Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-18 / 167. szám
2008. július 18., péntek ÉSZAK ORSZÁGBAN-V1LÁGBAN /2 RÖVIDEN • Horvát csatlakozás. Az Európai Parlament illetékes jelentéstevöje szerint Horvátország arra számíthat, hogy 2012-ben válik az Európai Unió tagjává. „Reálisan arra kell számítani, hogy Horvátország 2012-ben lép be az Unióba, és 2009 végére fejezi be a csatlakozási tárgyalásokat" - mondta az osztrák Hannes Swoboda szerdán Splitben, ahol a helyi önkormányzati vezetőkkel folytatott megbeszélést. Bottal és vesszővel? Szaniszló Bálint balint.szaniszlo@inform.hu Aki ismer, tudja, hogy egyfajta „élharcosa" vagyok a dohányzás elleni küzdelemnek. Illetve inkább csak áhítója annak, hogy minél kevesebben rombolják ezen az úton saját és embertársaik egészségét. Megértő vagyok azokkal, akik annak idején - ilyen-olyan okok miatt - rászoktak és nehezen képesek szabadulni a szenvedélytől. Éppen ezért nagy rokonszenvvel figyelem és bátorítom is azokat, akik minden erejükkel igyekeznek leszokni. Tulajdonképpen többé-kevésbé egyetértek az intézkedésekkel, amelyek a nemdohányzók érdekében igyekeznek korlátok közé szorítani a dohány szerelmeseit. Néhány próbálkozást viszont egyszerűen érthetetlennek tartok. Most például az Európai Bizottság javasolta, hogy a közösség országai 2014-ig fokozatosan emeljék meg dohánytermékek jövedéki adóját. Kalkulációk szerint ezáltal hazánkban például harmadával emelkedhetne a dohánytermékek ára. Azt is kiszámolták, hogy ez a drágítás 13 százalékkal csökkentheti a magyarországi cigarettafogyasztást - különösen a fiatalok körében. Hogy ezt hogy számolták ki, nem tudom, de latszik, hogy nem titkolt cél a dohányzás visszaszorítása. Az kétségtelen, hogy a fent említett módszer jobb az egyszerű tiltásnál. De azért nekem ilyenkor Széchenyi István egy mondása jut eszembe, amely valahogy így hangzott: „Sem bot, sem vessző nem vezetett még országot felvirágzásra..." Fenyegető levél Telekinek Budapest (MTI) - Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott fenyegetést kapott e-mailben. A politikus szerint ez azzal lehet összefüggésben, hogy köszönetét mondott az amerikai nagykövetnek, amiért az Egyesült Államok megszüntette a kurucinfo szélsőjobboldali portál működését. Teleki László egy tájékoztatón felolvasta a gyalázkodó üzenetet, amelynek feladója azzal fenyegetőzött, hogy a politikust és családját is felgyújtja. Nem jogerős Budapest (MTI) - Másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hivatalos személy elleni erőszak miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön, nem jogerősen egy férfit, aki a melegfelvonuláson macskakővel dobálta a rendőröket. A bíróság elrendelte, hogy a 4 éves próbaidő alatt a férfi pártfogó felügyelete alatt álljon. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és védője gondolkodási időt kért, ezért az ítélet nem jogerős. Kisebb hiány, magasabb infláció ■ Több gazdasági mutató előrejelzését is módosította a Pénzügyminisztérium. Budapest (MTI) - Az állam- háztartási hiány prognózisát lefelé, az inflációs előrejelzését fölfelé módosította a Pénzügyminisztérium (PM), míg a növekedési várakozását változatlanul hagyta. A szaktárca 0,2 százalékponttal 3,8 százalékra csökkentette GDP arányosan az államháztartási idei hiányának prognózisát. Hozzátette: júliusra 150 milli-. árd forintos többletet várnak és azzal számolnak, hogy a hiány szeptemberre a GDP 2,8 százaléka lesz. A PM azzal számol, hogy az infláció az idén az 5,9 százalékos tervezettnél magasabb, átlagosan 6,5 százalék lesz, év végén 6 százalék alá csökken, a GDP az idén, a tervezettnek megfelelően 2,4 százalékkal bővül. A PM azzal számol, hogy a GDP az idén 27 300 milliárd forint lesz. Pozitív folyamatok A második negyedévi prognózis szerint is folytatódnak a már megindult pozitív folyamatok, a növekedés gyorsul, az infláció lassul, a reálbérek kismértékben emelkednek és tovább javul az egyensúlyi helyzet mondta a pénzügyminiszter. Az export az idén 11,5 százalékkal, az import 10 százalékkal nőhet az idén. A reálbérek a korábbi 0,4 százalékos előrejelzésnél nagyobb mértékben, 0,7 százalékkal emelkedhetnek 2008-ban. Emelte a bruttó és nettó átlagkeresetekre vonatkozó prognózisát is a tárca: az előbbi 7 helyett 8,1 százalékkal, utóbbi 6,3 helyett 7,2 százalékkal emelkedik az idén a PM várakozása szerint. A pénzügyminiszter elmondta, hogy nincs még a jövő évre várható adóváltoztatásokat is figyelembe vevő makropálya- számítás 2009-re. Egyelőre több mint 20 érdemben különböző adómódosítási tervet vizsgálnak a tárcánál - tette hozzá Veres János. Londoni vélemények Londoni feltörekvő piaci elemzők hitelesnek minősítették csütörtökön a magyar pénzügyminisztérium új, csökkentett idei államháztartási deficit-előrejelzését, sőt szerintük akár az új prognózisnál is jobb lehet a tényleges eredmény, de most már a jövő év költségvetési teljesítményét tartják igazán érdekesnek, tekintettel a 2010-es választásokra. Egyes citybe- li vélemények szerint jövőre a deficit valamelyes visszaemel- kedése is lehetséges. LONDONI REAKCIÓK VERES JÁNOS REIELENTÉSÉRE Veres János pénzügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint a pénzügyminisztérium 0,2 százalékponttal 3,8 százalékra csökkentette idei GDP-arányos államháztartási hiányprognózisát. Juliét Sampson, az HSBC bankcsoport londoni közép-európai közgazdásza a hírt kommentálva az MTI-nek azt mondta: az idei év eddigi költségvetési számai arra utalnak, hogy az új előrejelzés hiteles, „teljes mértékben elérhetőnek tűnik". A szakértő szerint még arra is látszik mozgástér, hogy az idei államháztartási hiány a most lefelé módosított előrejelzést sem éri el. Az elmaradás valószínűleg nem lesz olyan mértékű, mint tavaly, de a pénzügyminisztérium „már 2006 közepe óta konzervatív előrejelzéseket ad", és ez várható az idei prognózis esetében is, mondta az HSBC londoni elemzője. Sampson azt mondta, hogy az ő előrejelzése 3,7 százalékos GDP-arányos államháztartási deficit 2008-ra. Hozzátette: szerinte a pénzügyminisztérium nem hajtotta volna végre a csütörtökön bejelentett módosítást, ha nem lenne „abszolút biztos" az új prognózis teljesítésében. Arra a kérdésre, hogy jövőre is fenntarthatónak látja-e a deficitcsökkentési folyamatot, a londoni szakértő azt mondta: azzal számol, hogy 2009-ben „kisebb haladás lesz", mint az idén. Michal Dybula, a BNP Paribas középeurópai közgazdásza az MTI-nek azt mondta: az eddigi költségvetési teljesítmény ismeretében „nem kivitelezhetetlen".az új előrejelzésben szereplő hiány teljesítése. Dybula szerint az igen gyenge növekedés várhatóan továbbra is korlátozza a bevételeket, azlnfláció viszont olyan magas, hogy „egyértelműen duzzasztja a költségvetési képlet nominális (bevételi) oldalát". A BNP Paribas elemzője szerint az előrejelzési módosításnál érdekesebb, hogy mi történik jövőre, és a 2010-es választások előtt. Dybula azzal számol, hogy nem lesz nagyon jelentős költségvetési túllépés, mivel a kormány már bizonyította meglehetős elkötelezettségét a költségvetés feszesre húzása mellett, és bármely esetleges túlköltekezésjó eséllyel korlátozott marad. A BNP Paribas elemzője jövőre 4,5 százalékos államháztartási hiányt jósol. A londoni elemzői közösség az idei évre várható államháztartási hiányt róár jó ideje a most megállapított, lefelé módosított előrejelzés körül várja. A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének nemrégiben közölt elemzése szerint a havi hivatalos magyarországi deficitközlések „már nem számítanak eseménynek", miután a közfinanszírozásban az elmúlt két év során „drámai" javulás történt. A GS már a múlt havi elemzésében azt jósolta, hogy az idei hiány 3,8 százalékos lesz, a ház azonban már valószínűtlennek tartja, hogy 2009-ben és 2010-ben további hiánycsökkentések történnének, sőt szerintük az állam- háztartási hiány kis mértékben emelkedni is fog. Hazahozták a tűzszerész holttestét Pápa (MTI) - Hazahozták az Afganisztánban hősi halált halt Nemes Krisztián holttestét csütörtökön. A posztumusz tűzszerész őrnagy földi maradványait szállító katonai repülőgép 16 órakor landolt a Magyar Honvédség pápai bázisrepülőterén. A repülőtéren katonai tisztelet- adással fogadták a tűzszerész őrnagy földi maradványait. A repülőgépről tűzszerész bajtársak hozták le a nemzetiszínű lobogóval letakart koporsót. Nemes Krisztián földi maradványainak fogadásán ott voltak a családtagjai, rokonai, valamint sorfalat álltak a bajtársai, a Magyar Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj katonái is. \ '-T ■ V ' -' j T.Vfti wp Katonai tiszteletadással fogadták Nemes Krisztián koporsóját Még tárgyalnak Budapest (MTI) - Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV-társaságok között a sztrájkkövetelésekről csütörtökön. Az egyeztetést július 22-én folytatják. Az egyeztetésen Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója, a munkáltató tárgyaló delegációjának vezetője elmondta, nincs új ajánlatuk a szakszervezeti követeléssel kapcsolatban. Arra kérte a szakszervezetet, lássák be, nem reálisak a követelések. Fogolycsere után. Ezrek kísérték utolsó útjára csütörtökön azt a két izraeli katonát, akiknek holttestét előző nap adta át a Hezbollah libanoni síita szervezet Izraelnek fogolycsere keretében. (Fotó: EPA) Elégedetlenek, de bizakodók Budapest (MTI) - A négy visegrádi ország lakosai közül már 2006-ban is a magyarok voltak a legelégedetlenebbek az anyagi helyzetükkel, s ez tavaly és idén sem változott. A magyarok jövőképe azonban bizakodóbb képet fest a korábbiaknál - olvasható a CEORG kutatásával együttműködve végzett Tárki-felmé- rés legfrissebb eredményeinek összefoglalójában, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. A Tárki közleményében azt írta: a négy vizsgált ország lakosai közül már 2006-ban is a magyarok voltak az anyagi helyzetükkel a legelégedetlenebbek, s ez tavaly és idén sem változott. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a többi közép-európai ország lakosaihoz képest nálunk nagyon alacsony - a megkérdezettek körülbelül tizede - azoknak az aránya, akik a saját anyagi helyzetüket (elég) jónak érzékelik. Másrészt a többi országhoz képest az anyagi helyzetüket a magyarok látják legnagyobb arányban (elég) rossznak - írták. Blokádot hirdethetnek Budapest (MTI) - A dinnyetermesztők blokád alá veszik azokat a felvásárlókat, akik nem adnak az áru kilójáért legalább 30 forintot - jelezte Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő csütörtökön. A felvásárlók blokád alá vételéről pénteken döntenek a dinnyetermesztők a Békés megyei Magyarbánhegyesen tartandó fórumon. A képviselő úgy véli: ide mintegy 300-an mennek majd el. A battonyai polgármester szerint itt áll össze az a lista, amely megmutatja, melyik az a felvásárló, aki nem volt hajlandó legalább 30 forintot adni a termesztőknek a dinnye kilójáért. Azokat a felvásárlókat ugyanis a termelők blokád alá veszik, akik nem adják meg a 30 forintos minimálárát a dinnyéért. Karsai József korábban már közölte: a dinnyetermesztők „harcot hirdetnek” a közvetítők, a lánckereskedelemben részt vevők ellen, mert szerintük ez a kereskedelmi forma okolható azért, hogy gyakran 18-22 forintot ajánlanak kilogrammonként a gyümölcsért. Ezért - jelentette ki - listát fognak készíteni azokról, akik ebben a folyamatban részt vesznek és letörik az árakat, a gazdák minden törvényes eszközt bevetnek ellenük - fogalmazott a politikus.