Észak-Magyarország, 2007. október (63. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-03 / 231. szám
2007. október 3., szerda ÉSZAK MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /SZÓLÁSTÉR /4 Beszélgetni építészetről. Lehet Miskolc és környéke kiadás RÖVIDEN • Mandorla-programok. A tatárlaki korong mint a Kárpát-medence legősibb írásemléke - a tordosi és tatárlaki leletek helye a régészetben címmel Záhonyi András íráskutató előadása hallható október 4-én este 6 órától a Földes gimnáziumban. Kis Picasso. Immár hatodik kiállítása nyílt meg a 10 éves miskolci festőművész-palántának, Kovács Roland Attilának (Kis Picasso) a Miskolci Egyetem galériájában. (Fotó és videó: o. T.) www.boon.hu Rákász Gergely koncertje Miskolc (ÉM) - Rákász Gergely koncertorgonista új műsorában - október 4-én (csütörtökön) este 7 órától a miskolci Belvárosi Református Templomban - ezúttal Olaszországra fókuszál. A koncert címe: Verdissimo - La Bella Italia. Izgalmas, közismert dallamokat hallhat a közönség. Felcsendül Verdi Szabadság kettőse a Don Carlosból, a Cigánykórus a Trubadúrból, Mascagni Intermezzója a Parasztbecsületből, a Nabucco Rabszolga-kórusa, Vivaldi Tavasza a Négy évszakból, vagy az Aida Nagy Indulója. A koncert érdekessége, hogy a tizenegy darabból hetet soha nem játszottak még orgonán, az átiratok csak e koncert kedvéért készültek. NAPI ÜZENET '||| ^ Balogh Bertalanná olvasónktól Tanuljuk meg, hogy barátságunkat más iránt addig mutassuk ki, mig él, és nem halála után. Scott Fitzgerald ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! Kedves Előfizetőnk! fia bármilyen észrevétele van lapunk terjesztésével kapcsolatban - legyen az késés, kézbesítési probléma vagy bármi, amit a terjesztés kapcsán fontosnak tart -, hívja a 06-40/424-424-es, helyi tarifával hívható számot! Kollégáink hétfőtől péntekig’ reggel 7 és este 8 óra között, szombaton délelőtt pedig 8 11 óra között fogadják hívását, a szám hívható vezetékes és mobilszámról egyaránt. ITT ÖNÖKÉ A SZÓ! Várjuk leveleiket a 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3., vagy a 3501 Miskolc, Pf. 351 címre. Telefonon a 46/502- 900/3926 és 3241 számon érhetik el a Szólástér rovatot. SMS-eiket a 20/964-4444 szám fogadja, az esza- kolvasoszolg@inform.hu címre pedig e-mailjeiket várjuk. NE FELEDKEZZÜNK MEG RÓLA Hamarosan Aurél, Brúnó 'Miskolc (ÉM) - Bizonyára sokan vannak úgy, hogy elfeledkeznek a szeretteik, barátaik névnapjáról. Emlékeztetőnk ennek elkerülésében nyújt segítséget. NÉVNAPMENÜ Október 4. Ferenc Október 5. Aurél Október 6. Brúnó, Renáta ■ Sikeres volt az északos- kamarás fórum: sokan eljöttek, hallatták hangjukat. Nézetek ütközhettek. Miskolc (ÉM - BAL) - Arctalan: a városkép szerinte nem kellően jellegzetes voltára keresett jelzőt nem elsőre találta meg Kishonty Zsolt: a jeles művészet-történész, hétfői fórumunk egyik vendége freudi avagy szándékos elszólásként az „arcátlan” szót használta, mielőtt korrigált volna. Ez azért fontos, mert az arcátlanság kérdése is előkerült a Miskolc építészeti ar- ca(i) napjainkban címen életre hívott szakmai tanácskozáson. Míg egyik oldalról annak örülhettünk, hogy lapunk és az építészkamara kezdeményezése helyeslő fogadtatásra talált, sokan eljöttek, köztük neves szakemberek, addig nem hallgathatjuk el, hogy néhányan láthatóan nem a legnagyobb örömmel vettek részt egy, az építészetről folytatott eszmecserében. Volt, aki félre nem érthetően jelezte: nem tudja elfogadni, hogy FÓRUMUNK Az építészet napja (október 1.), egyszersmind az építészet hónapjának nyitánya kínálta az időpontot - de a Művészetek Háza egy évvel ezelőtti átadásának jubileumát is idevehetjük - ahhoz a fórumhoz, amit a Miskolc építészeti arca(i) napjaiban címmel rendezett a Megyei Építész Kamara és az Észak-Magyarország szerkesztősége hétfőn a Művészetek Házában. Az elhangzottakról a jelen összefoglalón túlmenően később még bővebben beszámolunk. SZDLA8TER Mese a kökényről Szüretelünk. Az egyik sor végén kökénybokor ágaskodik. Hamvas, mélykék termései az idei szárazság ellenére nagyra nőttek. A bokor ágai szúrósak, a termései húzósak, emberfia nemigen kívánja azt megenni. Nézem körülöttem az őszi természetet. Olyan, mint ünnepkor a gazdagon terített asztal: gyönyörű színekben, pompás ízű termések sorakoznak. Ezekből a finomabbnál finomabb csemegékből kedvére válogathat az állatsereg. A kökényről egy történet is eszembe jut. Nagy hatással volt rájuk Szeptember végén került feldolgozásra második osztályban Móra Ferenc: A kis bice-bóca című olvasmánya, melynek főszereplője a tudásra szomjas Pálistók Peti, aki szegény sorsa miatt gyakran ebédelt kökényt. Ilyenkor mindig vittem az osztályba erről a bokorról ágakat terméssel együtt, hogy tudjam azt szemléltetni a gyerekeknek. A bátrabbak, kíváncsiak meg is kóstolták, és megállapították, hogy nekik az nem ízlik. A régi, igaz történet, és ahogyan azt az írója elmeséli, a kisgyerekeket nagyon megindítja. A szöveg feldolgozása során az volt az érzésem, mintha megállt volna felettünk a múló idő. Nagy hatással volt rájuk az összefogás, a segítségnyújtás e szép példája. A következő napokban ők is nyitottabbak, figyelmesebbek lettek társaikkal szemben. Aznap olyan érzésem volt, mintha sok-sok Pálistók Peti A Művészetek Háza kávézója zsúfolásig telt a fórumon (Fotó és videó: Ádám János) www.boon.hu tervezői munkássága megítéléséről a nyilvánosság előtt, illetve laikusok részvételével folyjon diskurzus... Legalábbis azt nem, hogy itt és most történjen ez. Hiszen azt meg senki sem vitatta, hogy ilyen vitákra szükség van. Volna. Ki operál kit? Lehet-e beszélgetni az építészetről? Kell-e? Ha nem is mint magáról a tervező munkáról, illetve szakmáról, de látható eredményéről, az épített környezetről, ami mindnyájunk életét, mindennapjait övezi, a házakról, amikben élünk, dolgozunk, szórakozunk, vásárolunk. Arra, hogy kell-e, talán köny- nyebb igennel válaszolni, Hogy lehet-e, arra nehezebb - az említett fórum azt látszott igazolni, hogy lehet, ugyanakkor voltak hangok, nézetek, törekvések, amik ez ellen hatottak. Mert hát beleszól-e a beteg a kórházban, hogy az orvos hogyan operálja meg őt? - tette fel a szónoki kérdést az egyik szakmabeli hozzászóló, Rostás László, sugallva a „nyilvánvaló” választ. S a következtetését sem kellett külön magyaráznia: hogy akkor az sem sokkal életszerűbb, hogy a városlakók „beleszólására” nagyobb szüksége volna egy építésznek. Igaz, mindez abban a városban merül fel, amelynek egyik kórházában nemrég valakinek a másik térdét műtötték meg, mint kellett volna... ott jó lett volna, ha a beteg szól: doktor úr, a másikat! Még ha a betegnek nincs is orvosi végzettsége. De mégiscsak az ő egészségével „játszanak”. Lehetne egy-két szava Előremutató gondolatnak tűnt - már visszatérve eredeti témánkhoz - Bodonyi Csaba részéről, hogy a városi közvélemény, az úgynevezett civil kontroll igenis hallathatná hangját egy-egy beruházás kapcsán (nagyobb, közcélú, netán közpénzből létesülő épület esetén), de annak semmi értelme, ha utólag kritizálja a már álló házat. Valahogy azt kellene kitalálni, ha a civilek korábban kapcsolódhatnának be a folyamatba - javasolta a fórum egy hozzászólója -, már ne is a tervezés, hanem a programalkotás idején. Ehhez azonban a megren- delőnek-beruházónak, azaz közpénzű építések esetén a politikának lehetne szava. Politikus (például helyi ön- kormányzati képviselő) azonban nem tisztelte meg jelenlétével hétfői rendezvényünket. £$ZAK emf/ppek.boon.hu •Az építészet hónapja további rendezvényei: Az építészet hónapja - kamarai meghívó (PDF, 149 kB) Ünnepeltek. Ilona, Klárika, Mária és Lajos. A Helyőrségi Nyugdíjas Klubban összevontan történt a névnapjukat ünneplők köszöntése. Az ünnepeltek között még 85 éves is volt, akit külön is köszöntöttek. (Fotó: ÉM-archív) és társa ment volna haza az iskolából. Rájuk is illett Móra megállapítása: „Azt hiszem, soha olyan jók nem voltunk, mint azon a délutánon... Átérezték a gyerekek a történet üzenetét: másokon segíteni, adakozni, nemes emberi cselekedet. Aznap gazdagabbak lettek a legszebb emberi tulajdonságokkal: jósággal, szeretettel. Eiben Györgyné, Sárospatak Mozdonyvezető' Köszönetét szeretnék mondani annak a mozdonyvezetőnek, aki szeptember 19-én Makiár felől Füzesabonyba vezette a gyorsvonatot. A vonat 18.47-kor indult Makiárról. Mi szüretelésből jöttünk hazafelé, fáradtan, vödrökkel fölpakolva, a vödrök pedig tele voltak szőlővel. A mozdonyvezető volt olyan rendes, hogy az állomásról kiindulva megállt, és fölvett minket a vonatra, így nem kellett még kb. 1 órát várni a következőre. Sok ilyen becsületes emberre lenne szükség az országban. Erőt, egészséget kívánok neki, és egész családjának. Pogány JAnosné, Berente Zajos városban élek Három éve kerültem Miskolcra. Szokatlan volt minden - a sok ember, a forgalom... Aztán lassan megszoktam, de most újból szoknom kell. Ugyanis kiderült, hogy mindkét fülemre nagyot hallok. Elmentem az orvoshoz. OLVASÓINK LEVELEIBŐL A vizsgálat után a doktornő kijelentette, hogy mindkét fülem nagyothalló készüléket igényel. Mióta megkaptam a készüléket, azóta tudom csak, hogy milyen zajos városban élek. Jobban hallom a Marika zsörtölődéseit és a szomszédokat is. De nem baj, mert ha már elegem van a lármából, akkor kiveszem a készüléket,és máris csend van. Sokszor jól esik. De az sem baj, ha rendesen hallok. Majd beosztom. Mikor mire lesz szükségem. SZENT-lMREY TAMÁS, MISKOLC Nem jutott szóhoz Megrögzött nézője vagyok a TV2 Mokkájának, ahol „menő” személyek lehetőséget kapnak egy kis „kibeszélőre”. A „menők” személyéből kiindulva már-már azt gondolhatjuk, hogy nincsenek már ismert, régi közéleti személyek, rég nem látott színész nagyjaink, akiket jó volna egy kicsit „életre kelteni”. Régi ismerősünk, Hajdú Péter is feltette a kérdést - okkal -, hogy miért nem hagyják szóhoz jutni. Ám hiába kezdett hozzá, hogy a „mundért” megvédje a feléje irányuló támadásoktól, a műsorvezető duó mindig „lelőtte”. így arról, amiért becitálták, semmit sem sikerült a nézőnek megtudnia. Magyarázat nem volt, de volt bábeli hangzavar. Ilyen most az egész világ, de nekünk reggel még egy ilyen picike se hiányzott belőle. Nyíri Kálmán, Miskolc ll A /oPI tó wpy/b ______ fentihez hasonló és más bosszan- témákról a Bosszantó című blogon olvashatnak és írhatnak.