Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-05 / 156. szám

2008. július 5., szombat TURISZTIKAI AJÁNLÓ /5 AJÁNLÓ Nyári ajánló, folytassa Borsodban! Dr. Odor Ferenc Egy héttel ezelőtt azt írtam, elkezdődik a nyári szabadságok ideje, itt a nyár. Ezen a héten már többször volt részünk kánikulában, s csak néha fris­sített egy-egy zápor. így biztos vagyok benne, hogy akik még dolgoznak, azok is nagyon várják már megérdemelt pihenésüket. E cikksorozat második részéhez érkezve a borsodi tájakra és a „messzi északra" invitálnám Önöket. A múlt héten Abaúj nevezetességei tűntek fel ezen az oldalon, s hívták az olvasót a falvakba, kisebb-nagyobb városokba és gyönyörű tájainkra. Most is arra kérem Önöket, nézzenek körbe Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és vegyék észre, milyen gyönyörű helyen élünk és mennyi látnivaló van körülöttünk. Folytatódik tehát e rendhagyó, megyei turistakalauz-sorozat, amely szubjektív válogatásban mutatja be a megye értékeit. Sorozatunk sikere természetesen a megye lakóit dicséri! Az utazót és a vendéglátót. Hiszen bár­milyen rossz is a gazdasági helyzet, bármennyire is érezzük bőrünkön azt, hogy akaratunktól függetlenül rossz irányba mennek a dolgok - itt akkor is nyuga­lom van és határtalan vendégszeretet. Mi, itt a megyei önkormányzaton azon dolgozunk, hogy értékeinket megőrizve fejlődjünk. S, hogy ez sikerült, azt mérje le az utazó, a pihenni vágyó. Ahogy mon­dani szokás: ha nem hiszi, járjon utána. Ehhez kívánok kellemes időtöltést, élményekben gazdag nyaralást: Dr. Ódor Ferenc 2008. júliusi programajánló Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Július 1 - 4.: „Zsákomban a bábom" Nemzetközi Bábfesztivál/Sárospatak, Művelődés Háza Július 1 - 20.: Vili: Abaúji Művészeti Fesztivál/Encs Július 2 - 6.: XIX. Ilj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó fesztivál/Kazincbarcika Egressy Béni Művelődési Központ Július 2 - 8.: VII. Nemzetközi Gitárfesztivál és Mesterkurzus/Encs és az abaúji települések Július 2 - 15.: 53. Tokaji Művésztelep kiállítása a Tokaji Galériában Július 4 - 5.: XXIV. Nemzetközi Dixieland Fesztivál/Miskolc, Diósgyőri vár Július 5 - 13.: X. Triatlon Nagyhét/Tiszaújváros Július 5.: A 100 Tagú Cigányzenekar koncertje/Miskolc, Jégcsarnok Július 5.: IX. Zempléni Szivárvány - Családi Nap/ Sátoraljaújhely, Városliget Július 6.: Orgonahangverseny/Mezőkövesd, Szent László templom Július 8 - 30.: Nyári Színházi Esték /Miskolc Akropolisz Szabadtéri Színpad Július 9 - 13.: IX. Hegyalja Fesztivál/Tokaj, Tisza-part Július 9 - 19.: V. Nemzetközi Nyári Kórusakadémia/Sárospatak Július 11 - 13.: XXVIII. Kaláka Nemzetközi Folklórfesztivál/Miskolc, Diósgyőri vár Július 12 - 13.: Csűrdöngölő - Füzéri Hagyományőrző Napok/Füzér, Vásártér Július 12. - augusztus 13.: Mackókiállltás a Tourinform Tokajban Július 5,12,19, 26: Mézeskalácssütés/Mezőkövesd, Hadas Városrész Július 12 - 13.: Zsóry Fesztivál/Mezőkövesd, Zsóry-fürdő Július 12 - 13.: XVI. Kisgyőri Lovasnapok/Kisgyőr, Sportpálya és a Petres tó környéke Július 13.: Triatlon Világkupa/Tiszaújváros Július 13 - 24.: 34. Encsi Országos Képzőművészeti Alkotótábor/Encs Július 16, 23.: Matyó Lakodalmas/Mezőkövesd, Táncpajta Július 17 - 27.: Vili. Gömör-Tornai Fesztivál/Aggtelek-Jósvafő, Baradla-barlang, szabadtéri színpad Július 24.: DCG Tour - Tour de Hongrie 35. Magyar Kerékpáros Körverseny/Sátoraljaújhely, Kossuth tér Július 24.: Poltenberg Emléknap/Bukkaranyos Július 24.: Bányácskai „Gőzönfőtt-készltő" Bajnokság/Károlyfalva Július 25 - 26.: Fúvószenekarok és Mazsorett Csoportok XVI. Nemzetközi Fesztiválja, Jazz Est/Mezőkövesd, Kavicsos-tó, Szabadidő Park, Zsóry-fürdő Július 25 - 26.: XIII. Sárospataki Dixieland és Blues Fesztivál/Sárospatak, Vlzikapu Július 25-26-27.: 13. Tarcali Bornapok/Tarcal, Keresztúri Pincesor, Amfiteátrum, sportpálya Július 26 - 27.: Zsóry Fesztivál/Mezőkövesd, Zsóry-fürdő Július 26.: „Arany Nyíl" VII. Diósgyőri Történelmi íjászverseny/Miskolc, Diósgyőri vár Július 28.: Hungária utcabál/Mezőkövesd, Szent László tér Július 29. - augusztus 10.: Crescendo Con Spirito Nyári Művészeti Akadémia/Sárospatak, Református templom Július 30. - augusztus 8.: VII. Diósgyőri Várszlnházi Esték/Miskolc, Szinva terasz ÉSZAK A gyógyítás szolgálatában - Észak- Magyarország legnagyobb fürdője 1939-ben Zsóry Lajos főszolgabíró egykori birtokán kőolajkutatás közben tört fel a gyógyító víz, amelynek kéntartalma minden hazai gyógyvizek között a legmagasabb. Azóta modern uszoda és élményelemekkel gazdagított külön­böző felnőtt- és gyermekmedencék létesültek a területen, kialakítva Észak- Magyarország legnagyobb fürdőkomplexumát. A kibővített gyógyászati részleg a mezőkövesdi, de megyei fenntartású Mozgásszervi Rehabilitációs Központ beu­taltjait is ellátja, akik elsősorban mozgásszervi, reumatikus panaszaik kezelése miatt érkeznek. A fejlesztésekkel párhuzamosan a város szálláshelykínálata férőhelyekben és kategóriában is gazdagodott. De a következő években még mintegy 4,2 milliárd forintos terv megvalósításával számol az önkormányzat, amely többek között fedett élményközpontot és kibővített wellness-szolgál- tatásokat, valamint a fürdő területén egy 150 szobás szállodát jelent. De Mezőkövesd nem csak fürdőjéről híres. Európa-szerte ismert a Mezőgaz­dasági Gépmúzeum is. Anyagát egy lelkes matyó ember, Hajdú Ráfis János több mint harmincéves munkával gyűjtötte össze, majd restaurálta. A magyar államnak térítés nélkül felajánlott gyűjtemény - amelyet megyei szervezetek bevonásával azóta múzeummá fejlesztettek - először 1979-ben nyitotta meg kapuit. Bár az alapító és egyben a múzeum vezetője az elmúlt években azt nyi­latkozta, hogy részéről befejezte az általa megálmodott múzeum létrehozását, megszállottsága mégsem engedte, hogy ne gazdagítsa tovább gyűjteményét, ne bővítse a rendelkezésre álló területet. így már a megye múzeumai közül a legnagyobb kiállítási térrel rendelkezik. Felsorolni is sok lenne gazdag anyagát. A kiállított tárgyak száma meghaladja a 2600 darabot, melynek - érdekességképp - be-csült súlya összesen több, mint 250 tonnát nyom. Láthatók itt többek között 100 éves működő gépmatuzsálemek, a kisparaszti gazdálkodás tárgyi eszközei, erőgépek, vagy - igazolva, hogy ez előtt is voltak kánikulai napok - jéggyártó berendezés 1927-ből. De megtekinthetők a népi kovácsmesterség díszes munkái, ólaskert és népművészeti kiállítás is. A múzeum megkapta már a Pulszky Társaság Év Múzeuma kitüntető dijat. Szobor- és élménypark kövekből A történelmi Gömör-Tornai- karszt magyarországi területe hazánk legismertebb karszt­vidéke. Itt húzódik Jósvafő és Aggtelek között a világhírű Barad­la-barlang - legmagasabb csepp­kőoszlopa 18 méter magas és legalább százezer éves -, itt magasodik a geológusok és régészek számára megannyi titkos kincset rejtő Esztramos- hegy és itt áll hazánk egyik, a többihez képest viszonylag ép­ségben megőrződött Pálos-kolos­tora vagy a szalonnái Árpád-kori műemléki templom. Sorolhatnánk még. A mai térség kultúrtörté­neti, földrajzi és geológiai egységét jól tükrözi a 2008. évi Gömör-Tornai Hagyományőrző és Művészeti Napok. E kiemelkedő esemény július 17 és 27. között kerül megrendezésre. A majdnem kéthetes ren­dezvény során 14 magyar és szlovák település különböző helyszínein közel 100 fesztivál­programból válogathatnak az érdeklődők. A vendégek a fesz­tivál ideje alatt kedvezményesen látogathatják a karsztvidék szá­mos barlangját is. A kerékpárral honismereti túra során ismerked­hetnek a történelmi karsztvidék természeti és kultúrkincseivel. A szlovákiai Várhosszúréten, illetve a magyarországi Jósvafőn meg­rendezésre kerülő kézműves táborokban a különböző kis­mesterségek fogásait próbál­hatják ki. De megkóstolhatnak néhány hagyományos recept alapján elkészl-tett helyi ételt is, s tehetik mindezt világörökségi környezetben. Kell ennél több? Strand és sport és programok Ha kánikula, akkor víz! Sajnos Miskolc - adottságai ellenére - nem rendelkezik olyan színvo­nalas stranddal, amely egyszerre felelne meg strandolási és sportigényeknek. A miskolctapol­cai strandfürdő évek óta haldok­lik, vagy - helyesebben fogal­mazva - évek óta halott, s helyi társa, a Barlangfürdő - hiába szín­vonalas és korszerű, Európa-hlrű intézmény - nem épp sportolás­ra és strandolásra kitalált hely. Az lehetne mondjuk a diósgyőri vagy a Selyemréti Strandfürdő - de egyelőre nem az. Miskolcról jellemzően a bányatavakat és a környező strandokat keresik fel. Ilyen Tiszaújváros, amely kedvelt célpontja a hűsölni vágyóknak. Hat hektáros területen S meden­ce, sportpályák, napozók és ját­szótér gondoskodik arról, hogy felnőtt és gyerek egyaránt jól érezze magát. Tavaly itt tartottuk az első Megyei Köztisztviselői Napot, s - az egybehangzó vélemé­nyek szerint - a hagyomány­teremtésnek méltó (kezdő) helyszíne volt a strandfürdő. De Tiszaújváros más miatt is kedves a sportot kedvelő megye számá­ra: hiszen már a 10. alkalommal rendezik meg a klasszikussá vált Triatlon Nagyhetet. Idén az olimpia miatt a szokásos augusz­tusi időpont helyett július 5. és 13. között lesz újra találkozó a sportbarátok, a szurkolók és szórakozni vágyók között. f---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Mezőcsát - az ismertségre törő mezőváros A magyar népi fazekasművészet egykori jelentős központja volt Mezőcsát: Itt készítet­ték az állat és ember alakú butykosokat, amelyek messze földön híressé váltak a vásározó fazekasok révén. Négy jellegzetes edényformát gyártottak itt: az egyik bizton mindenki által ismert Miska-kancsó, de innen származnak a „klasszikus" bütykösök Is. A leghíresebb fazekasok Rajczy Mihály, Horváth Sándor és Kovács Dániel voltak. A mesterség e csalá­dokban apáról fiúra szállt. Sajnos ma már nem foglalkozik a városban senki a fazekasság­gal, de remélem, hogy előbb-utóbb felelevenedik ez a régi mesterség, s újra az őt megillető rangban fog részesülni. S bizakodásra ad okot, hogy Mezőcsáton is sokan törekednek arra, ez így legyen: múltunkat megőrizzük, s átadjuk a jövőnek. A múlt legszebb darabjai megtekinthetők a Néprajzi Múzeumban, de miskolci és debreceni tárlatokon is található belőlük néhány. A múzeum után a mezőcsáti, családias hangulatú termálvizes strandfürdő hatalmas parkja és három medencéje vár mindenkit. A strand az ezredforduló elején fedett uszodával bővült, melynek medencéje télen meleg, nyáron hideg vízzel feltöltve várja az úszás szerelmeseit. Házias konyha gondoskodik az éhes vendégek ellátásáról, s szauna, ha mégsem volna elég meleg azon a nyári napon, amikor épp arra járnak. JEGYZET Amennyiben bővebb tájékoztatást szeretne a megye turisztikai lehetőségeiről, két kiadványt ajánlanánk figyelmükbe: az egyik a Programszüret, amely a megyebeli fesztiválokra, rendezvényekre hívja fel a figyelmet. A másik Úti tippek címmel barangolásra invitálja az olvasót. A kiadványban megyei vonatkozású mesékről, mondákról, legendákról is olvashatnak. Mindkét prospektus a turisztikai célirányzat támogatásával jött létre, angol és magyar nyelven ingyenesen igényelhető a megyei Tourinform irodában (Tel.: 46/508-773) vagy letölthető a www.haz.hu Turizmus címszó alatt, a Turisztikai kiadványok közül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom