Észak-Magyarország, 2007. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-03 / 180. szám

2007. augusztus 3., péntek A NAP ELÓFIZETŐIE Orosz László Megyaszó (ÉM ­SFL) - Orosz László egészen pontosan nem tudja megmondani, mi­óta fizet elő lapunkra.- 1979-től lakunk je­lenlegi lakásunkban, és akkor már szor­galmasan hozta a postás az újságot - so­rolja. - Mikor olvasom? Amikor időm en­gedi. Reggeli után átfutom és így van ez­zel a feleségem is. Majd egy kis pihenés gyanánt már részletesen is elolvassuk, megosztozunk a lapon, kettévesszük a sportnál és később cserélünk. Érdekelnek az olvasói kritikák, úgy általában min­den. Viszont jó lenne, ha időnként, egy héten legalább egyszer-kétszer lennének összevont térségi oldalak. Az Abaúj-Zemp- léni beszámolókat kielégítőnek tartom, viszont mint nekünk, bizonyára mások­nak is vannak borsodi, főleg miskolci kötődéseik, amiről alig látni valamit. Nem ártana többet foglalkozni a törvény, a jog, az adóügyek változásaival hétköz­napi nyelven, és talán kevesebbnek kel­lene lennie a lapban a politikának. OLVASÓNK KÉRDEZTE: Miért nem lehet informatikus? Miskolc (ÉM - NSZR) - Akiknek nem si­került a felvételi, azok most készülnek a pótfelvételire. így tett egyik olvasónk is, aki a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának mérnök informatikus szakát nézte ki. Az egyetem honlapján meg volt hirdet­ve ez a szak, ezért elment a dékáni hivatal­ba, hogy kikérje a pótfelvételihez szükséges űrlapot. Ott azonban azt az információt kap­ta, hogy erre a szakra nem lehet pót­felvételizni. Miért? Szűcs István, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese elmondta: ilyen előfordulhat, hiszen a szaktárcánál jelenleg is tart az adatok feldolgozása. Ezért időközben kiderülhet, hogy egy adott szakra az országos irányszám betelt, így azt törlik a pótfelvételi listáról, más szakokra azonban felvételt hirdetnek - tette hozzá. Éppen ezért - tanácsolja a rektorhelyettes - a dékáni hi­vatalokban érdeklődjenek a diákok. Kasza Napok: luxusautó és konyak nélkül nincs buli Kazincbarcika (ÉM - JA) - A kezdő zene­karokat a közös próbák, a születő dalok is boldoggá teszik. Többségük nem is viszi több­re. De aki kitör az ismeretlenség homályából, országos vagy világhírnévre tesz szert, az dik­tálhat szabályokat. A sztároknak a magas gá­zsin kívül még extra igényeik is vannak. Pél­dául hogy milyen étel-ital kínálattal várják vagy milyen autóba hajlandók beülni. A Tankcsapda, 12 fős stábbal utazik. És ne­kik bizony biztosítani kell legalább egy láda világos sört a jó minőségű márkás tömény mellé, több doboz energiaitalt, light kólát, szalámit, sajt-gyümölcs és salátatálakat, és még hosszasan sorolhatnánk. És aki a nagy diszkóslágerek előadóit, a Boney M-et szeret­né meghívni, miután leegyeztette velük a sok pontból álló szerződést, tegyen eleget a következőknek: amint a reptéren landol a csapat gépe, álljon elő az extrákkal felvérte­zett luxusbusz. Várja őket ínyenc csemegetál­lal, amin kell, hogy legyen sajt, csirke, máj, marha, rágcsálnivalók, friss gyümölcsök, tea, vaj, méz, tej, kávé és vigyázzon, nehogy ser­téshússal sértse meg a zenekart. És természe­tesen a 12 liter szénsavas és mentes ásvány-, vízen kívül készítsen az öltözőbe frissen fa­csart narancslevet, 3 liter kólát egy láda sört, egy liter francia konyakot a legjobb fajtából és sok-sok jeget. Tehát kedves zenészbaráta­ink, tessék azt a hírnevet beszerezni, mely megnyitja a Kánaán kapuját. ÉCYAIf Jegyek 2500 Ft-os áron a helyszínen kaphatók, 12 éven aluliak- ÍWM na* a belépés díjtalan. A MAI PROORAMBÓL Coke Nagyszínpad: 16:00: Livinq Rocks 18:30: Utolsó Alkalom 20:00. radaveres 17:00: Morass21:30: Superbutt 18:00: Cool Head Cián 23:00: Procetura 19:30: Pie 'On Ear 21:00: Replika 22:30: Tankcsapda 1 lőve Bardka színpad: 00:30: hétköznaPICSAlódások 02:00: Soffi Akropolls Party sátor: 14:00: karaoke 17:00: M.I.E.Z.21:00: Deego, Minimál pro­18:30: Police Tribute Bándject, Testament Rec, Siska 20:00: Belmondo Feenocchi 22:00: Boney M.Sport Aréna: 23:00: Mystery Gang Rock-Fűnk sátor: 21:00: Rádió Criminals 23:00: Cirdeshine 17:00: Vastrabant 00:30: Sicitur Adastra A* olvasó AKTUÁLIS / 4 A MÁV se tudja, merre fogyjon ■ Elvileg a települések „bevonásával" tervezi az állam, merre maradjon a vonat, merre ne. Elvileg. Miskolc (ÉM) - Akitől csak tudtuk, megkérdeztük, fenye­get-e még bezárás újabb vas­útvonalakat megyénkben, ré­giónkban. Válasz nincs. Holott olvasóink, borsodiak-abaújiak- zempléniek joggal aggódhat­nak: hiszen ez év elején két vonalon megtörtént, amit az érintettek addig elképzelni sem tudtak, és másik két vo­nalon is csak az „imádság” tartotta meg a vasúti összeköt­tetést. Pontosabban, pátosz nélkül: a rideg racionális gaz- daság(politika)i számítások. Rudabányáról Kazincbarci­kára, illetve Nyékládházáról Mezőcsátra ma már idestova fél éve nem lehetséges vonat­tal eljutni (és vice versa). Haj­szállal, de megmenekültek a Szerencs-Hidasnémeti és a Putnok-Szilvásvárad közötti vonalak. Azóta már arról szól­nak az országos sajtóbeli ta­lálgatások: állítólag egyik-má­sik felszámolt vasúti vonalon már a helyettesítését végző Volán-buszoknál is a ritkítás van napirenden - értelemsze­rűen az alacsony utasszám miatt -, továbbá úgy tudni, hogy illetékes helyen már a vonalleállítások újabb körén dolgoznak. Valóban? Melyek lehetnek ezek? Érintheti a do­log megyénket? Kérdéseinkre megpróbál­tunk választ kapni. MÁV Vonatos kérdéssel az ember elsőre a MÁV-hoz fordul. A Magyar Államvasutak közpon­ti szóvivője (egy ideje már A Rudabánya és Kazincbarcika viszonylat utolsó vonatának indulása előtt mindennel a fővárosi illetékes­hez kell fordulnia a vidéki saj­tónak is) e-mailt kér tőlünk, amire kisvártatva azt a felele­tet kapjuk, ugyancsak írásban, a MÁV kommunikációs igaz­gatóságától, hogy ők nem tud­nak válaszolni. Forduljunk a közlekedési tárcához. Fordulunk. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ugyancsak elektronikus levél­ben kapja meg kérdéseinket. Erre a laikus újságolvasó által (és általunk is) gyakorlatilag értékelhetetlen reakció érke­zik (kétnapnyi unszolásunkra) - lásd keretes idézetünket. Ez­zel nem lettünk okosabbak, ol­vasóinkat sem tudjuk tájékoz­tatni, mi lesz a vasútjukkal. Szerencsére a borsodi me­gyeszékhelyen járt a közleke­dési miniszter. Találkozunk Kóka Jánossal, előadjuk kér­déseinket. Ám sajtófőnöke azt mondja: ezeket a konkrét ügyekre irányuló felvetéseket (több téma, nemcsak a vasút tárgyában) „nem engedheti (Fotó: ÉM) így rá a miniszterre”, ezek háttértájékozódást igényel­nek. Vele is e-mail váltásban egyezünk ki. írásos kérdése­ink újfent útra keltek, a vá­laszokra való várakozás ideje azóta újabb két nappal növe­kedett. Nem tudjuk, meg­szűnik-e még vasúti vonal me­gyénkben a közeljövőben. Velük ugyan nem Tamás Barnabás, Put- nok polgármestere érdek­lődésünkre elmondta: nem kereste senki egyik mi­nisztériumból sem a fenti témában. A Szerencs-Hi­dasnémeti vonal esetleges megszüntetése vagy szü­neteltetése kapcsán Bíró László szerencsi főjegy­zőtől megtudtuk, hogy ez ügyben semmiféle értesí­tést nem kaptak az illeté­kes tárcától. VÁLASZOK „A közösségi közlekedés összehangolása, illetve a személyszállítási szolgál­tatások szüneteltetése a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hatásköré­be tartozik, ezért kérem, hogy kérdéseivel forduljon a GKM sajtóosztályához. ____________________________ MÁV Zrt., Kommunikációs Igazgatóság „Jelenleg a Regionális Közlekedésszervező Irodák egyeztetik az önkormány­zatok bevonásával a térségek menetrendjeit, vizsgálják a közforgalmi köz­lekedési ellátottságot, és ezek alapján döntenek majd a közlekedésről, elsődlegesen az utasok érdekeit figyelembe véve. A szolgáltatóváltásban érintett 14 vonalon a várt megtakarítás végső összege függ a teherforga­lom alakulásától, megközelítheti a 2 milliárd forintot. A szolgáltatóváltást követő első két hónapban mindössze néhány utaspanasz érkezett a csatla­kozással és a menetidővel kapcsolatban." GKM Kommunikációs Főosztálya Chat. Kowalsky meg a Vega zenekar csevegett tegnap a BOON-on keresztül olvasóinkkal. A legtöbben az énekesnek, Kowának írtak, akit új könyvéről, fest­ményeiről és a dalszövegekről kérdeztek. A beszélgetés teljes szövegét a zene.boon.hu weboldalon olvashatják. (Fotó: Bujdos Tibor) Nyaralási blogot indítottunk ■ Osszák meg velünk nyaralási élményeiket, vagy azt, ha valamiért nem sikerült jól az utazás. Miskolc (ÉM) - Nyaralás néven új blogot indítottunk olvasóinknak a Borsod On- line-on, ahova feltölthetik nyaralással kapcsolatos élmé­nyeiket, illetve problémáikat. Azért indítottuk közösségi blogunkat, hogy mindenki el­mondhassa tapasztalatát. A téma most igazán aktuális, hi­szen nyár van, és sokan most töltik szabadságukat. Persze nemcsak a negatív tapasztala­tokra vagyunk kíváncsiak, örömmel vesszük, ha valaki egy jól sikerült nyaralás tör­ténetét osztja meg velünk az internetes naplónkban. A blogba a következő felhaszná­lónévvel léphetnek be: nyaralasblog. A jelszó pedig: Nyar2007. Fotópályázat Ha már nyár, szabadság és utazás, akkor itt érdemes meg­említenünk, hogy az idén új­raindul nyaralási fotó- és videopályázatunk. Arra kérjük olvasóinkat, hogy szabadságuk alatt készült fotóikat, vagy vi­deóikat küldjék el nekünk a szerkesztőségünkbe e-mailen (boonjatek@inform.hu), vagy személyesen is behozhatják (Miskolc, Zsolcai kapu 3.). A legjobb képeket és videókat ér­tékes ajándékokkal díjazzuk. A nyaralási fotók beküldési határideje szeptember 30., a képeket folyamatosan töltjük fel a Borsod Online-ra. A leg- jobbakra a beküldési határidő után lehet majd szavazni. OLVASÓNK PANASZOLJA Megtöbbszöröződött buszbérlet? ■ Minisztériumi intézke­dés nyomán szembesül­het megugrott Volán­árakkal a bérletvásárló. Miskolc (ÉM) - Többszörö­sére emelkedett árú bérlet az egyik településről a másikra járó diákoknak? Olvasónk beszámo­lója szerint lehetsé­ges, nem egy em­berrel megtörtén­hetett. De talán egy hónap múlva visszaáll a régi rend. Egy olvasónk elmondása szerint Sajószentpéterről Vo­lán-járattal a megyeszékhely­re járó fiának a közelmúltig 900 forint körüli összeget kel­lett havonta fizetnie, most meg már négyszer annyit. En­nél többet e pillanatban nem tudunk az ügyről, minden­esetre méltánytalanságnak tűnik a minden mértéken tú­li költségnövekedés. Szeptember elején Különösen hogy a Borsod Volán általános tájékoztatása értelmében a tanulók utazási díjai esetenként még inkább csökkentek is, mintsem nőt­tek volna, s ahol igen, ott sem ilyen arányban. Tény, hogy májusban új támogatási rend­szer, s ennek folyományaként új tarifatáblázat lépett érvény­be - tudtuk meg Szeghő Já­nostól, a közlekedési társaság kommunikációs munkatársá­tól. Egy lényeges eleme a vál­tozásnak magyarázatot kínál­hat a fenti panaszra: a gazda­sági minisztérium által elren­delt módosítások eredetileg (májustól) elvették a felsőfokú tanintézménybe járóktól a fi­atalabb diákokéhoz hasonló kiemelt (90 százalékos) ked­vezményt, így tehát június­ban, júliusban - lényegesen alacsonyabb állami támogatá­si aránnyal - többszörössé válhatott a például Miskolc­ra járó vidéki egyetemisták, főiskolások utazási díja. Igenám, de időközben a köz­lekedési tárca „visszakozott”, és szeptember 1-jétől életbe léptette az ugyancsak 90 szá­zalékos kedvezmény lehető­ségét. A Borsod Volánnál mindazonáltal úgy reagáltak lapunk megkeresésére: min­den konkrét panaszt, ami la­punkhoz érkezik, és továbbít­juk hozzájuk, egyedileg meg­vizsgálnak és megválaszolnak. tS|AK emtippek boon.hu Volán-bérlet - összevetés (PDF, 30 kB) Helyi busz (PDF, 32 kB) Helyközi busz (PDF, 36 kB) Január-május százalékos arányok (PDF, 31 kB)

Next

/
Oldalképek
Tartalom