Észak-Magyarország, 2008. március (64. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-05 / 55. szám

2008. március 5., szerda HIRDETÉS /11 ÉSZAK Megyei „helyzetjelentés” Ódor Ferenc Hogyan értékeli ország­gyűlési képviselőként és a megyei közgyűlés elnökeként az egészség­ügyben bekövetkezett változásokat? Magyarországon ez a kormányzás és hatalom- gyakorlás a demokrácia súlyos válsága. Választott képviselőként is úgy lá­tom, hogy választópolgári felhatalmazás és társadal­mi egyetértés nélkül rá- kényszerítettek egy törvényt az országra, amely a magánbiztosítási és egész­ségügyi ellátórendszerek, valamint az állami, illetve társadalombiztosítási rend­szerek legrosszabb tulaj­donságait ötvözi. És intézményfenntartóként? Intézményfenntartóként kijelenthetjük, hogy kór­házaink, egészségügyi in­tézményeink nem a vizit- és kórházi napidíjból tud­ták átvészelni a tavalyi évet. Gondolják el: egy hónap vizit- és kórházi napidíj 11 millió forint körüli bevételt eredmé­nyez a Megyei Kórháznak, ehhez képest egy hónap­ban a mosodai számla több mint 15 millió forint. A kormányzati kommu­nikáció azt hangsúlyozza, hogy ezeket a pénzeket fejlesztésre fordíthatjuk, miközben a lepedők mosa­tása sem jön ki belőle. Egy komolyabb orvosi műszer több százmillió forint! Hogyan élik ezt meg a betegek, mit éreznek ebből? Mi az embert, a hoz­zánk forduló beteget te­kintjük a legfontosabbnak, s próbálják az orvosok, a nővérek is feladatukat, a betegségmegelőzést és a gyógyítást a legmagasabb szakmai színvonalon ellát­ni. De betegeink többsége forintra kiszámolva, nap­ról napra él, s nem tudnak még többet fizetni. Ezért romolhat egészségi állapo­tuk. Hiába tennénk meg értük mindent kórháza­inkban, ha el sem jutnak oda. A statisztikák szerint 2007-ben sajnos • többen haltak meg, mint 2006-ban. Országosan az egészségü­gyi infláció 20,7%-os volt, s ehhez járult még, hogy 152 milliárd forintot von­tak ki az egészségügyből, miközben a vizit- és napi­díjból származó bevételek alig több mint 60 milliárd forintot tettek ki. Ebből mindenki láthatja, milyen óriási összeget vontak el. Az egészségügy mellett kevesebb szó esik a tan­díjról, az oktatási rend­szerről, a tanári munka egyre nehezebbé válásá­ról. Pedig ez ugyanúgy meghatározza a jövőt, mint a megye egészségü­gyi helyzete. Ahol vidéken egyre több a munkanél­küli, egyre több az elsze­gényedő középrétegbeli család, akik a tandíj miatt nem tudják egyetemre, főiskolára küldeni gyer­meküket - ott igen nagy baj lesz. Mi azt szeretnénk, ha a felsőok­tatásba való bejutás kizárólag a diákok tudásán, szorgalmán és ambícióján múlna. A tudásalapú társadalomban nem lehet azt megenged­ni, hogy csak gazdag szülők gyerekei járjanak egyetemre, főiskolára. Nekünk vidéki iskoláink vannak, ahol a tanárok a diákokkal együtt mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek tovább tudjanak tanulni. Ezt akarják elven­ni tőlünk, és az ország összes többi szegény, de jó tanulójától. Ezzel a jövőjüket veszik el, s vesztjük el mi is a jövőn­ket. A tandíj bevezetésével ezek szerint csak nehe­zebb lesz a felsőoktatási intézményekbe való be­jutás? A szeptembertől fize­tendő tandíj legalább 105 ezer forintos újabb kiadás a családoknak. Ehhez még számoljuk hozzá, hogy a diákok utaznak, öltözköd­nek, esznek, laknak és e- mellett tankönyveket, jegyzeteket kell vásárol­niuk. Ez legalább akkora összeget tesz ki, mint a tandíj, csak éppen havon­ta! Egy átlagos család képtelen kifizetni 2 gyer­mek taníttatási költségeit. Ha két szülő hazavisz összesen 200 ezer forintot, abból körülbelül ugyan­ennyit kellene kifizetniük gyermekük taníttatásáért. Miből éljenek? A megye lakosságának nagy része, de mondhat­nám azt is, a vidékiek nagy része nem tudja kifizetni gyermeke, tanul­mányainak eddig is tete­mes költségein túl még a tandíjat is. Tud-e segíteni az önkor­mányzat ilyen nehéz helyzetben? Nekünk - a kormánnyal ellentétben - erőn felül is tudni kell segíteni. Tavaly duplájára emeltük a Bur- sa Hungarica összegét, pedig akkor még csak sejtettük, hogy tandíjat vezetnek be. A 2008-as évben több mint 5000 hallgatót támo­gatunk ösztöndíjjal, ami azt jelenti, hogy a megyében tanulók 1/3-át segítjük a helyi önkor­mányzatokkal összefogva. De ennél is nagyobb az igény. Pedig ez országosan a legmagasabb támogatási arány, ami pénzben kife­jezve 110 millió forint feletti összeg. S ezzel együtt majd azt fogja mon­dani a szülők nagy több­sége, .hogy drága gyer­mekem, mi nem tudjuk fizetni tanulmányaidat. Mit vár a március 9-ei népszavazástól? Nincs ingyen semmi, ezzel tisztában vagyunk. Nem is ingyenességet szeretnénk, hisz aki dol­gozott, az tudja, hogy évről évre rengeteget fize­tünk az államkasszába, amivel - úgy tűnik - rosszul gazdálkodnak, és még többet és többet akar­nak. Mi azt akarjuk, hogy a pénzünkkel jól gazdálkod­janak. Mi mindenkit arra biz­tatunk, hogy március 9-én éljen állampolgári lehető­ségével, menjen el szavaz­ni, és alkosson véleményt annak tudatában, ahogy a saját és családja jövőjét elképzeli. Mi egy dolgot szeret­nénk: igent mondani arra, hogy minél több gyermek tudjon középiskoláinkból felsőoktatásba kerülni, s igent mondani egy egészséges és önbizalom­mal teli megyére. Ezért tartsák fontosnak Önök is, hogy igent mondjanak mindhárom kérdésre. Kórházi „reform” - hogy teljes legyen a kép Mennyire tartja indo­koltnak a vizitdíj és kórházi napidíj beveze­tését? A kérdésnek egyszerre van politikai és szakmai oldala. A megyei köz­gyűlés tagjaként és kór­házigazgatóként talán mindkettőre válaszolha­tok. A 2006-os választások előtt a jelenlegi kor­mánypártok és vezetőik tagadták, hogy lesz vizit­díj, vagy kórházi napidíj. főigazgató főorvos B.-A.-Z. Megyei Kórház Vagyis a vizit- és kórházi napidíj bevezetésére nem kaptak felhatalmazást, hiszen megtévesztették a választópolgárokat. Szakmai oldalról köze­lítve meg a kérdést kije­lenthető: nincs szükség sem vizitdíjra, sem kór­házi napidíjra, mivel kórházi viszonylatban ez nem jelent gyakorlati hasznot hozó bevételt, de még a hálapénzt sem szünteti meg. Igazságtalannak tart­juk, hogy mindazok, akik 30-40 éven keresztül fizették a társadalombiz­tosítást, most ismételten fizessenek. Sajnos tudunk olyan emberekről is, akik ezen díjak miatt - betegségük ellenére - nem fordulnak orvoshoz, így sokszor menthetetlen állapotban kerülnek kórházba. A vizitdíj és a kórházi napidíj megrontotta az orvos-beteg közötti kap­csolatot is. Az egészségügy mai helyzetéből kiindulva milyen eredményt tar­tana sikernek a nép­szavazáson? Fontos tudnunk, hogy amennyiben győznek az igenek, megszűnik a vi­zit- és napidíjfizefés. Ugyanakkor azt tar­tanám eredménynek mind a betegek, mind a kórházak érdekében, ha az új költségvetésbe be­terveznék az egészségügyi műszerfejlesztés és az amortizáció költségét is, s nem a növekvő vizitdí­jakból kellene azokat pótolni. A nemzetközi összeha­sonlításban is kirívóan magas járulékelvonások- bór pedig az államnak meg kell tudni oldania az alapellátás finanszírozá­sát. Mit jelentett a 2007-ben életbe lépett „kórházre­form” a szikszói kór­házban? 2007 áprilisában 161 aktív ágy szűnt meg, s ezzel együtt a szülészet, a nőgyógyászat, az aktív belgyógyászat, a sebészet, az intenzív osztály, az ideggyógyászat, az aktív onkológiai osztály műkö­désére sem kaptunk továb­bi lehetőséget. Dr. Tiba Sándor főigazgató II. Rákóczi Ferenc Kórház Szikszó Kórházunkat krónikus jellegű tevékenységekre jelölték ki. Ez a döntés azt is jelentette, hogy 200 millió forintos éves bevételtől estünk el, míg a vizitdíj befizetéséből havonta 2 millió forint bevételünk van. De ez sem pluszforrásként jelent­kezik, hiszen munka­bérre, adminisztrációs és könyvelési költségekre, nyomtatványokra fizetjük ki. E mellé tegyük hozzá a betegek megjegyzéseit, akik arról panaszkodnak - azt gondolom, jogosan -, hogy ők ezt már kifizet­ték társadalombiztosítási járulék vagy munkál­tatóik hozzájárulása által. A legnagyobb problémát az eddig idetartozó beteg­nek jelenti mindez: nem Szikszóra, hanem Miskolc­ra kell bejárniuk. Mennyire tudja fedezni a bevételkiesést a vizit­díj és kórházi napidíj? A mi ellátási terüle­tünk Abaúj, ahol a munkanélküliség 20 száza­lékos, és sok az idős vagy roma lakosok közül ki­kerülő betegek aránya. Ezeknek az embereknek már egyszer 300 forint is sokat jelent. Számtalan­szor halljuk a betegektől, hogy sajnálom, doktor úr, de nem tudok visszajönni kezelésre, mert nem tudom az útiköltséget sem kifizetni. Az itt élő emberek bele­fásultak abba, hogy újra és újra csak terheket kap­nak. Ezt a betegek arányának csökkenéséből is észreveszzük, hiszen majd 20 százalékkal keve­sebb a járóbeteg-ellátá­sunk. Ezt lehet pozitívan is értékelni, csakhogy itt nem háziorvosi ren­delésekről beszélünk, ha­nem szakrendelésekről, ahova háziorvosán keresz­tül jut el a beteg. Gyermekeink jövője Az elmúlt egy év sok vál­tozást hozott az oktatás területén. Pedagógus­ként, kollégiumi vezető­ként és közgyűlési tagként hogyan látja az oktatás helyzetét? A szomorú tényeket ismerjük: az állami támo­gatás csökkentése miatt számos önkormányzat volt kénytelen összevonni, be­zárni iskoláit, a működő intézményekben létszám- leépítésekre, az ésszerű­ség határán túlmutató megszorításokra került sor. A szülők csak azt tapasztalják: az önkor­mányzat bezár, csökkent, elvon. A kiváltó okokkal, a kormányzat romboló tevé­kenységével pedig sokan nem hajlandók szembesül­ni. Mennyire lehet észreven­ni a diákokon, család­tagjaikon a minden­napok növekvő terheit? Az oktatási terület irányítói és a kormány végtelenül cinikusan keze­li a magyar diákokban meglévő képesség, tehetség kibontakoztatását. Csökkenti a normatív támogatást, a felsőfokú intézményekben tanulni szándékozók számára - minimum 105 ezer forintos - tandíjat ír elő, iszonyú nehéz helyzetbe hozva szá­mos jó képességű, de rossz anyagi körülmények kö­zött élő diákot. Érettségi előtt álló, jó tanulmányi eredménnyel rendelkező diákok már a felvételi cso­magot sem tudják meg­Szeles András vásárolni, s a későbbi ter­hek miatt eleve lemon­danak arról, hogy részt vegyenek a felvételi eljá­rásban. Milyen jövőképet tudnak mutatni a gyermekeknek? Úgy érzem - tisztelet a kivételnek -, az oktatási­nevelési terület irányítói elszakadtak a minden­napoktól. Az Oktatási Mi­nisztérium irodáiban olyan emberek ülnek, akik vagy soha nem tanítottak vagy nagyon régen. Tőlük is kérdezem: mit tegyünk mi itt, Abaújban, a sok csillogó szemű, érdeklődő tekintetű gye­rekkel? Az itt élő családok nagy része már eddig is erőn felül próbált mindent megtenni, hogy gyermeke­iknek könnyebb legyen. Idáig mi azt mondtuk, innen tanulással, jó ered­ményekkel lehet kitörni. Ezután mit fogunk mon­dani a gyerekeknek, szülőknek? mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom