Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-19 / 168. szám
2008. július 19., szombat ÉSZAK SPORT / FOCIZZ.BOON.HU /10 PERING 2008 Nem válogatták be a 4x400 méteres dél-afrikai váltóba, így biztosan nem vesz részt a pekingi olimpián a műlábakkal versenyző dél-afrikai Oscar Pistorius. Az már szerdán eldőlt, hogy a 21 éves atléta fő számában, 400 m-en nem futhat a játékokon, ugyanis hiába javította versenyről versenyre az idejét, s ért el két napja Luzernben 46.25 másodperces egyéni rekordot, azzal is messze elmaradt a 45.55 mp-es kvalifikációs szinttől. __________________________________________ Már biztos, hogy telt ház lesz a pekingi olimpia Hongkongban sorra kerülő lovasversenyein - jelentették be a lovasesemények lebonyolításáért felelős kínai szervezők. Az összesen 200 ezer belépő 90 százalékát már eladták, a fennmaradó 20 ezer jegyet pedig kizárólag az interneten keresztül értékesítik.____________ Az olimpiai megnyitóünnepség idején a pekingi repülőtér nem fogad és nem indít járatokat, valamint a kínai főváros feletti légtérben is teljes repülési tilalmat rendelnek el. Az olimpiához kapcsolódó biztonsági intézkedések részét képező korlátozás augusztus 8-án este nyolc órától éjfélig tart - közölte a pekingi nemzetközi repülőtér helyettes vezetője. ISVyng 2oa£ OQp" Forma-1. A brit Lewis Hamilton az első után a második szabadedzésen is a leggyorsabb volt tegnap a Forma-l-es világbajnokság tizedik futamán, a Német Nagydíjon. A futam további programja: Szombat: 3. szabadedzés (11.00). Időmérő (14.00). Vasárnap: Német Nagydíj (14.00). (Fotó: EPA) A legjobb felállásban Szatmári Laci (középen) bajnok akar lenni (Fotó: Nehézy László) ■ Holnap 17 órától a lengyel II. ligában a Speedway Miskolc a Lódz vendége lesz. Miskolc (ÉM - JLI) - Egy héttel a lesznói Salakmotoros Csapat Világbajnokság történései után - a magyar válogatott 10 pontot szerzett és negyedik lett - ismét itt vannak a dolgos hétköznapok és a minél több pont begyűjtésének kényszere a rájátszás előtt. Kiértékelik- Nem tudom, hogy menynyire tettem túl magam a lesznói eseményeken - mondta Szatmári László, a Speedway Miskolc versenyzője. - Az edzésen gyorsnak éreztem magam, jobb időket mentem, mint az orosz motorosok, élesben viszont... Kiderült, hogy mennyire lassúak vagyunk. Ez van, ez volt a realitás. Sok idő nincs sopánkodni, ugyanis minden egyes pontra szükségünk van ahhoz, ha bajnokok szeretnénk lenni. A kezem még mindig nem „százas”, ám ennek ellenére győzelmet várok a csapattól. Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnök-csapatvezetője, aki a múlt héten a magyar válogatott menedzsereként intézte a csapat ügyeit ugyancsak visszautalt a Csapat Világbajnokság zöngéire.- Még nincsen lezárva a lesznói ügy - nyilatkozta a sportvezető.. - Rövid időn belül összeül a szakági értekezlet, ahol kiértékelésre kerülnek az események. Most azonban már a lódzi meccs foglalkoztatja a csapatot. A legjobb összeállításban megyünk Lengyelországba és nagyon 'szeretném, ha győztesen hagynánk el a lódzi ovált. A Gnieznó otthonában nyertünk, ezért bizakodó vagyok akkor is, ha ők is nagyon erős együttessel vonulnak fel. Tabaka Józsi jó formában van, Magosi Norbinak fekszik a lódzi pálya, ezért talán csak Szatmári Laci kézsérülése aggaszt egy kicsit. NEM ÁRT TUDNI Várható összeállítások Orzel Lódz: 9 Róbert Mikolajczak, 10 Stanislaw Burza, 11 Magnus Karlsson, 12 Mathias Schultz, 13 Freddie Eriksson, 14 Marcin liberski ___________ Speedway Miskolc: 1 Tornász Rempaia, 2 Szatmári László, 3 Tornász Ba- jerski, 4 Magosi Norbert, 5 Adrián Rymel, 6 Tabaka József A lengyel II. liga állása 1. Start Gniezno 6 10 5 0 1 +58 2. SPEEDWAY MISKOLC+22 3. Orzel Lódz8+37 4. Speedway Rovnó-10 5. KSM Krosno0-89 6. Kolejarz Opole________________6 4 2 0 4 -18 (A tabellában a csapatok neve után a lejátszott fordulók száma, a megszerzett pontok, a győzelmek, a döntetlenek, illetve a vereségek száma olvasható. A sor végén a meccseken gyűjtött „pontkülönbséget" tüntettük fel. A megszerzett pontokhoz hozzáadtuk a bonusz egységeket is.) LABDARÚGÁS A Győr hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott - csütörtökön este, lapzártánk után - a grúz Zes- tafoni csapatával a labdarúgó UEFA Kupa első selejtezőkörének első felvonásán. A visszavágót július 31-én rendezik. Győri ETO - FC Zestafoni (grúz) 1-1 (0-1) __________. Győr, 4500 néző, v: Ángel Ivanov (bolgár). G.: Böőr (59.), öngól). Nikolov (45., htny/sMilJison.hu További cikkek! Királyi fogadtatás Milánó (MTI/dpa, EFE) - Negyvenezer néző előtt, tűzijáték közepette fogadták Milá- *" nóban Ronaldinhót. „Most már Milánó az otthonom!” - kiáltotta a mikrofonba a 28 éves aranylabdás a közönség éljenzése közepette, majd azzal folytatta, hogy győzni jött. az olasz városba. Mint elmondta, mivel mindenképpen ott akart lenni az olimpián, ezért klubcseréjében az is közrejátszott, hogy a Milán - ellentétben a Barcelonával - elengedi őt Pekingbe. Az itáliai egyesület egyébként úgy egyezett meg a Barcelonával, hogy a 21 millió euró fix ösz- szegen felül további 4 milliót az eredmények függvényében fizet a katalánoknak. A 28 éves labdazsonglőr négy évre kötelezte el magát a piros-fekete klubhoz, az első három évben 19,5 millió euró üti a markát. Carlo Ancelotti vezetőedző kijelentette: nem aggódik amiatt, hogy Ronal- dinhónak jelenleg súlyfeleslege van. Szerinte hamar le fogja adni a fölös kilókat és biztos abban, hogy a következő idényben legalább 40-45 mérkőzésen játszani fog. IfSFOCIZZ.BOON.HU .. .................................w&mm Kechoo: két remek nap, majd „vereséges" vasárnap ■ Egyértelmű a játékosok célja a Football Challenge '08-ban: minél előrébb kerülni a táblázaton. Miskolc (IM) - A Football Challenge ’08t az ingyen letölthető csúcsminőségű PC-játék három - Tavaszi, Nyári, Őszi Torna - bajnoki idényen keresztül tartja izgalomban azokat, akik felhasználóként próbára teszik tudásukat. Előnye, hogy internetkapcsolat nélkül is játszható, szabadon tréningezhetünk az általunk választott ellenféllel szemben. Ugyanúgy, mint a valóságban, figyelnünk kell a szabálytalanságokra, mivel a buktatások és más egyéb kihágásokért a bíró sárga, rosszabb esetben piros lappal büntet, ffógy mik a legjobbak véleményei? íme két játékos tapasztalata: Zilinszki József, a jelenleg tizedik Davod SC gazdája tulajdonképpen véletlenül talált a játékra, egy másik focis játék honlapján volt hirdetve. Gondolta, miért is ne nézné meg, miről is van szó...- Azóta is naponta játszom vele négy-öt órát, szabadidőmtől függően. Rendkívüli motivációmnak az egyrészt jó, egyrészt rossz tulajdonságomat tartom, hogy nem tudok veszíteni... Néha nagyon fel tud idegesíteni az FC08... Például én már tizenkettedjére lövök kapura és egyszerűen nem tudok gólt szerezni, az ellenfelem viszont a másodikból gólt szerez, de hozzáteszem úgy, hogy neki 2000 pontja van, nekem pedig 2400, és végül kikapok 1-0-ra. Az én meglátásom, illetve tapasztalataim szerint nagyon jó a játék, tehát hosszú órákon át el lehet vele szórakozni, de viszont a kapusok, nem tudom ÁLLÁS A NYÁRI TORNA 3.FORDULÓIA UTÁN Csapat JátékerőGólkülönbség Lőtt gólok 1. SerialKiller 3322129 320 2. LntosCaptain3256-11136 3. Ollllee 300425238 4. Jonekunkazxis 2927 70179 5. pepe202909-2128 6. NonoFC 290019 98 7. GVMSE 284629 124 8. MaqyarCatalan2729-76 134 9. aZorall 2705-14 89 10. Davod SC 2639 2472 11. CLC 2617 135 12. Daqober 2606 41197 13. StuffyFC 2586 29 14. JamestownFc 2559 71170 15. Kechoo 255550168 16. R0LL88 252400 17. mahorka 251220 149 18. Laczi772511 1596 19. Dominho 251017165 20. KisVik2509 27126 (Fotó: Magánarchívum) Kecskés János naponta gyakorol milyen elven működnek, szerintem velük kellene valamit kezdeni, mert rendkívül „kiszámíthatatlanok”, egyszerűen összevissza mozognak. A focival való kapcsolatom elég szoros, már gyermekkorom óta focizom, mind a valóságban, mind pedig virtuálisan. Számításaim szerint néhány forduló múlva jelentősen javulni fog a statisztikám, és jó pár hellyel feljebb kerül majd a tabellán, talán őszre már az első kettőben lesz látható kicsiny falum neve... Ha másoknak megy... Kechoo, alias Kecskés János (aki is focizik a megyei első osztályban) a Hajdú Online-on találkozott a játék felhívásával, még mielőtt indult:- Le is töltöttem, ahogy lehetett, de be kell valljam, hogy akkor még nem igazán tetszett. A FIFA-hoz szokott beidegződésekkel nagyon idegennek tűnt az egész játékmenet, illetve az irányítás. Kipróbáltam, de aztán nem nagyon foglalkoztam vele. Aztán csak olvasgattam a Naplóban a cikkeket, és nem hagyott nyugodni a dolog, úgy gondoltam, ha mások meg tudják tanulni a kezelését, akkor nekem is menni fog. Körülbelül egy héttel a 3. forduló előtt vettem elő újra, és kezdtem el komolyan játszani. Napi 2-3 órát foglalkoztam vele, és szépen lassan fejlődtem is. Azzal a céllal vágtam bele a 3. fordulóba, hogy bekerüljek az újságba, és ez sikerült is. Azóta naponta nagyjából egy órát gyakorolok. Maga a játék eléggé le van egyszerűsítve, nekem kicsit a ’90-es évek eleji C64-es focijátékokat idézi. Pozitívuma, hogy élő ellenfelek ellen lehet játszani, és viszonylag stabilan zajlanak a meccsek, bár néha szaggat kicsit. Azért van egy-két bosszantó hibája az FC08-nak: nincs előnyszabály, akkor sem, ha mondjuk éppen gólt lövök, és akkor rúgnak fel. Vagy lest fúj, amikor az üres kapuba passzolom a labdát. A hétvégi forduló kellemes élménye, hogy az első két napban szépen haladtam felfelé a ranglistán, voltam kilencedik is. Kellemetlen, hogy vasárnap két játékossal is összeakadtam a nemzetközi mezőny első 10 helyezettje közül, mindkétszer kikaptam, az egyik esetben 1 Lesekkel, és ez annyira megzavart, hogy onnantól kezdve csak vesztettem. Jobbnak láttam abbahagyni a játékot, nehogy kicsússzak az első 20-ból... A nyári torna /y j v j J J jj Időpontok 1. forduló: június 13-15. 2. forduló:június 27-29. 3. forduló:július 11-13. 4. forduló: . július 25-27. 5. forduló: augusztus 08-10. ^upc mm WWWDEPO.HU [ BORSODI ] 9M É C1A If termékek-árak-vélemények * " 1L HL H mm