Észak-Magyarország, 2007. október (63. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-01 / 229. szám

2007. október 1., hétfő ÍSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 RÖVIDEM • J J J J j’j J j ' j V ^ V ■* ’■*'■* . • A tandíjmentességért. Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) szerint az oktatási kormányzat becsapja a közvéleményt, a tandíj bevezetésekor ugyanis azt ígérte, hogy a legnehezebb anyagi helyzetben lévő, illetve a legjobb teljesítményt nyújtó hallgatók tandíjmentességet kapnak. Az IDF felszólítja a kormányt, hogy azon­nali jogszabály-módosítással tegye lehetővé a tandíjmentességet - tájékoz­tatott vasárnap közleményben az ifjúsági szervezet. Petíció Orbán Viktornak Budapest (FH) - A Magyar Nemzeti Bizott­ság 2006 szervezésében körülbelül harmincán vonultak szombaton dél­után Orbán Viktor bu­dapesti háza elé. A Ma­gyar Nemzeti Bizottság 2006 tagjai egy petíciót szeretnének átadni a Fi­desz elnökének. Gonda László, a Ma­gyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője a Függet­len Hírügynökségnek el­mondta: azért kritizál­ják a Fideszt, mert az ellenzéki párt szerintük nem tesz semmit a ko­rábban képviselt értéke­iért. A petícióval egye­bek mellett a magyar hagyományokra alapo­zott rendszerváltást és a Fidesz köztévében va­ló jelenlétét szeretnék elérni. Ukrán választások Kijev (MTI) - Nagyobb szabálytalanságok nélkül, rendben zajlottak az ukrajnai előre­hozott parlamenti választások, a részvétel alakulása azonban, úgy tűnik, egyelőre nem kedvez az ellenzékben lévő „narancsszínű erőknek”. Az országos választási bizottság közlése szerint délig országosan a választók 20,15 százaléka adta le szavazatát. Bizonyára jelentősen befolyásolja majd az eredménye­ket, hogy a mintegy 3,5 millió külföldön dol­gozó, tartózkodó ukránból mindössze 433 ez­ren intézték el, hogy felkerülhessenek a konzuli hivatalok szavazói jegyzékére. A többség vélhetően engedély nélküli munkát talált magának, így nem jelentke­zett be a konzuli hivataloknál. Elemzők vé­leménye szerint a külföldön élők többségük­ben a „narancsszínű erőkre” adnák a szava­zatukat, így távolmaradásuk a Viktor Janukovics miniszterelnök vezette koalíció­nak kedvez. Az exit-poll felmérések eredmé­nyeit este tíz órakor, a szavazóhelyiségek bezárását követően teszik közzé az ország vezető tévécsatornái. Az esti órákban - lapzártánk idején - már 70 százalékos volt a résztvételi arány. Elavult szabály Budapest (FH) - A gyülekezési jog újra­szabályozását java­solja az állampolgári jogok új ország- gyűlési biztosa. Sza­bó Máté azt mond­ta: a jelenlegi szabá­lyozás az 1990-es évek elejének állapo­taiból indul ki, így el­avult. Az ombuds­man szerint amikor 2002-ben, majd 2006-ban az erősza­kos tüntetők megje­lentek, a rendőrség nagyon elbizonytala­nodott. Amikor a politikai vezetés ke­ményebb fellépést sürgetett, áz be is következett, de a jo­gi garanciákat ko­moly sérelem érte. www.boon.hu & helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel & képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot m teret kapnak a vélemények 0 a leggyorsabb tájékozódási lehetőség A mellrák ellen Vasárnap immár hatodszor indultak mellrák elleni sétá­ra a Lánchídon az Egészség Hídja Ösz- szefogás szervezői és neves közéleti sze­mélyiségek. A felvételen minisz­terelnök-feleségek (szlovén, osztrák, magyar) önvizsgála­tra tanító eszközt próbálnak. (Fotó: MTI) Maffiamódszerekkel elosztva? A „kezdet": Zuschlag János őrizetbe vétele A képviselő értékelése sze­rint az a kifejezés, hogy „ne­kem van egy kvótám”, azt je­lenti, hogy nem egyedi esetről, hanem hálózati jelenségről van szó, és meg kell tudni, hogy az adott kistérségi meg­bízotton kívül kik rendelkez­nek és milyen kvótákkal. Kik a kulcsszereplők? Nógrádi Zoltán azt is meg szeretné tudni, hogy az MSZP-ben, illetve a kormány­(Fotó: MTI) bán ki, vagy kik a kulcssze­replői a „központi vezér­lésnek”. A politikus felidézte Gyurcsány Ferenc miniszter- elnököt, aki rendszeresen be­szél a feketegazdaság felszá­molásáról, kifehérítéséről, de olyan szervezet élén áll, amelyben törvényellenes mód­szerekkel magánpénzekké, pártpénzekké alakulnak uni­ós közpénzek. ÉSZAK emfippeAr.boQn.hu • Zuschlag ügye a Terror Háza előtt (PDF, 80 kB) ■ A fideszes politikus szerint nem egyedi eset­ről, hanem hálózati je­lenségről van szó. Budapest (MTI, FH) - Nóg­rádi Zoltán fideszes ország- gyűlési képviselő javasolja az európai uniós pénzek elosztá­sát felügyelő parlamenti ese­ti bizottság rendkívüli ülésé­nek hétfői összehívását, tekin­tettel a napokban a Hir Tele­vízióban napvilágra került, még 2005-ben rejtett kamerá­val készült videofelvételre, amely Weiszenberger László, a héten menesztett kistérségi megbízott szavait rögzíti. Er­ről vasárnapi budapesti sajtó- tájékoztatóján számolt be az ellenzéki politikus, az eseti bi­zottság tagja. Két mondat Nógrádi Zoltán Weiszen­berger László két mondatát emelte ki, amelyekből maffia- elemekkel rendelkező hálózat­ra következtet az uniós pén­zek elosztásának területén: „Csak tudjad, nekem van egy kvótám, amin belül mondjuk 10 darab egy adott évben nyer”, illetve „Nekem szóltak a minisztériumból, hogy mi­kor viszem a pénzt”. Weiszenberger László a rej­tett kamerás felvételen. Ez­zel azonban - vélekedik a kormányszóvivő - Nógrádi könnyen olyan látszatot kelthet, mintha utólag pró­bálna alibit gyártani Orbán Viktor hamis vádaskodásá­hoz: ellopják az uniós forrá­sok nagy részét. Daróczi Dá­vid hangsúlyozta, a Fidesz beszél uniós forrásokról a 2005-ben készült, rejtett ka­merás felvételek kapcsán. Csak a Fidesz Nógrádi Zoltán saját párt­elnökét hozza a legkellemet­lenebb helyzetbe - reagált a kor­mányszóvivő. Daróczi Dávid (képünkön) sze­rint Nógrádi tud­ja, hogy amit állít, az nem igaz, hiszen már kiderült, hogy nem uniós pénzről be­szélget egy vállalkozó és Nyilvános lehet a tanúvallomás Hl Gyurcsány nyilvános­ságra hozná vallomását, nincs szükség ügyészségi állásfoglalásra. Budapest (FH, MTI) - A Fi­desz azt kéri Gyurcsány Fe- renctől és Szilvásy Györgytől, hogy hozzák nyilvánosságra a ' Zuschlag-üggyel kapcsolatban tett tanúvallomásukat, adták hírül a hírügynökségek szom­baton. Répássy Róbert, a Fi­desz országgyűlési képviselő­je szerint a legfontosabb kér­dés az, hogy az egykori Ifjú­sági és Sportminisztériumot irányító polititkusok valóban tisztázták-e magukat a vádak alól, ez pedig csak úgy derül­het ki, ha nyilvánosságra hoz­zák vallomásukat, az ügyész­ségnek ugyanis erre nincs le­hetősége. Gyurcsány Ferenc kész nyilvánosságra hozni tanúval­lomását, nyilatkozta a kor­mányszóvivő szombaton. Álszent kérés Ha az ügyészség a nyilvá­nosság előtt bejelenti, hogy nem tartja veszélyesnek a vizsgálatra nézve a lépést - reagált Daróczi Dávid kor­mányszóvivő Répássy Róbert szavaira. A kormányszóvivő álszentnek tartja Répássy Ró­bert kérését, ami szerinte va­lójában arról szól, hogy a nyil­vánosság erejét felhasználva zavarják meg a nyomozati munkát. Nincs szükség ügyészségi ál­lásfoglalására a tanúvallomá­sok nyilvánosságra hozatalá­val kapcsolatban, és mivel nincs erre vonatkozó jogsza­bály, így nem is szólhatnak abba bele, hogy a tanú mihez kezd a vallomásával - mond­ta Szabó Ferenc, a Bács-Kis- kun Megyei Főügyészség he­lyettes főügyésze. Ha a tanú kéri, kiadják neki vallomása másolatát, abba viszont, hogy ezután mihez kezd vele, nyil­vánosságra hozza-e vagy sem, nem szólhatnak bele. Zuschlag-ügy Zuschlag Jánost az ügyész­ség múlt szerdán vette őrizet­be, és bűnszövetkezetben el­követett, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítják, előzetes letartóztatásba he­lyezték. Meghalt békefenntartók Kartúm (MTI) - Legke­vesebb tizenkét katona vesztette életét az Afrikai Unió (AU) békefenntartó alakulatának egyik dár- fúri támaszpontját ért tá­madásban - közölte vasár­nap a szudáni fővárosban az AU képviselője. A harcokban hét kato­na sebesült meg becslések szerint, míg több mint fél­száz eltűnt. Ez volt a legnagyobb és a legtöbb veszteséggel já- • ró támadás az afrikai bé­kefenntartók ellen a szu­dáni válságövezetben há­rom éve tartó missziójuk alatt. „Terrorista- szervezet a CIA" Teherán (FH) - Terroris­taszervezetnek minősítette az iráni parlament az amerikai titkosszolgálatot (CJÁ) és az amerikai hadsereget. A testület, amelynek <», ülését élőben közvetítetté az iráni tévé, határozatban jelentette ki, hogy a két szervezet tagjai terroristák és a terrorizmus támogatói. Az iráni parlament döntése válasz arra, hogy az amerikai Szenátus terror­szervezetnek nyilvánította az iráni Forradalmi Gárdát. Őrizetbe vett ellenzék Rangunban vasárnap vi­szonylagos nyugalom honolt, helyszíni jelentések szerint ez leginkább a több ezer fős katonai és rendőri jelenlét­nek tudható be.’ Az éjszaka folyamán értesülések szerint több ellenzékit őrizetbe vet­tek. A felvételen látható letartóztatott férfiak a ka­tonai junta ellen tiltakoznak. (Fotó: EPA) További képek: wwvy.froon.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom