Észak-Magyarország, 2007. október (63. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-17 / 243. szám
Kabdebó Lóránt, Kovács Ferenc és Pokol Béla G53H< WWW.boon.hu (Fotó és videó: Á. J.) Miskolc (ÉM - SzK) - A Miskolci Egyetemen folyó bölcsészképzés sok érdekes mozzanatát idézték fel a tegnapi jubileumi ülés előadói, a „honfoglalástól” napjainkig. Dr. Pokol Béla bevallotta: minthogy jó néhány éve elszakadt az egyetemtől, már egy kis „puskára” és segítségre volt szüksége, hogy felidézze, mi is' történt 16 évvel ezelőtt, amikor az egyetem akkori rektora magához kérette, s ismertette azt a két körülményt, amely szükségessé tette, hogy az egyetemen meghonosítsák a bölcsészképzést. Az egyik az volt, hogy a Nehézipari Műszaki Egyetemen a jogi és gazdasági karok megalapítása után ez mutatkozott a fejlődés irányának, a másik körülmény pedig az, hogy az úgymond rendezetlen körülmények között működő Miskolci Bölcsész Egyesületbe akkor már százával tódultak a diákok. Abban, hogy sikerült Pokol Bélát meggyőzni, s elvállalta az előkészítő bizottság vezetői, majd pedig az intézet igazgatói posztját, nagyban sarkallta az a körülmény, hogy így lehetősége É SZAK em tippek .boon.hu ■ Megsemmisítik az elpusztult miskolci lovak tetemét, nem lehet ezekből húsliszt. Miskolc (ÉM - PT) - Elszállították annak a tizenegy lónak a tetemét, amelyek vasárnapra virradóra titokzatos módon elpusztultak. A tulajdonos szerint megmérgezhetff ............................. Az adatgyűjtés menyre utaló adat, vagy ©5^ as; * körülmény nem Mr merült fel eddig, / Nagy SAndor ték az állatokat. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást ismeretlen elkövető ellen. Az állatokból és az itatójuk vizéből a szakértő mintát vett. Elemzik: mi volt az itatóban. Ha kiderülne, hogy megmérgezték a jószágokat, állatkínzásra is kiterjedne a nyomonyílt a politológiai képzés honi megalapítására is, ami „a szíve csücskét jelentette”. Állandó mobilkapcsolat A volt 7-es kollégium két emeletéről való átvonulás, azaz az egykori TÜKI épületében lezajló „honfoglalás” leve- zénylője, dr. Kabdebó Lóránt azt hangsúlyozta: ő kezdetektől úgy tartotta, a bölcsészeknek be kell tagozódniuk egy nagy múltra visszatekintő, tekintélyes hagyományokkal rendelkező egyetembe. Ezt szimbolizálta az a tény is, hogy feleségével hat éven át a hatos kollégiumban laktak. ) zás. A laboreredmény a jövő hétre készülhet el. A lótetemeket kedden szállíttatta el Miskolc önkormányzata, ami mintegy félmillió forintjába kerül a városnak - ezzel segítettek az állatok tulajdonosán. A SZA- TEV Rt., mint az ilyen veszélyes hulladék szállításával és feldolgozásával foglalkozó cég a megyeközponttal fennálló szerződés alapján végezte el a munkát. Megsemmisítik őket A döglött állatokat Debrecenbe vitték, ahol megsemmisítik a tetemeket. Ezt Szikszón nem lehetett volna - tudtuk meg. A döglött, elhullott állat teteméből nem készülhet húsliszt, amit hobbiállatok takarmányozására használnának. Csak élő állat vágása után keletkezett maradék használható fel húsliszt készítésére - egészítették ki informátoraink. Nagy Sándor őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre Beszéde közben megszólalt a mobiltelefonja, ez jó apropót szolgáltatott ahhoz, hogy megemlítse: annak idején minden gólyatábort azzal indított, hogy személyes felelősségét hangsúlyozandó, ismertette a saját számát. A mobiljáét, amelyen éjjel-nappal bárki felhívhatta - s amelynek száma évek óta nem változott. Az immár nyugalmazott professzor kijelentette: „Amikor úgy látszik lenni, hogy a bölcsészek fölöslegesek ebben az országban, mi akkor is kiállunk mellettük.” Dr. Fazekas Csaba, a kar jelenlegi dékánja a bölcsészképelmondta, hogy a kárvallott tulajdonos meghallgatásakor azt mondta, nincs ellensége, nem áll vitában senkivel, nem tud megnevezni senkit, akinek útjában állhatták volna a lovak. A rongálás miatt indított nyomozás során egyelőre arra várnak, hogy a laboreredmény megerősítse, vagy cáfolja a mérgezést. Amennyiben mérgezés történt volna, azt is vizsgálni kellene, hogy gondatlanság, vagy szándékosság történhetett-e. Mindennek az alapja azonban a laboreredmény ismerete. Az elemzés pedig leghamarabb a hét végére készülhet el, ismereteik szerint. Az adatgyűjtés során pedig idegenkezűségre, bűncselekményre utaló adat vagy körülmény eddig nem merült fel - mutatott rá a sajtóreferens. Azt is megtudtuk, hogy ilyen mértékű állatpusztulásra még nem volt példa Miskolcon. f SZAKemf/ppekboon. h u •A büntető törvénykönyv (PDF, 698 kB) zés „induláskori” adatain túl ismertette a kar jelenlegi paramétereit, míg közvetlen ff .................... Amikor úgy lát szik, hogy a bölcsészek fölöslegesek, mi akkor is kiállunk mellettük. Kabdebú Lóránt ........................................ff elődje, dr. Bessenyei József a bölcsészképzés nem túl rózsás, kesernyés humorral fűszerezett, futurisztikus jövőképét vázolta fel. Kifizették a gáztartozást Miskolc (ÉM) - Újabb segítséget kapott a sátor- / % aljaújhelyi Timkó család: befizet- Segittmk:| ték a TI- GÁZ-tartozásukat is. Timkó Zsoltot agyvérzés érte, rokkant. A kétgyermekes család támasz nélkül maradt. Ezért írt levelet az Észak-Magyarországhoz Edina. Segítő akciónk nyomán egy megyei közgyűlési képviselő kifizette áramtartozásukat, egy család hűtőt vásárolt nekik. A Magyar Vöröskereszt számlájára is több helyről érkezett befizetés, egy miskolci önkormányzati képviselő „mozgósítására”, amit maga a képviselő 210 ezer forintra pótolt ki, s ebből kedden rendezte a gáztartozást. ÉC JAtf Többek kérésére: a Timkó csa- h iád elérhetősége. 30-910-8703. •A bölcsészkar története 1999-ig (PDF, 172 kB) •Tudnivalók a karról (PDF, 89 kB) Nem lesz húsliszt az elpusztult lovakból 2007. október 17., szerda ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /3 Hirdetés VILLAMVOKS m Ön szerint tényleg véglegesen megszüntetik-e a Putnok-Szilvásvárad vasútvonalat? Szavazók száma: 172 2007. 10. 16. 18.30 óra Következő kérdésünk: Ön szerint kiderül-e minden kétséget kizáróan, hogy mi okozta a tizenegy miskolci ló pusztulását? L hun //www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre ön is leadhatja szavazatát. BOLCSESZ-TENYEK A kari „elsők" Dr. Pokol Béla, a Bölcsészettudományi Intézet igazgatója, 1992-1993 Dr. Kabdebó Lóránt, a Bölcsészettudományi Kar alapító dékánja, 1997-2001 Dr. Bessenyei József, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, 2001-2005 Dr. Fazekas Csaba, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, 2005A kitüntetettek__________________________________ Dr. Mang Béla, az ME főtitkára, a karalapítás idején Dr. Kovács Ferenc, az ME rektora, a karalapítás idején Ma már hamisítják is... Szomolya (ÉM - FL) - „Akadtak olyan fiatal, agilis mezőgazdasági dolgozók, akik meglátták a szomolyai feketecseresznyében a lehetőséget, a jövőt. 1400-1600 újratelepített fáról tudok beszámolni - mondta Guczi Ist- í ván polgármester. - Az állomány 2-3 éven belül termőre fordul, és leraktuk az alapjait annak, hogy újra kivigyük gyümölcsünket a világpiacra. Mindebben segítene, ha sikerül- j ne elérni, hogy a világörökség részévé nyil- j vánítsák a szomolyai cseresznyét.” „Szállítási megállapodásaink még nincsenek, de dalheimi testvértelepülésünk a köz- j pontja annak a szervezetnek, ahol az uniós termékek megítéléséről döntenek: beférnek-e | a világpiacra* szállíthatósági, fogyaszthatósá- j gi vagy éppen konzerválási lehetőségeikkel.” I „A közelmúltban döbbenetes híreket hallottam. Egy mezőgazdasági csomagküldő új- j Ságban láttam: úgy reklámozzák az árujukat, mint a szomolyai feketecseresznyét. Érdekes, mert a nagymamám egyszer elültetett i egy Szomolyáról vitt cseresznyefát a pár ki- j lométerre lévő szomszédos Noszvajon. Mikor elkezdett gyümölcsöt érlelni a fa, láttuk, hogy közel nincs olyan, mint ami nálunk érik. Ez a régi hírnevet veszélyezteti” - állítja egy szomolyai őstermelő. ■ 15 éve létezik bölcsészképzés a Miskolci Egyetemen, 10 éve kari keretek között. NÉZŐPONT Vivat bölcsész! Szalóczi Katalin____________ szaloczi@eszak.boon.hu A felsőoktatási intézményekbe történt jelentkezések statisztikája szerint a legtöbben úgy érezték, hogy a bölcsész stúdiumok jelentik számukra a legnagyobb lehetőséget, itt tárul legszélesebbre a kapu, ahonnan még számtalan irányban nyílik tovább az út, olvasható a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának tájékoztatójában. Visszaemlékszünk az időre, amikor még nem létezett e kapu az országnak ezen a tájékán. „Döngetők" viszont annál inkább. Előbb egy egyesület adott kereteket a bölcsész stúdiumok látogatására, majd pedig a civil kezdeményezés hatására sikerült a Miskolci Egyetem akkori vezetőinek, s az általuk felkért szaktekintélyeknek „kitalpalniuk", hogy hivatalos keretek között folyhassék itt is a bölcsészképzés. C)ok-e vagy kevés az eltelt tizenöt esztendő? Az egyik volt dékán félőnek tartja, hogy ha központilag visszafogják, s csupán egy-két helyen hagyják meg az országban a bölcsészképzést, akkor kevés. A másik sokkal bizakodóbb: a 15 év eredményei, a fejlődés önmagáért beszél. Kétségtelen: a hirtelen változások feszült időszakát éljük. De most: az ünnepét. S fejet hajtva az úttörők, csakúgy az örökre eltávozottak, mint az élők előtt, hangozzék bátran, bizakodón a kar hagyománya szerinti köszöntés: „Vivat bölcsész!" Igen 78.49% Nem 21.51% Miskolci bölcsészek 15 éve