Észak-Magyarország, 2008. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-17 / 14. szám
2008. január 17., csütörtök ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /6 RÖVIDEN • Gyakori vendég. Lopás miatt indult eljárás egy vizsolyi lakos ellen, aki a közelmúltban folyamatosan bejárt egy helyi lakos udvarára. A gyakori látogatás nem volt öncélú, hiszen az idegen portáról összesen 15 szarufát és egy láda paradicsomot tulajdonított el. • Önkéntesek kerestetnek. A környezetvédelem ügye iránt elkötelezettek jelentkezését várja a miskolci Ökológiai Intézet Alapítvány. A szervezet programjaiban, jeles napok szervezésében, természetvédelmi megfigyelésekben, szakmai munkákban számít önkéntes segítőkre. Cím: 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. „Zöld óvodák" kerestetnek Budapest, Miskolc (ÉM) - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatot hirdet óvodák számára a „Zöld Óvoda” cím elnyerésére. A KvVM és az OKM - a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján - fontosnak tartja, hogy az óvodás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő módszerekkel és eszközökkel, valamint élményekre és tapasztalatokra épített tanulási környezet kialakításával olyan környezeti nevelésben részesüljön, mely hatékony rendszerbe szerveződve biztosítja a kisgyermekkori nevelés eredményességét. A fenntarthatóság pedagógiájának erősítése érdekében kifejtett magyar óvodai nevelési tevékenységek legjobb példáinak elterjesztése fontos feladat határainkon innen és határainkon túl. A beadási határidő február 15. Pesten zenéltek Miskolc (ÉM) - Budapesten, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben vendégszerepelt január 16-án a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Magyar Szimfonikus Körkép elnevezésű rendezvénysorozat keretében. A koncerten Glinka: Ruszlán és Ludmilla nyitánya, Sztravinszkij: A tűz- madár-szvitje, Rach- manyinov: II. zongoraversenye és Orbán György: Veronai vázlatok című, a zenekar felkérésére komponált műve hangzott el. A koncert szólistája Mocsári Károly zongoraművész volt, vezényelt: Kovács László (képünkön). Fakitermelés mellékzöngéi Sajóbábony (ÉM) - Az egyik miskolci olvasónk fotókat küldött be szerkesztőségünknek a sajóbábonyi fakitermelésről azzal, hogy járjunk utána nem illegális-e ez a tevékenység. Török Barnabás, Sajóbábony jegyzője arról tájékoztatta lapunkat, hogy már ismerős számára a téma. Mint mondta, el is járt az ügyben, ám reméli, hogy a közeli erdőből történő fakitermelés legális. Az Ady Endre utca lakosai tettek panaszt, hogy a traktoros a felszólításuk ellenére mégis ráviszi a sarat az aszfaltos útra. Török Barnabás jegyző KRESZ-szabálysértés miatt kereste meg a Miskolci Rendőrkapitányságot. A megrakott traktor (Fotó: SzTE) „Ez nem volt valós verseny ■ Az ózdi kórház végzett az utolsó helyen az interneten meghirdetett országos versengésben. Ózd (ÉM - KT) - Idén harmadszor hirdették meg azt a versenyt, amelyen rangsorolták a hazai kórházakat. A lakossági szavatok alapjáp állították fel az intézmények sorrendjét. A színvonal mérésére öt kategória szolgált, amiket egytől ötig terjedő skálán lehetett osztályozni. A hazipatika.com szervezte szavazás 2007 őszétől az év végig tartott és csaknem ötvenezer beteg értékelt. Mindegyik kategóriában (orvos-szakmai ellátás, ápoló- és szakszemélyzet, kórházi infrastruktúra, ellátás, környezet és tisztaság) kihirdették a legjobb eredményt elért kórházat. Az összesített eredmények alapján hétfőn nyilvánosságra hozták, melyik intézmény nyerte el Az év kórháza címet. Az utolsó helyre az ózdi Almási Balogh Pál Kórház került. Bosszantó, irreális A hírrel megkerestük dr. Eszenyi Gézát, az ózdi kórház főigazgató főorvosát, aki így reagált: „A meghirdetést a kórház vezetése látta, de nem tulajdonított neki jelentőséget. Úgy gondoltuk, hogy minden energiánkat és figyelmünket a betegellátásra, a változások követésére és a talponmara- dásra fordítjuk. A kiírást nem tartom valódi versenynek, ki- módolatlanok voltak az összehasonlítható mérőszámok. Ilyen módon a szakmaiságot teljes egészében nélkülözi. A felmérés nem reprezentatív és nem objektív.” Egy szubjektív véleményt nagyon sok minden befolyásolhat. A megnyilvánulások száma nagyban függ attól, hogy a Az ózdi kórház kórház milyen környezetben működik és milyen összetételű a beteganyaga. Kórházunk a nehezedő körülmények ellenére súlyponti kórházként talpon van, sőt számos vonatkozásban előre tudott lépni, így néhány napja megkezdhette működését a sürgősségi betegellátó osztály is. Kiemelt figyelem „Rendszeresen végzünk betegelégedettségi vizsgálatokat, melynek eredménye számunkra megnyugtató, de szívesen olvassuk az újságok hirdetéseiben a hálás betegek köszönetnyilvánításait is. Mi ezeket fogadjuk el objektívebbnek, mint az ilyen internetes véleménynyilvánítást, amely teljesen személytelen. Mint főigazgatót, bosszant az irreális internetes szavazás utolsó helye, de ez nem befolyásol minket abban, hogy munkánkat az objektív körülmények szabta kereteken belül a legnagyobb odafigyeléssel és jó lelkiismerettel végezzük a továbbiakban is a betegek érdekében.” „Ózd Város Önkormányzata mindig kiemelt figyelmet fordított az Almási Balogh ÉSIfljKemf/ppe/r.boon. hu •Az internetes kórházversenyről (PDF, 56 kB) (Fotó: ÉM) Pál Kórházra” - közölte Benedek Mihály polgármester. Az internetes szavazásnak n.................................. Nagyon bosszant az irreális szavazás, de nem befolyásol minket... Eszenyi Géza csak annyi jelentőséget tulajdonítanak, amennyit megérdemel. A minősítést ugyanis nem a névtelenül leadott szavazatok összesítése alapján lehet kiállítani. A város vezetése, a képviselő-testület ennél sokkal fajsúlyosabb tényezők alapján döntött eddig is a kórházzal kapcsolatban, s a jövőben is felelősségteljes mérlegelés után határoz. A híre rossz, de mégis jó? „Valóban nincs jó híre a kórháznak, de a tapasztalataim teljesen ellenkező előjelűek” - mondta Szarkáné Kovács Nikoletta, aki néhány nappal ezelőtt szenvedett külbokatörést szánkózás közben. - Nagyon gyorsan és szakszerűen elláttak, mind az orvosok, mind az ápolók kedvesek voltak velem, így egy rossz szavam nem lehet az ózdi Almási Balogh Pál kórházra.” A város közösségét díjazzák ■ Nemcsak Tokajban örülnek, hogy a város elnyerte a kultúra Magyar Városa címet. Tokaj (ÉM - BG) - A 8 ezer lakos alatti kategóriában 2008- ban Tokaj viselheti a Kultúra Magyar Városa címet. Kíváncsiak voltunk, a településen és környékén élők miként vélekednek a kitüntető címről. Reklámérték „Természetesen nagyon örülök annak, hogy elnyertük ezt a címet - mondja Déváid István, a Tokaji Művelődési Központ igazgatója. - Ennek a kitüntetésnek hatalmas a reklámértéke, de az már egyedül rajtunk múlik, miként fogjuk ezt az értéket kihasználni. Ez a díj egész Tokaj érdeme, ezzel a város közösségét díjazzák, azt a kiemelkedő munValler József kát, amelyet a város intézményei, civil szervezetei és polgárai a kultúra területén az elmúlt években végeztek.” „Minden olyan díj fontos, amely Zemplénbe kerül - mondta érdeklődésünkre Má- jer József, a Zempléni településszövetség elnöke. - Bízunk abban, hogy ez az elismerés is tovább erősíti Zemplén, azon belül Tokaj presztízsét és mindezen felül abban is bízom, hogy ennek a kitüntetésnek a hozadékát nemcsak Tokaj, hanem az egész mikroré- gió élvezheti majd.” „Lehetőséghez jutottunk ezzel a díjjal - mondja Valler József, Bodrogkisfalud polgár- mestere. - Amellett, hogy örülök ennek a kitüntető címnek, azért is drukkolok, hogy végre annyi hamvába holt lehetőség után ezzel végre úgy tudjunk élni, hogy az egész környék hasznosuljon belőle. Májer József Drogoztak, aztán hétvégi házakat fosztogattak ■ Kábítószer befolyása alatt törtek fel több hétvégi házat a napokban Ózdon. Ózd (ÉM) - Az öt fiatalembert lakossági jelzés alapján fogták el a rendőrök. A bejelentőnek ugyanis feltűnt, hogy egy kisbusz szokatlanul lassan halad a hétvégi házak között, a járműben ülők pedig nézegetik az ingatlanokat és a kerteket. Tetten érték őket A kiérkező rendőrök tetten érték az elkövetőket, az egyik kertből éppen fémtárgyakat próbáltak meg ellopni. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy több ingatlanból tulajdonítottak el mozdítható fémtárgyakat (kútfejet, kerítésvasat, fürdőkádat, gépkocsifelnit, szalonnasütőt). Több ház ablakát betörték, bár az épületekbe sokszor nem sikerült bejutniuk. Eljárás indult Az egyik tetten ért elkövetővel szemben alkalmazott ruházatátvizsgálás alkalmával kábítószergyanús anyagokat is lefoglaltak az eltulajdonított, vagy az eltulajdonításra előkészített fémtárgyakkal együtt. Az öt fiatalemberrel szemben alkalmazott droggyorsteszt egyértelműen pozitív eredményt mutatott, a drogfogyasztás tényét az elkövetők elismerték. Az ózdi rendőrkapitányság lopás és kábítószerrel való visszaélés miatt indított eljárást az ügyben. AZ ÖTÖSLOTTÓ VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNYE EZEN A HÉTEN: 2 milliárd 323 millió Ft azaz kétmilliárd-háromszázhuszonhárommillié forint Hirdetés tOTIÓ SZERENCSEJATEK ÍRT www sMrenciejatek.hu