Észak-Magyarország, 2008. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-31 / 26. szám
2008. január 31., csütörtök ÉSZAK SZAKOKTATÁS ÉS FELNŐTTKÉPZÉS /8 Eséllyel indulni... Ózd (ÉM - JZ) - Sok roma fiatal tehetsége ellenére sem jut el az egyetemekre és a főiskolákra. Ezért a Hungárián Business Lea- ders Fórum esélyegyenlőségi munkacsoportja olyan programot dolgozott ki, amely a középiskolától kezdve támogatja a tehetségeket.- A Romaster program keretében a diákok nemcsak ösztöndíjat kapnak, hanem a támogatók azt is vállalják, hogy a diploma megszerzéséig kapcsolatot tartanak a fiatalokkal és bevonják őket a cég életébe - mondta Kozáry Vilmos, a munkacsoport vezetője. „Ez tényleg mai technika" Miskolc (ÉM - KHE) - November elején adták át az Andrássy Gyula Szakközépiskola szomszédságában a MITISZK-et, azaz a Mis- kolc-Térségi Integrált Szakképző Központot, mely nyolc partnerintézmény összefogásával és uniós támogatás elnyerésével jöhetett létre. Az új intézménynek óriási szerepe lesz a szakképzés és a felnőttképzés területén. A részletekről Szabó Dezső igazgató tájékoztatott. Mint mondta, az országban már több megyében felépült és átadott TISZK-ek a szakképzés hatékonysága és minőségének javítása céljából jöttek létre. A központokban a tanulókat megfelelő technikai háttér, mondhatni csúcstechnika várja, melyet egy-egy szakközépiskola nem tudott volna biztosítani, hisz a központi képzőhelyen vannak olyan gépek és műszerek is, melyek 40-50 millió forintos értéket képviselnek. A MITISZK elsősorban a partnerintézmények képzési igényeit elégíti majd ki, de szeretne megfelelni a munkaadók elvárásainak is. A munkaadók ugyanis azt vallják, hogy amikor a munkavállaló munkába áll, legyen azon tudás birtokában, melynek segítségével a több tízmilliós gépeket kezelni tudja.- Mi pedig valóban a mai technikát tanítjuk „diákjainknak” - tette hozzá az igazgató. É S Z!AK em tippek, boon.hu • Amit a MITISZK-ről tudni kell (PDF, 29 kB) A MITISZK partnerintézményei Andrássy Gyula Szakközépiskola (Miskolc), Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola (Miskolc), Diósgyőr- Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium (Miskolc), Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (Tiszaújváros), Kandó Kálmán Szakközépiskola (Miskolc), Miskolci Egyetem, Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola (Miskolc), Széchenyi István Szakképző Iskola (Mezőkövesd). MEGKÉRDEZTÜK Miért jelentkezett a hegesztőtanfolyamra? TMj Cégünk dekorációval foglalkozik, és I a kisebb finomhegesztéseket meg Icw *—■ ^ kellene csinálnia valakinek. Én vál- laltam, hogy elvégzem a hegesztő■ tanfolyamot. Szeretek tanulni, fo■ lyamatosan képzem magam a kor ^™ elvárásainak megfelelően. Fekete Tamás (42), reklámgrafikus A munkahelyem iskolázott be. Épületgépészettel foglalkozik a cégünk, és szükség van hegesztésre is. Nem voltam még ilyen helyzetben, hogy felnőtt fejjel tanulnom kelljen, de nem tartom nehéznek a tanfolyamot. Vass István (40), esztergályos Azért jelentkeztem, mert szerettem volna olyan képzésben részt venni, ami a munkahelyemen segít a továbblépésben. Generátorokat és motorokat újítunk föl, ez a tanfolyam számomra továbbképzés. A mai világban szükség van erre. Bodó József (27), operátor Matematika-fizika szakos tanár vagyok, és édesapám, aki vasipari szakmunkás volt, mindig azt mondogatta, hogy „fiam, neked nincs egy rendes, gyakorlatias szakmád". Úgy gondoltam, pótolom a hiányt, és beiratkozom a hegesztőtanfolyamra. M iklós Árpád (53), tanár Biztonsági őrként dolgozom. Szeretem a munkámat, de nagyon kevés a fizetésem, ezért gondoltam, hogy elvégzem ezt a tanfolyamot, és váltok. Hegesztőként jobban el tudok helyezkedni. Tanultam már máskor is felnőtt fejjel, de szükség is van rá. Osváth Dezső László (44), biztonsági őr A véleményeket videón is megnézheti: WWW 1 lezheti: . „. ^ boon.hu lŐJ §§p< összeállításunk az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kiírt pályázat elnyerésével készült. Tanulás egyéni ütemben ■ Számos embertársunk egyetlen módon érheti el a tanulás lehetőségét, a távoktatás segítségével. Hegyi Erika khe@eszak.boon.hu Budapest (ÉM) - Ezen oktatási forma jellemzőit dr. Veres Pál, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai tanácsadója vázolta lapunknak.- Magyarországon a távoktatás komoly mértékben a rendszerváltás után jelent meg, ez összefügg a felsőoktatás nemzetközi kapcsolatainak kiterjedésével - mondta a szakember. - Külföldi felsőoktatási intézmények modelljeit importálták ugyanis a hazai intézmények, sok esetben külföldi támogatással. Ki kell emelni azt a PHARE-progra- mot, amely magyar felsőoktatási távoktatási hálózat létrehozását finanszírozta. E hálózat tagjai többnyire a nagy egyetemi központok voltak. A távoktatással kapcsolatos fejlesztési feladatok összehangolására létrejött a Nemzeti Távoktatási Tanács, illetve egy alapítvány anyagilag is támogatta a fejlesztéseket. Néhány intézményben kiemelt VEGYES FORMÁBAN Hazánkban is egyre népszerűbb a távoktatási forma hangsúlyt kapott a távoktatás és a hallgatók jelentős része. Ilyen intézmény például a Gábor Dénes Főiskola, valamint a Károly Róbert Főiskola. Önálló munkavégzés A távoktatás szorosan összefügg a felsőoktatás nyitottá válásával, a felnőttképzés és a munka melletti képzés terjedésével - emelte ki dr. Veres Pál. - A távoktatás lényege, hogy a tanuló szempontjából megszűnik az időhöz és helyhez kötöttség, a ta- Magyarországon volt egy jelentős felfutás a '90-es években, amikor valamilyen mértékben szinte minden intézmény kínált távoktatási programokat - fogalmazott Veres Pál. - Ez összefüggött azzal, hogy a távoktatás költségtérítéses formában folyt és azok vettek benne részt, akik az államilag támogatott nappali képzésbe nem tudtak bekapcsolódni. Az utóbbi években a távoktatásban részt vevők arányának növekedése megállt. Ennek egyik oka lehet a vegyes forma terjedése, illetve hogy a speciális célcsoport létszáma inkább csökken. A távoktatás nem olcsó képzési forma. A tanártól is jelentős készenlétet, módszertani felkészültséget, drága technikát és taneszközöket igényel. Hatásossága a speciális távoktatási anyagok minőségétől, a tanárok módszertani felkészítésétől, a megfelelő számonkéréstől és ellenőrzéstől függ. A jövőt illetően fontos a felsőoktatási intézmények összefogásával történő módszertani és technikai fejlesztés, az ellenőrzés és számonkérés javítása. Az arány inkább a vegyes formák felé mozdulhat el. nulás tehát a tanuló igényei szerint szervezhető. Egyes rétegek: hátrányos helyzetűek, n........................................................ A távoktatás szorosan összefügg a felsőoktatás nyitottá válásával, a felnőttképzés terjedésével. Dr. Veres Pál ..............................................f? fogyatékosok, tanyán élők, munka mellett tanulók, idősebbek számára sok esetben a távoktatás nyitja meg az oktatás elérhetőségét. A távoktatás további jellemzője, hogy a képzés részletes pedagógiai és módszertani program segítségével lényegében a résztvevő igényei, időbeli ütemezése szerint folyik. Önálló tanulás A távoktatás tananyagait tehát olyan módon építik fel, ÉSZAKemtippek boon.hu • A távoktatásról (PDF, 44 kB) (Fotó: archív) hogy az alkalmas legyen az önálló tanulásra, amelyet időnként konzultációk egészítenek ki. Ma már egyre inkább e-learningről beszélünk, tehát a tananyagok interaktív formában hozzáférhetők. Törekvés van arra, hogy a hagyományos képzésben is megjelenjenek távoktatási elemek, csökkenjen a kontaktóraszám, és növekedjen a hallgató önálló munkavégzésének aránya - természetesen tanári és módszertani támogatással. A hagyományos és távoktatási elemek kombinációját blen- ded képzésnek is nevezik. Miban különbfizik? j Nappali képzés__________________- az előadások, kötelező gyakor- lati órák órarendhez kötöttek- a képzés tanévekben, félévekben zajlik _____________________________- tanár által segített felkészülés Távoktatás ______________"- havonta konzultáció- rugalmas, saját időrend szerint- nincs tanév és félév, a képzés ciklusokban zajlik___________________- önálló felkészülés Gazdaképzés Abaújszántó (ÉM - KHE) - Aranykalászos gazdák vizsgáztak a napokban az Abaújszán- tói Mezőgazdasági Szakképző Iskolában és Kollégiumban. Az intézmény már 9. éve folytat felnőttképzést, ami a megye gazdálkodóit szolgálja, hiszen napjainkban szakirányú, középfokú végzettség nélkül nem juthatnak támogatáshoz a gazdálkodók, tájékoztatta lapunkat Kiss Tibor iskolaigazgató. A hét végén 23 leendő agrár- vállalkozó szerzett Aranykalászos gazda oklevelet. Sosem késő Az iskolapadból kikerülve is ~ szükség lehet bármikor egy új szakmára. Az Andrássy Gyula Szakközépiskola hegesztőtanfolyama minden évben nagyon népszerű. (Fotó: Ádám János) Felnőttként az iskolapadban ■ A diákoknak erős alapokra van szükségük, hogy később újra iskolapadba ülhessenek. Miskolc (ÉM - KHE) - Ma már szinte senki sem lehet abban biztos, hogy ha megtanul egy szakmát, az „kitart” a nyugdíjazásáig. A gazdasági élet állandó és gyors változása magával hozta a munka- vállalók folyamatos képzését, átképzését, azaz az élethosszig tartó tanulást. Ebben nagy szerepet vállalnak a közoktatási intézmények is. Lapunk a miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola igazgatóját, Mihalik Lászlót kérdezte: milyen módon segíti az intézmény a felnőttképzést. Erős alapok Az igazgató elöljáróban elmondta: a közoktatási intézményeknek ma már elsősorban arra kell törekedniük, hogy a diákok számára erős alapokat biztosítsanak. Ha ez sikerül, később, amikor felnőttként ismét a padba kell ülniük (előfordulhat, hogy 4-5 alkalommal is) nem jelent a képzés nagy törést számukra.- Magyarországon későn jöttünk rá a képzés-átképzés fontosságára, mert a rendszer- változás után a munkanélküliek problémája volt a legnagyobb - fűzte hozzá az igazgató. - Ma azonban egyre inCserépkályha- és kandallóépítő EBC*L vizsgafelkészítő tanfolyam, EBC*L vizsgáztatás ______________________ ECDL vizsgafelkészítő tanfolyam, ECDL vizsgáztatás_______________________ Eljárás szerinti hegesztő______________ Emelőgép-ügyintéző____________________ Fakitermelő________________________ Hűtőgépkezelő___________________________ Informatikai hálózati rendszertelepltő Ipari gáz- és olajtüzelő berendezés kább látszik, hogy a munkahellyel rendelkezőknek is szükségük van az élethosszig tartó tanulásra. A cégek is keresik A szakközépiskola több módon szolgálja a felnőttképzést. Az egyik legegyszerűbb módja, amikor a saját maga által szervezett képzéseket hirdetésekben teszi közzé, és akit ez érdekel, jelentkezik és kifizeti a tanfolyam díját. Az is Kazánkezelő______________________________ [ Kisteljesítményű kazán fűtője________ Kompresszor-, légtartály- és szivattyúkezelő ____________________________ Könnyűgépkezelő_______________________ Minősített hegesztő____________________ í Motorfűrész-kezelő_____________________ f Nehézgépkezelő_________________________ Szellőző- és klímakezelő_________ Tűzvédelmi szakvizsga felkészítő Általános tájékoztató gyakran fordul elő, hogy egy- egy vállalat keresi az iskola nyújtotta képzési lehetőségeket. Ilyenkor vagy a munkába lépés előtt álló dolgozókat kell a konkrét munkára képezni, vagy már az ott dolgozóknak kérnek valamilyen átképzést. Ezeket a tanfolyamokat a cég fizeti. Vannak aztán a munkaügyi központtal közösen szervezett képzések. Nehéz bejutni- Ide elég nehéz beverekedni magunkat - fogalmazott az igazgató, mivel a pályázatokon a legolcsóbb képzések nyernek, mi pedig szeretünk igényes, hozzáértő szakemberek által vezetett tanfolyamokat szervezni. Előfordul az is, hogy a munkaügyi központ másra bízza a képzés elméleti részét, a szakközépiskola pedig biztosítja a gyakorlati oktatást. Nem ritka az sem, amikor az iskola szaktanárai kihelyezett képzésbe kapcsolódnak be, mert olcsóbb a tanárnak utaznia, mint a képzésre váróknak. AZ ANDRÁSSY TANFOLYAMI KÉPZÉSEI j j j j a j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j ^ j j j j j j j j j j j fi CNC-forgácsoló __________________________ kezelője____________________________________f