Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-03 / 154. szám

2008. július 3., csütörtök ÉSZAK MAGYARORSZÁG RÖVIDEN • Utolsó tervezett versenye, a pekingi játékok előtt 37 nappal bejelentette visz- szavonulását Lars Riedel, a németek olim­piai, világ- és Európa-bajnok diszkoszvető­je. „Nagyon szerettem volna elutazni Kí­nába, de az utóbbi két évben felerősö­dött hátfájdalmaim miatt fel kell hagy­nom az él sporttal" - jelentette be a 41 éves klasszis. A BL-ben Budapest (MTI) - A Dunaferrnek a dán FCK Handboldon, az ukrán HC Motor Zaporizzsján és egy, a selejtező első köréből érkező csapaton keresztül vezet az útja a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportszakaszá­ba. A második fordulós kvalifikáció négy torná­jának mérkőzéseit - az európai szövetség hon­lapja alapján - október 3. és 5. között rendezik, az elsők jutnak fel a főtáblára. A 12 kiemelt, már csoportkörös alaku­lat között van a Győri Audi ETO KC. Az első selejtezőkor küzdelmei­re szeptember 5. és 7. között kerül sor. A BL csoportmeccseinek soro­zata október 29-én kez­dődik. Aragonés és a szövetség egymásra mutogat Madrid (MTI) - Luis Aragonés állítása szerint azért távozik az Európa-bajnokságot nyert spanyol labdarúgó-válogatott szövetsé­gi kapitányi posztjáról, mert a nemzeti szövetség (FREF) nem akarta, hogy maradjon. „A szö­vetség szeretett volna mást lát­ni a szakvezetői székben. Ha nem így lett volna, nem tár­gyaltak volna más személyek­kel” - nyilatkozta a Marca című lapnak a szakember, aki valószínűleg a török Fenerbahcénél folytatja pályafutását. A spanyol sajtó már jóval az Eb előtt megszellőztette, hogy az öntörvényű Aragonést a Reál Madriddal korábban sikert sikerre halmozó Vincente dél Bosque váltja a kispadon, akivel a szövetség már .meg is egyezett. Az RFEF vezetői ugyanakkor ha fi­noman is, de cáfolták, hogy ők hátráltak volna ki a tréner mögül. „Mi akkor is mögötte álltunk, amikor mindenki ellene volt, mert hittünk benne. Luis történelmi sikert aratott és ezzel a lehető legjobb módon intett búcsút” - mond­ta Jorge Perez, a szövetség főtitkára. tej ni#' A török Fenerbahce múlt szerdán jelentette be, hogy előszerződést nJr.MM! kötöttek Aragonésszel, amely szerint két évig a legutóbbi Bajnokok Ligája-sorozatban negyeddöntős csapatot irányítja majd. Amennyiben a 69 éves tréner valóban a török együttesnél dolgozik tovább, úgy az ő vezetésével küzd­het meg a gárda az MTK ellen a BL selejtezőjének második fordulójában. LCD tv-t nyertek! A labdarúgó Európa-bajnokság előtt útjára indított játékunk során egy LCD tv volt a tét, amelyet annak volt esélye megnyerni, aki helyesen tippelte meg, hogy melyik csapat szerzi meg az aranyérmet. Spa­nyolország győzelme és a szerencse Grenkus Istvánná kazincbarcikai játéko­sunknak kedvezett, aki tegnap - férje társaságában - szerkesztőségünkben vet­te át nyereményét. (Fotó: o. T.) Az Eb győz­tes kapitány Párosban is indul Budapest (MTI) - Szávay Ágnes és Am Gréta képviselheti a magyar színeket te­niszben a pekingi já­tékokon. A hazai sportági szövetség az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a nemzetközi szövet­ség visszaigazolta a Szávay, Am páros olimpiai indulását. Az már korábban eldőlt, hogy Szávay - világ- ranglistás helyezése alapján - egyesben pályára léphet majd a kínai fővárosban. n....................... Van olyan sporto­ló, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy csak akkor szerződik hoz­zánk, ha az élvo­nalban játszhat. Rosta Miklós Szövetségnek (MKSZ) a szán­déknyilatkozatunkat az NB I- re is. Közben a kézilabdás berkekben felröppent a hír, hogy a Békés együttese nem tudja vállalni az NB I-et... Megtárgyalták- Miután befutottak a neve­zések kiderült, hogy az elmúlt szezonban az NB I-ben ötödik helyen végzett Békés az NB I/B-re küldte el nevezését - tudtuk meg Katona Sándortól, A MEZŐNY Információink szerint az alábbi 14 csapat fogja alkotni az NB I 2008/2009-es mezőnyét: Veszp­rém, Szeged, Dunaferr, PLER, Komló, Debrecen, Százhalombat­ta, Tatabánya, Balatonfüred, Győr, Kecskemét, Csurgó, Gyön­gyös, Mezőkövesd. Az idén is jön a Szeged Kövesdre az MKSZ Versenybizottságá­nak elnökétől. - Ekkor össze­ült az MKSZ által létrehozott illetékes bizottság, hogy meg­tárgyalja a kialakult helyze­tet, melyet az üresedés oko­zott. A megbeszélés után, mint legjobb kiesőt felkértük a Mezőkövesdet az indulásra, akik egyébként is megküldték szándéknyilatkozatukat az él­vonalra. NB I-es erősségű- Nagyon örültünk amikor megérkezett a szövetségből a felkérés, és ismét az NB I-ben indulhatunk - mondta Tóth Mihály, a Mezőkövesdi KC szakosztályvezetője. - Amikor véget ért az elmúlt idény volt egy megbeszélés a várossal és a támogatókkal a jövőről. Ak­ÉSlftKemf/ppeÁ hoon.hu •A kézilabdázás története (PDF, 54 kB) kor azt a célt fogalmaztuk meg, hogy a keretünk min­denképpen NB I-es erősségű legyen, bárhol is „érjen” min­ket a rajt, hiszen a célunk az lett volna az NB I/B-s indulás esetén, hogy rögtön visszake­(Fotó: ÉM-archív) rüljünk. Tehát ennek szelle­mében folyik, zajlik a kere­tünk kialakítása, de most mi­után tény, hogy az NB I-ben rajtolhatunk még tovább igyekszünk erősíteni játékos­fronton. Megszűnt- Pár napja már lehetett sejteni, hogy számunkra kedvező osztálybesorolás­ban lesz részünk, és örü­lünk, hogy az lett, amit vár­tunk: az MKC ősztől az első osztályban folytathatja - mondta Rosta István, a kövesdiek edzője. - Az a tény, hogy NB I-esek marad­tunk, a felkészülésünkben nem fog változásokat hozni, viszont pozitív hatásai le­hetnek a játékosfronton az átigazolások terén. Konkré­tan arra gondolok, hogy van olyan sportoló, aki korábbi megkeresésünkkor úgy nyi­latkozott, hogy csak akkor szerződik hozzánk, ha az él­vonalban játszhat. Örülünk ennek a jó hírnek, elsősor­ban annak, hogy ezzel megszűnt a bizonytalanság, és most már hivatalosan is tudjuk, hogy a kövesdi ké­zilabdabarátok az előttünk álló idényben is első osztá­lyú játékosokat, és csapato­kat láthatnak majd. Ismét NB l-es a Mezőkövesd! ■ A Békés helyén indul­hatnak a borsodiak a kézilabda NB I 2008/ 2009-es szezonjában. Mezőkövesd (ÉM - PA) - Mint arról lapunkban már be­számoltunk, hétfőn járt le a nevezési határidő a különböző NB-s kézilabda bajnokságok­ra. A Mezőkövesdi KC az el­múlt szezonban a 13. helyen végzett, és mint „legjobb ki­eső” búcsúzott az élvonaltól. Az MKC a nevezési határidőig beadta az NB I/B-re a szük­séges dokumentumokat, de el­küldték a Magyar Kézilabda Újabb csúcsok, a női és a férfi versenyben is világcsúcs született 100 m háton az amerikai úszók olimpiai válogatóversenyén, Omahában. Natalie Cough- lin (képünkön) 58.97 mp-cel csapott a célba. A korábbi rekordot is ő tartotta, hét­főn, az előfutamában 59.03- at úszott. A férfiaknál Aaron Peirsol 52.89-re mó­dosította ugyancsak saját, 52.98-as idejét, melyet 2007. március 27-én Melbourne- ben ért el. (Fotó: epa) Kovács Ági búcsúja Budapest (MTI) - Immár hivatalosan is felhagy a ver­senyzéssel Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-baj­nok mellúszó, aki a jövő heti országos bajnokságon, a Komjádi uszodában búcsúzik sportágától. A Kőbánya SC versenyzője az ob zárónapján, július 12-én 11 óra körül áll elő produkciójával. 50 méteres mellúszásban indul, ezúttal már ellenfelek nélkül, s célba érése után ünnepélyes keretek között köszönti őt a szövetség. Magyarország az 52. helyen Bern (MTI/Reuters) - A magyar válogatott az egy hó­nappal ezelőtti pozícióját megőrizve továbbra is 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség (FIFA) világranglistá­ján, melyet a friss Európa-baj­nok Spanyolország vezet Olaszország és Németország előtt. A spanyolok először ke­rültek az élre a lista 1992-es első közlése óta. A legutóbb éllovas Argentína a hatodik helyre esett vissza. A magya­rokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportba került csapatok közül a portugálok a 9., a svédek a 26., a dánok a 36., az albánok a 100., a mál­taiak pedig a 134. helyet fog- lalják el a rangsorban. SS sport. fcWQrUui További cikkek! Akciós Raiffeisen Személyi Kölcsön 750 000 Ft '/ » 7$ évre, svájci frank alapon induló havi részlet * f ÍZ 721 Ft Csapjon le % nyári akciónkra! Előzetes hitelbírálatért hívja a Oé-4 0-4 0-4 0-4 0-as számot! £ 14 700 Ft>, > * % £ » Jf ■ w &££ ML. \É JET THM: 26,09%* Bankfiókjaink: tdeiény • Kazincbarcika • Miskolc • Ózd Sátoraljaújhely • Tiszaűjváros *A kedvezményét tádesrtőrMzVt kizárólag a? eHŐ. ó hónapot lomatfwíódttsfa vona&ozik Az a|ón iát a 2008. június 16-táí 2008. augusztus 28-ig igényei*. » 2008. szeptember 9-tg forintban fofyósífott svőK'i f'wk alapú, fedése* nélküli Raiffoiíen Személyi Kölesén speciális öletóí ojónfotárc, ? éves futOiTMíiőre vonatkozik Az oldó rószfotás feEWetel megtolálhotóok o Bont aktuális lakossági Kondíciós tatájában. A THM maghatározása a* aktuális foítetelek illetve a Hatályos jogszabályok figyelembe véMévei tártén!, és o feltételek váHozásó esetén inéitóle módosulhat. értéke nem tákiáxi o hitel komat és árfolyamkockázatát A THM meg He tarozására a forintban teljesített fizetések alapján kerül! sor a bariknál dkaimuzot*. o tárgynegyedévei megelőző hónap eiső munkanapján érvényes devizaárfolyam figyefembevéfoleve!. leien hirdetésben meghatározott THM ettek oz ügyfelek előzetes tájékoztatását célozza A wwstkozá jogszabály alapján a THM értéke a? .500000 forint összeg(í, .3 éves h(támide|0 köksömv vonatkozóan ke»vh meghatározásra, A lonktéf őkiás ujántotre vonatkozó THM étfoke' az egyedi fcóksonszerrftdés tnrtnfmazzn. Omeiy eltér a jeién hirdetésben Wnintetett értéllé! Raiffeisen BANK (£) 06-40-48-48-48 I www.raiffeisen.hu Hirdetés 698993

Next

/
Oldalképek
Tartalom