Észak-Magyarország, 2008. február (64. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-04 / 29. szám

2008. február 4., hétfő Észak AKTUÁLIS /7 RÖVIDEN • Farsang. Encs nyugdíjasklubjai idén is közös farsangot tartanak a Városi Műve­lődési Központ és Könyvtár szervezésében február 5-én. A szépkorúak mulatságának határontúli vendégei is lesznek a felvidéki Szepsiből. Híres, bodolói asszonykórusuk műsorral kedveskedik majd a bál hazai résztvevőinek. Ötleteket várnak Pálháza (ÉM - BG) - A pálházi Térségi Műve­lődési Ház eddig is szé­les választékát nyújtotta a szakköröknek; hiszen a színjátszó, kisügyes, sakk, aerobik és egyéb szakkörökön túl még kondicionálótermet is működtet. Most azonban még ezt a kínálatot is bővíteni kívánják azzal, hogy bárki javaslatot nyújthat be új szakkör indításával kapcsolatban az intézménybe, ha meg­felelő tervvel rendelke­zik. Az ötleteket február 5-ig várják. Közös Nagybarca (ÉM ­B.Gy.) - Novák Géza fa­faragó kiállítását és Szemán Adrienn Pilla­natképek című fotótárla­tát vasárnap nyitották meg a nagybarcai Tollas Tibor Emlékházban. Csikász Gáborné peda­gógus közölte: a közös tárlat március 2-ig te­kinthető meg, minden kedden és pénteken 15-18 óra között. Nagy Nikoletta Az élen Ózd (ÉM) - Megju­talmazták azokat az ózdi sportolókat akik tavaly eredmé­nyesen szerepeltek a hazai és nemzetközi versenyeken. A díj­átadást a tavaly felújított patinás Ol­vasóban rendezték. A különböző kategó­riákban Nagy Niko­letta súlyemelő (ké­pünkön), Pemeki At­tila úszó és az Ózdi KC férfi kézilabda­csapata bizonyult a legjobbnak. Az edzők között Nagy- Mengyi Péter, a Fiedler Ottó SE úszóinak mestere végzett az élen. A legjobbaknak Bene­dek Mihály polgár- mester és Kiss Sán­dor alpolgármester is gratulált. Tavasszal már úszhatnak Gönc (ÉM - KHE) - Hamarosan birtokba vehetik a sportolni vágyók a Göncön épülő tanuszodát, tudtuk meg a város polgármes­terétől, Molnár Jánostól. Márciusra már az avatóünnepséget tervezik, és pár nap pró­baüzem után már gyakorolhatják a tempó­kat a település és a kistérség iskolásai. Azonban nemcsak őket várják majd az új létesítménybe, hanem mindenkit, aki szeret sportolni, úszni. Mivel a közeli szlovák vá­rosban, Kassán csak egy nagyon régi és rossz állapotban lévő uszoda üzemel, a kas­sai térség úszni vágyóit is szívesen látják Göncön. A polgármester elmondta: az uszo­da két medencéből áll, egy 6xl2-es tanme­dencéből és egy 12x25-ös versenymedencé­ből. Az építkezés az úgynevezett PPP-pro­gram keretében jöhetett létre, az összkölt­ség 400 millió forint. A tokaji hagyományokról Tokaj (ÉM) - A tokaji Tourinform iroda előadássorozatot indított a közelmúltban, amelynek keretében a város hagyományait kívánják feleleveníteni az érdeklődők számá­ra. A „Hagyományainkról képekben” című sorozat harmadik előadása Tokaj várával foglalkozik majd február 14-én, csütörtökön. Az előadáson való részvétel ingyenes. Évadnyitó. A Bükkben évadnyitó túrán vettek részt a napokban a Szend- rő Városi Sport és Szabadidő Klub tag­jai. (Fotó: K. z.) Díjat vett át a társaság A kitüntetettek (Fotó: pt) ■ Ködöböcz József-em- lékdíjat adományoztak a Szent Erzsébet Történel­mi Társaságnak. Sárospatak (ÉM - PT) - A körülmények, lehetőségek, akadályok nehezíthetik a vi­lágot, sorsunkat. De a nehéz­ségekre adott válasz nem le­het más, mint Kölcsey örök intelme: „Hass, alkoss, gyara- píts!” - fogalmazott Sárospa­takon a Magyar Kultúra Nap­ja alkalmából A Művelődés Házában megrendezett mina­pi ünnepségen Áros János alpolgármester. Hozzátette, a kultúra, a gondozás mindig belefektetett energiát, munkát jelent. Ennek gyümölcse volt többek között a Szent Erzsé- bet-év rendezvénysorozata, az Év települése díj elnyerése is. A köznek szánt munka A bensőséges és családias hangulatú ünnepségen Vára- di Zoltán és Kuczik Tímea Farkas Ferenc Régi magyar táncok művét adta elő, majd a város kamarakórusa lendü­letes műsora következetett. A megemlékezés fénypontjaként az 1996-ban alakult Árpád-há­zi Szent Erzsébet Történelmi Társaság vehette át a Ködö­böcz Józsefről elnevezett dí­jat. A társaság méltatásakor elhangzott, hogy hagyományt teremtettek a pünkösdi kosz­tümös felvonulással. 2001-ben a társaság latinul tudó tagjai fordításai alapján jelent meg a Magyarország virága című könyv Szent Erzsébetről a Szent István Könyvkiadó gon­dozásában. Ez a civil szerve­zet évről évre egyre nagyobb szerepet vállal a város életé­ben. Dr. Szabó Irén a díjat először Szent Erzsébetnek kö­szönte meg és mindenkinek, aki ebben az önkéntes civil munkában részt vesz. Kiemel­te: a sárospataki társadalmi újjászületésben minden egyes óra, amit a köznek szánunk, az megsokszorozódik. Az ün­nepség zárásaként a 8-kor Színház előadói Illyés Gyula Kölcsey Ferencről írt művé­ből vett feldolgozással és ze­nés összeállítással ajándékoz­ták meg a hallgatókat. Képkiállítás nyílt az ózdi Sikerélmény Programú Iskola Centrumban. (Fotó: km) Kiváló minősítést kapott Tokaj (EM - BG) - Az Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmények Szakmai Minősí­tő Testületé a napokban arról tájékoztatta Májer Jánost, To­kaj polgármesterét, hogy a to­kaji II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kiváló minősítést kapott. Májer János elmondta, örül annak, hogy az intézmény jó kezekben van, hiszen számos díjat gyűjtöttek be az elmúlt években. Különösen gratulál a tanszak vezetőjének és a művésztanároknak. Májer Já­nos szerint a szülőknek érde­mes beíratni a gyerekeiket a tokaji iskolába, mert egyrészt a gyerekek eredményes kép­zésre számíthatnak, másrész­ről lesznek sajnos olyan gye­rekek, akik a magyar kultú­rával a tanulás szintjén itt, az alapfokú intézményben talál­koznak utoljára. ÉSZAK emf/ppefr.boon.hu •A 2007. évi minősítési eljárás eredménye (PDF, 122 kB) „A közbiztonság kollektív termék ■ Kétszázan kaptak ta­núsítványt a Regionális Bűnmegelőzési Oktató Központ akadémiáján. Miskolc (ÉM - PT) - Az Észak-magyarországi Regio­nális Bűnmegelőzési Oktató Központ (ÉRBOK) akadémiá­ja a Miskolci Egyetem Fel­nőttképző Központjában ha­gyományos kibocsátót tart az akadémia kurzusainak elvég­zése után. Erre került sor csütörtökön délután is, ami­kor kétszázhúszan kapták meg tanúsítványukat az ered­ményes vizsga lezárásaként. Kismamák, munkanélküliek, pedagógusok, oktatási intéz­mények ifjúságvédelmi felelő­sei, védőnők, magáncégek al­kalmazottai, egészségügyi dol­gozók vettek részt, mintegy szabadegyetemként ebben a képzési formában. A Társadalmi Bűnmegelő­zés Nemzeti Stratégiájának 2004 májusában történt meg­hirdetése óta már közel ezer hallgatója volt az akadémiá­nak. Szakmai irányítóként A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nemcsak alapítója, hanem egyik szakmai irányítója az ÉRBOK munkájának - hang­zott el az „évzárón”. Dr. Vereczkei Csaba ezredes, me­gyei rendőrfőkapitány beszé­dében egyebek mellett arról szólt, hogy a közbiztonság kol­lektív termék, aminek megfe­lelő szintű megteremtésében az államnak, a szakmai szer­vezeteknek, a civileknek, a rendőröknek és az egyének­nek is fontos szerepe van. A búcsúbeszédek és köszöntők végén dr. Patkó Gyula, a Mis­kolci Egyetem rektora adta át a tanúsítványokat a frissen végzett hallgatóknak. bSl» hirek.boon.hu További hírek a megye életéből! A polgármesterek kézjegyükkel látták el a dokumentumot (bal­ról: Petrikán Péter, Szamosvölgyi Péter és Balogh József) (Fotó: up) ■ Mikrorégiós, nemzet­közi együttműködést írt alá Szamosvölgyi Péter polgármester. Sátoraljaújhely (ÉM - PT)- Nagykapos, Királyhelmec és Sátoraljaújhely városok pol­gármesterei írtak alá együtt­működési nyilatkozatot csü­törtökön a sátoraljaújhelyi vá­rosházán. A magát Zemplén vármegye fővárosának neve­ző település és a határ szlo­vákiai oldalán lévő két telepü­lés önkormányzatai a jövőben arra törekszenek, hogy össze­hangolják programjaikat. Megélhetést teremtenek Közösen keresnek befekte-, tőket, akik a térségben lévő munkanélküliek számára megélhetést teremtenek. A fe­lek az európai uniós és más források bevonásával a tér­ségben élők életminőségén kí­vánnak változtatni. Az együtt­működés kiterjed a gazdasá­gi kapcsolatok felvétele mel­lett a kultúrára és az idegen- forgalomra is. A mikrorégiós, egyben nem­zetközi találkozót Szamosvöl­gyi Péter, Sátoraljaújhely pol­gármestere kezdeményezte, és partnert talált Petrikán Péter, Nagykapos, valamint Balogh József, Királyhelmec polgár- mesterében, akik a dokumen­tum aláírása után elmondták: az együttműködés a határok megszűntével nagyobb lehető­séget biztosít mindhárom tele­pülés és térségei számára a gazdaság, a kultúra és az ide­genforgalom terén is. Javaslatot tettek Sárospatak (ÉM - PT)- A városból a második világháború idején elhur­colt zsidó lakosság emlé­kére emléktábla állítását tervezi Sárospatak. Ezzel az indítvánnyal foglalko­zott az önkormányzat kulturális bizottsága a legutóbbi ülésén. A felve­tés időpontja egybeesik a Holocaust emléknapjá­val. A grémium támogat­ta a tervezetet. Azt azon­ban egyelőre nem lehet tudni, hogy hol állítanák fel a táblát, először elő akarják teremteni az eh­hez szükséges pénzössze­get. A bizottság javaslata szerint összegyűjtenék a koncentrációs táborokba elvitt patakiak neveit is- erről Hajdú Imre ta­nácsnok nyilatkozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom