Észak-Magyarország, 2008. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-04 / 129. szám

2008. június 4., szerda ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /8 RÖVIDEN • Kabaré. „Utazás egy siker körül". Ez a címe annak a két felvonásos kabarénak, melyet a Múzsák Társulata ad elő június 6-án este 7 órakor az abaújszántói Petőfi Sándor Művelődési Házban. Orbán titkos programja? Miskolc (ÉM) - Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Szocialista Párt megyei szervezete. Gúr Nándor, megyei elnökhelyettes és Dr. Tompa Sándor, országgyűlési képviselő a közelmúltban nyilvánosságra került, a Fidesz elnökének egy zártkörű rendezvényen elhangzott kijelentéseit kommentálta. Az elnökhelyettes kifejtette: valójában nem meglepőek az ellenzéki vezér kijelentései, hiszen mikor pártja kormányra került 1998- ban azzal kezdték, hogy felrúgták a szociális ellátásokról szóló közmegegyezést és új alapokra helyezték a nyugdíjrendszert. Ezzel - megítélése szerint - több tízmilliárd forin­tot vettek ki a nyugdíjasok zsebéből. Kiemelte, ha ezek a nyilvánosságra került programfoszlányok ilyen aggasztóak, jó lenne minél előbb megismerni a teljes pro­gramot. Tompa Sándor hozzátette: a beszédben említett beruházás leállítás Miskolc esetében a villamos projekt, a városrehabilitáció, az egyetemi fejlesztés, megyei szinten a Bosch út vagy akár a mezőkövesdi reptér projekt meghiúsulását jelenthetné. Hulladékkommandó támad Miskolc (ÉM - NSZR) - Az E-misszió Egyesület, mint a nyíregyházi hulladékkom­mandó program koordinálója tegnap Mis­kolcra érkezett. A munkamegbeszélésen Ve­res István, a Városgazda Kht. ügyvezető­igazgatója képekkel mutatta be, hogy az ille­gális szemétlerakás szempontjából, melyek a város kritikus helyei. Mint mondta: a város mintegy 20 millió forintot költ ezek felszá­molására, de csak a Számozott utcák meg­tisztításához kellene 14 millió forint. Csige Anikó, az E-misszió egyesület pro­gramvezetője elmondta: Nyíregyházán négy éve működik a hulladékkommandó. Míg ko­rábban 100 ilyen terület volt náluk, mára ez a szám sokkal kevesebb. Gyógyszerárak: követhetetlenül ■ Júniustól újabb 30 gyógyszerért kell többet fizetni, a támogatás csökkenése miatt. Cserépfalu, Gelej, Mis­kolc, Szentistván, Tibold- daróc (ÉM - SzK) - A minisz­térium nem tart tájékoztatót újabban a gyógyszerár-válto­zások előtt, olvashattuk több w ..................... Az adminisztrá­ciós terheink nö­vekedtek meg, így a betegekre kevesebb idő és energia jut. Pesti Ferenc ff országos médiumban. Pedig júniustól is vagy 30 közkele­tű medicináért kell többet fi­zettetni a betegekkel, főképp azért, mert csökkent a támo­gatás. Beletörődött betegek Három gyógyszerészt, két miskolcit (a Béresből és a Kabayból) és egy vidékit kér­deztünk meg (utóbbi, Pesti Fe­renc a szentistvánin túl há­rom fiókgyógyszertárat is működtet: Cserépfaluban, Ge­lejen és Tibolddarócon). Anél­kül, hogy összebeszéltek vol­na, mindegyikük kijelentette: már képtelenek követni a vál­tozásokat. A számítógépes rendszeren keresztül regiszt­rálják az újabb és újabb támo­gatás- és árváltozásokat, így alkalmazzák azokat a gyakor­latban, anélkül, hogy feltétle­nül tudatosodna melyik pati­kaszernél milyen módosulás történt. Azt is mindegyikük beleszőtte a mondandójába: a betegek is beletörődtek, meg­szokták már, ha néhányan szóvá is teszik, hogy többet kell fizetniük. „Ha kell, hát kell, muszáj kifizetni.” Patikuspanasz A patikusok már képtelenek követni a változásokat (Fotó: ÉM-archív) Pesti Ferenc patikus arra is panaszkodott: noha jelentősen csökkent patikái forgalma, a munkájuk megnőtt.- A szomorú az, hogy az ad­minisztrációs terheink növe­kedtek meg. Van, aki 17 re­cepttel jön, annak mindegyi­kénél ellenőrizni kell a BNO­kódot, a taj-számot, hogy EüM-rendelet alapján vagy ál­talánosan támogatott... Pedig inkább arra kellene fordíta­nunk a figyelmet, hogy nem ”zavarják-e” egymást a kivál­tott gyógyszerek, figyelmeztet­ni kellene a beteget, melyiket vegye be sok folyadékkal vagy éppen kevéssel, netán evés előtt, közben vagy után. De erre egyre kevesebb az időnk és az energiánk. _______ É$?.A.K emtippek. boon. hu • Gyógyszertörvény (PDF, 43 kB) HÁROM A HARMINCRÓL J J j'-'j j'J J J J J J J’ J J> j- J J J j J J" J Jjijjj J J J J J J J J J J V J J'J- >' J J J J J j'i'jJ'/J J J J J J’J J J J J J J J . A miskolci Kabay gyógyszertárban három patikaszerről tudták azért, hogy vál­tozott a támogatás:- Az egyik egy szívritmusszabályozó, amelynek durván havi adagjáról (a ki­sebb kiszerelésűről) visszavették az 50 százalékos támogatást, így 854 forin­tot kell fizetni érte. (A nagyobb kiszerelésűért már régebben teljes árat kel- lett fizetni, az most 1420 forint._____________________________________________________________- Egy cukorbetegeknek való gyógyszert már csak a cukorbeteg-gondozóban írhatnak fel támogatással, egyébként 4622 forintért kapható.____________________- Egy akne elleni gyógyszerhez pedig egyáltalán nem lehet már támogatás­sal hozzájutni: 4451 forint a fizetendő összeg. Együtt emlékeznek Trianonra Miskolc (ÉM) - Sajtótájé­koztatón jelentette be a Ma­gyar Igazság és Élet Pártja megyei szervezete, hogy mint 1994 óta minden évben az idén is megemlékeznek a „tri­anoni békediktátumról”. Mik­lós Árpád, megyei elnök el­mondta: a közös rendezvé­nyen részt vesznek a Jobbik, & Magyar Gárda, a Nemzeti Őrsereg, a Magyarok Világ- szövetsége és a Szent Korona Társaság képviselői. A meg­emlékezést június 5-én (csü­törtökön) Miskolcon, az Erzsé­bet téren, a Kossuth szobor­nál tartják 18 órai kezdettel. Elterelés a vigasságok idején Ózd (ÉM) - Június 7-én az Ózdi Vigasságok idején a Vasvár úton, a városköz­ponti ÁBC és a Cipói kör­forgalom között lezárják az utat. A menetrend szerinti autóbuszok 14 órától várha­tóan 23.30-ig a Gyújtó téri körforgalom-Piac út-Zrínyi út-Malom út útvonalon köz­lekednek. Másnap 9.30-től 10.3í-ig az utcai futóverseny miatt ugyanezen az útvona­lon közlekednek a járatok. Lnracmnm HAJDÚSZOBOSZLÓN jÚll. I -tol 30 000 Ft/fő 40 000 Ft/fő 6 éjszaka + 1 éjszaka ajándék félpanziós ellátással! Televíziós, zuhanyzós, klimatizált szobák. Fürdőtől 2 percre! Turnusok: vasárnaptól vasárnapig. Üdülési csekket elfogadunk! Áraink az ifát nem tartalmazzák! ARANYOROSZLÁN PANZIÓ 4200 Hajdúszoboszló, Bessenyei u. 14. Tel.: 52/273-094, 30/5911-888 Fax: 52/273-095 www.aranyoroszlanpanzio.hu 3 nap/2 éj, fp. mm 6nap/5éj,fp. 29 990 Ft/ÍÖ Üdülési csekket elfogadunk! Információ: 06-26/312-511 www.danubhotel.hu reptéri transzfer Budapest Airport DVD. KÜMA, NAVIGÁCIÓ A KÉNYELEMÉRTI www.civistranszfer.hu ■ NONSTOP ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 06 20 5-666-555 HAZXOLrHAZIG! Garantáltan versenyképes árakkal és minőségi szolgáltatásokkal várjuk kedves utasainkat! AZ AIRPORT DEBRECEN HIVATALOS TRANSZFERSZOLGÁLTATOJA Kedvezmények, ajándékok és előfizetési előnyök. További információ: 40/424-424 Nálunk ez az újság! Júniusban induló akciós ajánlatainkból: 1 Korfu apartmanönellátás49 900 Ft-tól/fő Bulgária 3* hotelfélpanzió69 900 Ft-tól/fő I Zakvnthos 3‘+ hotelreggeli 84 900 E t-tói/fö I Kréta 3* hotel félpanzió89 900 Ft-tól/fő [ Mallorca V hotel félpanzió89 900 Ft-tól/fő RENGETEG szuperakciós UTAZÁS: www.redlrcff.hu. NAPONTA FRISSÍTVE! Uszaújváros, Sa. István u, 13. Tel.: 40/142-765,20*14.19-439 E-mail: redtrefftiszaujvaTO8t-online.hu www.redlreff.hu Már 17 éve az utasokért: Debrecen, Nyíregyháza, Tiszaújváros! goldentours pénzügyek k. ingatlan I*- utazás 4J telokom www.quaestorrhu ^QU/ESTOR QUAESTOR HOLIDAY Nyári szezonnyitó akció! Törökország (2008.06.14-25.) debreceni indulás Alanya, Hotel 3’, félpanzió, repülőjegy ............ 84 900 Ft/fö/11 éj ■Slde, Hotel 5‘, all inclusive, repülőjegy..............................159 900 Ft/fő/11 éj Görögország-Rodosz (2008.06.10-20.) debreceni indulás Apartman, ellátás nélkül, repülőjegy..............................69 900 Ft/fő/10 éj Hotel 3*. all inclusive, repülőjegy................................114 900 Ft/fő/10 éj Görögország-Korfu (2008.06.11-21.) budapesti indulás Hotel T, télpanzió, repülőjegy.......................... ,89 900 Ft/fő/10 éj Hotel 4’, all indusive, repülőjegy.................. 129 900 Ft/fö/10 éj Külön fizetendő: repülőtéri illeték (29 900 Ft), útlemondási biztosítás (1%), 8BP biztosítás (310 Ft/fő/nap). Az akció részleteiről érdeklődjön a QUAESTOR Pontban! Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 1-3. Telefon: (46) 349 218 A hirdetés a legtöbb befektetés! Keresse munkatársainkat! i 3 3 81 ! ;.7".v>;,'W' 5 fart«.y* . VELÜNK Tokaji kikötő (Bonchidai csárda mellett) •>(• (ajíírfMííh n»«,*»»v<r<*iuJ(•:; héikö/.mtp: I I .OOIt t**t I 5-OOIt Hétvége: I I .OOIt, I 3.00lié« I S.OOh Jegy Arak : felnOll 9f*0 ft/fő, gyermek 720 Vi/fS ilajAklrátHiiilíiNok tm-neticnüjc: S/ábolr/t kő/ségbe rkoikéf»t reggel 9,OOIl DcrcN/Ju l'imcN/ct HoürogkervN/.Uir N/.<mihut J fe.OOIt fetfy flrak: frlnőtt 1920 Ft liorkÓNloloval 2990 Fi, gyerek 1440 F't a hajón a kikötőben. Tőíirinfomi iro«l;tba k®íw' .»f- t.f.Vi'♦**.'•* ■’» y > t1 ' •' ■'yVt v ■*.* í k; > i e V t • í 4■'Vjl(t • f *»**4#tr ’• (ft * v rV» :'.t í t v X£ > V í> vi ’> * t í k • V».> S®I Kemle/vii'Byelv: a I*ajő kiválóan alkaltnaft fogadUNuk, buráü ÓNfi/ajjövetclek akár esküvők megretule/éNére 150 főig, Elérhetőségünk: Kikötő: 39TO Tokaj, Bajcsy-Zslllnszky utca 23. Tel./Fax: «*7/SS:2-ie7 TENGERPARTI NYARALÁS LEPIOKÁRIÁN június 20-29 43.900.-Fl LONDON július 6-12. 85.800.-Ft ZAKOPANE-DUNAIECI TUTAJOZÁS július 18-20 28.600.-Fl ERDÉLYI KÓSTOLÓ július 24-27 29.900.­SZÉKELYFŐID-GYIMES augusztus 12-17 46.900.-Ft DÉL-ERDÉLYI KÖRUTAZÁS augusztus 6-10 39.900.-Ft KARINT1A- AUSZTRIA LEGSZEBB TÁJAI augusztus 7-10 55.800.-Ft AUTÓBUSZOK BÉRBEADÁSA 18-70 FŐIG CSOPORTOKNAK KEDVEZMÉNY! _ Goldentours Utazási Iroda 3530 Miskolc, Széchenyi u. 26. (a színházzal szemben) ** Tel.: 46/506-088, 46/506-089, e-mail: info@goldentours.hu • www.ooldenlours.hu Tarsas útjaink kedvező áron, miskolci indulással! Korély Adrienn: Laczkó Gábor (állás) Rajcsányiné Edina: 20/287-4330 Románná Ágnes: 20/320-2948 Tóth Judit: 20/911-4777 20/460-3724 20/981-3705 A megye legkedveltebb napilapja! Hirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom