos (Tamás N.), Mikola, Lója. Edző: Szepesi Zsolt. Zemplén FC: Vida - Szobóczki, Földvári, Ron­tó T„ Csiklya, Bodnár (Homenszki), Hozdik, Nagy Z„ Barna (Balogh), Bódi (Tóth), Bascsur. Edző: Földvári Tibor. G.: Mikola (2), Glonczi, Sebők. Jók: Mikola, Kispál, Meczkó, ill. Nagy Z„ Bascsúr, Bodnár. Ifi: 4-4.___________ Szepesi Zsolt: - Egy jól játszó ellenfelet sikerült megadásra késztetnünk. Nehezen lendültük já- tékba, de legalább eredményesek voltunk. Földvári Tibor: - Sokat kell még dolgoznunk, hogy ezt a jáétékot alázattal és felelősségvál­lalással játszuk. Gratulálok az ellenfélnek. ■scesssa.' sport,baon,hu További cikkekl Bükkszenti edzőtábor Bükkszentkereszt (ÉM) - Az elmúlt na­pokban Bükkszentkereszten edzőtáborozott a szeptember 2-7. között Dél-Koreában sorra kerülő XIV. Rádiós Tájfutó világbajnokságra készülő magyar válogatott. Anyagi okok mi­att a lehetséges 27 fő helyett csupán 13 versenyző fogja képviselni hazánkat az ázsi­ai országban, akik 6 egyesüleltből utaznak. A válogatott tagja a miskolci Kovács Attila is, akinek ez lesz a ötödik rádiós tájfutó vi­lágbajnoki szereplése (a versenyző az eddig vb-ken 1 ezüst-, és 2 bronzérmet szerzett). MEGYEI H-ES TABELLÁK Az Északi csoport állása 1. BTE Edelény3300 21-39 2. Aszaló 330 011-29 3. Dédestapolcsány33 0 0 7-4 9 4. Borsodnádasd32 1 0 11-27 5. Homrogd3 11 1 3-5 4 6. Borsodszirák3 11 1 10-15 4 7. Parasznya 310 2 6-5 3 8. Felsőtelekes 310 2 7-7 3 9. Szendrő3 1 02 6-9 3 10. Bódvaszilas310 25-8 3 11. Boldva 3102 6-10 3 12. Zemplén FC310 23-73 13.Trizs 310 29-153 14. Mályinka 302 1 2-62 15. Varbó 3 0218-14 2 16. Serényfalva3 01 2 1-4 1 A Közép csoport állása 1. Bükkábrány3 30 0 10-2 9 2. Ernőd3 21 0 7-3 7 3. Tiszapalkonya 3 20 1 7-2 6 4. Sajósenye 3 201 5-46 5. Sajószöqed 32 014-3 6 6. Szirmabesenyő 3 1119-6 4 7. Sajóvámos3 11 1 6-4 4 8. Harsány3 11 1 4-4 4 9. Mezőkeresztes3 11 13-5 4 10. Boqács 3 1 1 11-4 4 11. Nyírjes-Szirma 3 1 0 25-6 3 12. Hernádnémeti 3 1 02 4-7 3 13. Szalaszend 31024-9 3 14. Szentistván 3 021 1-2 2 15. Bükkzsérc3 02 1 6-11 2 16. Vatta3 0 033-7 0 A Keleti csoport állása 1.Karcsa33 00 21-3 9 2.Tárcái33 0 019-4 9 3. Sárospatak 330 0 11-1 9 4.Gönc32 10 14-2 7 5.Pácin32 1 07-1 7 6.Mád 3 2 1 08-47 7.Bodroqkisfalud32 1 08-57 8. Boldoqkőváralja 31 1 1 9-94 9. Taktakenéz 3 1 02 7-103 10.Olaszliszka3 10 2 2-17 3 11.Tokai30 2 1 2-62 12. Erdőhorváti3 0 1 2 2-4 1 13.Györqytarló30 0* 3 4-90 14.POSA FC Pálháza30 0 3 2-120 15.Tiszakarád30 0 3 3-16 0 16.Prügy30 0 3 2-18 0 INTERSPORT MEGYEI II. OSZTÁLY, KÖZÉP CSOPORT, 3. FORDULÓ Mezőkeresztes - Sajószőged 1-0 (0-0) Mezőkeresztes, 150 néző, v: Kovács. _____ Mezőkeresztes: Gulyás - Vaszilkó P„ Búzás (Molnár), Györki, Szilvási (Kiss), Tóth, Molnár, Takács, Izsóf, Bukta (Vaszilkó G.), Pásztor. Szakmai vezető: Fazekas István. Sajószőged: Bán - Dudás, Vámosi, Vass, Szokol, Bajcu (Hajas), Kondor (Szegerán), Kovács, Szemán, Szilágyi, Mangel (Hajnal). Szakmai vezető: Ládi Balázs. G.: Pásztor. Jók: az egész csapat, ill. Bán, Kovács, Dudás. Ifi: 4-1._____________ Fazakas István: - A második félidő alapján megérdemelt hazai győzelem született, kor­rekt játékvezetés mellett.______________ Lidi Balázs: - Eddig mérkőzéseinken borot­vaélen táncoltunk, ami a mai meccsen kicsor­bult, remélem, a következőn kiélezzük. Szentistván - Bogács______________Q-Q Szentistván, 100 néző, v: Tóth T.________ Szentistván: Bukta - Gilányi, Bácsik, Ferenczi A., Hegyi, Tóth Cs. (Gomba), Veréb, Ferenczi Gy., Jacsó (Szepesi), Lázár, Kiss. Edző: Kubinyi József. Bogács: Kertész - Varga, Pető, Jankó, Derda, Jablonkai, Petrik (Huszár), Kiss, Dudás, Fehér (Kohári), Tóth T. (Bencsik). Edző: Lá­zár József. Jók: Bácsik, Hegyi, Ferenczi A„ Fe­renczi Gy., Kiss, Veréb, ill. Pető, Jablonkai, Dudás. Ifi: 1-1.______________________ Kubinyi József: - Folytatódik a tavaszi dön­tetlensorozat. A hozzáállás kiváló, de lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni.________ Lázár József: - Igazságos a döntetlen, csatá­rok nélkül továbbra is szenvedünk. Bükkzsérc - Szlrmabesenyő 3-3 (2-0) Bükkzsérc, 150 néző, v.: Radványi. Bükkzsérc: Galambos - Csuhái, Vasas, Ko­vács, Sánta, Lénárt D., Losonczi, Farkas (Kiss Z.), Hák, Lénárt A., Vizi (Boldizsár). Edző: Kovács József. Szirmabesenyő: Besenyei - Balogh (Kosa), Geszti, Kristóf, Gável, Tóth, Varga, Kollár, Szuba, Zugrovics (Skernyók), Csipkés. Edző: Szűcs Géza. G..: Hák (2, egyet 11-esből), Lénárt A., ill. Varga (2), Tóth (11-esből). Kiállítva: Varga (87.), Jók: az egész csapat, ill. Gável, Tóth, Csipkés. Ifi: 0-4.__________________________ Kovács József: - Egy nagyon jól játszó csa­pattól, sikerült az utolsó 20 percben pontot szerezni. A játékvezetőknek csak gratulálni tudok.____________________________ Szűcs Géza: - A második félidő közepétől a rövidzárlat a meccs végéig eltartott. Gratu­lálok a hazai csapatnak. Szalaszend - Nylrjes-Szirma_____3-2 (0-1) Szalaszend, 150 néző, v.: Zima B„_______ Szalaszend: Gergely-Glonczi, Fülöp, Müller, Sárvári, Csató (Kiss), Adu, Somosi (Berki), Var­ga (Horváth), Jakab, Váradi. Edző: Kolecsár József. Nylrjes-Szirma: Takács - Beregszászi, Benke, Tóth, Jakab, Sz. Krajnyák, Gergely (Bukovszki), Jakab D. (Gulyás), Nagy, Gál (For­gács), Burai. Edző: Tóth József. G.: Varga (2), Glonczi, ill. Beregszászi, Burai. Jók: az egész csapat, ill. senki. Ifi: 5-1.______________ Kolecsár József: - Jó játékvezetés mellett gra­tulálok a csapatomnak, hogy begyűjtötte a megyei másodosztályban szereplés első győzelmét._________________________ Tóth József: - Gratulálok az ellenfélnek, ne­künk sok, hogy az ellenfelet, a játékvezetőt és magunkat Is le kellett küzdenünk. Sajósenye - Ernőd 1-2 (1-0) Sajósenye, 150 néző, v.: Orosz Z.._______ Sajósenye: Mag - Balogh B. (Brahó), Balogh T., Apostol, Janó N., Janó 2., Sugár Sz., Tóth, Auer, Varga, Oláh-Vadász (Illés). Edző: Takács István. Ernőd: Szvercsok - Schmidt, Tarnóczi, Veres, Kozma, Szőllősi, Budaházi (Petruska), Urbán, Ujj, Lakatos (Béres), Ivánkái. Edző: Toperczer Tibor. G.: Janó Z„ ill. Ivánkái, Ujj. Jók: Janó Z„ ill. az egész csapat. Ifi: 1-0. Takács István: - A második félidő akaratgyen­ge játékának eredménye a vereség. Gratulá­lok a senyei erős embereknek, hogy immár a negyedik alkalommal lettek az ország leg­erősebb csapata.____________________ Toperczer Tibor: - Küzdelmes mérkőzésen úgy érzem egy góllal jobbak voltunk. Hemádnémetl - Sajóvámos_____2-1 (2-0) Hernádnémeti, 150 néző, v.: Kovács K.. Hernádnémeti: Bordás - Petruska (Csóka), Makó, Varga, Murvai, Balogh, Ruzsbánszki (Bukovenszki), Kovács, Kassai, Rehóczki (Debrődi), Lippai. Edző: Kuzmics Ferenc. Sajóvámos: Somodi - Varga, Nagy, dr. Hajkó, Paszternák, Pető, Vanyó (Husonyicza), Kiss (Lengyel), Váradi, Körtvélyessi, Szatmári (Hugli). Edző: Farkas Gábor. G.: Rehóczki, Kassai, ill. Váradi (11-esből). Jók: Makó (a mezőny legjobbja), Kovács, Varga, Balogh, Kassai, Lippai, ill. senki. Ifi: 1-1._________ Végső Zoltán elnök: - Jó iramú mérkőzésen a már összeállt csapat hozta a kötelező győzelmet, a játékvezetői hármas jól látta el feladatát.__________________________ Farkas Gábor: - A héten elvégzett edzésmun­ka meghozta gyümölcsét. INTERSPORT MEGYEI II. OSZTÁLY, KELETI CSOPORT, 3. FORDULÓ Győrgytarló - Boldogkőváralja 2-4 (0-2) Györqytarló, 150 néző, v.: Suhaj._______ Győrgytarló: Polgári - Mészár l„ Mészár G., Oláh II I., Tóth (Elek), Gáspár, Németh, Oláh 11., Balázsi (Kovács), Szabó, Lakatos (Horváth). Csapatvezető: Oláh István. Boldogkőváralja: Hornyák - Bátyi B., Bodnár R., Glonczi N., Mata M., Mata J„ Budai F., Matisz (Szabó Á.), Bodnár V., Galyas, Haraszin. Edző: Sándor Já­nos. G.: Oláh I I., Németh, ill., Haraszin (2), Galyas, Bodnár R. Jók: Németh, ill. Bodnár R„ Bodnár V,, Haraszin, Mata Gy. Ifi: 2-4, Oláh István: - Nehezen akar megszületni az első bajnoki pontunk, bár most volt rá esé­lyünk._____________________________ Bátyi Béla, elnök: - Az eredménnyel igen, de a játékkal nem vagyok megelégedve. Egy­két változtatás kötelező. Karcsa - Prűav _______________8-0 (5-0) Karcsa, 150 néző, v.: Gál J,____________ Karcsa: Dókus - Vicickó, Matkó, Lakatos, Si­mon J„ Peimli (Orosz I.), Vékony (Csizmár), Szabó P„ Matusz, Rendes, Orosz P. (Bartus). Edző: Balogh János. Prügy: Partzignát - Ladin- szki, Császár, Kiss, Erdei, Boncsér (Jacsó), Havrilkó, Rabócz, Balogh F. (Motkó), Vadá­szi, Balogh E. (Tóth R.). Edző: Tóth István. G.: Rendes (3), Szabó P. (3), Matusz, Csizmár. Ki­állítva: Vicickó (75.). Jók: Dókus, Matkó, La­katos, Rendes, Szabó, Matusz, ill. Tóth R. Ifi: 0-8.___________________________ Balogh János: - Sportszerű volt az ellenfél. Kezd a régiekre hasonlító jó csapatjáték ki­alakulni.___________________________ Tóth István: - Kellemes edzőpartnerei voltunk a Karosának, gratulálok a győzelmükhöz. Mád - POSA-Pálháza 2-1 (1-0) Mád, 100 néző, v.: Bárdos.____________ Mád: Erdei - Szívós P., Takács V., Pásztor, Takács B. (Szemán), Török, Csikai, Vangor (Ruszkai), Tóth L. (Májer), Szívós Gy., Bakos. Edző: Toplenszki György. Pálháza: Bacsó - Sütő K. (Petercsák), Bandás, Gáli, Begala, Kubosi, Orosz, Nagy, Zsiga, Szabó, Nemcsák (Dávid). Edző: Hajdú János. G.: Szívós Gy. (2), ill. Kubosi. Jók: Szívós Gy., Szívós P., Takács V„ Babos, ill. Kubosi, Szabó, Bacsó, Nagy, Zsiga, Bandás. Ifi: 3-2.________________ Toplenszki György: - Nem játszottunk rosz- szul. Ha kihasználjuk helyzeteinket, akkor ké­zilabdás eredmény születik.____________ Hajdú János: - A csapat kitett magáért, bi­zonyítva, hogy több van bennünk. A dön­tetlen igazságosabb lett volna. Sárospatak - Erdőhorváti _______1-0 (0-0) Sárospatak, 150 néző, v.: Fotui._________ Sárospatak: Braun - Szőke, Nagy (Esták), Sza­bó S., Lukács, Tóth R„ Kecskés, Kerékgyártó K., Oldal (Punyi M.), Horváth (Pothurszki), Simkó. Edző: Zsófi József és Vachter Gábor. Erdőhorváti: Jósvai - Bárány Zs., Matisz, Var­ga, Sajgó Zs., Szárnya, Rebecsák N., Gulyás, Halász Z. (Sajgó A.), Engel R„ Engel 0. Elnök: Orosz László. G.: Punyi M. Jók: Szőke, Tóth R., Kecskés, Simkó, ill. Varga, Rebecsák N. Ifi: 8-0._____________________________________________________ Zsófi József: - A rangadón a játék háttérbe szorult, a nagy küzdelemből mi jöttünk ki jól. Orosz László: - Gratulálok a patakiaknak. Ha pontot akarunk szerezni, sokkal jobban kell játszani és legalább egy gólt lőni. Gönc - Tiszakarád _________7-0 (2-0) Gönc, 150 néző, v,: Jakkel.________ Gönc: Hován - Varga D. (Rozgonyi L.), Sza­csuri (Molnár L.), Jordán Zs. (Szemán), Kuk­ta, Molnár l„ Dóczi, Kuremszki, Spisák, Lehoczki, Horváth. Edző: Jordán András. Tiszakarád: Oláh - Hajnal J. I, Tóth S., Haj­nal J. II, Zsiga I. (Budai L.), Budai E„ Horváth I. (Horváth M.), Zsiga I. (Tóth R.), Pásztor, Karászi, Hajnal I. Elnök: Kántor Zoltán. G.: Lehoczki (2), Horváth (2), Kuremszki, Spisák, Molnár L. Jók: Kuremszki, Horváth, Szacsuri, ill. senki. Ifi: 5-0.____________________ Jordán András: - Alacsony színvonalú mérkőzésen nehezen törtük fel a teljesen vé­dekezésre beállt vendégcsapatot. Az első gól után már csak a számszerű eredmény volt kérdéses.__________________________ Kántor Zoltán: - Negyven percig méltó ellen­felei voltunk a nagyon jó erőben lévő haza­iaknak. Gratulálok nekik a győzelemhez. Ki­váló volt a játékvezetési Tárcái - Olaszliszka___________8-0 (3-0) Tárcái, 100 néző, v.: Kónya.____________ Tárcái: Pécsi - Kádas, Marton, Buri, Takács, Staviarszki, Papp, Bencsik, Szegedi (Benczik), Szutorcsik (Lukács), Egyed (Pataki G.). Edző: Csehi László. Olaszliszka: Fekete - Lukács T., Kassai Z. (Peremiczki), Vadász I. Zs., Vadász II. Zs., Vadász L. (Kassai Zs.), Csiklya, Velecz- ki, Marozsán, Korotki, Lukács (Lakatos L.), Edző: Oldal Ferenc. G.: Takács (4), Egyed (2), Papp, Benczik. Kiállítva: Lukács T. (70.). Jók: az egész csapat, ill. senki. Ifi: 10-4.______ Csehi László: - A hangulattalan mérkőzésen megérdemelten nyertünk. Gratulálok az ific­sapat jó szerepléséhez.________________ Oldal Ferenc: - A Tárcái ilyen arányban is megérdemelten nyert. Bodrogkisfalud - Tokaj Vatta - Tiszapalkonya 1-3 (1-1) Vatta, 100 néző, v.: Nagy F..__________ Vatta: Faragó - Kőműves R., Csorba, Gyöngy, Juhos I. (Ákos), Ficsor (Juhász), Vass, Juhos T., Kőműves J. (K. Tóth Sz.), Németh, Kun. Edző: Kovalik Mihály. Tiszapalkonya: Serki - Barna, Vámosi (Huszár), Bolykó, Gellérfi, Kiss R., Bakó, Mátyás (Kosina), Kiss K„ Pelyhe (Im­re), Hangácsi. Edző: Imre Gyula. G.: Juhos T., ill. Pelyhe, Bakó, Kiss K.. Jók: Juhos T„ Fara­qó, ill. az egész csapat. Ifi: 3-3._________ K. Tóth János, elnök: - Nagyképű, szív nél- küli játéknak csak ez lehet az eredménye. Imre Gyula: - Bravúros kupaszereplés után megérdemelt bajnoki győzelem. Harsány - Búkkábrány_________1-2 (1-1) Harsány, 150 néző, v.: Tóth T. II.._______ Harsány. Galambvári - Nagy G. (Székely L.), Ba­lázs, Lója, Vitárius, Farkas R., Fazekas, Antal, Hegedűs L. (Nagy N.), Juhász, Farkas Gy.. Edző: Vidinczei Kálmán. Bükkábrány: Szemán - Kere­kes J., Nagy Gy., Palcsák (Tóth), Nagy, Gyöngy V., Gyöngy I., Béres, Nyeste, Rémiás (Murányi), Visegrádi (Kovács). Játékos-edző: Rémiás Róbert. G.: Lója, ill. Kerekes, Visegrádi. Kiállítva: Juhász (77.). Jók: Antal, Balázs, Vitárius, ill. Kerekes, Visegrádi, Gyöngy I., Nagy Gy.. Ifi: 2-1._____ Vidinczei Kálmán: - Inkorrekt játékvezetés mellett, tíz emberrel is állva haltunk meg. Rémiás Róbert: - Az első félidőben birkóz­tunk, a másodikban próbáltunk focizni, meg­érdemelten győztünk. sport.boon.hu További cikkekl Bodrogkisfalud, 150 néző, v.: Bacsó._____ Bodrogkisfalud: Bánóczki - Halász (Gyulai), Hauberger, Liszek, Müller, Fegyveres, Monyók, MaCzek, Bodnár K„ Hajdú, Szege­di (Németh A.). Edző: Bodnár Csaba. Tokaj: Szabó - Major, Kéri, Trohán, Halász, Laka­tos, Suskó, Hásper, Budai (Hegedűs), Fazekas (Sinkovits), Zelenák (Csordás). Edző: Mészá­ros László. G.: Monyók, Bodnár K., ill. Faze­kas, Csordás. Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 1-6.____________________________________________ Bodnár Csaba: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, de kétgólos előnyünket illett volna megtartanunk. Erre az sem ment­séq, hogy tartalékosán álltunk fel._______ Mészáros László: - Ilyen hozzáállással, amit a csapat csak mutatott, többre is képesek le­hetnénk. Most még az alapoknál tartunk. Pácin - Taktakenéz 2-0 (2-0)___________ Pácin, 200 néző, v.: Túsz._____________ Pácin: Kovács - Nagy A. (Halász K.), Kosa, Halász A., Nagy F., Nagy P., Paronai Tibor, Paronai Tamás, Bállá (Móricz), Góré (Juhász), Ocsenás. Edző: Séra Csaba. Taktakenéz: Kris­tóf - Halász (Durda), Juhász, Kecskés, Czent- nár, Sivák, Kiss, Hanyecz, Zakariás (Poczko- di), Újhelyi, Kerekes (Szadai). Edző: Luhály Ist­ván. G.: Paronai Tamás, Góré. Jók: az egész csapat, ill. Czentnár, Juhász, Kiss, Sivák. Ifi: 13-1. ______________________________________________ Séra Csaba: - Küzdelmes mérkőzésen meg­érdemelt győzelmet arattunk egy kiváló el­lenféllel szemben.___________________ Luhály István: - A mezőnyben egyenrangú el­lenfelek voltunk, de két perc kihagyás és a pontatlan támadójátékunk miatt sajnos ve­szítettünk. Pedig ebben a mérkőzésben több volt.2-2 (2-0)

Next

/
Oldalképek
Tartalom