Észak-Magyarország, 2008. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-04 / 181. szám

2008. augusztus 4., hétfő RÖVIDEN • Orgonaestek. A Filharmónia Kelet-Ma- gyarország Kht. a Collegium Musicum so­rozat keretében orgonaesteket rendez a műemlék Avasi református templomban: ma este 7 órakor lllényi Katica hegedül és Karosi Bálint orgonái, augusztus 11-én este 7 órakor St. Martin klarinétozik és szaxofonozik, Szabó Balázs orgonái. Gasztronómia és zene Sárospatak (ÉM) - A Zempléni Fesztivál (augusztus 8-17-ig) idei műsorában is kiemelt szerepet játszik a gasztronómia és a zene kapcsolata. Az idei tíz nap során is számtalan lehetősége nyílik a látogatóknak kirándulás közben megismerkedni a zemplé­ni táj szépségeivel és a helyi ízekkel. A sort a füzérradványi Károlyi-kastélyban megrendezendő kamarakoncert nyitja, ahol teával várják majd a vendégeket és a gaszt­ronómiai programsorozatot az idén új hely­színként jelentkező pusztafalui kiránduló­koncert zárja, amelynek keretében a látoga­tókat a helyiek fogják megvendégelni. Az egyebek mellett tokaji, erdőbényei vacsora­programok mellett ebben az évben a sáros­pataki Vár vendéglőben Krúdy szellemében tartanak vacsoraestet, amely bizonyára von­zani fogja a kulináris élmények iránt fogé­kony turistákat. Ebben az évben sem fog el­maradni a hagyományosnak számító herceg­kúti vendéglátás sem, ahol a zene mellett a település specialitásával, tunkival várják majd a faluba érkezőket. ISZflK emí/ppelr boon.hu •A Zempléni Fesztivál idei programja (PDF 58 kB) Vacsoraest a várban, a xiv Diósgyőri Vigasságok vacsoraestjén négyezer adag babgulyás fogyott el. (Fotó: Osztíe Tibor) Nyári akció: 15 milliós bírság Miskolc (ÉM) - A nyári idegenforgalmi szezonhoz kapcsolódóan június 30-tól augusz­tus 25-ig terjedő időszakban, nyolc héten át nyolc hatóság végez összehangolt ellenőrzé­seket az Észak-magyarországi Régió terüle­tén. (Illetve itt is, hiszen országos akcióról van szó, annak része a régión belüli is.) Az ellenőrzések félidejéhez érkeztek a hatósá­gok, az eddigi eredményekről az adóhatóság tartott csütörtökön sajtótájékoztatót. Elhang­zott, az ellenőrzések az idegenforgalmilag frekventált üdülőhelyeken, a strandok és vízpartok környékén, a jelentősebb rendez­vényeken, fesztiválokon és vásárokon történ­tek, s mivel ilyenkor hosszabb ideig vannak nyitva az üzletek, szórakozóhelyek, ezért gyakran hét végére és az esti órákra időzí­tették az ellenőrzéseket. Az ellenőrzéssorozat félidejében az Állami Adóhatóság már több mint 70 különböző helyszínen 330 vizsgálatot végzett, melyből 220 darab a nyugta-, illetve számlaadási kö­telezettség betartásának vizsgálatára irá­nyult, 40 esetben a foglalkoztatás szabálysze­rűségét, 70 alkalommal pedig a forgalmazott árucikkek eredetét kontrollálták. Az akciósorozatban ellenőreink a lefolyta­tott ellenőrzések 40 százalékánál rendre ta­lálnak valamilyen szintű mulasztást. fSÍAK emf/ppefc.boon.hu •Az APEH teljes sajtóanyaga (PDF) HIBÁK ÉS BÜNTETÉSEK J J J J J J J J J J J J -J W - V W V S. W V W v'-V «. ~ - <_ Ov V V V. V V. V V Legjellegzetesebb hibák és a büntetések: ___________- nyugtaadás teljes elmaradása (főleg a késő délutá­ni és az esti órákban jellemző.)________________- Az árueredet-vizsgálatoknál a kereskedők a helyszí­nen nem tudják igazolni a forgalmazott cikkek erede- tét. Sokan utólag sem._____________________________- A foglalkoztatotti ellenőrzéseknél 27 alkalommal tárt fel az adóhatóság bejelentés nélküli foglalkoztatást, volt, ahol egy időpontban 4 munkavállalót is feketén foglalkoztattak.________________________*________- Eddig összességében több mint 15 millió forint bír­ságot róttak ki, ez 20 esetben üzletzárással, vagy te­vékenységfelfüggesztéssel is párosul. Észak AKTUÁLIS /5 ÉM-INTERIÚ: Fecske Csaba költővel Búval teli nem ír gyerekeknek ■ A legfiatalabb olvasók örülhetnek Fecske Csaba új verseskötetének, a Tolvaj szélnek. Hegyi Erika kheeeszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - A miskol­ci költő, író nyolcadik gyer­mekeknek írt kötetét tarthat­ja kezében az olvasó. A gyer­mekversek mind derűs han­gulatban születtek. ÉM: Átlapozva a könyvet sok ismerős verset, rímet fedeztem föl benne. Mennyi új költeményt tartalmaz a kötet és mennyi régebbit? Fecske Csaba: Valóban több régi, a korábbi köteteimben és antológiákban megjelent vers van ebben a kötetben. Gyermeklírai munkásságomat reprezentáló, összegző könyv volna ez. Fele-fele arányban szerepelnek a régi és az új versek. Nem érzem, hogy tö­rés volna emiatt a könyvben, úgy gondolom, hogy az új da­rabok harmonizálnak a ré­giekkel. ÉM: Kerestem a címadó ver­set: Tolvaj szél. Végül a kötet első versének közepén találtam meg a címadó sort. Miért pont ezt válasz­totta kötete címéül? Gyerekeknek írta Fecske Csaba eddig megjelent gyermekkönyvei: Se füle, se far­ka (versek), Tücsökmesék (me­sék), Hol voltam (versek), Halpén­zen vett világ (versek), A kis- kondás (mesék), Aligai galiba (versek), Csalapinta villanytörpék (mesék). ______________________ Megjelenésre vár: Ránciskola és bújócska (mesék), Kelekótya ki­rály (verses mesék), Nekem már én parancsolok (versek) Fecske Csaba: A címadással mindig bajban vagyok, nem tudok igazán jó címet adni a könyveimnek, nem egyszer mások siettek a segítségemre. Ez a könyv egy kedves ver­sem (Félálom), kedves félsorát (tolvaj szél oson) viseli hom­lokán címként. Tetszett ez a jelzős szerkezet. Remélem, elég érdekes ahhoz, hogy föl­keltse a gyermekek figyelmét. ÉM: A sokadik gyermekkö­tetéről van szó. Miért ír a gyerekeknek? Fecske . Csaba: Igen, több köny­vem szól a gyere­kekről, a gyere­kekhez. Azért írok a gyerekek­nek, mert késztetést érzek rá, talán mert az átlagosnál én jobban megmaradtam gyerek­nek. Közel áll hozzám a vilá­guk. Szeretem őket, a rajon­gásig. Ez persze nem feltétel, hiszen Weöres Sándor, a ma­gyar gyermeklíra archetí­pusának megteremtője állító­lag nem szerette a gyerekeket, legalábbis ezt nyilatkozta. Ve­gyük ezt afféle bonmot-nak. ÉM: Másként ír a gyerekek­nek, mint a felnőtteknek? Fecske Csaba: Nem tudom már, ki mondta, hogy a gye­rekeknek ugyanúgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak sok­kal igényesebben. Van ebben valami. Gyerekeknek általá­ban derűsebb hangulatomban írok. Ha búval bélelt vagyok, nem akarok hozzájuk szólni. zők minden nyűgével és bájával megáld- va-verve. Az életkö­rülmények persze egészen mások, mint voltak ré­Fecske Csabának immár a nyolcadik gyerekeknek szóló kötete jelent meg (Fotó: Ádám János) gén, ez nemzedékről nemze­dékre változik, de a lényeg, a lelkivilág ugyanaz, legalábbis hasonló. ÉM: A könyv küllemében is nagyon tetszetős. Mióta dolgozik együtt az illuszt­rátorral, Győrfi András­sal? Fecske Csaba: Győrfi Andrást a könyv megjelenése után is­mertem meg személyesen, együtt dedikáltuk a könyvet az Ünnepi Könyvhéten. A Hol­nap Kiadó egyik antológiájá­ban láttam először a rajzait. Nagyon megtetszettek, kértem a kiadót, hogyha lehet, ő ké­szítsen rajzokat a verseimhez. András megszerette a versei­met, mondhatnám, egymásra találtunk. volt Győrfi András grafikái­val. Ezen felbuzdulva elküld­tem a kéziratot Rékának a kiadóba. Tetszett nekik, vál­lalták a kiadását. A többi lát­ható. Az eredmény szerintem egy szép könyv, amely remé­lem, megnyeri a gyermekek - és felnőttek - tetszését. ÉM: Amikor Ön volt gyer­mek, kinek a gyermekver­seit olvasta és kedvelte? Fecske Csaba: Kezdetben va- la Arany János és Weöres Sándor. Ők az örök szerelem. Sokat olvastam Tompa Mi- hálytól, Kormos Istvántól és természetesen Petőfitől. Weö­ressel véletlenül találkoztam, én ugyanis nem jártam óvo­dába, ahol oly nagy lelkese­déssel szokták fújni az ő csu­pa zene verseit a kicsik. ÉM: Ön szerint milyenek a mai gyerekek? Fecske Csaba: A mai gyerme­kek is olyanok, mint a régiek, kíváncsiak, rakoncátlanok, kalandvágyók, a világfelfede­ÍSZAlí emf/ppe/r.boon.hu •Fecske Csabáról (POF 22 kB) ÉM: Korábban nyilatkozta lapunknak, hogy a könyvet Nagy László unokája. Nagy Borbála Réka szer­keszti. Hogyan került vele kapcsolatba? Fecske Csaba: Nagy Borbála Réka beválogatta néhány ver­semet az Altató című antoló­giájukba. Elegáns, szép könyv ÉM: És ma? Fecske Csaba: Ma Varró Da­ni, Kiss Ottó, Tóth Krisztina, Lackfi János írnak sokat a gyerekeknek, én magam is szívesen olvasom őket. Mint­ha megbecsültebb volna a gyerekvers, mint korábban. Legalábbis szakmai körökben. Kerékpáros pálinkabarát Miskolcon ■ Az ország 37 szeszfőzdéjét látogatja végig két keréken Vasi Csaba, Miskolcon is járt. Miskolc (ÉM - ZS) - Éljen a pálinka! No nem a kom­mersz, silány minőségű színe­it Célom, hogy vég­re kellő tisztelet és figyelem irá­nyuljon a ma­gyar pálinkák­ra. Vasi Csaba zett szesz, hanem az az istenigazi, ami vérré válik az emberben. Vasi Csaba, a Ma­gyar Pálinka Lovagrend tagja úgy döntött, rendhagyó kerék­pártúrával hívja föl a figyelmet a hungarikumként fémjelzett minőségi gyümölcspárlatokra. Már a harmadik A sportember tizennégy nap leforgása alatt két keré­ken látogatja végig Magyaror­szág harminchét főzdéjét. A 2300 kilométeres útja során pénteken Miskolchoz érkezett. A Miskolci Likőrgyár Zrt. munkatársai igazi csemegék­kel várták a kerékpáros stáb tagjait. A Prekop pálinkacsa­lád klasszikusa, a Gönci ba­rack is előkerült. De kóstolás­ra vártak többek között az er­dei somból, vadalmából és vadcseresznyéből készült fi­nomságok is.- Ez már a harmadik pálin­ka-túrám - mondta Vasi Csa­ba -, célom, hogy végre kellő tisztelet és figyelem irányul­jon a magyar pálinkákra, hi­szen kiváló minőségük és egyediségük megérdemli ezt. Elkötelezettje vagyok a kultu­rált pálinkafogyasztásnak is. A közelmúltban az Országgyű­lés által elfogadott pálinkatör- vény-tervezet talán ebben is változást hoz majd. Ezentúl ugyanis szabályozni fogják egyebek mellett az előállítást, minőséget, kiszerelést és a forgalomba hozatalt. A túra mindezek mellett kóstolót ad a leendő országos pálinkaút-hálózat legjelentő­sebb állomásaiból. Vasi Csabát sokhelyütt, Miskolcon is pálin­kabarát kerékpárosok kísérik. A pálinkát jöttek kóstolni Miskolcra a fia­talok, mégpedig bicikli­vel, hogy népszerűsítsék a magyar italt. (Fotó: Bujdos Tibor) „A rendőrség sokszor magára marad" ■ Az elmúlt hónap 17 brutális támadásának el­követői majdnem mind rendőrkézre kerültek. Miskolc, Budapest (ÉM ­KHE) - Felkavarta a közvéle­ményt a miskolci rendőrkapi­tány közelmúltbeli tájékoztató­ja, ami a brutálisan és kegyet­lenül támadó bandák elszapo­rodó rablásairól szólt. Az Or­szágos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Aldozatvé- delmi Osztályának főreferen­se, Mikó László rendőr alez­redes tájékozódott az ügyben, és az derült ki, hogy az elmúlt hónap 17 brutális támadásá­nak elkövetői majdnem mind rendőrkézre kerültek. Magukra maradnak Egyetlen támadás elkövetőit nem fülelték még le, de már az „ő nyakuk körül is szorul a hurok”. Az elkövetők között vannak gyermekkorúak, akik a jelenlegi törvények szerint nem rendőrségi esetek, így gyermekvédelmi hatóságok­nak kell őket átadni. A főreferens a legnagyobb problémát abban látja, hogy a rendőrség hiába fogja el a fia­tal rablókat, a bíróság sok esetben egy hét múlva már ki is engedi őket. Nem találják cselekményeiket olyan súlyos­nak, mint a rendőrség. Olyan is megtörtént, hogy egy bűnö­ző fiatalt egy évben 5-ször, 6- szor is elfogtak. Emiatt a rendőrök úgy érzik, magukra maradnak a problémával, fo­galmazott Mikó László. Kik ezek a bűnözők? Hon­nan jönnek? - kérdeztük a fő­referenstől, aki elmondta: több­ségében roma fiatalokról van szó, akik a rablásból akarnak pénzhez jutni és megélni. Elfo­gásukat segíti, hogy a bandák jól behatárolható területen dol­goznak, és hogy a különböző bandák között kapcsolat van. Legtöbbször rokoni kapcsolat. A fővárosban és Miskolcon is egyik bevált módszer, hogy fo­kozottan figyelik a bandatagok családját, és a rendőrök meg­próbálnak rájuk hatni. Amit pedig a békés járóke­lőknek ajánl az alezredes: le­hetőleg este és egyedül ne közlekedjünk elhagyatott, ki­halt utcában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom