Észak-Magyarország, 2007. december (63. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-04 / 282. szám
2007. december 4., kedd ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 RÖVIDEN • Négy hibás szirénát találtak hétfőn, a paksi atomerőmű 30 kilométeres körzetében megtartott csökkentett üzemű próbán - tájékoztatta az MTI-t az országos katasztrófavédelem. A szóvivő tájékoztatása szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vegyi üzemek környékén lévő szirénák mindegyike működött a hétfői próbán. Die Mitte Angeia MerKei német kancellár, a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke beszél pártja hannoveri kongresszusán. (Fotó: epa) Ma kiderül, kiket akar Sólyom Budapest (EH) - Ma jelenti be az államfő, kit je- ’ löl adatvédelmi biztosnak és zöldombudsmannak - jelezte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője. Sólyom László (képünkön) ezúttal sem egyeztetett előzetesen a pártokkal. Döntését ma közli a pártok frakcióvezetőivel a Sándor-palotában. Az Ország- gyűlés december 17-én szavaz a je- j löltekről. Szlovák euró Brüsszel (MTI) - Szlovákia jó úton halad afelé, hogy 2009- ben bevezesse az eurót - mondta Róbert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, miután átadta a konvergen- ciatervet Joaquín Almuniának, az EB pénzügyi biztosának. Fico utalt arra, hogy a szlovák költségvetési deficit idén nem lesz több a GDP 2,5 százalékánál - ami fél százalékponttal jobb, mint amit az EU közös fizetőeszköze bevezetésének egyik kritériuma előír. Életfogytiglant is kaphatnak Pozsony (MTI) - Előzetes letartóztatásból börtönbe került az a két, ukrán és magyar állampolgárságú férfi, akiket a múlt héten vett őrizetbe a szlovák rendőrség, amiért értékesítés céljából piszkos bomba készítéséhez alkalmas 426,5 gramm radioaktív anyagot csempésztek Szlovákiába. Szlovák lapértesülés szerint a besztercebányai kerületi ügyészség döntése alapján az ukrán nemzetiségű S. Istvánt és a magyar S. Lászlót szombattól egy szlovákiai börtönben őrzik. Mindketten a Szlovákiában kiszabható maximális büntetésre, 25 év börtönre ítélhetők, de nem kizárt az életfogytig tartó elzárás sem - jelezte az ügyészség szóvivője. Rastislav Remeta ugyanakkor a vádalku lehetőségét sem zárta ki. & helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel Qf képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot fgf teret kapnak a vélemények & a leggyorsabb tájékozódási lehetőség www.boon.hu Egyhangú támogatással ■ Egyhangú szocialista támogatást kapott hétfőn az egészségügyi reform. Budapest (FH) - Az MSZP frakciója hétfői ülésén egyhangúlag támogatta a múlt héten kialakított koalíciós javaslatot az egészségügyi biztosítási rendszer átalakításáról - jelentette ki az ülést követően Lendvai Ildikó. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hozzátette: egy képviselő sem kérte a külön-szavazást, így jövő hétfőn várhatóan az MSZP és az SZDSZ közösen fogadja el a szükséges módosító indítványokat, december 17-én pedig együtt támogatják a törvényjavaslatot a zárószavazáson. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ülésről távozóban annyit mondott: jó megállapodás született, amely minden megegyezéshez hasonlóan kompromisszumok árán jött létre. Visszavont indítvány Lendvai Ildikó frakcióvezető elmondta: az MSZP frakció kérésére „az egészségbiztosítási reform folytatása érdekében” Tóth Károly visszavonja módosító indítványát, amely január 1-től eltörölte volna a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Kökény Mihály az MSZP szakpolitikusa a frakcióülést követően elmondta: a szocialista képviselők támogatták a koalíciós javaslatot, hiszen az sok szocialista sarokpontot tartalmaz. Hangsúlyozta: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár jogutódja nem egy „elszámoló iroda” lesz, hanem egy valós jogosítványokkal rendelkező kormányhivatal. Nem engednek... Gaskó István egy súlyos problémára akarta felhívni a figyelmet, amikor egy hétfő reggeli műsorban azt mondta, hogy szakszervezeti pénzből kifizetik az egészségbiztosítás átalakítása ellen szavazó képviselők büntetését, ajánlata nem vesztegetés volt. Az MSZP frakciója hétfői ülésén egyhangúlag visszautasította, és „kikérte magának” Gaskó István kijelentését. Nem engednek a „politikai vesztegetésnek” - mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető. Miniszteri eskü. Letette tegnap a miniszteri esküt az Országgyűlés előtt Kákosy Csaba, a gazdasági és közlekedési tárca új vezetője. Kákosy Kóka Jánost váltja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium élén. (Fotó: mti) „Elfogyott a levegő a reformok körül..." ■ Kóka az SZDSZ új frakcióvezetője - egészségügyi kampányt indítanak a liberálisok. Budapest (FH) - Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét választotta frakcióvezetőnek a liberális párt képviselőcsoportja hétfőn titkos szavazáson. Helyettese továbbra is Gusztos Péter lesz. Nyitott szemmel Kóka János hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a következő hetek legfontosabb feladatának azt tartja, hogy visszanyerjék a reformok társadalmi támogatottságát, ennek érdekében kampányt indítanak az egészségügyi átalakítások mellett. A leköszönő gazdasági miniszter egyúttal nyilvánosan is bocsánatot kért mindazoktól, akiket minisztersége alatt megbántott. Kóka János szerdától tölti be a frakcióvezetői tisztséget, akkor jár le ugyanis miniszteri megbízatása, addig ügyvivőként továbbra is Eörsi Mátyás vezeti a liberálisok parlamenti képviselőcsoportját. Kóka János azt mondta, hogy Eörsi Mátyásra továbbra is mint meghatározó politikusra számít, a leköszönő frakcióvezető a jövőben is az Ország- gyűlés Európai ügyekért felelős bizottságának elnöke lesz és külpolitikusként, valamint uniós tisztségviselőként folytatja eddigi munkáit. Kóka a hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a következő hetek legfontosabb feladatának elnök-frakcióvezetőként azt tartja, hogy megértessék az emberekkel a reformok lényegét. „Elfogyott a levegő a reformok körül, ennek visszaépítése nélkül azok megbízható végrehajtása bizonytalan” - fogalmazott a politikus, aki bejelentette, hogy kampányt indítanak az egészségügyi reformról. Már él a www.nyi- tottszemmel.com oldal, amelyen a reformok lényegét és fontosságát igyekeznek elmagyarázni és amelyen bárki elmondhatja a véleményét is, illetve óriásplakátokon és újságokban is hirdetnek. Kompromisszumok Kérdésre válaszolva a pártelnök kitért arra is, hogy a liberálisok számára elfogadható kompromisszumok születtek a legújabb egyeztetéseken az egészségbiztosítási reform átalakításával kapcsolatban, és bízik benne, hogy az ennek megfelelően benyújtott módosító indítványokkal megszavazza a koalíció a törvényjavaslatot. Mint mondta: egyelőre nem számolnak azzal, hogy mi lesz, ha mégsem kapja meg a javaslat a kellő támogatást. Putyin szerint törvényes volt... ■ Vlagyimir Putyin pártja jelentősen megerősítette pozícióját az állami dumában. Moszkva (MTI) - Az oroszországi parlamenti választások eredménye „törvényes” - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, visszautasítva az előző napi szavazással kapcsolatos bírálatokat. Putyin munkások előtt szólva bejelentette, hogy az Egységes Oroszország, £S2ft!l emtippek.boon.hu • Az orosz választás nemzetközi visszhangja (PDF, 54 kB) amelynek listáját ő vezette, jelentősen megerősítve pozícióit a 450 tagú állami dumában 315 mandátumot, vagyis alkotmányos többséget szerzett. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egységes Oroszország számára ez nem csupán az eddigi tevékenység értékelését jelenti, hanem a választók elvárását, hogy a párt továbbra is konstruktívan dolgozzék a szociális kérdések - így a nyugdíjak, a fizetések, az egészségügy és az oktatás kérdéseinek megoldásán. Nyugtalankodik A NATO főtitkára hétfőn nyugtalanságának adott hangot az oroszországi választások lebonyolításának mikéntje miatt. Különösen a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadsága körüli problémák adnak okot a nyugtalanságra - üzente szóvivője útján Jaap de Hoop Scheffer. A NATO ugyanakkor továbbra is tárgyalni kíván Oroszországgal - tette hozzá. Orosz eredmények Liberális Kommunista | Demokrata Párt | Párt Igazságos ^ Oroszo. 11,6% 7,8% Az adatok 97,8%-os feldolgozottságánál. Részvétel 62%. A Vlagyimir Putyin vezetése alatt álló Egységes Oroszország nevű párt igen nagy fölénnyel nyerte meg az orosz parlamenti választásokat. Egységes Oroszország Chavez veresége Caracas (FH) - A venezuelai választópolgárok elutasították Hugó Chavez elnök alkotmánymódosításról szóló reformjavaslatait a hétvégi szavazáson. A nagy vitát kiváltó reformterv lehetővé tette volna, hogy az államfő akár élete végéig hatalmon maradjon. A választási bizottság vezetője bejelentette, hogy 51-49 százalékos arányban a nem szavazatok vannak többségben. Chavez egy hétfői sajtótájékoztatón elismerte vereségét. Veszített Chávez A venezuelai elnök, Hugó Chávez minimális különbséggel, de elvesztette azt a népszavazást, amely alkotmánymódosítással lehetővé tette volna többszöri újraválasztását is. 50,7*0 Elengedik a palesztin foglyokat Keciót (MTI) - Megkezdték több mint négyszáz palesztin fogoly szabadon bocsátását hétfőn az izraeli hatóságok Mahmúd Abbász palesztin elnök támogatásának szándékával - közölték izraeli illetékesek. Az első csoportokat hétfőn hajnalban szállították át Keciót izraeli börtöntelepről a Gázai övezet, illetve Ciszjordá- nia határára - közölte az izraeli börtönigazgatás szóvivője. Mint mondta, a szabadlábra helyezés előtt álló 430 fogoly többsége az Abbász vezette Fatah mozgalomhoz tartozik. Az Ehud Óimért izraeli miniszterelnök és a Mahmúd Abbász vezette palesztin küldöttség megállapodott az an- napolisi konferencián abban, hogy újraindítják a megrekedt békefolyamatot. Mintegy kilencezer palesztin foglyot őriznek izraeli börtönökben, szabadon bocsátásuk a palesztinok egyik fő követelése.