Észak-Magyarország, 2008. május (64. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-08 / 107. szám
2008. május 8., csütörtök ÉSZAK AKTUÁLIS / 7 HÍRCSOKOR • Zenei esték. Kalandozás a zene világában címmel hallgatható koncert Győri Noémi (fuvola), Csáki András (gitár), Varga Zsuzsa (zongora) közreműködésével május 13-án (kedden) a Miskolci Galéria Kondor-termében. • Kiállítás. Vecsei László Ezékiel festőművész kiállítása nyílik meg május 9-én (pénteken) délután 4 órakor a megyei könyvtárban. A tárlatot Szabó Gergely újságíró ajánlja az érdeklődők figyelmébe. • Sakk Tarcalon. A tarcali „6 Puttonyos Borfaludban a hét végén megrendezik a VI. Tarcali Sakkpünkösd elnevezésű sakktornát. A május 10-11-én megrendezendő versenyre már Csehországból és Svédországból is jelezték indulási szándékukat sakkozók. A viadalt rapid- és schnell kategóriában rendezik meg. Encs: sikeresen pályáztak Encs (ÉM) - Az „Encs Kistérség Foglalkoztatási Paktumának működtetése a foglalkoztatási stratégiában megfogalmazott célok elérése érdekében” cimű projekt megvalósítására az Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség sikeresen pályázott. Ennek a projektnek a megnyitóját tartották tegnap Encsen. A rendezvény vendégeit Beluzsár Lajos, a foglalkoztatási paktum elnöke köszöntötte. Majd előadást tartott Szabó József, a regionális munkaügyi központ főigazgatója is, aki a térség foglalkoztatáspolitikájáról beszélt. Gyarmati Mihály, az OFA-ROP Hálózat Regionális Irodájának vezetője a pályázati lehetőségekről tájékoztatta a jelenlévőket. Béres László és Varga Péter, a tervezői munkacsoport tagjai pedig a LEADER programról tartottak előadást. Az ÉM kilogramm-klubja Miskolc (ÉM) - A gyakorlott fogyózók jól tudják, hogy egy idő után önerőből nem tudnak megbirkózni a fölösleges kilókkal. Segítünk! Megállapodtunk a budapesti Átváltoztatjuk Szalonnal, hogy miskolci rendelőjükben (Technika Háza, Görgey Artúr u. 5. 1/117.) soron kívül fogadják olvasóinkat és akupunktúrás szakorvosi kezeléssel éhezés és fájdalommentesen lefogyasztják. Olvasónk 10 százalék kedvezményt kap a kúra teljes árából. Ingyen fogyibérletet is nyerhet. Csak annyi a dolga, hogy levélben beküldi pályázatát az Észak-Magyarország címére (Miskolc, Zsolcai kapu 3., 3526). A borítékra feltűnően írja rá: lefogyasztjuk! Minden hónapban kisorsolunk egy szerencsés nyertest, aki szerkesztőségünkben (Miskolc, Zsolcai kapu 3.) átveheti az ingyenes fogyókúrára szóló bérletet. Mostani nyertesünk: Hup- csik Ferencné (Mezőcsát) Felvilágosítás, időpontegyeztetés az Átváltoztatjuk Szalon fogyj, fórródrótján: (06-46) 321-675. Tájékozódhat még honlapukon, a www.atvaltoztajuk.eu oldalon. Mitrácska Ria 35 kilótól szabadult meg akupunktúrás szakorvosi kezeléssel (Fotó: magánarchivum) Nagyszínpad __________________________________ 20.00 Ganxta 21.00 Jack Jack 23,00 Depresszió Rockwell Cafe (Piros)_________________________________ MÉN Mozi 16.00 9 és 1/2 randi 18.00 Bakkerman. Közönségtalálkozó: Szőke András és Zelei Zoltán 20.00 MeRt szüli- napi buli, Bront zenekar 22.00 Vad Fruttik 24.00 Palotai, Ludmilla Betonaula _____________________________________ 23.00 Csókolom 00.30 Testi Egyenleg Party sátor____________________________________________ 22.00 Dave Seaman - Eastern Evolution Nagyterem____________________________________________ 22.00 R-GO 24.00 Videó Disco E/2_________________________________ 23.ÓÖ Időgép Pénteken: BOON-buli Belgával ■ Ugorj(on) be pénteken a Party sátorba, a BOON bulijára! Hallgasson Belgát és másokat. Miskolc (ÉM) - MÉN ma is, holnap is. Ezrek szórakoznak a Miskolci Egyetemi Napokon, amely minden eddiginél gazdagabb programot zúdít a látogatókra. Lássuk a mai eseményeket, azután essék szó a péntekről, azon belül a BOON-buliról: a Party sátor koncertjeiről, amelyek védnöke a Borsod Online. Belgák a Partyn Pénteken a BOON bemutatja: BOON-party Mégpedig 10- től. Természetesen este 10-től. Nyilván nem kell bemutatni a társaságot, de hallgatni igen. Tudjuk, hogy rendszeres fellépői a MEN-nek, az elmúlt években sokat szerepeltek Miskolcon, mi pedig rendszeresen tudósítottunk koncvert- jeikről, megnyilvánulásaikról a Borsod Online-on. A Mit parodizálsz című számukhoz a klip egy részét is itt, mármint az egyetemen, annak is a Rockwell Klubjában forgatták. A pénteki, BOON-os Party sátor további közreműködői: Bárány Attila, DJ Junior, Hamvai P.G., DJ Lauer, DJ Antonyo, Soneec, Danny L. (Apropó: hírek áradata a MEN-ről és mindenről, ami Miskolci Egyetemen történik, az egyetem.boon.hu címen. És mégegy ajánlat: buli.boon.hu) emf/ppeá.boon.hu •A MÉN teljes programja (PDF, 78 kB) Jó a hangulat az idei MEN-en... (Fotó: Kocsis Zoltán) Szavazzanak a megye 7 csodájára ■ Harmincöt jelöltünk van „A megye 7 csodája" címre - mindegyiket bemutatjuk. Miskolc (ÉM) - Harmincöt épített és természeti csoda közül kerül ki Borsod-Abaúj- Zemplén megye 7 csodája, amelyeket az első rostálást követően egy bő százas mezőnyből választott ki a zsűri. A szavazás már elrajtolt, ám a megszokottól eltérően ezúttal nem internetes portálunkon, a Borsod Online-on voksolhatnak, hanem e-mailben és levélben várjuk olvasóink „hetes listáját”. Az e-maileket a boonja- tek@inform.hu címre, a leveleket pedig szerkesztőségünk címére (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) várjuk. Természetesen ez esetben is igaz, hogy egy e-mail címről csak egyszer lehet szavazni, de nem győzzük hangsúlyozni, 7 csodára tegyenek javaslatot! Kérjük, a borítékra, illetve az üzenet tárgyaként tüntessék fel: A megye 7 csodája. A beérkezett szavazatokat nap végén összesítjük és frissítjük, így a portálon mindig a napi állást láthatják majd. További bemutatók A döntős csodák listáját a http://7csoda.boon.hu oldalon találják meg, segítségképpen pedig a továbbikban valamennyiről készítünk egy rövid összefoglalót. SZÜLETÉS HETE Május 8. (csütörtök 9.00- 12.00 MANKA (Miskolci Anyák és Nők Klubja)_______________________________________ Haraszin Gitta: Az anyaság dicsérete ___________________________________________ Anyáknak, akik biztosak önmagukban, és akik nem annyira. Az írónő mesél élete megváltozásáról és könyvének megírásáról. Bejelentkezés: 70/6293-775. 16.00___________________________ Szilvás utcai bölcsödé - Biztos pont_________________________________ I Filmvetítés beszélgetéssel Május 9. (péntek) 10.00- 12.00 II. Rákóczi Ferenc Megyei KönyvŰr ___________________ Babusgató klub - Mondókák és énekek a legkisebbeknek___________ A foglalkozást tartja: Kolozsi-Koss Judit. Szeretettel várnak minden babát 0-tól 4 éves korig. A mamát is hozzák magukkal! Hulladékgyűjtés Szendrő (ÉM) - A veszélyes hulladékok szakszerű elhelyezésével foglalkozó Hun- garopec Zrt. a környezettudatos magatartás elmélyítése érdekében gyűjtési akciót szervezett. Az eseményen a szuh- ogyi és rudabányai 7-8. osztályos diákok vettek részt. 4 t t t 1 I KÁROLYI-KASTÉLY- A Füzérradványtól keletre fekvő Károlyi-kastélyt 1 km hosszúságú, 120 éves erdei- és feketefenyők által szegélyezett bekötőúton érjük el. A XVI. századi eredetű kastélyt Ybl Miklós tervei alapján építették át romantikuseklektikus stílusban 1857-1859-ben. Magyarország egyik legnagyobb kastélyának 100 hektáros parkja védett.- A szabadon álló, összetett alaprajzú, emeletes, manzárdtetős épület emeletes déli és keleti főszárnya a földszintes északi keresztszárnnyal kis díszudvart alkot. A hosszú keleti szárny park felé néző homlokzata az épület legkarakterisztikusabb nézete. Középen emeletes loggia húzódik, ehhez csatlakozik a nyolcszög alaprajzú, vékony és magas, romantikus stílusú torony. A zászlótartó kilátótorony kiképzése, valamint a télikert félköríves, magas, osztott ablakai mind a romantika hatását mutatják.- A Károlyi-kastély parkja Borsod-Abaúj-Zemplén megye legszebb és legnagyobb parkja. Ez a park a kastéllyal együtt a 30-as évek végén Európa szerte - elsősorban az uralkodó osztály tagjai között - híres volt, utána feledésbe merült. A védelem alatt álló park területe a védő övezettel együtt 140 ha. KOSSUTH LAJOS SZÜLŐHÁZA- A monoki ház északi udvari szobájában született Kossuth Lajos 1802. szeptember 19-én. A múzeum az életpályájából az indulást és az emigrációban eltöltött éveket részletezi. A bemutatón számos Kossuth-relikvia látható_______________________________________________________________________________- Kossuth monoki szülőházában 1949-ben nyílt először kiállítás a szabadságharc bukásának 100., Kossuth halálának 55. évfordulóján. Az emlékmúzeumot 1963-ban nyilvánították a Magyar Nemzeti Múzeum intézményévé, akkortól a hazai Kossuth-kultusz ápolásának egyik központja. A ma látható kiállítás 1994-ben, Kossuth Lajos halálának 100. évfordulóján nyílt meg. - Az igényesen installált, s imponáló tudományos alapossággal készült kiállítás bővelkedik Kossuthhoz kötődő tárgyakban - a családi bútordaraboktól a kormányzóelnöki díszkardig. Futballcsillagok tárlata Tarcalon Tárcái (ÉM) - Molnár István 25 éves gyűjtőmunka során létrejött 7000 darabos dedikált labdarúgó fotójából készített egy 600 darabot számláló válogatást. A gyűjtemény anyaga öt kontinens mintegy hetven országából származik. Néhány név a kiállítás anyagából: Pele, Maradona, Zico, Puskás, Schuster, Santamaria, Beckenbauer, Blohin, Piatini, Ronaldo, Zidane, Mil- la, Rossi, Papin. A képeken a világhírű sportolók saját kezű aláírása szerepel, alatta pedig nemzetisége, születési dátuma, klubcsapata, egyéni illetve válogatottbeli eredményeik olvashatóak. A relikviákból készült tárlatot a tarcali 6 Puttonyos Borfalu kiállítótermében (Rákóczi u. 4.) nyitják meg május 8-án 17 órakor. A kiállítást megnyitja Kovács Attila, a Tárcái FC elnöke, a tárlatot bemutatja Molnár István tulajdonos-gyűjtő. Esély az egyenlő esélyekre Klazz, de egy ■ A hagyomány folytatódik. Kicsit másként, de az idén is lesz klazz-zene Miskolcon. Miskolc (ÉM - KHE) - Négy évvel ezelőtt lépett házasságra a klasszikus zene és a jazz Miskolcon, amiből megszületett a Klazz Fesztivál. A hagyomány idén is folytatódik, bár egy kicsit más formában. Most nem » ...................... Mindazokat várjuk a Klazz koncertre, akik szeretik az érdekes és különleges hangzásokat. KovAcs László .............................................. fesztiválnak hívják a különleges zenei eseményt, hanem Klazz koncerteknek, melyek közül az egyik már decemberben el is hangzott, akkor Tom- my Vig világhírű jazzdobos volt a Miskolci Szimfonikus Zenekar vendége. Igényes zene Hamarosan azonban újabb Klazz koncert örvendezteti meg a műfaj kedvelőit, tudtuk meg Kovács Lászlótól, a miskolci szimfonikusok karnagyától. Mint mondta, ebbe az kicsit másként évadba ez a két koncert fér bele, a május 14-én, este 7 órakor kezdődő lesz a kezdetektől számítva a tizenegyedik. Ezúttal a After Cryng a zenekar vendége, de nem az első közös fellépésről van szó. Az együttesről fontos tudni, hogy igazából nem jazz-zenekar, de akár lehetnének azok is. Stílusukra rá lehetne húzni a rockot, az igényes popot vagy a kortárs zenét is.- Nagyon speciális, igényes amit játszanak - jellemezte őket a karmester. - Á zenészek kiválóak. A hangszerelést az együttes egyik tagja, Pejtsik Péter végezte, és komoly munkát igénylő előadás született. Nyitottak A karmester hozzátette: mindazokat várják a Klazz koncertre, akik szeretik az érdekes, újszerű és különleges hangzásokat. Az After Cryng egyébként komoly rajongói táborral rendelkezik, ők szinte minden fellépésükre elkísérik a zenekart. Várhatóan, ez történik majd május 14-én is. A Miskolci Szimfonikus Zenekar pedig nyitott mindenféle stílusra, a muzsikusok közül sokan mondták, hogy „na végre, valami más!”, de akik jobban szeretik Mozartot, azok is szívesen kalandoznak más zenei stílusokban. ■ Az Esélyek Háza rendezvénysorozatot szervez az Esélyegyenlőségi hónap során. Miskolc (ÉM) - A célok között kiemelten fontos az itt élők és a civil szervezetek együttműködésének, valamint az esélyegyenlőséggel összefüggő társadalmi szemléletváltásnak, a társadalmi párbeszédnek a segítése. A programokból Május 10-én színházlátogatás fogyatékossággal élő civil és nyugdíjas szervezetek, hátrányos helyzetű gyermekek részére. Május 8-án az Esélyegyenlőségi Tanács ülése. Alsó hang címmel a Szociális és Munkaügyi Minisztérium május 9-én a gyermekvédelmi alapellátásban dolgozók és védőnők részére tréninget tart. A Fiatalok Fiatalokért Egyesület, Szimbiózis Alapítvány, a vadaspark, a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete május 23-án Gyermeknapi Kavalkádot tart. Az Esélyegyenlőségi Tanács tagjai, civil szervezetek május 29- én ünnepi ülést tartanak, átadják az Esélyegyenlőségi díjat. ÉSÍ6X emf/ppeír.boon.hu •A miskolci programokból (PDF, 58 kB)