Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-25 / 173. szám
2008. július 25., péntek SPORT /10 ÉSZAK RÖVIDEN • Ravasz Róka. Kilencedik alkalommal rendezik meg a Ravasz Róka elnevezésű éjszakai teljesítménytúrát, amely ezúttal is Bükkszentkeresztről indul. Szombaton 20 órától várják a jelentkezőket a helyi focipálya öltözőjénél, ahonnan 21 és 22 óra között rajtolhatnak el a versenyzők. A 10 km-es távon 5 óra a szintidő, a nevezési díj 500 forint. Nevezi a MOB Pozitív Budapest (MTI) - A Magyar Olimpiai Bizottság illetékes testületé úgy döntött, hogy nincs jogi akadálya a diszkoszvető Fazekas Róbert nevezésének, azaz a sportoló részt vehet a pekingi játékokon. A MOB testületé a következő dokumentumok benyújtását kérte a Magyar Atlétikai Szövetségtől: hivatalos versenyjegyzőkönyv, WADA-igazolá- sok a doppingellenőrzésekről, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség igazolása a versenyzési jogosultságról, a Nemzetközi Olimpiai Bi-, zottság igazolá- \ £ sa az athéni já- % J tékokat követően lefolytatott per f m költségeinek befizetéséről, vala- <fgft mint nyilatkoza- tokát, hogy a '-mm versenyző tisztán JW készült fel az olim-ff piára. Los Angeles (MTl/AP) - Pozitív lett Jessica Hardy amerikai úszónő doppingtesztje, ezzel veszélybe került a sportoló részvétele az idei pekingi olimpiai játékokon - közölte az eredményeket ismerő egyik tisztségviselő. A neve elhallgatását kérő tisztségviselő szerint pozití lett az úszónőtől a közelmúltbeli amerikai válogatóversenyeken levett A minta, amely tiltott anyagot mutatott ki a sportoló szervezetében. Az nbcolympics.com internetes oldal értesülése szerint az „ellenpróbaként" használatos B minta vizsgálata ugyanilyen eredményt hozott. Hardy egyike annak az 596 amerikai sportolónak, akit az Egyesült Államok benevezett a pekingi olimpiára. Vízátfolyás a cél előtt Kassa (ÉM - JLI) - Csütörtökön már a 3. szakaszt bonyolították le Slovenské Nőve Mesto és Kassa között a 35. Tour de Hong- rie kerékpáros körversenyen. A közel 130 kilométeres táv az elmúlt napokhoz hasonlóan szintén tartogatott izgalmakat.- A szakasz elején, úgy 20-30 kilométerre a starttól kettészakadt a mezőny, majd egy tizenhat fős „különítmény” meglépett - nyilatkozta érdeklődésünkre Törzsök Zsolt, a verseny egyik főszervezője. - A kassai céltól aztán 8 kilométerre egy óriási vízátfolyáson kellett átkelnie a mezőnynek; mondanom sem kell, hogy a kerekesek ezt gyorsan letudták, ám a kísérő autók csak lépésben tudtak áthaladni a folyamon. A Kassán elfogyasztott vacsora után a mezőny visszatért Sátoraljaújhelybe, ahonnan pénteken Bükkszék felé veszik az irányt a porfelhőlovagok, hogy teljesítsék a 232,2 km-es távot. EREDMÉNYEK 35. Tour de Hongrie, 3. szakasz, Slovenské N. M. - Kassa (128 km): 1. Jean Mitja Schülter (német, Mir- jam) 3:15:43 ó, 2. Riccardo Zoidl (osztrák, Arbö Resch)( 30 mp hátrány, 3. Jákob Fiedler (német, Mirjam) 47 mp h. ___________________'____________________ Az egyéni összetett állása: 1. Hans Bloks (holland, Cydinteam Jo Piels), 2. Martin Riska (szlovák, RC Arbö Resch&Frisch Gourm.), 3. Iván Stevic (szerb, National Team of Serbia) A Dortmund a szuper, a Borussia Dortmund nyerte a labdarúgó Német Szuperkupáért rendezett mérkőzést, miután 2-1-re legyőzte a Bayern Münchent. A dortmundiak második gólját a Karlsruhétól szerződtetett Hajnal Tamás szerezte szabadrúgásból, ezzel a a 33. percben kétgólosra növelte a hazai gárda előnyét. (Fotó: epaj Balról: Daragó Lászlóné, dr. Odor Ferenc, Szakolczai Fédra és a Szakolczai szülők LŐJ (Fotó: Juhász-Léhi István) További képek: www.boon.hu Szakolczai Fédra az olimpián ■ A miskolci születésű tiszaújvárosi kajakos lett a Pekingbe utazó megyei kiválasztott. Miskolc (ÉM - JLI) - A Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Ön- kormányzati Hivatal Szász termében tartottak csütörtökön reggel sajtótájékoztatót azzal kapcsolatban, hogy a megyei önkormányzat és a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége minden megyében kiválaszt egy fiatalt, aki esélyes lehet a következő, azaz a 2012- es londoni olimpiai szereplésre. Ezt a fiatalt az idén kiutaztatják a pekingi olimpiára, hogy tapasztalatot és élményeket szerezhessen. Daragó Lász- lónénak, a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Testnevelési és Sportintézet igazgatójának és dr. Odor Ferencnek, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökének a választása egy 18 éves kajakozó hölgyre, Szakolczai Fédrára esett. Egyesületváltás- A kiválasztási szempont többek között az volt, hogy megnéztük az utánpótláskorú fiatalok eredményeit - utalt a kritériumokra Daragó Lászlóné. - Természetesen több versenyző is a talonban volt, azonban Fédra tavalyi Ebgyőzelme és tanulmányi eredményei és az, hogy betöltötte 18. életévét, egyértelműen mellette szóltak. A főszereplő, azaz Szakolczai Fédra szülei nagyon sokat áldoztak a sikerekért, hiszen az egyesületváltás után négy éven keresztül napi 80 kilométert utaztak a lányukkal azért, IBSglHHHHHOMifllHElSY ... hogy az edzéseken ott tudjanak lenni Tiszaújvárosban. Támogatják- A szüleim először el sem akarták hinni, hogy én lehetek ott augusztus 18-a és 23-a között Kínában - mondta a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban idén érettségizett tehetség, aki a Testnevelési Egyetemen szeretné folytatni tanulmányait. - Hihetetlen, Bocs (ÉM - PA) - Újabb felkészülési mérkőzést játszott tegnap hazai környezetben a Bocs KSC NB Il-es labdarúgó csapata. Tóth László, a BKSC edzője a román ACU Arad elleni találkozó előtt elmondta, hogy számukra befejeződött az átigazolási időszak, azaz kialakult az a keret, mellyel nekivágnak a 2008/2009-es bajnokságnak, illetve a Ligakupa küzdelmeinek. Ezek szerint a távozók négyen vannak: Urbin Péter (Debrecen), Jeremiás Gergő (REAC), Varga Mihály (Balamzújváros), Erdélyi Miklós (?). Rajtuk kívül a bőcsiek öt játékost adnak kölcsön: Kiss Dávid (Nagyecsed), Halász Péter (Cigánd), Pálinkás Szabolcs (Cigánd), Gacsal Norbert hogy például a helyszínen láthatom a kajak 1000 méteres döntőket. Nagyon nagy megtiszteltetés ez számomra! Dr. Odor Ferenc azt emelte ki, hogy a megyei önkormányzatok a fiatalok kiutaztatásával demonstrálni szerették volna azt, hogy a megyei önkormányzatok - forrásaikhoz mérten - támogatják az olimpiai eszmét és a fiatal tehetségeket. (Ózd), Kiss Krisztián (Tállya). Az érkezők heten vannak: Szabó Ádám (Mezőkövesd, kölcsönből vissza), Halder Péter (Kazincbarcika, kölcsönből vissza), Ondó János (Tiszafüred, kölcsönből vissza), Sirócz- ki Gergő (Berettyóújfalu), Jenéi Gyula (Salgótarján), Cséke György (Nyíregyháza, kölcsön), Elek Norbert (Diósgyőr). A PÁLYÁN Bőcs KSC - ACU Arad 2-4 (1-2) Bőcs: Hamar (Szabó Á.) - Mező (Pálinkás), Cséke (Horváth N.), Martis (Vass), Molnár - Irhás (Török), Jenei (Halász P.), Kóka, Vasas V. (Halder) - Szakszón, Zsar- nai (Ondő). Edző: Tóth László. G.: Zsarnai, Vass. Német siker. A német Marcus Burghardt (képünkön) nyerte a Tour de Francé országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát - a Bourg d,Oisans és Saint-E- tienne közötti 197 km-es etapot - , az összetettben viszont továbbra is a spanyol Carlos Sastre áll az élen. (Fotó: EPA) NÉVJEGY Szakolczai Fédra Születési idő, hely: 1990. február 18., Miskolc Klub: Diósgyőri KSC (2002-2004), Tiszaújvárosi VSE (2004-) Legnagyobb eredményei: Európa-bajnokság, K4 500 m: 1. hely (2007); Eu- rópa-bajnokság, K2, 1000 m: 4. hely (2007), Maratoni Európa-bajnokság, K2: 1. hely (2007), többszörös magyar bajnok, B.-A.-Z. megye Jó tanuló, jó sportolója, „Miskolc Város Ösztöndíjasa", a megye legjobb utánpótlás leány sportolója (2007) Komplett a Bőcs kerete Hamarosan új pályára ■ Elképzelhető, hogy 2010-ben a Forma 1 és a MotoGP mellett még egy GP jön hazánkba. Miskolc (ÉM - JLI) - Valójában a tavaly novemberi bejelentésünkkel a szándékunk az volt, hogy ismételten felhívjuk arra a figyelmet, n ................................... Bejelentésünkkel a szándékunk az volt, hogy felhívjuk arra a figyelmet, hogy Miskolcon népszerűek a technikai sportok. Fedor Vilmos hogy Miskolcon rendkívül népszerűek a technikai, vagyis az autó- és motorsportok - lebbentette le a fátylat Fedor Vilmos, Miskolc város alpolgármestere azon korábbi bejelentéséről, mely szerint Miskolc szívesen adna helyszínt egy esetleges magyarországi MotoGP-futamnak. Nos, mint az már ismert, jövőre a Sávoly község mellett felépítésre kerülő Balatonringen kerül megrendezésre a MotoGP magyar nagydíja - ezt szerdán Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter jelentette be. Új pálya- Hogy mást ne mondjak - most már maradva a motorsportnál -, a salakmotor Miskolcon nagyon népszerű, és tudvalevő, hogy egy belvárosban található pályán üzemel, és bizony vannak olyan lakók a környéken, akik nehezen viselik ezt a tényt - folytatta a miskolci városatya. - Továbbra is azon dolgozunk, hogy legyen Miskolcon egy olyan multifunkcionális létesítmény, amely a legnagyobb nemzetközi salakmotoros eseményeknek is helyet tudna adni. Sőt! A tavalyi miskolci BEK-finálé után és az elmúlt hónapokban áll(hat)nak az is kiderült, hogy sok gyerek szívesen húzna vaspapucsot, ezért az utánpótlás-nevelésnek is lenne tere, ha épülne egy új pálya. Nem árulok el titkot azzal a ténnyel, hogy vállalkozói tőke bevonásával épülhet meg - reményeink szeHa beton nem is, de salakpálya nak rint hamarosan - ez a pálya, ahol a legmerészebb álmainkat is meg lehetne valósítani. Hogy milyen álmokat? Lapunk információi szerint az SGP (Salakmotoros Egyéni Világbajnokság) széria egyik állomása lenne Miskolc. Erről már több álkalommal is nyilatkoztak Miskolc város vezetői lapunknak. epulhet Miskolcon a motorosok(Fotó: magánarchívum)