Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-28 / 175. szám

2008. július 28., hétfő ÉSZAK AKTUÁLIS /3 NÉZŐPONT Több nap, mint homokzsák Hegyi Erika khe@eszak.boon.hu Emberek figyelik a vizet a megmagasí­tott gátak mentén. Számukra szinte min­den centiméter mond valamit. Nem ez az első és jól tudják, nem is az utolsó, ami­kor attól kell félniük, hogy a megáradt folyó elönti földjeiket, aztán szép lassan beszivárog a pincékbe, éjszaka pedig arra ébrednek, hogy úszik a szobában a sző­nyeg. Nekünk, városi újságíróknak mon­dogatják: „Látják azt a fát? Az mutat­ja, nogy mennyit apadt már a víz. Túl vagyunk a nehezén." Féltik a falut, a házat, az értékeiket. Nincs nekik sok, szegény emberek, de az a kevés a mindenük. Lehet, hogy biztosítá­suk sincs, mert a szerény nyugdíjból vagy fizetésből nem telik a havi díjra, de az is lehet, hogy öreg házukra nem is lehet biz­tosítást kötni. Kár pedig van így is elég. Oda a búza, a krumpli, a gyümölcs. A település gyümölcsösében a fák koronájáig ér a víz, a napraforgótáblát pedig a közeli szennyvíztározó tartalmával vegyült patak­és folyóvíz árasztotta el. Az illetékes igazgatóságon becslést végeztek. Kiszámolták, több mint kétmilli­árd forint kellene a Hernád menti telepü­lések még hiányzó körgátjainak megépíté­sére. Szerencsére van rá forrás, a munkák jövőre el is kezdődhetnek. Csak addig bír­ják homokzsákkal! ElVGSZCtt klltyUS. Július 19-én Jávor- kúton elveszett a képén látható 5 hónapos whippet szuka. A kutyus nagyon fél, állandó orvosi kezelésre szorul és gazdái - akik azóta mindennap keresik - nagyon várják visz- sza. A megtalálónak jutalmat ajánlanak fel. Aki látta a kutyust, a 20/43-69-287-es vagy a 30/96-89-783-as telefonszámokon értesítheti a gazdikat! (Fotó: magánarchlvum) MEGKÉRDEZTÜK A BOGÁCSIAKAT , Miből fogják helyreállítani a vihar okozta károkat? A vihar körülbelül egymillió forint kárt okozott a házamban. A helyreállításra már ráköltöttem vagy 150 ezer forin­tot. A biztosító felmérte a kárt, de pénz még nem érkezett. Úgy vélem, nem térítik meg az összes káromat. Amit nem fizetnek ki, azt saját erőm­ből kell megoldanom. LukAcsné Kovács Zsuzsanna Hatalmas kárt okozott a vihar az én házamban és a melléképületeimben is. A szél kidöntötte a diófámat, tönk­retette a szőlőmet. A biztosítótól már voltak itt a kárfelmérők, a jövő hét­re várjuk a pénzt. 240 ezer forintot fognak fizetni. Az önkormányzattól 20 ezer forintot kaptunk. Tóth Karoly Amikor építkeztünk, hitelt vettünk föl. Hitelt csak úgy adnak, ha biz­tosítást kötünk a házra. Mi meg is kötöttük, de valamiért a pénzintézet nem továbbította a biztosítási díjat a biztosítónak. Ezért a biztosításunkat felfüggesztették. Erre jött ez a vihar, a biztosító pedig nem fizet. PuSOMAI ÁrpAD VILLÁMVOKS ön egyetért azzal, hogy visszavonják a MÁV bizto­sító engedélyét? Szavazók száma: 49 2008. 07. 27. 19.00 óra Igen 81,63% I Nem 18,37% Következő kérdésünk: Ön egyetért azzal, hogy biztosítás híján az állam segítse a mindenkori viharkárosultakat? BbBiiü:■ ''www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Láttak ■ Járhatatlan utak, har­madfokú készültség, homokzsákokkal véde­kező emberek ezrei. Hernádszentandrás, Ináncs- (ÉM - KHE) - Ez jellemezte a hétvégén a Hernád menti tele­püléseket. Vasárnap reggelre Hernádszentandrást a víz elzár­ta a külvilágtól. Mint Üveges Gábor polgármester fogalma­zott, az emberek már megszok­ták ezt a helyzetet, rutinszerű­en feltöltötték készleteiket, és ha valakit sürgősen kórházba kellett volna szállítani, a mun­Az emberek már megszokták ezt a helyzetet, rutin­szerűen feltöltöt­tek készleteiket. Üveges GAbor ..................................ff kagépek elvitték volna Ináncsig, onnan pedig már szabad az út. Kocsival mi is csak Ináncs határáig jutottunk. Itt a falu pol­gármestere, alpolgármestere és pár helyi ember figyelte az úton hömpölygő vizet. Kis gátat épí­tettek az útra, nehogy a falu is veszélybe kerüljön. Háromból egy- Itt most tulajdonképpen három vízfolyás vált eggyé - magyarázza a nem idevalósi­aknak Tóth János alpolgár­mester. A Csikós, a Bársonyos és a Hernád folyt össze. A leg­A Bodrogon is Vasárnap délelőtt 10 órától az áradás miatt I. fokú árvízvédelmi készült­séget rendeltek el a Bodrog folyó teljes hossza mentén, 67 kilométer védvonalsza­kaszon. Az ÉKÖVIZIG működési területén így összesen 130 kilométer töltés mentén van árvíz- védelmi készültség. már nagyobb vizet is Traktorokkal hordták a homokzsákokat az ideiglenes gátakhoz (Sí Öl (Fotó és videó: Bujdos Tibor) nagyobb gondunk az, hogy még talpon áll a kalászos, ami las­sítja a víz lefolyását. Éjszaka is ügyeletet tartottunk, majdnem baj lett, mert hirtelen 20 centit emelkedett a víz. De most már apad, estére várhatóan járható lesz az út. ff............................................ A legnagyobb gondunk az, hogy még talpí áll a kalászos, ami lassítja a víz lefolyását. Tóth János ...........................................ff Férfiak ülnek a gáton, figye­lik a tóvá változott határt. Stupek László azt magyarázza, milyen jó, hogy megépült a kör­gát, mert azóta nem veszélyez­teti az áradás a házakat, kerte­ket, pincéket. Kiss Péter polgármester vic­cesen teszi hozzá: „nekünk nem kell a Balatonra mennünk, itt van helyben a víz!” Megyek gyalog Gumicsizmát, strandpapu­csot fel, másképp nem lehet Hernádszentandrásra bejut­ni. Ezt a helyzetet talán csak a fiatalok élvezik, bicikliznek, szaladgálnak a folyóvá változott úton. A Csíkos patak hídján idős úr karikázik keresztül.- Hernádszentandrásról jöt­tem, megyek Ináncsra az uno­kákhoz - mondja. - Menni kell, mert megígértem, hogy viszek nekik egy kis gyümöl­csöt, meg édességet. Ha bicik­livel nem lehet továbbmenni, A HELYIEK M0NDIÁK j Jj j ’J-'j'j ;') )-? j j j j j J j j j j j J J J j J J j j jrJ J J i i j i j j > j j i j j' j y j j j j i i i j’j'-j'/ j'ú \ j J'j j ^ Itt vagyok kint á határban, éjjel-nappal. Ilyenkor még aludni sem szoktam, figyelem a vizet. Enyém a negyedik ház. Amikor még nem volt körgát, a kertemig jött a víz. Ez az árvíz még most elég tűrhető. Á rvái István, InAncs Máskor a Csíkos-patak 3-4 méter széles, most megvan 150 méter széles is, és 10 méter mély. Ez az ár már lemegy, ennél nagyobb nem lesz a víz, csak az a kérdés, hogy Szlovákiában megnyitják-e a zsilipeket. Szűcs László, InAncs Oda a krumplink, oda minden! De a falu szerencsére nincs veszélyben, nagyon jó polgármesterünk van nekünk! Holnap orvoshoz kellene men­nem, azt mondják, akkor már járható lesz az út. Balogh JózsefnE, HernAdszentandrAs majd megyek gyalog. Én már megszoktam az árvizet. Láttam nagyobbat is, ’89-ben például! ff .................... Én már meg­szoktam az árvi­zet. Láttam nagyobbat is, ’89-ben például! Varga JAnos ...........................................ff Beérünk Hernádszentand­rásra, melynek határában szin­tén homokzsákok fogadnak. A helyi emberek 24 órás ügye­letben vannak, figyelik a víz­szintet, nem kell-e magasíta­ni a homokzsákgátat. Ez a víz azonban semmi ahhoz képest, ami a település másik végén hömpölyög, a Perére vezető úton. Itt már a medrét vesz­tett Hernádot látjuk, ami most nem folyóhoz hasonlít, inkább vad özönhöz. ÉSZftKemf/ppe/c.boon.hu •Árvízvédelmi jelentés (PDF 25 kB) Ár víz számokban A védekezés során eddig 100 ezer darab homokzsákot, 5 ezer köb­méter homokot, 15 ezer négyzet- méter fóliát építettek be. ÍGY VÉDEKEZTEK Megmagasitották a töltést: _________- Méra közelében_______________- Ócsanáloson a Vadász-patak jobb és bal partján__________________- Ócsanálos és Geszteiy között a Her­nád jobb partján________________- Geszteiy térségében___________ A Garadna patak fölötti ártéri öblözetrészben tározódon mintegy 2,5 millió köbméter víz visszavezeté­sét az apadó Hernádba, a patak tölté­sének átvágásával biztosították. LEZÁRT OTAK j j S j > j j j j j j j j'j j ^ ^ ; j j ; j j j j j j ; j ; ^ j ^. A Hernád áradása miatt a hétvégén lezárt utak: Novajidrány és Vizsoly között Pere £s_fcL£mádszentandrás_kQZQtt Sajólád-és Bocs belterülete között Ináncs belterülete és Pere között. Fügöd és Ináncs között Kiskinizs és Hernádkércs között Nejlon a tetőn, edény a nappaliban ■ Miniszteri segítségre várnak a tető és meny- nyezet nélküli házak lakói Bogácson. Bogács (ÉM - KHE) - Két hete hatalmas vihar pusztított Bogácson, 308 ház rongálódott meg, fákat csavart ki, oszlopo­kat tört ketté az orkán erejű szél. Azóta, akinek volt rá pénze, a legfontosabb károkat helyreál­lította, aki viszont nem tehette, az elmúlt hét esőzéseit rettegve élte túl. A tető és sokszor meny- nyezet nélküli épületekben még a hét végén is edényekbe, vöd­rökbe csöpögött a víz. Újra beáztak Kanalas Krisztina nem szí­vesen emlékszik arra a hétfői viharra.- Az összes cserepet levitte a szél, a tűzfalat kidöntötte, az elő­tető egy darabját fölszakította, a jég pedig kilyuggatta a redőnyt. Azóta semmit sem tudtunk kija­vítani. Az önkormányzat adott valamennyi fóliát és lécet, de az nem volt elég az egész ház­ra. Aztán a héten megint jött az eső, újra beáztunk! Egész éjszaka hordtuk ki a vizet. 20 ezer forint gyorssegélyt kap­ff.................... 20 ezer forint gyorssegélyt kap­tunk. Biztosítá­sunk nem volt, de reméljük,, hogy a miniszté­rium segít. Kanalas Krisztina ...........................................ff tünk. Biztosításunk nem volt, de reméljük, hogy a miniszté­rium segít. Krisztina beinvitál a házba, a látvány szívszorító. Edények a földön, hogy felfogják a tető­ről csöpögő vizet. A bútorokat nejlonnal védik, amit lehetett, azt átvitték a garázsba. Egy szo­bában húzzák most meg magu­kat négyen, bár félnek, hogy az álmennyezet itt is leszakad. Krisztina nem bánja, ha írunk róluk, azt mondja, hátha küld valaki egy kis segítséget. Leszakadt mennyezet Pusomai Árpádék sem jártak különbül. A tetőt a család össze­fogásával épp ottjártunkkor javítgatták. A belső látvány azonban elszomorító. Tönkre­ment a parketta, a tapéta, több helyen leszakadt a mennyezet.- Kezdhetünk mindent elölről - csóválja a fejét Árpád. - Pedig három éve, hogy felépítkez­tünk. Biztosításunk is volt, de a pénzintézet nem utalta át a pénzt a biztosítónak, így azt felfüggesztették. Ezért most nem kapunk semmi támoga­tást. A kárunk körülbelül más­fél millió forint, kölcsönt sem kapunk, mert a házra már vet­tünk fel hitelt, a fizetésem pedig nem túl magas. Saját erőből kell megoldanunk a helyreállítást - teszi hozzá. ÉSZAKemf/ppe/c.boon.hu • Tombolt a vihar Bogácson (PDF 22 kB)

Next

/
Oldalképek
Tartalom