Észak-Magyarország, 2008. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-01 / 179. szám

2008. augusztus 1., péntek AKTUÁLIS /5 RÖVIDEN • Pályázat, foglalkoztatásra. Még pá­lyázhatnak a megváltozott munkaképes­ségű személyek foglalkoztatására a vállal­kozások az Eszak-magyarországi régió­ban, miután az erre szánt pénz még nem fogyott el - tájékoztatott Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munka­ügyi Központ főigazgatója csütörtökön. Üzent az uzsoramaffia a monoki polgármesternek Monok (ÉM - PT) - Megfenyegették Szepessy Zsoltot, Monok polgármesterét: amennyiben nem hagy fel az uzsorásokkal folytatott küzdelemmel, ellehe­tetlenítik, sőt akár verés árán is visszavonulásra kényszerítik. Monok első embere munkatár­sunknak arról beszélt, nem közvetlenül őt szólították meg, hanem közvetítve jutott a tudo­mására, hogy az uzsorások - akik ellen a nyilvánosság erejé­vel harcot indított - mindent megtesznek az elmozdításáért. Arra is készen állnak, hogy akár erkölcsileg is lejárassák. Szepessy Zsolt azonban azt üzeni, hogy a monoki folyamat nem áll meg, továbbra is harcol a bajba ke­rült emberekért - mondta el lapunknak. Harmadszorra elkapták a miskolci késes rablót Miskolc (ÉM - PT) - Elfogták azt a hu­szonnégy éves miskolci férfit, aki április vé­ge óta késsel támadott és szerzett zsákmányt egy miskolci kisüzletben és benzinkúton is. A rabló a lebukás napján visszatért az első támadás helyére. Azt remélte, ahol egyszer már bejött a sísapkás, késes módszer, és készpénz ütötte a markát, most sem lesz baj. Csakhogy a korábbiakon okulva most nem egyedül tartózkodott az üzletben az eladó. Társa pedig ellenállt és megpróbálta vissza­tartani a sísapkás tettest. Dulakodtak, de közben a boltos telefonon gyorsan bejelen­tést tett a rendőrségen. Az adategyeztetéskor kiderült, hogy vagyoni elleni bűncselekmé­nyek miatt már büntetést kapott korábban a férfi. Most garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a gyanúsított ellen. Az egyik „nagyágyú" lehet Sárospatak (ÉM) - A Carmina Burana dramatizált változatát adják majd elő a Zempléni Fesztiválon Sárospatakon. Cári Orff kétségtelenül markánsan belevéste ma­gát a zenetörténelembe a Carmina Burana című opuszával. A darab önmagában is rendkívül népszerű a zenés színpadokon, de az idei Zempléni Fesztiválon nem elégszenek meg egy „szimpla” előadással. A produkciót augusztus 16-án 21 órakor mutatják be Sá­rospatakon a Várárok szabadtéri színpadán.. Zene, tánc, jelmez Sárospatak (ÉM) - Egy bajorországi kolos­torban talált, XIII. századi gyűjtemény versei­re írta Orff a Carmina Buranát, s bár első­sorban koncertműkét vált világ­hírűvé, eredetileg színpadi al­kotásnak képzelte a szerző. En­nek megfelelően számos - csak Magyarországon is több - szce- nírozott verziója ismeretes. A Hollerung Honvéd Táncszínház, Férfikar Gábor és a Dohnányi Zenekar produk­ciójának az az igazi különleges­sége, hogy nem egyszerűen oratórikus előadás - tánccal, hanem mozgásával a kórus is a színpadkép főszereplőjévé válik. Zsuráfsz- ky Zoltán koreográfiája nyomán a tételek at­moszférája, karaktere, belső dinamikája rend­kívül látványos formában jelenik meg.- Mindenképpen ajánlom minden zeneba­rátnak ezt a produkciót, mert itt a zene, a tánc és a jelmez olyan élményt kínálnak együttesen, amit remélhetőleg sokáig nem fognak elfelejteni - mondta Hollerung Gábor, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője. AZ ELŐADÁS SZEREPLŐI | | Rftser Orsolya - szoprán __________________________ Kis Tivadar - tenor_________________________________ Massányi Viictor - bariton____________________ Honvéd Táncszínház __________________________ Budapesti Akadémiai kórustársaság (karnagy: Balassa IldIkÓ)_________________________________________.___ Honvéd Férfikar (karnagy: Drudccr Péter)____________ Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar_____________ Vezényel: Hollerung Gábor Szepessy Zsolt Nagy baj nélkül levonult az ár M Több 100 millió fo­rintra tehető a Hernád menti árvízvédelmi véde­kezés költsége. Miskolc (ÉM - KHE) - Szervezetten, fegyelmezetten és időben történt az elmúlt n...................... A megyében né­hány helyen meg kellene emelni az út szintjét, hogy ne alakul­hassanak ki víz­átfolyások. Ódor Ferenc .............................n napokban a Hernád áradása miatti árvízi védekezés - összegezte Ódor Ferenc, a me­gyei védelmi bizottság elnö­ke és Varga Mihály ezredes, Tíz kilométeren A Tisza vízgyűjtő terü­letén továbbra is meleg és csapadékmentes az időjárás. Az előrejelzések szerint a következő na­pokban sem kell számot­tevő csapadékra számíta­ni. A kialakult helyzet kedvezően befolyásolta az árhullám levonulását, így a készültségek csök­kentése miatt jelenleg már csak a Hernád tor­kolati szakaszán van 10 kilométer hosszban III. fokú árvízvédelmi ké­szültség. a bizottság titkára a csütör­tökön megtartott sajtótájékoz­tatón. A védelmi munkákat az ÉKÖVIZIG szakemberei irá­nyították kiválóan, de nagy segítséget jelentett a kataszt­rófavédelem, a települések polgármestereinek, polgárőri szervezeteinek, civil szerveze­teinek és az ott élők áldozat­kész munkája. Ennek köszön­hetően minden nagyobb baj nélkül levonult az ár, össze­sen 3 embert kellett kitelepí­teni Bőcsön, néhány utat pe­dig ideiglenesen le kellett zár­ni a rajta átfolyó víz miatt. Érkezett segítség az ország minden részéből, Zalából, Bács-Kiskunból és a Magyar Gárdától. A leglátványosabb védekezés Ócsanálos gátjain folyt, itt a töltés egyes részein fóliával letakarva meghagyják a magasítást, számítva az őszi áradásra és arra a pályázati pénzre, amiből felújíthatják majd a töltést. Gondot jelent Ódor Ferenc két problémá­ra hívta föl a figyelmet, me­lyek már az előző évek árvizeinél is jelentkeztek: a megyében néhány helyen meg kellene emelni az út ÁRVÍZ SZÁMOKHAN Homokzsák: 136 ezer __________ Homok: 5000 m’______________ Fólia: 15 ezer rrf Munkagép: 386 darab_________ Szivattyú: 24 darab____________ Védekezésben részt vevők: 2433 Elöntött mezőgazdasági terület 3610 hektár________________ Költségek: 190,5 millió forint + az önkormányzatok költsége Csütörtök délután a bodrogkisfaludi kompnál (Fotó: Puskár Tibor) szintjét, hogy ne alakulhassa­nak ki rajtuk vízátfolyások. A másik probléma pedig a gaz­dák mezőgazdasági kára, me­lyet eddig még egyik évben sem térített meg a kormány. A védelmi költségeknek is csak a 70 százalékát adja vis­sza, ami a forráshiányos ön- kormányzatoknak óriási gon­dot jelent. ÉSZAKemf/ppefc boon.hu • Folytatódik az árvízvédelmi fejlesztés (PDF 93 kB) Fejlesztenek Folytatódnak az árvízvé­delmi fejlesztések a Környe­zetvédelmi és Vízügyi Mi­nisztérium tájékoztatása szerint. Eddig 22 helyszí­nen történtek árvízvédelmi fejlesztések, és még az idén elkészül két tározó. Az uniós fejlesztések segítségé­vel néhány éven belül jóval könnyebbé válik majd az ár­hullámok kezelése. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 2007 és 2013 között 150 milliárd forint uniós for­rás áll rendelkezésre árvíz- védelmi fejlesztésekre, ebből 110 milliárd a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztésére. Újabb szenzációs lelet Rudabányán ■ Egy nőstény ősmajom alsó állkapcsát találták meg a kutatás utolsó napján. Rudabánya (ÉM - B.Gy.) - Az idei Rudapithecus- kutatások utolsó napja július 30-án volt Rudabányán. Kiállítják Az eddigi szorgalmas mun­ka „megkoronázásaként” még egy újabb szenzációs lelettel gazdagott a júliusban előkerült csontanyag: egy nőstény Anap- ithecus (ősmajom) alsó állkap­csát találták meg, amely 14 fo­gat tartalmaz és két darabból áll. Dr. Kordos László pro­fesszor, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, aki magyar részről a kutatá­sokat vezeti és dr. Dávid R. Begun professzor a lelet meg­találóival (Fotó: P. Mészáros Ildikó) Begun, a torontói egyetem paleoanthropológus professzo­ra, kanadai kutatásvezető rendkívül elégedettek a mos­tani ásatások eredményeivel: a két Anapithecus-állkapocs mellett számos érdekes ősma­radvány gyarapítja a világhí­rű rudabányai leletek sorát. Hadobás Sándor, a Rudabá­nyán levő Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bányászat­történeti Múzeum igazgatója lapunkat arról is tájékoztatta, hogy szeptember 6-án, a vá­rossá avatási ünnepségen az összes jelentősebb leletet kiál­lítják a rudabányai múzeum­ban, hogy azokat a nagykö­zönség is megtekinthesse. Gyilkost keresnek Miskolc (ÉM - PT) - Balesetet szenvedett Mis­kolcon egy 32 éves férfi. Kórházba vitték, ahonnan július 27-re virradóra ön­ként távozott. Ismeretlen gyilkos végzett vele az ut­cán: összeszurkálta áldo­zatát. A rendőrség félmil­lió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Hívható a megyei rendőr-főkapi­tányság bűnügyi osztálya, a 06-46/514-500 (21-79-es mellék), vagy a 107-es és 112-es segélyhívó. MILLIÓK A MŰKÖDŐKÉPESSÉGHEZ 600 millió forintot kaDnak a meavénkbeli önkormánvzatok abbóla keretből. Novajidrány 5 000Vadna 3 000 amelyet Gyenesei István önkormányzati miniszter osztott szét. A működés- képtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatásának első üteme ez, amely a szaktárca értékelése szerint komoly segítséget jelent a működőképesség megőr­zéséhez, illetve az intézmények fenntartásához. Országosan 558 helyhatóság Szemere 5 000Zádorfalva 3 000 Szuhakálló 5 000Nyésta 2 500 Taktakenéz5 000 Füzérkajata2 300 Telkibánya 5 000Abaúilak 2 000 részesült a több mint 3,8 milliárd forintos keretből. Énnek zöme- mintegy Tiszakeszi 5 000Filkeháza 2 000 3,6 milliárd forint - vissza nem térítendő, 197 millió forint visszatérítendő tá­Viss 5 000Füzérkomlós 2 000 mogatás. A miniszter döntésével Borsod-Abaúj-Zemplén megye 102 önkor-Csenyéte 4 500 Füzérradvánv 2 000 mányzata több mint 600 millió forint támogatásban részesült, melyből 539 mii-Alsógagy 4 000Hernádcéce2 000 lió forint vissza nem térítendő és 61 millió forint visszatérítendő támogatás. Borsodgeszt 4 000 Kupa2 000 A támogatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzatok (a támogatás Csobaj 4 000 Muhi2 000 mértéke ezer forintban értendő). Felsőgagy 4 000 Nagyhuta2 000 Szerencs 50 000 Sáta 7 000 Golop 4 000Négyes 2 000 Háromhuta 4 000Szakácsi 2 000 Sárospatak 50 000 Pálháza 6 000 Kisgyőr 4 000 Szakáid2 000 (20 millió forint visszatérítendő) Borsodszentgyörgv 6 000 Rakaca 4 000 Szegilong2 000 Sátoraljaújhely 50 000 (20 millió forint visszatérítendő) Csernely6 000 Szuhogy 4 000 Szinpetri2 000 Hejőkeresztúr 6 000 Tiszaladánv 4 000 Tömör 2 000 Ricse 33 000 Hernádvécse 6 000 Tornyosnémeti4 000 Tornanádaska 2 000 (15 millió forint visszatérítendő) Ónod 6 000 Forró 3 500 Tornaszentandrás2 000 Tállya 15 000 Szalaszend 6 000 Halmai 3 500Viszló 2 000 Bodrogkisfalud 11 000 Szomolya 6 000 Lénárddaróc 3 500Zalkod 2 000 Arló 10 000 Arnót 5 000 Vámosújfalu 3 500Saiómercse 1 800 Izsófalva 10 000 Bodrogkeresztúr 5 000 Fancsal 3 000Bózsva 1 500 Megyaszó 10 000 Borsodivánka 5 000 Felsőtelekes 3 000 Garadna1 500 Tardona 9 000 Bükkszentkereszt 5 000 Ináncs 3 000 Hegymeg 1 500 Vajdácska 9 000 Csokvaomány 5 000 Kiscsécs 3 000 Hernádszurdok1 500 Olaszliszka 8 000 Györgytarló 5 000 Monai3 000Kéked 1 500 Sajópetri 8 000 Járdánháza 5 000 Monok 3 000 Korlát 1 500 Vizsoly 14 000 Kesznyéten 5 000 Nyomár 3 000 Kishuta 1 000 (6 millió forint visszatérítendő) Kistokaj 5 000 Pácin3 000Komjáti 1 000 Mezőzombor 7 000 Krasznokvaida 5 000 Selyeb3 000Komlóska 1 000 Sajógalgóc 7 000 Legyesbénye 5 000 Tiszatardos3 000 Tornabarakony 1 000

Next

/
Oldalképek
Tartalom