Észak-Magyarország, 2008. február (64. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-21 / 44. szám

2008. február 21., csütörtök ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /3 ÍGY EMELNEK- A hátrányos helyzetű intézményekben, a különle­ges munkakörülmények között dolgozó pedagógu­sok pótléka 30-50 ezer forint/hó lesz 2009. január 1- jétől (esetleg már 2008. szeptember 1-jétől). _______- Az intézményvezetők pótlékának növekedése az in­tézmény létszámától függően 20-40 ezer forint/hó 2009. január 1-jétől._____________________________- A pályakezdők béremelése, amely a közalkalma­zotti bértáblához igazodva, az első hat fizetési foko­zathoz kapcsolódik, 18 éves időszakra fog szólni. Nem csak a 2009-ben kezdőkre vonatkoztatva, hanem mindazokra, akik pályájuk első 18 évében vannak. NÉZŐPONT Kasszagondok Szaniszló Bálint_______ balint.szaniszlo@eszak.boon.hu IN agyon sok család szembesül azzal, hogy a közös kasszába befolyó összegek nem fedezik a kiadásaikat. Az egyik le- hetó'ség a bevételek és kiadások közti különbség csökkentésére a kiadások fa­rigcsálása, amely bizonyos szinten túl már szinte lehetetlen, a számlákat ki kell fizetni és enni is kell és a buszbérlet is drága és a gyerek iskolába járásának is vannak „költségvonzatai"... Ilyenkor na­gyon sokan fordulnak a másik lehetőség­hez, a bevételek gyarapításához. Ennek egyik módja a hitelfelvétel. Pénzintéze­teink ebben igyekeznek kedvünkben jár­ni és napról napra olyan ajánlatokkal bombáznak minket, amelyek - legalább­is a reklámok alapján - egyszerűen visszautasíthatatlanok. Aztán, ha túlvál­laljuk magunkat hitelekből, jön a letiltás a fizetésre, viszik az autót, vagy jelzálo­got tesznek a lakásra. Ember legyen, aki bírja törleszteni. Most valami ilyesmi van a helyható­ságoknál. A megyei önkormányzat pél­dául annyi hitel felvételére kényszerült és kényszerül idén is, hogy azt senki nem tudja megmondani, mikor és ho­gyan tudja majd törleszteni. Nano-Bokik együttműködés Miskolc (ÉM) - Együttműködési megál­lapodást kötött tegnap a megyei kereskedel­mi és iparkamara (Bökik) és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Nano- technológiai Kutatóintézete (BAY-NANO). Bihall Tamás, a Bökik elnöke az aláírást megelőző sajtótájékoztatón elmondta: annak érdekében, hogy a kutatási eredmények mielőbb hasznosulhassanak, valamint a térségben újabb kutatás-fejlesztéseket indukáljanak, a vállalkozások egyre na­gyobb hányada ismerje meg és alkalmazza a kutatási munkákat. Dr. Pungor András, a BAY-NANO igazgatója is szorgalmazta, hogy a gazdaság és a tudomány szorosan együttműködjön. Mint fogalmazott: alkalma­zott kutatást végeznek, amihez szükséges az ipar, hogy ott a munkájuk mint termék jelenjen meg. VIP-CHAT Kérdezzen a fesztiválról! Miskolc (ÉM) - Rózsa Edit, a Miskolci Tél - Kocsonyafesztivál ötletgazdája, szerve­zője lesz ma lapunk és a Borsod Online szerkesztőségének vendége. Az apropót az adta, hogy pénteken kezdetét veszi a 8. ko­csonyafesztivál. Az érdeklődők a VIP-chat keretében többek között a fesztiválról, an­nak programjáról, szervezéséről kérdezhetik Rózsa Editet, fél 12-től. VILLÁMVOKS fS yj j Ön szerint lassítja-e a pénztárosok munkáját az egy- és kétforintosok bevonása miatti kerekítés? Szavazók száma: 118 2008. 2. 20. 19.15 óra Igen 37.29% ■ Nem 62.71% Következő kérdésünk: Ön szerint lesz fedezet a pedagógusok tervezett béremelésére?' iű&a&fe http '/www,boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre ön is leadhatja szavazatát. Béremelés: hiszik, ha látják a pedagógusok érdemtelenül keveset keresnek" (illusztráció) (Fotó: ÉM-archív) ■ A pedagógusok nehe­zen hiszik el, hogy való­ban emelni kívánják bé­rüket és pótlékaikat. Miskolc, Encs (ÉM - KHE) - Levelet kapnak a napokban az iskolák, melyben Árok An­tal, a Pedagógusok Szakszerve­zete megbízott elnöke arról ér­..................... A kollégák me­nekülnek a pá­lyáról, lassan az iskolaigazga­tói posztra nem találni alkalmas pályázót, Bodolay Zoltán tesíti a pedagógusokat, hogy á közoktatás 2009-ben várhatóan 40 milliárd forint pluszfor­ráshoz jut. Pótlékemelés lehet Ebből az összegből 25-30 mil- liárdot fordítanak majd a kü­lönböző bérelemek növelésére. Jelentős pótlékemelésre számít­hatnak a hátrányos helyzetű intézményekben és a különle­ges munkakörülmények között dolgozók, valamint az intéz­ményvezetők, de a tervek sze­rint a pályakezdők bére is emelkedik. Bodolay Zoltán, a PSZ B.-A.-Z. megyei elnöke sze­„A közoktatás egyes területein rint a kormányzat belátja, hogy a közoktatás egyes terü­letein a pedagógusok érdemte­lenül keveset keresnek. „A kollégák menekülnek a pályáról, lassan az iskolaigaz­gatói posztra nem találni al­kalmas pályázót” - állítja az elnök. Megtudtuk tőle azt is: az emeléssel kapcsolatos jogi szabályozás kidolgozása, vala­mint a hivatalos egyeztetések tavasszal zajlanak majd. Több iskolában is érdeklődtünk, va­jon mit szólnak a pedagógusok a hírhez. Az igazgatók név nél­kül mondták el, hogy akkor hi­szik el a pótlék- és béremelést, ha majd papíron is olvassák. Hozzátették: olyan béremelés­ből nem kémek, amilyet az el­múlt években kaptak. Amikor a kormány nem biztosította az emelés forrását, és az önkor­mányzatoknak vagy az iskolák­nak kellett azt kigazdálkod­niuk, létszámleépítés árán. Duplát érdemelnek Takács László azonban, az encsi Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója vállalta vé­leményét. Mint fogalmazott, a hátrányos helyzetű gyerekek­kel foglalkozó pedagógusok emberfeletti munkát végez­nek, ők dupla fizetést érde­melnének. A vezetői munka sem olyan már, mint 20 év­vel ezelőtt. Rengeteg az admi­nisztráció, és naprakésznek kell lenni az állandóan válto­zó jogszabályokból. Az igazga­tó helyesli a pályakezdők bér­emelését is, mint mondta, ne­kik ugyanúgy fent kell tarta­niuk magukat, mint az idő­sebb kollégáknak. í$?.W(emf/ppe/c.boon.hu •A PSZ levele (PDF, 23 kB) „Emberfeletti küzdelmet folytatnak" Gyurcsány Ferenc az egyik országos napilapban megjelent interjújában em­lékeztetett arra, hogy ma Magyarországon körülbelül minden ötödik gyerek úgy fejezi be az általános isko­lát, hogy nem tanul tovább: se szakmája nem lesz, sem a jobb minőségű munkához szükséges tudása. Általában a leszakadó vidékek hátrá­nyos helyzetű családjaiból induló gyerekeknek jut ez a sors, annak ellenére, hogy nagyon sok pedagógus „emberfeletti küzdelmet folytat értük”. „Nem igazságos, hogy ezek a tanárok ugyanannyi pénzért vívják a sokszor ki­látástalannak tűnő, de lét- fontosságú harcot, mint azok, akik jó házból való, motivált gyerekekkel foglal­koznak - sokszor kiválóan” - fogalmazott. A miniszter- elnök szerint legalább havi 30-50 ezer forint pluszt kell adni azért, hogy a legjobb pedagógusok is vállalják a harcot a leszakadókért. • A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetése Előirányzatok, milliárd forint | Intézményi műk.-i bevételek *4,19 jf’S* \ »í. Önkormányzati bevételek j 2,83 "Y Z Támogatások 18,44 n Felhalmozási bevételek j 1,55 j Támogatásértékü bevételek 16,53 i. } [ Hitelek 14.10 } összesen 37,801 • á. } ..................................................................................................... Intézményi kiadások 5] Önkorm.-i hivatali kiadások ___j 4,36 5 Tartalék i 0,27 fc»N.. ...... ............. ... ........... Összesen ______________________ 37,80! Grafika-. feak-Magyarorwág, forrás: B.-A.-2, Megyei Önkormányzat Kutyaszorítóban a megye ■ Az idei év sem sok jó­val kecsegteti a megyei önkormányzat gazdálko­dását. Miskolc (ÉM - KT) - Ódor Ferenc (képünkön), a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Köz­gyűlés elnöke az esztendő gaz­dasági kilátá­sait taglaló saj­tótájékoztatóján kijelentette: az önkormányzat 2002-től folya­matosan növekvő hiánnyal kénytelen szembenézni. A ten­dencia folytatódik. Az idei megyei büdzsé 38 milliárdos kiadással számol, a bevételi oldalon pedig 4,2 milliárd a forráshiány. Közölte: a hiány az intézmények fenntartási rovatában, az oktatási és a szociális szférában keletkezik. Kötvény és bank... „Kutyaszorítóban a megyei önkormányzat” - sommázta véleményét az elnök. Ahhoz, hogy a megyei önkormányzat gazdálkodása folyamatos és zavarmentes legyen, tavaly 5 milliárd, az idén pedig újabb 3 milliárd forint plusz kell, an­nak érdekében, hogy kivédjék a kormány „ármánykodását”. Az akció február 2£-ig tart Vogyos átlagfogyasztás 4,s-6 6nO0km. CO,-kft>ooítótaj»: 11&-157 pl<m MI FordFusion már +650 OOO Ft használtautó beszámítással és 4db. 15”-os Velünk spórolhat. Sokat! József Attila u. 45 (46) 500-511 Miskolc 26-os főút kivezető (46) 502-088 H-P: 8-18h I Szó: 9-13h Feel the difference részletek: vagep.hu Hirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom