Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-22 / 170. szám
2008. július 22., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS /7 • Testvérkapcsolat. Sajósenye és az Erdélyben lévő Brassó megyei Ürmös testvérkapcsolatot létesített. A községek lakói évente kétszer találkoznak: július 24-27. között csaknem ötvenen érkeznek Ürmös- ről a sajósenyei programokra. Halfesztivál Bogácson Bogács (ÉM - BGY) - Július utolsó hétvégéjén, ezúttal 26-án és 27-én ismét megrendezik a már hagyományos bogácsi halfesztivált. A nevezőket és az érdeklődőket a Strand Hotel területén várják. Szepesi Krisztina üzletvezető elmondta, hogy immáron negyedszer tartják a fesztivált. Terveink szerint több, mint hét mázsa halat készítenek el és szolgálnak fel a várhatóan sok száz jelenlévőnek. Bemutató Járdánháza (ÉM) - Az Ózdhoz közeli Járdánházán tavaly óta rendszeresen foglalkoznak a floor- ballal a helyi általános iskola tornatermében. A gyerekeknek és a felnőtteknek gyakran tartanak bemutatókat és versenyeket is. Búcsú. A magyarországi lengyel kisebbség legnagyobb zarándokhelyén, Derenken búcsút tartottak. Az eseményt a szögligetiek és a lengyel kisebbségi önkormányzat szervezte: sok vendég, egy lengyelországi művészeti csoport, egykori derenki lakók és leszármazottai jelentek meg. Képünkön: a lengyel vendégek. (Fotó: csf) AZ ÉSZAK BEMUTATJA: Vekeri-tavi party Debrecen (ÉKN) - Szerdán rajtol a Cam- pus Fesztivál, ahol az elektronikus zenék kedvelői is jól érezhetik magukat. Az utóbbi évek tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy hazánkban divat lett fesztiválokra járni. Amíg a ’90-es években inkább a rockzenét kedvelő közönség bulizott ezeken a rendezvényeken, addig mára az elektronikus zenék rajongói is folyamatosan találnak ízlésüknek megfelelő programot. A Campus Fesztiválon idén több helyszínen, nemzetközileg elismert dj-k pörgetik a lemezeket. A Vekeri-tó partján július végén színpadra lép az Underground Dívákkal kiegészült Zagar zenekar, de a Red Lounge sátorban a Neo és a Brains, vagy dj. Ludmilla és Palotai zenéjére is lehet szórakozni. Ezen a helyszínen találkozhatunk a Campus Fesztivál egyik sztárvendégével, korunk drum and bass szcénájának egyik legkiemelkedőbb alakjával, Mampi Swifttel, akit szerénytelenül csak a „double drop-ok” királyaként szoktak emlegetni. A Red Lounge-ban csütörtök este az Évii Nine duó adja a hangulatot, akik az újsulis breakBeat berkein belül már az első megjelenéseikkel jó hírnevet szereztek maguknak, többek között Moby dalaihQz készítettek remixeket, de szintén ehhez a vonalhoz tartozik a Future Fűnk Squad, amely folyamatosan úton van, koncertfelállásukkal, vagy Glen Nicholls alapító egyszemélyes dj-produkciójával robbantja fel a klubok és fesztiválok táncparkettjeit. Helyi kedvencekben sem lesz hiány, a DUB Székház kényelmes chill-out sátrában dj. Zsupi eleveníti fel a Sav-Bázis partyk hangulatát, sőt pénteken hajnalban Senor Grabowsky is pörget a Campus Fesztivál közönségének. Jegyek július 23-tól a helyszínen kaphatók (0. nap napijegy 2000 forint, 1-3. nap 3800 forint, bérlet 11 000 forint). Az adott napra szóló napijegy másnap 10 óráig érvényes. A Nagyerdei Strandfürdő és a Kerekestelepi fürdő ingyenesen látogatható a fesztivál ideje alatt a bérletes karszalaggal. Zöld a térségi pályázatoknak ■ Az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács 4 milliárd forintról döntött. Miskolc (ÉM - KT) - Elsősorban az önkormányzatok kötelező és önként vállalt szolgáltatásainak minőségjavítását, a feladatellátás színvonalának emelését, a humán W ...................... A beérkezett igények ötvenöt százalékát preferálta a tanács. Szabó György ....................................................M és a termelő infrastruktúra fejlesztését és a meglévő területi egyenlőtlenségek mérséklését tűzte ki a tanács, amikor a decentralizált fejlesztési támogatásokról döntött - mondta Szabó György, a tanács elnöke. Négy program A pályázatokat a területi ki- egyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések (HÖF- TEKI), a helyi önkormányzatok fejlesztési támogatása területi kötöttségek nélkül (HÖF- CÉDE), a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatása (LEKI) és a települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felújítása (TEUT) programokra lehetett benyújtani. Szabó György hangsúlyozA tanács ülésén négymilliárd forintról döntött (Fotó: ém) ta: a rendelkezésre álló, hazai forrású pénzre érkező igények ötvenöt százalékát tudták preferálni. Hétszázharmincnégy pályázatot kaptak, ebből négyszázötvenötöt támogattak. A 455 támogatás A Regionális Fejlesztési Tanács négyszázötvenöt pályázatot támogatott. A beruházási összköltség: 5 milliárd 836 millió 932 ezer forint. A megítélt támogatás: 3 milliárd 938 millió 360 ezer forint. leghátrányosabb (Borsod-Aba- új-Zemplén, Heves és Nógrád megye) tizenegy kistérségének csaknem minden kérését teljesítették, döntéseiket kon- szenzusssal hozták meg. A támogatott pályázatok listáját a tanács július 25-én saját honlapján hozza nyilvánosságra. (A témára lapunkban visszatérünk.) ÉSZAK emf/ppefc.boon.hu •Összesítő táblázat a pályázatokról (PDF 229 kB) A SZÁMOK TÜKRÉBEN * v' / J*? v /Tv /wv7v vvJv 7ú"v J * 'yjjj J //) ^ v j J » /vvv'v S 73 v/vv v J < j j A megyénkben megvalósuló néhány beruházás. Útfelújítás, járdaépítés: 120 km. ______________________________________________________ Egészségügyi intézmény felújítása: 9.________________________________________________ Szociális intézmény bővítése: 4._______________________________________________________ Iskola és óvoda rekonstrukció: 16.___________________________________________________ Közműves ivóvízellátás: 7.______________________________________________________________ Közmunkaprogram: 21.________________________________________________________________ Köztemető rendbetétele: 14.__________________________________________________________ Köz- ás közlekedésbiztonság fejlesztése: 7.________________________________________ Veszélyelhárítás: 8. AZ ÉSZAK BEMUTATJA: I- Országos Borkirálynő Fesztivál / J j j j y J J'j J y J J j J 'j*7jJ j } J J J j j j j'j Ti J j f j j j w' J JjjSj V J v Sj * * J <‘j) Huszonkettő közül a legszebb A tokaji nedűre szomjazok kedvükre kóstolgathatnak (Fotó: archív) ■ Lapunk támogatásával rendezik meg Tarcalon az I. Országos Borkirálynő Fesztivált. Tárcái (ÉM) - Az idén 13. alkalommal megrendezendő Tarcali Bornapok programsorozata ez alkalommal beépül az I. Országos Borkirálynő Fesztivál eseményeinek sorába, amelynek július 25-27-e között ad otthont Tárcái. Huszonketten A rendezvénysorozat fénypontja a Borkirálynők Szépségversenye lesz, amelyet a Gróf Degenfeld Kastélyszállóban tartanak július 26-án, délután 4 órától. A rendezvényen- amely nyilvános és ingyenes lesz - 22 bor- és pálinkakirálynő vesz részt. A borkirálynők közül a szakavatott zsűri tagjai - akik között ott lesz egyebek mellett Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó, Degenfeld Mária grófnő és Szabó Miklós, az Inform Média Kft. ügyvezető igazgatója- kiválasztják a legszebbet. A megválasztott Magyarország borkirálynőjének megkoronázási ceremóniája előtt fergeteges Mayo Chix divatbemutató látható. A győztes az 5 Kontinens utazási iroda fődíjának köszönhetően egyhetes üdülést nyer Korfu szigetére. Közönségszavazás A közönség is leadhatja szavazatait, egyrészt a fesztivál honlapján (www.borkiraly- nofesztival.hu) oldalon is szavazhatnak. Mindenki szavazata duplán értékes, mivel azzal nemcsak a borkirálynőt juttatja közelebb az Európai Bortu- risZtikai Portál külön- díjá- hoz, hanem magának is esélyt szerez egy kétszemélyes wellness hétvégére. A helyszínen is lehetőség nyílik a standoknál a szavazatok leadására. A helyszínen regisztráló szavazók szintén esélyesek a wellness hétvége megnyerésére. Zajlik a fesztivál A szépségverseny ideje alatt zavartalanul zajlik a többi helyszínen a bor- és pálinkafesztivál. Ugyancsak szombaton rendezik meg a Regionális és városi TV-stúdiók találkozóját a 6 Puttonyos Borfaluban, ahol az érdeklődők megtekinthetik Macskássy Izolda selyemkollázsait, Tokaji Varga László festményeit és a Debreceni Villás Galéria antikvitás kiállítását. A pálinka utcában hét megye pálinkafőzői kínálják kóstolójukat, míg a keresztúri úti pincesoron a borospincék várják a tokaji nedűre szomjazókat. A fesztiválutcában a vásári forgatag, a fesztiválszínpadokon műsorok szórakoztatják a nagyérdeműt. A helyszínek között kisvonattal is közlekedhetnek, vagy kóstoló poharakkal barangolhatnak Tárcái pincéi között. A ZSŰRI TAGJAI » * V J > J J J J 4 J J -j V'J J J J J j ív 4 v'g Kovács (Kokó) István olimpiai bajnok (6 puttonyos borfalu polgármestere) Livják Emília, a Tokaj-Hegyalja - Zemplén TDM Szövetség elnöke Ádám Judit, Best Divatház Áts Károly, a 2006. év borásza Baracskai László, Tárcái polgármestere Bene Klára, az EU tanács tagja Degenfeld Mária grófnő (Németország) _____________ Nagy Bandó András humorista Pál József, az Agrármarketing Centrum igazgatója Détári Lajos világválogatott labdarúgó Piros László, a Pálinka Lovagrend nagymestere Füzesséri József, Szikszó polgármestere Szabó Miklós, az Inform Média Kft. ügyvezető igazgatója Segít az ÉMÁSZ Edelény (ÉM) - Félmillió forinttal támogatja az ÉMÁSZ Nyrt. az edelényi viharkárok rendezését. A céget több más szolgáltatóval együtt a polgármesteri kabinet kereste meg a segítségkéréssel. Mészáros Sándor, a társaság igazgatóhelyettese azon reményének adott hangot, hogy lépésük másokban is felkelti az adakozó szándékot. Az önkormányzat számlavezető bankja, a Raiffeisen Bank már korábban segítségnyújtást ígért. Megérkezett a város számlájára az a harmincmilliós gyorssegély is, amellyel az Önkormányzati Minisztérium segíti a helyreállítást. A 10 ezer forint fölött károsultak támogathatóak az összegből a tetőszerkezet, a tűzfal és a födém helyreállítására. Énekelt ri falunap nai Kiss László kés volt. (Fotó: KT)