Észak-Magyarország, 2007. szeptember (63. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-05 / 207. szám

2007. szeptember 5., szerda ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /3 AZ ÉSZAK VIGYÁZ A GYEREKEKRE Berényi Laura NÉZŐPONT Sziréna Szalóczi Katalin szaloczi@eszak.boon.hu Elástál milliárdos hiányt görget maga előtt a mentőszolgálat, amely a Magyar Nemzet szerint „borús hangulatú" leve­let kapott a minisztertől, arra nézvést, hogy szigorú létszám- és kifizetési stop bevezetését rendeli el. Egy nappal ké­sőbb már kissé derűsebb levélben pon­tosította, mire nem vonatkozik a rendel­kezés. Az olvasó meg csak kapkodja a fejét a „politikai időjárás-jelentés" köze­pette, s nem tudja, miről is van szó. Más volna, ha a tényeket ismernénk, hogy miként sikerült felhalmozni másfél milliárdot, hogy ki ezért a felelős, s felelősségre vonják-e. (Ha hosszú évek óta görgetik, hát ebben bizony már nem­igen reménykedhetünk.) Már-már azzal is megelégednénk, ha tudnánk, miféle akciótervet dolgozott ki a kormány, ha tudnánk, mik a kilátásaink, s hogy egyál­talán kiderülhet-e még felettünk az ég. Az egészségügyi miniszter beszámolta­tását javasolja a kormánynak az ágazat reformjáról az Állami Számvevőszék is. Szerintük is jó volna tudni, hányadán ál­lunk az egészségügyi intézmények finan­szírozásával, a teljesítményvolumen-korlát alkalmazásával, a struktúraátalakítással. Jó volna, ha az derülne ki, hogy mindez az ellátás színvonalának növelését szolgálja. Hogy pont úgy alakul, ahogy azt ígérték. ROON TOP 10 (09. 04.) Internetes portálunkon tegnap estig az alábbi cikke­ket olvasták a legtöbben. A listavezető írások tovább­ra is megtekinthetők a Borsod Online-on. BALESET, BŰNÜGY Kft. lett a rablógyilkosok pénzéből Az elkövetők megvannak, de néhány millió még hiányzik. Sírgyalázóktól félve, titokban temették el a móri gyilkost A móri ügyben az eljárás még tart, így nem bizonyo­sodott be, hogy ő lőtt a bankrabláskor. Gyerekével ugrott ki az asszony Kétéves gyermekével ugrott le egy 29 éves kazincbar­cikai nő egy 4 emeletes lakóház tetejéről. Frontális ütközés a Harsányi úton Miskolcról kifelé autózott egy furgon, amikor egy kanyar­ban megcsúszott, s frontálisan ütközött egy Toyotával. KÖZÉLET Unja az egyetemet egy 9 éves kisfiú Szegény, várta a sulit, de elmondta, hogy sajnos eze­ket már pár éve tanulta! Állatszépségverseny Minden kategóriában folytatódik a szavazási Nevezzenek és nyerjenekl Elsősök és szüleik, figyelem! Most még emlékezetesebb lehet az iskolakezdési Happy Art Fesztivál Nyíregyházán Augusztus 31. és szeptember 8. között zajlik Európa legnagyobb kulturális fesztiválja Nyíregyházán. Didergős (szeptember keddtől péntekig A szeptembert kiegyensúlyozott hónapnak tartja a fá­ma, ám az idei nem úgy kezdődik. SPORT Labdarúgó-toborzó A Borsod Volán SE labdarúgó-szakosztálya toborzót tart valamennyi korosztály (6-tól 16 éves korig) részére. www.boon.hu CS3 Ö* További hírek, fotók és videók VILLÁMVOKS ön szerint bejut Szávay Ágnes a legjobb négy közé az US Openen? Szavazók száma: 274 2007.09.04. 18.13 óra Igen 75,91% Nem 24,09% Következő kérdésünk: Ön helyesli, hogy felold­ják az olajügyek titkosított aktáit? iOJp; wyvw.bponjiu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Az OMSZ szerint nincs csőd Megyénket nem érinti a létszámstop, ugyanis nincs betöltetlen állás a mentősöknél (Fotó: archív) ■ A mentőszolgálat nem költekezhet, de működését nem veszé­lyezteti a stop. Miskolc (ÉM - SzK) - Itt helyi viszonylatban nem is tu­dom értelmezni azt a monda­tot, hogy csőd szélén lenne a mentőszolgálat - mondta dr. Breitenbach Géza, az Orszá­gos Mentőszolgálat regionális szakmai vezetője, akinek idéz­tük az egyik országos napilap cikkének címét: „Csőd szélén a mentőszolgálat?” A Magyar Nemzet keddi száma egyebek között felveti: létszámfelvételi és kifizetési zárlatot rendelt el szeptember 1-jével az Országos Mentőszol­gálatnál Horváth Ágnes egész­n ................. Most is tartom, amit korábban mondtam: ha a feladat nem csökken, nincs tovább min csökkenten link. Győrfi Pál ségügyi miniszter. A tár­cavezető a mentőszolgálat je­lenlegi gazdasági helyzetével indokolta a lépést, melynek alapján határozatlan ideig még az üres helyekre sem vehetnek fel munkatársat; illetve a kö­telezően előírt béreken, a jog­erős bírósági határozat által megítélt összegeken kívül sem­mit nem fizethetnek ki.- Nálunk nincs betöltetlen állás, így a létszámstop nem érint. Azt pedig, hogy miféle kifizetésekről lehet szó a felso­roltakon túl, nem tudom meg­mondani, mert én a szakmai vezetésben vagyok illetékes. Finomított a miniszter- Mai levelében finomította a zárlatról szóló intézkedését a miniszter - tájékoztatta la­punkat az OMSZ kommuni- kácós vezetője,. Győrfi Pál kedden délután. - Á létszám­stop nem veszélyeztetheti a mentőellátást, azaz ha hirte­len „kiesne” - kilépne, meg­betegedne stb. - egy mentőor­vos, mentőtiszt vagy gépko­csivezető, s az fennakadást je­lentene a mentésben, akkor természetesen pótolhatjuk a munkatársunkat, de például egy új adminisztrátort nem vehetnénk fel. A kifizetési zárlat sem veszélyezteti a munkatársak semmilyen jog­szerű juttatását, például a tör­vény szerint járó jutalmakat, viszont nyilván nem most van itt az ideje, hogy új bútorokat vásároljunk. Másfél milliárdos hiány A szolgálat képviseletében nyilatkozó szakember az in­tézkedést magyarázandó el­mondta: az OMSZ évek óta maga előtt görget egy mintegy másfél milliárd forintos hi­ányt. Nyilván ennek akar vé­get vetni a minisztérium, ami­re valószínűleg kidolgozott már egy akciótervet, ám erről még az OMSZ nem tud. Győrfi Pál továbbra is fenn­tartja lapunknak tett korábbi nyilatkozatát: „Mindent meg­tettünk már a költséghaté­konyság optimalizálására. To­vábbi megszorítást elképzelhe­tetlennek tartunk mindaddig, amíg közel 2 millió beteg ellá­tásáról kell gondoskodnunk.” É S? AII[emtippek. boon. hu •2007. júliusi cikkünk a mentőkről. (PDF, 79 kB) SZAKÉRTŐI TELEFON Az indok: az iskolakezdés „veszélyei" ■ Szerdán 10 és 11 óra között telefonon is vá­laszt kaphat kérdéseire szakértőnktől. Miskolc (ÉM) - Lapunk és a Borsod Online olvasói - gyermekorvosi tevékenységén túl - számos cikkünkből is jól ismerhetik dr. Török Lajos szakfelügyelő főorvost. Most elvállalta (úgy is mint iskola­orvos), hogy válaszoljon olva­sóink iskolakezdés orvén fel­merülő kérdéseire. Szeptem­ber 5-én őt kérdezhetik a fer­tőzések elkerülésének lehető­ségeiről, az iskola-egészség­ügyet érintő kérdésekről. Több helyről is azt az infor­mációt kaptuk, az iskolákban nem túl rózsás a higiénés helyzet, a felújítási mun­kálatokkal nem végeztek szep­tember elejére. Ilyen helyzet­ben mire figyeljen a szülő? Mi­lyen tanácsokat adhat cseme­téjének? Mit tehetnek a peda­gógusok? Szerdán telefonon kérdezhetik a szakembert, de kérdéseiket eljuttathatják a sza- loczi@inform.hu címre, illetve leadhatják, elküldhetik szer­kesztőségünkbe is (3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3. III. eme­let). A legizgalmasabb kérdése­ket, valamint a válaszokat la­punkban és a BOON-on is kö­zöljük. Gondolkodjanak, gyűjt­sék össze kérdéseiket, s szep­tember 5-én 10 és 11 óra között hívják a 46/502-900/3287-es tele­fonszámot! \ dr. Török Lajos KAMARAI HÍR Holland nap a kamarában. A Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara a következő Külkereskedők Klubja rendezvényén, szeptember 6-án délelőtt 10 órától Holland napot tart a BOKIK- székházban (Miskolc, Szentpáli u. 1 IV. emelet). A rendezvényen a ma­gyar-holland kereskedelmi kapcso­latodról, a Holland-Magyar Keres­kedelmi Kamara szolgáltatásairól, érdekes gazdasági szektorokról, valamint hollandiai befektetési lehetőségekről és cégalapításról tart tájékoztató előadást a Holland Királyság Budapesti Nagykövetsége Gazdasági Osztályának vezetője és a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara ügyvezető titkára. A ren­dezvényen a részvétel ingyenes. Előzetes regisztráció a szecsi.ilo- na@bokik.hu e-mail címen, vagy a 46/501-099-es faxszámon. Első napok... Miskolc (ÉM) - Újabb já­tékra hívjuk olvasóinkat, akiknek gyermekük (unoká­juk) most kezdi az iskolás éveket. Jelentős állomás ez a gyerekek életében, s mi segí­tünk, hogy még emlékezete­sebb legyen. Azt kérjük a szü­lőktől, fotózzák le vagy ve­gyék föl videóra gyermekük első napját/napjait az iskolá­ban, és küldjék el nekünk eze­ket a felvételeket. Mi feltesz- szük azokat internetes portá­lunkra, a www.boon.hu-ra, és akinek elsős gyermeke a leg­több szavazatot gyűjti, ajándé­kot nyer. Két kategóriában hirdetjük versenyünket: egyé­ni kategóriában és osztályok kategóriájában. Ezért kérjük, hogy a fotókhoz és videókhoz mellékeljék a gyermek nevét, iskolájának nevét és osztályát, s persze azt is, hogy melyik településen található az isko­la. Ez utóbbi kategóriában ér­demes összefogniuk a szülők­nek, ugyanis az egy osztály­ból érkező fotók szavazatai a versenyben összeadódnak. A pályázatok beérkezési ideje: szeptember 21-e. ÉSZAK A fotókat és videókat küldhetik haqyo­................ mányos fénykép formájában vaqy CD/DVD-n levélben (Eszak-Maqyarország, 3501 Mis­kolc, Pf. 178), behozhatják azt személyesen szerkesztőségünkbe (Miskolc, zsolcai kapu 3. Ili eme­let), s e-maiiben is várjuk a nevezéseket a boon- jatek@inform.hu címre. A borítékon, illetve az e-ma- il tárgyaként kérjük feltüntetni: Első napok az isko­lában. CITROÉN TANASZAMOLNI CITROEN jU MPeR, J 8-17 KtDVtU*1N',: i OüO 000** 5 USo OOO ^ CITROM Cl* RAKTÉR: 5-71*' _ ^0° r0 *k CITROEN | | www.citrwn.hu finanszírozás * cjtroén . * s*én« •*** l jt/ A kedvezménye*. ar 3*<töban részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2007. weptembet 1 fftöi * készlet erej®#, de tegkés&fe 2007 szeptember KMg bertr&Uq}; a természetes szemébe* Mai ieadott w ögyfélmeíffendelésekf* vonatkozóan. Az ak< tós ajinlatoWtóés kedvezményekkel nem vonható* össze! A képen látható autók iHusitHkték. jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jo$át fenntartjuk. ' A kedvezmény mértéke tu aktnál* Artista áraiba értendő Az izek a kedvezmény; tartatmittzák. "Bruttó árak-, lumpy, 4 078 800 fcmper. i HO 000 I t tOi. Sertistgc- 2 5*1 600 R-töt. *’Ai at az i.C* Hős 1% U motorizációit) modellre vonatkozik, kizárólag magyatorszá^l készletről történő rendelés esetén. CITRO-MARKT KFT. 3533 Miskolc, Andrássy út 45. Tel.: 46/530-554, 530-307 CITROEN KOHUT III. 3980 Sátoraljaújhely, Pataki út 36/A Tel.: 47/521-346 CITROÉN EL MM TUDJA KÉPZELNE Mi MIHOENT TEMET ÖNÉRT A ÜTROEN Hirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom