Észak-Magyarország, 2008. március (64. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-17 / 64. szám

2008. március 17., hétfő £ §Z A K AKTUÁLIS / HIRDETÉS / 3 RÖVIDEN • Ütősseregszemle. Az V. Nemzetközi „Vrana József" Ütős és Dobos Fesztivált rendezi meg Az Észak-magyarországi Ütőhangszeres Kultúráért Alapítvány és a miskolci Egressy Béni - Erkel Ferenc Zene­iskola március 20-án és 21-én. NÉZŐPONT Cukorbaj Szaniszló Bálint _____________ balint.szaniszlo@eszak.boon.hu Aki eddig még csak nem is sejtette, az is egyre jobban kezdi felfogni, hogy az Európai Unióhoz való tartozásunk nem fenékig tejfel. Vagy, hogy a témá­nál maradjunk, nem fenékig cukor. Ugyanis most a szerencsi cukorgyár be­zárása kapcsán szembesülhettünk ismét azzal, hogy az Európai Unió csak ritkán jóléti intézmény, gyakrabban a gazdasá­got hideg fejjel működtető' gépezet. Azt is kikalkulálták, hogy az uniós piac ellá­tásához mennyi cukorra van szükség, és az is nyilvánvaló számukra, hogy a gyártókapacitás nagyobb, mint amekkora valójában szükségeltetik. Éppen ezért amíg egyik oldalról be­hunyják a szemüket, ha egy kormány ad némi támogatást saját cukoriparának, pontosabban a répatermelőknek, addig a másik oldalról szép pénzt ígér azoknak, akik hajlandók felhagyni a répatermelés­sel, illetve földig rombolni (és helyét só­val bevetni) a cukorgyárat. Nos, ilyennek válik áldozatává a sze­rencsi cukorgyár is, mint ahogy végigkí­sérhették lapunkon keresztül a történte­ket. Hiába a patinás múlt, a 120 eszten­dőre visszanyúló történelem, a lob­bitevékenység, a pénz, az EU pénze sokkal többet nyomott a latban a hagyo­mányoknál, a történelemnél. A pénz beszél és még hosszú időn keresztül ez lesz a mi cukorbajunk. Diákszínjátszók. Az Országos Diákszínjátszó Találkozó regionális dön­tőjét rendezték meg vasárnap az Ady Endre Művelődési Központban. A leg­jobb csoportok az országos versenyen folytatják a bemutatkozást. CSŐÉN (Fotó és videó: Osztie Tibor) VILLÁMVOKS Ön egyetértene a halálbüntetés visszaállításával? Szavazók száma: 762 2008. 3. 16. 18.30 óra Következő kérdésünk: Ön szerint van-e mini­mális esélye a cukorgyártás újraindításának Sze­rencsen? Sttiii. lutp BMWilQOn.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Igen 92.91% Nem 7.09% Cukorgyársirató „halotti tor" ■ „Legalább a műszak­váltó dudaszó maradjon meg mementóként" - javasolták. PuskAr Tibor______________________ puskar@inform.hu Szerencs (ÉM) - A szeren­csi cukorgyár bezárása és an­nak negatív következményei miatt hívtak össze rendkívüli képviselőtestületi ülést pénte­ken Szerencsen, ahol a várako­zásoknak megfelelően indula­»............ ...... A közelmúltbeli fórumok és meg­nyilatkozások csak színjátékok voltak. Koncz Ferenc ..............................................w toktól és vádaskodásoktól sem mentes hozzászólások hangzot­tak el. Abban valamennyien egyet értettek, hogy a „cukor városának” nevezett település elveszti százhúsz éves jelképét, ami munkahelyek százának megszűnését is eredményezi. Többen gyásznapot emlegettek és a város gazdasági ellehetet­lenülését vizionálták, hiszen je­lentősen megugrik a munka- nélküliek száma, és százmilliós nagyságrendű adóbevételtől is elesik Szerencs. Az önkormányzati képvise­lők közül Visi Ferenc azt mondta: „Ha az EU akaratát a továbbiakban is így teljesít­jük, kivágathatják velünk a szőlőt, nem termelhetünk búzát és kukoricát sem.” Véleménye szerint ez nem szabadverseny, hanem az Unió diktatúrája. Koncz Ferenc megfogalmazása szerint most már nincs mit tenni. A közel­múltbeli fórumok és megnyilatkozások csak színjátékok vol­tak. Tavaly ősszel kel- f lett volna megegyezni a cukorrépatermelőkkel. Milliók a szüntetőknek Dr. Takács István elmond­ta, hogy amióta kiderült a gyárbezárás, gyásznapként be­szélnek róla a városban. Az itt lakóknak életet adott a gyár. Fejet hajtok azok előtt, akik a két világháború alatt is ké­pesek voltak üzemben tartani a cukorgyárat. Mi pedig erre békeidőben is képtelenek va­gyunk - fogalmazott. Azt java­solta, hogy legalább a műszak­váltó dudaszó hangozzon fel a déli harangszóhoz hason­Az utolsó cukorszálítmány... (Fotó és videó: Kocsis Zoltán) G53ÉN www.boon.hu lóan délután örök cukorgyári mementóként a jövőben Sze­rencsen. Heves János szerint képmutató tárgyalássorozatot folytattak a cukorrépaterme­lők és a gazdák. Annak ellené­re, hogy elérték az adható ma­ximális cukorrépaárat, még­sem álltak ellen a megszünte­tésért járó milliós EU-s támo­gatás összegének. A vesztes ezért a város és a gyár lett... Jussukat kérik Dr. Máhr András, a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesz­tési Minisztérium szakállam­titkára a felvetésekre úgy rea­gált, hogy az unió játékszabá­lyai adottak. Piacgazdaságban élünk, amit tudomásul kell venni! Szerinte a kormányzat és a minisztérium olyan szo­ciális tervet fogad majd el, ff ......................................;• A városnak is kapnia kell a bezárásért fize­tendő EU-s mil­liókból. Rónavölgyi * Endréné Szabadkereskedelmi elvek Pokol Balázs, a Mátra Cu­kor Zrt. igazgatósági tanácsá­nak elnöke a számok tükré­ben vezette le, hogy miért következett be a gyár be­zárása. Meg­fogalmazása Pokol Balázs szerint az Eu­rópai Unió és a világ akarata valósul meg most, aminek elszenvedője a magyar, ezen belül a szeren­csi, nagy hagyományú cu­korgyártás is. Az unió ugyanis engedett a földgolyó más pontján - Thaiföldön, Brazíliában - olcsóbban előállító cukorgyártóknak, akik protekcionizmussal vá­dolták Európát, mondván, sérteti a szabadkereskedelem elveit az, hogy szigorú vám­mal védte piacát Európa. Mondandójának későbbi ré­szében arról is beszélt, hogy az unió a termelésből kiszál­lókat kárpótolja. Rámutatott azonban arra is, hogy Euró­pa számára nagy kockázattal jár, ha a cukortermelést leépíti, ha ugyanis a néhány éven belül fordulat követke­zik be a világpiacon, akkor utólag csak azt mondhat­nánk: Vesztettünk! Leszögez­te még, hogy nem a gyár kez­deményezte bezárást, hanem a cukorrépa hiánya miatt kényszerültek erre. .........................................ff ami a Szerencsen és más he­lyen bezárt cukorgyárak fel­szabaduló munkaerő-kapacitá­sának foglalkoztatását elősegí­ti. Az önkormányzat végül fel­hatalmazta Rónavölgyi Endré­né polgármestert, hogy tár­gyaljon a cukorgyár tulajdo­nosával arról: a bezárás miatt az Uniótól kapott pénzből fi­zessék meg a városnak a kieső iparűzési adót legalább három éven át... ! SZflKemtippek boon.hu •Az Európai Unió támogatási elvei (PDF, 132 kB) Kossuth a gazdaságpolitikát favorizálta ■ Összefogást sürgetett a reformok véghezvite­léhez a pénzügyminisz­ter Monokon. Monok (ÉM - PT) - Az ön- kormányzat képviselői az ed­dig a Magyar Nemzeti Múze­um által működtetett Kossuth Lajos szülőházában írták alá azt a dokumentumot szomba­ton, amely rögzíti, hogy Monok önkormányzata tulaj­donába veszi az intézményt. Az 1848-as forradalom és szabadságharc 160. évforduló­ja tiszteletére Kossuth szülő­falujában megrendezett ün­nepség részeként került sor a ceremóniára, amin jelen volt Veres János pénzügyminisz­ter, az ünnep szónoka is. Ar­ról beszélt, hogy Kossuth olyan gazdaság- politikai célki­tűzéseket határozott meg Ma­gyarország első pénzügymi­nisztereként több mint másfél évszázaddal ezelőtt, ami nap­jainkban is követendő példa lehet. Kossuth reformpárti volt és igyekezett elindítani azokat a folyamatokat, mellyel az Európához való közeledést akarta elősegíteni. Eltérő véleménnyel Helytelenítette, hogy ugyan­azon dolgokról mindig van gyökeresen eltérő álláspont is. A reform kritikusainak azt üzente, hogy kossuthi mércé­vel mérje ki-ki az eltérő véle­ményét, ami az átalakulással kapcsolatban megfogalmazó­dik benne. A Kossuth-ház ön- kormányzati kézbevételével kapcsolatban helyeselte, hogy egy közösség saját sorsának intézését a kezébe veszi. Operaklub Miskolc (ÉM) - A Mis­kolci Operafesztivál Ope­raklubot létesít a műfaj népszerűsítése érdekében. Az Operaklub helyszíne a Miskolci Csodamalom Bábszínház színházterme. A klub vezetője Bócz Sán­dor, az összejövetelek idő­pontja: kéthetenként dél­után 4 órától. Az Opera­klub nyári szünet után október 6-án Erkel: Bánk Bán című operájának be­mutatásával indítja el az új klubévadot. Húsvéti koncert Miskolc (ÉM) - Hagyomá­nyos húsvéti koncertjét már­cius 17-én, hétfőn este 7 órá­tól tartja a Miskolci Szimfo­nikus Zenekar a selyemréti Szent István-templomban. A hangversenyen Bach, Vival­di, Rossini, Telemann és Hándel művei hangzanak el. Szólót játszanak a Miskolci Szimfonikus Zenekar művé­szei: Lukács Beáta (hegedű), Miklós-Dienes András (brá­csa), Bődi Annamária (cselló) és Csuka Tímea (cselló). Közreműködik Váradi Mari­anna énekművész és a Mis­kolci Cardinal Mindszenty Kórus. A hangversenyt Ko­vács László, a zenekar mű­vészeti vezetője vezényli, Buj­tás András konferál. A kon­certre a belépés ingyenes. ÉSMK.emf/ppe/r.boon.hu •A húsvéri hangverseny programja (PDF, 83 kB) Egyszerűen, gyorsan elérheti célját ■111 mámmá V':­Akciós Raiffeisen Személyi Kölcsön Gyors és egyszerű megoldás 600 000 Ft 7 évre, svájci frank alapon, most csak 11 995 Ft/hó* THM: 25,54%* Bankfiókjaink: Edelény • Kazincbarcika Miskolc • Ózd • Sátoraljaújhely • Tiszaújváros * A kedvezmény*! torlesztőrészlet kizárólag az elsá, ó hónapos kamatperiódusra vonatkozik Az ajánlót o 2007 december 22-tftl 2006 március 31-ig Igényelt M 200B április lOig forintban folyósított. svájci frank nlopú. fedezet nélküli Raiffeisen Személyi Kölcsön akciós ajánlatára 7 éves futamidőre vonatkozik Az akciá részletes feltételei megtalálhattok a Bank aktuális Iokossági Kondíció* listájában A THM meghatározása az oktuólis feltételek, illetve a holálym jogszabályok figyelembevételével történt, és o feltételek változása esetén mértéke módosulhat, értéke nem tükrözi a hitel kamat- és árfolyamkockázatát. A THM meghatározására o forintban teljesített hzetések olopján kerüli sor a banknál olkolmozott. a tárgynegyedévet megelőző hónap első munkanap jón érvényes devrxoádolyom figyelembevételével leien hirdetésben meghatározott THM értékek az ügylelek előzetes tájékoztatását célozzák. A vonatkozó [ogsxobóly alapján a THM értéke az 500 000 farmi összegű, 3 éves hztamidejü kölcsönre vonatkozóan került meghatározásra A konkrét akciós ajánlatra vonatkozó THM értekét az egyedi kölcsönszerződés tartalmazza, amely eltérhető jelen hirdetésben feltüntetett értéktől Raiffeisen BANK VELÜNK KÖNNYEBB X (£) 06-40-48-48-48 www.raiffeisen.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom