Észak-Magyarország, 2008. február (64. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-29 / 51. szám

2008. február 29., péntek ÉSZAK SPORT / HIRDETÉS /10 RÖVIDEN • A Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lo­vas Petra összeállítású magyar női váloga­tott 3-0-s vereséget szenvedett Japántól a kínai Kantonban zajló asztalitenisz csapat­világbajnokság negyeddöntőjében, így a továbbiakban az 5-8. helyért folytathatja a küzdelmet. Kezdődik Miskolc (ÉM) - Ma egy mérkőzéssel meg­kezdődik a labdarúgó NB I 17. fordulója. A Za­laegerszeg hazai pályán az Újpestet fogadja 19 órától, az összecsapást a Duna Televízió élőben közvetíti. Ebben a fordu­lóban - a Sopron kizárá­sa miatt - a Budapest Honvéd szabadnapos. Bubka vezeti Moszkva (MTI) Szergej Bubka korábbi világklasszis rúdugró ve­zeti majd a 2010-es szin­gapúri ifjúsági olimpia előkészületeit ellenőrző nyolctagú bizottságot. Szingapúr a múlt héten nyerte el az első ilyen jellegű játékok rendezési jogát, az utolsó etapban Moszkvát megelőzve. A 26 sportágat felölelő, a világ legjobb 14 és 18 év közötti versenyzőit felvo­nultató eseményre Deb­recen is jelentkezett. Véradók Miskolc (ÉM) - A hagyományokhoz hí­ven idén is vért adtak a Miskolc Steelers amerikaifutball-csa pa­tának tagjai, amire tegnap került sor a miskolci vérellátó állo­máson: „A játékoso­kon kívül cheerlea- dereink, magyarul pomponos lányaink is képviselték magu­kat - mondta la­punknak Száraz Zsolt, az együttes vezetője. ~ Azonban nem csu­pán mi tettünk így az országban, hanem a többi amerikaifutball- gárda is, mivel ezen idő tájt a sportág így hívja fel a figyelmet az olyan karitatív dol­gok fontosságára, mint a véradás." Szombat AUTÓSPORT ___________________________________ „In memóriám BialkéTÖcsi", Vadna-park Rally. Vad- na-park üdülőközpont, 10.00. CSELGÁNCS____________________________________ VI. EB-MEX-kupa nemzetközi ifjúsági női és férfivia­dal. Miskolc, Rendészeti Szakközépiskola Sportcsarno­ka, 10.45. KÉZILABDA____________________________________ NB II férfi Észak-keleti csoport, 13. forduló: Juhász 99 Füzesabonyi SC - Sárospataki TC. Füzesabony, 16.00. NB II női Észak-keleti csoport, 13. forduló: Óz­di VSE - Kállósemjén SE. Ózd, 16.00. KOSÁRLABDA__________________ Női NB l/B, 12. forduló: Bajai ÚDKSE - MISI SC- DKSK. Baja, 17.30. LABDARÚGÁS__________________________________ NB I, 17. forduló: BFC Siófok - Diósgyőri VTK. Sió­fok, 16.00 (Élőben a BOON-on). NB II Keleti csoport, 16. forduló: Kazincbarcikai SC - Baktalórántháza. Ka­zincbarcika, 14.30. Megyei I. osztály, 19. forduló: Tisza- újváros - Tolcsva. Tiszaújváros, 14.30. Mezőcsát - Sajószentpéter. Mezőcsát, 14.30. Miskolci EAFC - Onga. Miskolc-Egyetemváros, 14.30. Hokim Kupa. Női teremlabdarúgó-torna. Hejőcsabai sportcsarnok, 8.00. Vasárnap' KÉZILABDA_____________________________________ Férfi Budapest Bank Liga, rájátszás a 9-16. helyért, 6. forduló: Nyíregyházi KSE - Mezőkövesdi KC. Tiszavasvári, 18.00 (Élőben a BOON-on). NB l/B férfi, 13. forduló: Salgótarjáni KC - DKC-Miskolc. Salgótar­ján, 10.30. Szeged KKSE - Ózdi KC. Szeged, 16.00. Női NB l/B, 13. forduló: Dabas-lnárcs KC - Bőcs KSC. Dabas, 18.00. KOSÁRLABDA___________________________________ NB II női Kelet-magyarországi régió, 6. forduló: Gyön­gyös - Miskolci EAFC. Gyöngyös, 16.00. LABDARÚGÁS_________________________ NB II Keleti csoport, 16. forduló: Bőcs KSC - Mezőkövesd-Zsóry. Bőcs, 14.30. Megyei I. osztály, 19. forduló: Nyékládháza - Cigánd. Nyékládháza, 14.30. Miskolci VSC - Bodroghalom. Miskolc, Csokonai út, 14.30. Varbó - Arnót. Varbó, 14.30. Szalonna - Abaújszántó. Szalonna, 14.30. Szirmabesenyő - Encs. Szirmabesenyő, 14.30. Sátoraljaújhely - TGT Tomor- Lak. Sátoraljaújhely, 14.30. SAKK_________________________________ NB I, Szabó L. csoport, 7. forduló: Kazincbarcikai VSC - Makói SVSE. Kazincbarcika, KSK-tanácsterem, 12.00. Sportliget: út nem szeli ketté ■ A megyeszékhely főépítésze aréna­szerű stadionnal szimpatizál. Miskolc (ÉM) - A Diós­győri Sportlétesítményeket Működtető Közhasznú Társa­ság területén, a nemrégiben Diósgyőri sportligetre átke­resztelt, korábban diósgyőri sporttelepként ismert terüle­ten - amelyet északról az Andrássy út, délről a Szinva- patak, keletről a számozott ut­cák, nyugatról pedig a Mónus Illés utca határol - egy nem­régiben készült városfejleszté­si terv szerint egy autóút menne keresztül, ami a Déli tehermentesítőként ismert Kiss Ernő utcát kötné össze a Kilián lakóteleppel, egészen pontosan a Könyves Kálmán utcával, kettészelve ezzel a sportingatlant. A műfüves mögött Az elképzeléssel kap­csolatban megkerestük Nagy Bélát, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Kht. igazgató­ját: „Hivatalos informáci­óim nincsenek erről a tervről, ám szerintem az lenne a legjobb, ha ennek az útnak a nyomvonala a műfüves edzőpálya mö­gött lenne, így elkerülve azt. Bár azt is el tudom képzelni, hogy új pályát, új utánpótlásbázist építe­nek...”- Láttam ezt a tervet... - vá­laszolta érdeklődésünkre Vigz- lai József, Miskolc főépítésze, aki gyorsan hozzátette: - ...és kezdeményeztem a megsem­misítését. Úgy vélem, ez a terv nem igazán átgondolt, sok szempontot nem vett fi­gyelembe, és bár lehet, hogy gazdasági szempontból jó, de nem jó a sportligetnek, és azt sem látom át igazán, hogy ho­va köti be a várhatóan nagy autóforgalmat nyugati irány­ba, mert csak a Könyves Kál­mán utcára nem lehet ráen­gedni. Jó lenne, ha lenne egy tehermentesítő út, de azt hi­szem, sokkal jobb megoldás lehet az, ha a sportliget déli részén, a Szinva-patak mentén épül meg. Stadionrekonstrukció A városi főépítészt a stadi­on esetleges átépítéséről, az ezzel kapcsolatos tárgyalások­ról is megkérdeztük.- Folytattam már ez ügyben néhány megbeszélést, és ne­kem is szimpatikus az aréna típusú, 12-15 ezer férőhelyes stadion megépítése, mert így 5-7 méterre lenne a játéktér­ről a közönség, a szurkolótá­bor, ami olyan sokat jelent a .............................................. Hogy ebből a közeljövőben lesz-e valami, és hogy mikor, az három fontos tényezőtől függ. VlSZLAI JÓZSEF .............................................V diósgyőri focinak - jelentette ki Viszlai József. - Kétségte­len, hogy a 40 évvel ezelőtt épített stadion műszakilag megérett az átépítésre. De, hogy ebből a közeljövőben lesz-e valami, és hogy mikor, az három fontos tényezőtől függ: sikerül-e elfogadható he­lyet találni a rekortán atléti­kai pályának; a költségek előteremtésében, vállalásában hogyan zárul az önkormány­zat és a DVTK jelenlegi nagy tulajdonosa, az építőipari cég, a Szeviép Zrt. közötti tárgya­lás; illetve, hogy területet tu­lajdoni helyzetét sikerül-e rendezni. Ha ezek megvan­nak, akkor lehet terveket ké­szíteni az átépítésre, amely­nek szinte biztos, hogy része lesz az, hogy a pálya közelebb kerül a klubházhoz, igaz, az épület tövében még további ülőhelyeket lehet elhelyezni. Az északi oldalon, az András­sy út felé eső részen sok meg­oldás elképzelhető. A lelátó alatt nem csak kereskedelmi, üzleti célú ingatlan építhető, hanem például itt lehetne egy új birkózócsarnok, ami funk­ciójában kiválthatná a jelen­legi nem igazán szép, bádog felépítményt. Nyolc nemzet ■ Ismét nagy nemzetkö­zi korosztályos judo viadalnak ad otthont Miskolc. Miskolc (ÉM - PA) - Szom­baton 1992, 1993, 1994, 1995-ben született judósok veszik birto­kukba a miskolci Rendészeti Szakközépiskola Sportcsarno­kának küzdőterét, ekkor rende­zik meg a VI. EB-MEX-kupa nemzetközi ifjúsági női és fér­fiviadalt. A megméretésen az előzetes nevezések szerint több mint 3C0 induló lesz: a magyar résztvevők mellett Románia, Horvátország, Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna, Szerbia és Németország képviselői is.- Az biztos, hogy komoly küzdelemre, színvonalas csa­tákra van kilátás, mert min­den országból népes csapat, a korosztályok legjobbjai érkez­nek, és ugyanez igaz a honi klubok versenyzőire is ­az EB-MEX-en Ismét „telt ház" lesz (ÉM-archív) mondta Illyés Miklós, az MVSC vezetőedzője. - Nehéz összecsapások várnak tehát a mieinkre is, de ettől függetle­nül képesnek tartom őket ar­ra, hogy többen közülük érmes és pontszerző helyen végezze­nek. ÉS7RSÍ Súlycsoportok, fiúk: 50 kg, 55 kg, 60 kg, 66 kg, 73 kg, 81 kg, 90 kg, +90 kg. Le­ányok: 40 kg, 44 kg, 48 kg, 52 kg, 57 kg, 63 kg, 70 kg, +70 kg. A verseny rendezője: a Miskolci VSC és az Észak-kelet Magyarországi Regionális Judo Szö­vetség. Fő támogató: EB-MEX Kft. Állateledel Kis- és Nagykereskedés. AZ MVSG-MISI INDULÓI 44 kg: Kövési Zsuzsa _____________ 48 kg: Csörsz Anett_____________ 52 kg: Vercsik Beáta_____________ 63 kg: Kiss Barbara, Kondás Bettina 55 kg: Diószeqhy Csaba 66 kg: Szabolcs Bálint, Hegedűs Máté___________________________ 73 kg Pusztai Patrik t I J Kuriózum mérkőzés ■ Hazánkban túrázik a kínai Tianjin Guang Xiang Volleyball Club női röplabdacsapat. Miskolc (ÉM - PA) - Az ázsiai együttes keddtől va­sárnapig öt magyar klub­csapattal méri össze erejét. A tiencsini csapat 2006-ban alakult, ezért egyelőre egy helyi bajnokságban szere­pel, de a klub tulajdonosa azt szeretné, ha az együttes mielőbb feljutna a tartomá­nyi, majd az országos pont- vadászatba. Erre jó esélye van, hiszen a fiatal csapat tavaly a kínai egyetemi és főiskolai országos bajnoksá­gon bronzérmes lett. Pozitív mérleg Eddig kétszer járt Euró­pában a Tianjin Güang Xiang Volleyball Club, mindkét alkalommal Fran­ciaországban. A kínai együttes francia másodosz­tályú csapatokkal mérkő­zött, és a meccsek többsé­gét megnyerte. Minden bi­zonnyal a magyarországi mérkőzéseken is motivált lesz a klub 11 játékosa, akikkel menedzser, intéző,, edző, segédedző, erőnléti edző és masszőr-orvos is hazánkba érkezett. Várják a miskolciak A sportág kedvelői ma 19.15-től a miskolci városi sportcsarnokban láthatják a mindenképpen kuriózum mérkőzést, hiszen ekkor fo­gadja őket az Albrecht- MVSC-MISI.- Az biztos, hogy a játé­kosok várják már a találko­zót, hiszen az elmúlt idő­szak - főleg fizikai - mun­kája után jó lesz már a já­ték - mondta Torna Sándor, az MVSC edzője. - Ráadá­sul nem mindennap lehet találkozni kínai ellenféllel, így kíváncsiak is vagyunk rájuk. jctv.faiggtf http://sport.boon.hu További cikkek! NAGYKUTYA EBEDFUTAR Kolbászos krumplileves „A” ízes fánk „B” Tojásos galuska Menü ára: 699 Ft „Minden menühöz, amihez kell, jár egy szelet kenyér is!" MINDENNAP MEGÚJULÓ A LA CARTE VÁLASZTÉK! 3519 Miskolctapolca Zilahy u. 7. Tel.: 46/422-603 Ót: 590 Ft OÉU MÁNIÁT Szárnvasraguleves Káposztás kocka Sodexho Pess is néhol Restaurant hideg- és melogutalvántokat elfogadunk! Hági Étterem Miskolc, Zsolcai kapu 5. Nyírségi krumpli-galuska leves (húsos-tejfölös) „A" Rántott parizer rizzsel, tartárral „B" Rakott metélt (lekváros-diós) „C" Feles borsófőzelék sült kolbásszal „D" Édes-savanyú sertésszelet párolt rizzsel 46/348-539 A-B-C menü ára: 530 Ft D menü ára: 620 Ft Fortuna Étterem Miskolc, Régiposta u. 22. Tel.: 0646/382-282 Mobil: 0620/379-3625 Egy menü ára 600 Ft Sárgaborsúpiiré-leves „A" Parasztos sertésszelet burgonyával, saláta Étkezésnél az alábbi utalványokat foaadiuk el: Ticket Restaurant, Sodexho, Pass, Enni-Kék, Üdülési csekk

Next

/
Oldalképek
Tartalom