Észak-Magyarország, 2007. november (63. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-06 / 258. szám

2007. november 6., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 RÖVIDEN • IMyilt napok. Nyílt napot tart a Hámori Waldorf Iskola november 8-án és 14-én reggel háromnegyed nyolctól. Ezeken a napokon az óralátogatások mellett a felmerülő kérdésekre is választ kaphatnak a szülők. Pillanatkép a nyitórendezvényről t£D www.boon.hu <Fotó és videó: Kocsis Zoltán) Közös érdekünk Miskolc (ÉM) - Színházi előadással vette kezdetét tegnap este a Szociális Munka Hete Miskolcon, a helyi szociális és gyermekvé­delmi intézmények összefogásával. A szak­mai hét nem titkolt célja, hogy a szociális szférában dolgozók minél szélesebb körben megismertessék munkájukat, és felhívják a figyelmet arra: a társadalmi-szociális problé­mák megelőzése és megoldása közös érde­künk, felelősségünk. A nyitórendezvényen a Vonatles című előadást tekintették meg a résztvevők a Kamaraszínházban, a Győri Nemzeti Színház társulatának vendégjátéká­nak köszönhetően. A darab egy drogos szub­kultúra bemutatásán keresztül döbbent meg, gondolkodtat el és irányítja rá a figyelmet az egyre szélesebb réteget érintő problémára. Akár osztálykirándulást is nyerhettek! Miskolc (ÉM) - Hetedikes, nyolcadikos diákok, figyelem! Már csak pár napotok van arra, hogy benevezzetek a Lapot a Diákok­nak (LADIK) elnevezésű, az Észak-Magyar- ország által meghirdetett médiavetélkedőre! Amennyiben jelentkeztek, és sikeresen old­játok meg a rátok váró feladatokat, akár osztálykirándulást is nyerhettek osztályotok számára, és részt vehettek az országos dön­tőn, ahonnan komoly pénzjutalmat hozhat­tok haza iskolátoknak. Egyelőre nem kell mást tennetek, mint ötfős csapatokat alakítanotok, kitalálnotok egy könnyen megjegyezhető, szellemes csa­patnevet és kitöltenetek a lapunkban és in­ternetes portálunkon (www.boon.hu) megje­lenő jelentkezési lapot. (Az Északban leg­utóbb október 29-én közöltünk ilyet.) A fel­készüléshez minden segítséget megkaptok, ezért kérjük, e-mail címeteket is tüntessétek föl a jelentkezési lapon, melynek beküldési határideje: november 9. Címünk: Észak-Magyarország 3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3. További információk: khe@inform.hu. Bár a látvány elég rémisztő, szerencsére senkinek nem esett baja a balesetben (Fotó és videó: ÉM) CÖ3&I www.boon.hu Autó alá csúszott... Miskolc .(ÉM) - Motoros baleset történt Miskolcon a Szentpéteri kapuban hétfőn dél körül - az Álmos utcánál forgalmi okok mi­att lassító autós sor utolsó autója alá csú­szott be egy motorkerékpáros. Amikor ész­lelte, hogy a sor nagyon lassú, ráfékezett, majd eldűtötte a motorját és úgy csúszott to­vább. Szerencsére senki sem sérült meg a balesetben, viszont kisebb torlódásokat oko­zott a Szentpéteri kapu forgalmában. A bal­eset körülményeit a rendőrség vizsgálja. SZAKÉRTŐI TELEFON Belülről is kezeljük a bőrt! ■ Borhibák, krémek, pa­kolások: erről beszélget­tünk kozmetikus sza­kértőnkkel. Miskolc (ÉM - HM) - Mi­lyen speciális ápolást igényel ősszel és a hideg idő bekö­szöntővel a bőr? E témakör­ben vártuk olvasóink telefon­jait szakértőnkkel, Papp And­rea sminkes, kozmetikussal (Óceán Stúdió a miskolci Pat­tantyús utcán) a múlt héten. Egyik olvasónk aziránt érdeklődött, hogy mit tegyen a nyáron „beszerzett” májfolt­jával. Andreától megtudtuk, a barna foltocskákat (főleg ar­con, nyakon, dekoltázson tűn­nek föl a kor előrehaladtával, a helytelen táplálkozással ösz- szefüggésben) nem lehet ma­radéktalanul eltüntetni, csak halványítani. Elsőként belül­ről érdemes kezelni a bőrt, az­az méregteleníteni kell a szer­vezetet, sok-sok gyümölccsel, zöldséggel, lazaccal. Napi két liter Az ilyenkor megjelenő aknék, pattanások száma is csökkenthető étrendváltozta­tással: együnk sok szóját, zab­lisztet, káposztát, és felejtsük el a zsíros ételeket. A májfolt halványítására hámlasztóke­zelést végeznek a kozmetikák­ban, az erősebb foltokat a bőr­gyógyász tudja eltüntetni. Hogy ne erősödjenek meg új­ra, télen is javasolt a fény­védő krémek használata. Ősszel, télen a legnagyobb probléma a bőr kiszáradása, mondta a kozmetikus, ezért a hidratálás, azaz a vízpótlás a legfontosabb. Naponta két li­HIDRATALÓ HÁZI ARCPAKOLÁSOK Andrea szerint az uborka a leg­jobb vízpótló. Vékonyra vágott sze­letekkel (le is reszelhetjük) töröljük vé­gig az arcot, 15-20 perc után mos­suk le. Szőlőből is készíthetünk pa­kolást. Turmixoljuk össze a gyümöl­csöt a magjával együtt. (Az AHA gyü­mölcssav tartalmú szőlő enyhén hám­lasztó hatású, a felső bőrréteget fel­oldja.) 15-20 perc múlva mossuk le. A zöld tea is hidratáló hatású. Főzzünk erős főzetet. Fagyasszuk le jégkockatartóba. Egy-egy jégkocká­val dörzsöljük át az arcunkat. A leg­erősebb vízkötő az aloe vera gyógy­növény, amely gyógyszertárban szerezhető be. Késhegynyi vastag­ságban vigyük fel az arcra, fújjunk rá vízpermetet, bőrünk beszívja, fél óra elteltével töröljük le a felesleget. tér folyadékot min­denképp igyunk meg, tanácsolta. Egyik olvasónk megkérdezte, mi­lyen krémet ajánl Andrea, ő viszont azt válaszolta, az évszakváltások idején keressük fel a kozmetikusunkat, hogy megtisztítsa a bőrün­ket. A „nagytakarí­tás” után a szakem­ber ajánljon kré­met, amivel a ke­zeléssel elért eredmény, a fezép bőr fenn is tartható. Andrea szerint jó Papp Andrea munka közben (Fotó: Ádám János) tsi&l hatással van a bőrünkre, ha vizet párologtatunk a fűtött szobában. Segítenek a hidra­táló pakolások is. A tetoválásokról Egyik olvasónk aziránt érdeklődött, rászánhatja-e ma­gát ősszel a kozmetikai teto­válásra. Andrea szerint az ősz és a tél ennek az ideje, hiszen nem éri napfény a kezelt felü­letet. Szemöldököt, szemhéjat, szájat lehet így tartósan fes­tetni, két-három évig tart az így elkészített smink. Andrea megjegyezte, vigyázzunk, c sak kozmetikussal készíttessük el! Volt, akit az idei sminkdivat érdekelt: szakértőnk elmond­ta, az idén visszatérnek a csil­logó színek, a szemhéjra bézs, erős barna, arany szín kerül, az arcra arany, a szájra - ami tömörre festett - piros é s a bogyós növények színei. Bálozz a Gólyákkal! Lautner Emőke és Nagy József András tervezők munkáiból nyílt kiállítás az építé­szet hónapja rendezvény- sorozata keretében teg­nap Miskolcon, a Kós- házban. A tárlat novem­ber 11-ig látható a Gör­gey utca 32. szám alatt. (Fotó és videó: Ádám János) G53g< www.boon.hu ■ Szombaton az Irigy Hónaljmirigy is osztja az észt az egyetemi Gólyabálon. Miskolc (ÉM - JA) - Míg a szakestélyek szűk, meghitt körben zajlanak a Miskolci Egyetemen, addig a Gólyabál az a fergeteges buli, ahol a ha­gyomány és a modern pörgés egybeforr. Ide mindenkit vár­nak, azt is, aki régen átvette már a diplomáját és most a nagybetűs életben igyekszik hasznosítani azt, s azt is, aki csak álmodni mer róla, hogy hamarosan egyetemista lesz, és természetesen a gólyákat. A Gólyabál jóval fényesebb esemény, mint a hétköznapi partik, itt tiszteletét teszi az egyetem rektora és Miskolc első embere, a polgármester is. Szombaton, a gólyák ünne­pélyes fogadalomtétele után dr. Patkó Gyula rektor az egyetem, Miskolc polgármes­tere pedig a város polgáraivá fogadja az elsősöket. Tüzes ritmusok Az exkluzív fogadást követően négy helyszínen haj­nalig tartó őrületes bulira várnak mindenkit, persze al­kalomhoz illő gúnyában. A színes programokhoz képest egész szolid, egyetemi árakon szórakozhatunk, a gólyáknak pedig még belépőt sem leéli váltaniuk. A hangulatfelelős nem más, mint az Irigy Hón­aljmirigy. Ezek a kedves őrül­tek mindig jókedvet hoznak, és most itt hallhatjuk az; új KO Média anyagát, amin a legnagyobb slágerek csendül­nek fel, kicsit másként, olyan mirigyesen. De mindenki hó­dolhat énekesi ambícióinak, lesz ugyanis karaoke-party és énekverseny is. Jamie Win­chester, Hrutka Róbert é:s a Váradi Roma Café sem hiá­nyozhat a programból. PROGRAMOK ÉS HELYSZÍNEK: Borsodi zenei fesztiválok színpada (előcsarnok) 23.00-01.30 Danubius Best Of (élő kon­cert) 19.00-23.00 Elektróqer DJ's01.30-04.00 Best of Show - Dance pa rtv 23.00-00.30 Jamie Winchester és Hrut­ka Róbert Vodafone színpad (régi aula) 19.00-04.00 Latin Di 00.30-01.00 Tombolasorsolás 23.00 - Cafe Latino koncert és táncta­01.00-02.00 Váradi Roma Cafénulás 02.00-04.00 Elektróger DJ's Cafe színpad (díszaula) Vodafone lazító 19.00-04.00 Motorola fotónyomtatás, 19.00-20.30 Vendéqváró muzsikaprofi fodrász és smink 20.30-21.00 ünnepélyes megnyitó: rek­tori köszöntő, gólyaeskü, városi fogada­lomtétel, pezsqős koccintás, nyitótánc 21.00-22.50 Iriqy Hónaljmiriqv (élő koncert) 22.50-23.00 Bál Szépék bemutatkozása Coca Cola Caraoke (A/6 ioqászépület) Karaoke-party Kísérőprogramok: Házasságkötés, tombola, fergeteges ital­akciók, Bál Szépe választás Kistérségek, ha találkoznak Miskolc (ÉM) - Hétfőn kezdődött és három napig tart a Miskolci Polgánnesteri Hiva­tal rendezésében a IV. Orszá­gos Kistérségi Konferencia. Az első nap programjában előadá­sok hangzottak el a kistérsé­gek jövőjével és a fejlesztési le­hetőségekkel, pályázatokkal kapcsolatban. A mai nap prog­ramjában a 2008. évi központi finanszírozási rendszerről, a jogi környezet változásairól és a helyi önkormányzatok gaz­dálkodásának időszerű kérdé­seiről tájékozódhatnak a részt­vevők. Délután 5 órától Bajnai Gordon, önkormányzati és te­rületfejlesztési miniszter tart ismertetőt a kistérségek je­lenéről és jövőjéről. A zárónap előadás-sorozata a többcélú kistérségi társulások feladatel­látási témakörét öleli fel. Egyszerű és gyors. Mi az? Akciós Raiffeisen Személyi Kölcsön 600 000 Ft most csak 11 999 Ft/hó* Gyors és egyszerű megoldás. Ne is törje tovább a fejét! Eláruljuk, hogy juthat egyszerűen, gyorsan pénzhezl Jöjjön a Raiffeisen Bank­ba, és válasszon kedvére akciós Személyi Kölcsöneink közüli További (uossp), l4»v«S u<Kt9j)io!| S9PW nyilejBevv) információért kérjük, hívja a 06-40-48-48-48 ot! THM: 20,26%* A krdvczmfmycs tar Írsz trirftsrlrt ti* elsí, ó hánaprn komotptniátiuMa vonatkozik Ar akció a 700? vepfemlirr 15 töl dwmhrr 21-ig Igényelt, ét 2008. január 10-Jg forintban folyótitott svájci frank alapú. ? évei futamidejű, fedezet nélküli Raiffeisen Személyi Kölcsön speciális aronkitoro vonotkuzik A THM meghaló'ozcna az okiuofis lelté telel, tUe've o hatályos joyszo bátyok ngyetembevételével történt, ét e feltételek változása esetén mértéke módosulhat értéke nem tükrözi a hitel komor- és átfi'lyomkockölatát A THM mégha kirázásom o fáméban teljesített (izeleiek alapján kei uh sót a báninál oHalmozol! o tárgynegyedéve! megelőzi hónap első munkanapján érvényes devizaárfolyam figyelembevétefévei. .leien hirdetés ben megható "ázott THM-érték oz ügyfelei előzetes tóiélortotásál célozza Az egyedi loksonszerződés tartalmazza a szerződéskötés napján érvényes devizaárfolyam alapján számion ?MM-et mely eltérhet o jelen hirdetésben megbatározott er tfk»ól Az ölne lét Hetes feftéiele-i keresse o bank oktvóhs lakossági Kondíciós listájában Raiffeisen BANK (J) 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom