Észak-Magyarország, 2008. június (64. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-24 / 146. szám
2008. június 24., kedd AKTUÁLIS / 5 ÉSZAK • A nyírségiek. Osztályozó mérkőzést játszottak az NB ll-es sakkcsapat bajnokságba jutásért. Sajószentpéteri Sakk SE-Nyíregyházi Si 3,5-8,5. A nyírségiek kerültek a magasabb osztályba. Diáksiker Kazincbarcika (ÉM BGy) - Földvári Zsófia, j a kazincbarcikai Ságvá- j ri Endre Gimnázium 11. ; osztályos diákja második díjat érdemelt ki a j biológia országos közép- ; iskolai tanulmányi versenyen. Kiemelkedő eredménye alapján meg- j kapta a felvételi eljárásban maximálisan adható 80 többletpontot és a jeles emelt szintű érettségi osztályzatot. Ennek következtében várható- j an maximális felvételi pontszámot ér el, választhat a legjobb egyetemek kínálatából - közölte Petróczi Gábor i igazgató. Kitüntetés Ózd (ÉM - ME) - A j Magyar Diáksport Sző- I vétség Budapesten tar- j tóttá tisztújító küldött- j gyűlését. Átadták a Di- í áksportért kitüntetést, i melyben az iskolai- és diáksportban kiemelke- j dó munkát végzett test- j nevelők, szakemberek és ; köztisztviselők részesül- i tek. Ózdról Nagy Sándor j nyugalmazott testnevelő ; tanárt ismerték el. (Fotó: PH) Kapitális zsákmány Nagykinizs (ÉM) - Kupái Miklós, halmaji lakos, nem mindennapi zsákmányra tett szert a napokban a Hemád nagykinizsi szakaszán. A kapitális harcsa, amelyet hálóval emelt ki, súlya 27 kilogramm, hossza pedig 160 centiméter volt. Ilyen fogás nagyon ritkán adatik meg egy horgász számára. KELENDŐ A MISKOLCI DIPLOMA A Miskolci Egyetem négy karának végzősei szombaton vehették kézhez diplomájukat. A dékánok üzenetét vetettük papírra. A Műszaki Földtudományi Kar dékánja, dr. Bőhm József szerint megnőtt az érdeklődés és a kereslet az egyetemen végzett mérnökök iránt. A világ nyersanyagigénye felfutott és a mögötte álló iparág is felértékelődött Európában és másutt. Ismét reneszánsza van a műszaki mérnöki pályának. Helyben, az országban és külföldön is sokan találnak munkát. A Műszaki Anyagtudományi Kar dékánja, dr. Gácsi Zoltán úgy véli, hogy a cégek és vállalatok, már a tanulmányok befejezése előtt kiszemelik jövendő mérnök munkatársukat és ösztöndíjjal csábítják el őket. A miskolci műszaki diploma felértékelődött és megalapozza az itt végzettek jövőjét. Fontos, hogy alapos nyelvtudása legyen a mérnöknek. Az Egészségügyi Főiskolai Kar dékánja, dr. Bárkái László rámutatott, hogy az Észak-magyarországi régió nélkülözhetetlen egészségügyi tudáscentruma működik az egyetemen. A védőnők, radiológusok, gyógytornászok és az egészségturizmus szakembereinek itt szerzett tudása versenyképes. Jelentős számban helyezkednek el a végzősök megyénkben. A Bölcsészettudományi Kar dékánja, dr. Fazekas Csaba legfontosabb üzenete: bebizonyosodott annak a tévhitnek az ellenkezője, hogy bölcsész diplomával az elhelyezkedés esélye nem jó. Az egyetem bölcsész diplomásai sokrétű ismeretet kapnak és szakmai tudásuk kiváló. A visszajelzések alapján elkelnek a munkaerő piacon a bölcsészek. Bográcsban. Az Ózdi Napok rendezvénysorozatának része volt az a bográcsfőző verseny, amelyet a táblai városrészben tartottak meg. (Fotó: me) Kamionstop: öröm és bánat ■ A fuvarozók támogatják az elképzelést, több önkormányzat viszont tiltakozik ellene. Sajószentpéter, Szikszó, Tokaj (ÉM - BGy, NSzR, BG) - Enyhítene a nyári kamionstop szigorán a kormány. A hét és fél tonnánál nehezebb járművek szombat délelőttönként is közlekedhetnének a jelenleg érvényben lévő szabályokkal szemben. A tervvel kapcsolatosan megoszlanak a vélemények. A fuvarozók támogatják az elképzelést, több önkormányzat viszont erőteljesen tiltakozik ellene. Munka és nyugalom Dr. Faragó Péternek, Sajószentpéter polgármesterének egyik szeme sír, a másik nevet: „A kamionok, ha mennek, ez azt jelenti, hogy dolgoznak, haladnak a beruházások, az építkezések. Városunk leterhelt, zsúfoltak az utak. Nagyon nagy az átmenő forgalom, jó lenne a nyugalom legalább a hétvégéken. A munka azonban nem szenvedhet hátrányt, jócskán akadnak olyan szállítások, amelyek nem tűrnek halasztást. Az értékteremtő tevékenység miatt tehát az a véleményem, hogy közlekedjenek Gyakori az ilyen és ehhez hasonló „látványosság szombat délelőttönként is a kamionok. Ha viszont az iszonyú forgalomra gondolok, akkor tiltakoznék a kamionstop nyári enyhítése miatt. Egyetlen megoldás van: minél hamarabb meg kell építeni a városokat elkerülő útszakaszokat. Nálunk ebből a szempontból bíztató a helyzet. A négysávos elkészül november végére. A 26-27-es .út csatlakozásának megépítése pedig az Edelény- Mucsony elágazással folytatódik 2011-ig, amely lehetővé teszi majd, hogy Sajószentpéter központját teljesen elkerülje a kamionforgalom. „Megértem a kormány szándékát, hogy a kamionstop enyhítésével kedvezni kíván a fuvarozóknak, viszont ezt a turizmusból élő városok, köztük Tokaj sínyli majd meg!” - mondta Májer János, Tokaj polgármestere, majd hozzátette: a kamionstopot eddig sem tartották be szigorúan, hiszen Tokajban az elvileg tilalmas időszakokban is találkozott kamionokkal. A polgármester szerint most majd a hétvégeken is megjelennek a városban a kamionkonvojok, ami egyrészt növeli a balesetveszélyt, másrészt riasztóan hat a turisgépkocsiba üljenek, addig a fuvarozóknak engednek. Ilyenkor a kormány tehetne egy kis engedményt a közlekedésben részt vevő autósnak is. Vagyis ez így ebben a formában véleménye szerint diszkrimináció. Egyedül a kamionsofőrök szemszögéből érti meg az intézkedést, hiszen ők nagyon megszenvedték a kamionstopot a nyári időszakokban. cSZftK erntippek.boon.hu •A 26-os út négysávosítása (PDF, 98 kB) (Fotó: Ádám János) tákra. Azt is elszomorítónak tartja, hogy miközben az úgynevezett úrvezetők kedvét már lassan attól is elveszik az állandó szigorításokkal, hogy W ..................... Egyetlen megoldást a városokat elkerülő útszakaszok építése jelenti. Faragó Péter polgármester Szikszón már tiltakoztak is... „Az utcánkat elk..., nem is kicsit, nagyon.” Ez a felírat fogadta a közelmúltban azokat, akik Szikszón, a Táncsics utcába érkeztek. Az ott lakók már akkor tiltakoztak az átmenő forgalom ellen. Sirakó Sándor, a demonstráció szervezője elmondta: az átmenő teherautók olyan zajt okoznak, hogy reggelente nem kell óra a felkeléshez. „A házak falai repedeznek, az egyik háztető sarkát pedig elvitte egy kamion. Az utca annyira keskeny, és az egyik oldalán járda sincs, hogy a kapun kilépni is életveszélyes” - mutatta. Füzes- séri József polgármester akkor azt mondta: megnőtt a forgalom a városban és valahol át kell engedni a teherautókat. Felvetődött az igény egy elkerülő út megépítésére, de ez 1 milliárd forintba kerülne, erre nincs pénze az önkormányzatnak. FESZTIVÁL A Borsodi Művészeti Fesztivál programja Június 24., kedd____________ Kazincbarcika, Szent Családtemplom 18.00: Híres operakórusok Sajószentpéter, a Korona előtt 20.30: Sankofa népzene Ghánából (díjtalan) Rossz idő esetén a Művelődési Központban Június 25., szerda __________ Edelény, Kastélykert 18.00: Budapest Ragtime Bánd (díjtalan) (Rossz idő esetén a Művelődési Központban) Ózd, az Olvasó parkolója 20.30: Takáts Tamás Dirty Blues Bánd (díjtalan) (Rossz idő esetén a Művelődési Központban) Június 26., csütörtök________ Berente, Művelődési Ház melletti tér 18.00: Shannon+Shannon World Dance Company (díjtalan) (Rossz idő esetén a Művelődési Házban.) Ózd, Városi Művelődési Központ, Olvasó 20.00: Strausstól Kálmán Imréig. Kazincbarcika, Fő tér 20.00: Besh O Drom (díjtalan) (Rossz idő esetén a Művelődési Központban.) Hü c-Vhlrek.boon.hu További cikkek! Aggteleken túráztak az ózdi diákok ■ Az Aggteleki Nemzeti Parkban túráztak az ózdi József Attila Gimnázium tanulói. Ózd (ÉM - KT) - A természettudományok tantárgyhoz kapcsolódóan az Aggteleki Nemzeti Parkba látogattak el az ózdi diákok. A József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9. G osztálya - Heiling Jolán és Vasas Attila kísérőtanárokkal - a napokban csodálatos élményt élhetett át. Vörös-tói túrán vettek részt és csaknem két óra múlva tértek vissza a felszínre. Maradandó élmények A túravezető nemcsak szakszerű előadást tartott, hanem minden kérdésükre is szívesen válaszolt. A túra során szebbnél szebb cseppköveket, fantasztikus képződményeket csodálhattak meg, A diákok jól érezték magukat amelyeket különleges fantázianevekkel láttak el: például süllyedő hajó, sárkányfej, lokomotív, szomorúfűz, üvöltő medve, mesevilág kapuja. Megtekintették hazánk (és a világ 17.) legnagyobb álló cseppkőoszlopát, amely 20 méteres és 800 tonnás és karácsonyfához hasonlít. Az óriások termében élvezték a barlangi sötétséget, majd (Fotó: ÉM) Vangelis zenére pompás a fényjátékot, amely mindany- nyiukra nagy hatást tett. A túrát követően a Jósva-for- rásnál is jártak, majd a szépen kialakított játszótéren gyermeki örömmel szórakoztak: kipróbálták a hintákat és csúzdákat. Valamennyien nagyon jól érezték magunkat, maradandó élményekkel gazdagabban tértek haza. Diósgyőrbe jönnek a Nagyidai cigányok ■ Arany János költeménye (melyet paródiának szánt), megtörtént eseményen alapul. Miskolc (ÉM) - A Nagyidai cigányok című látványos táncszínházi produkciót mutatja be július 22-én este 9 órától a diósgyőri várban az Ex- peridance Tánctársulat és a Nemzeti Táncszínház Román Sándor rendezésében. (Az előadás esőnapja egyébként július 23-a lesz). Igaz, az időpont még kicsit távoli, de már most érdemes bejegyezni a naptárba, és a jegyeket időben megvásárolni, hisz az Experidance előadásai mindenütt telt házasak. Paródia „Arany János költeménye, (melyet költőnk 1852-ben írt a szabadságharc paródiájaként) megtörtént eseményen alapul: a XVII. század végén Puch generális labanc serege ostromolta Nagyida várát. A várat védő magyarok, élükön Peré- di várkapitánnyal, mikor látták, hogy fogytán az erő, az élelem, a lőszer, egy éjjel kiszöktek az ostromlott várból, hátrahagyva Csőri vajdát, és cigányait, hogy ezután védjék ők a várát. Hogy mekkora öröm fogta el erre a Nagyidai hős cigányokat, hogy mekkora ünnep, mekkora részegség, mily szép álom lepte meg őket, és főleg mekkora dicsőség.. mindezt meséli el kétszer ötven percben az este, sok-sok humorral, bravúros táncokkal, reméljük mindannyiunk örömére” - írja Schwajda György a Nemzeti Táncszínház honlapján. ÉSZAK emí/ppek.boon.hu •Az Experidance Tánctársulatról és a Nagyidai Cigányok előadásról (PDF, 56 kB) Belépőjegyek még kaphatók Az előadásra jegyek kaphatók a Diósgyőri vár jegypénztárában, az Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központban, a Művészetek Háza jegyirodájában, az Antikváriumban, a Fehér Fotóban. Az Észak előfizetői korlátozott számban kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet szerkesztőségünkben. (Miskolc, Zsolcai kapu 3. I. emelet.)