Észak-Magyarország, 2007. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-18 / 166. szám
2007. július 18., szerda UTAZÓ /9 Újra áll a sümegi vár Sümeg (Sz. J.) - A már messziről jól látható, környezetéből büszkén kimagasló sümegi vár az arra járó vendégnek, turistának vagy éppen helyben lakónak már nem az elmúlást idéző, lehangoló romos építményt jelenti. Látszik, van gazdája, azaz kapitánya a várnak, amely tele van élettel. Papp Imre várkapitány, családja és kollégái nemcsak az építésre, szépítésre helyezik a hangsúlyt, hanem a szórakoztató műsorokra, különböző történelmi korok hű felidézésére is gondolnak. A látogatók pedig jönnek, körülnéznek, szórakoznak, majd messze viszik a vár és ezzel együtt Sümeg jó hírét. A Köves-bástya középső termében a sümegi vár 1664-es török ostroma című óriásmakett és a Magyarország hadtörténete terepasztal-kiállítás várja az érdeklődőket. A kulturális programok között figyelemre méltó a gyermeknapi vártámadás, a lovagi játék, a végvári napok, A sötét középkor, a török világ Magyarországon, számos egyéb izgalmas és szórakoztató rendezvény mellett. AMIT TUDNI ÉRDEMES A vár felújításáról, tervezett kulturális programjairól rendszeresen beszámol az üzemeltető a képviselő-testületnek, így ilyenkor nyílik lehetőség a részletes információk megismerésére. _____________________ Á legutóbbi tájékoztató szerint az általános karbantartási munkák elkészültek, és egyebek között érintették a nagy tornyokat, védőtetőket, a belső vár összes falkoronáját, a külső falszorost, a ciszternát, a falépcsőket, a kápolna padozatát. ___________________ j Folytatódott a fedett gyilokjáró építése a nyugati falszoroson. A korhadt, tönkrement tölgyfagerendákat, korlátokat, ferde támaszokat kibontották, helyükre vasbeton gerendák kerültek. A szétfagyott falkoronát is helyrehozták. A fedett gyilokjáró építésének befejezését az idei évre tervezi az üzemeltető._______ Ezenkívül mobil színházi nézőteret alakítottak ki a 2005-ben épített vasbeton födémre. így a 15 évvel ezelőtt elképzelt Sümegi Várszínház tervei rtj^gvaló- sultak. Ezt látni kell! A felújítás alatt álló sümegi vár egész évben kínál látnivalót a turistáknak (Fotó: a szerző) Nyár a Tisza-tó partján Abádszalók (KM) - Abádszalók Szolnok és Tiszafüred között, a Tisza bal partján, a Nagykunság nyugati határán fekszik. A falu Tiszaabád és Tiszaszalók községek egyesülésével jött létre. 1849-től a két településrész több alkalommal egyesült és vált szét, majd a végleges egyesülésre 1896-ban került sor. Igazi turistaparadicsom Abádszalók. A kiépített strandon minden megtalálható: óriáscsúszda, vízisportszer-kölcsönzők, kijelölt jet-ski pályák, ugyanis a motoros vízi járművek használata is megengedett itt. A tó közelében hárommedencés melegített vizű strandfürdő hátsugármasszázs, testmasszázs szolgáltatásokkal áll az idelátogatók rendelkezésére. Éttermek, büfék, kempingek, panziók, üdülőházak, csónakkikötők biztosítják vendégek ellátását. TISZA’TAVr AJÁNLÓ I A Tisza-tó, a természet közelsége adja meg az idelátogatóknak a pihenés örömét, a gazdag halállomány a horgász zsákmányát, a vadászterületek pedig nagy- szerű lehetőséget kínálnak a vadászatot kedvelőknek, j Á fürdőzés, a kerékpártúrák, a programok mellett a tó j szigetekkel tarkított területén csónakkirándulások, hajókirándulások, vezetett vízitúrák során szerezhetnek új élményeket a vízi kalandra vágyók._____________ Az Abádszalóki Nyár rendezvénysorozat kulturális, képzőművészeti és sportprogramjaival évek óta a lakosság és vendégeink szabad idejének tartalmas eltöltését, kikapcsolódását szolgálja. Látogatókat vonz a havasszépe Szépen kiépített sétautak, esőházak, padok, pontos útbaigazító táblák között nézelődhetünk (Fotó: a szerző) ■ Ha az arborétumot választjuk úti célnak, ne keressünk se Jel, se Jeli nevű települést. Kám (Á. J.) - Nem túlzás a minősítés, ez valóban egyedülálló Európában, bár hozzáértők állítják, még annál is több: világszenzáció. Öthektárnyi színes és illatozó csoda. Vas megyében, a Keme- nesháton, Kám határában, a Jeli arborétumban. Kincsestár a javából Különleges világ az arborétumoké. Természetkedvelőnek igazi kincsestár. Egymástól kis távolságra helyezkednek el a különböző növénytársulások, gyakran növényritkasá- gok, amelyeket csupán hosz- szú, fáradságos utazás árán lehetne megcsodálni valódi élőhelyükön. Ezekben a kertekben a különbözőségük ellenére mégsem egy széteső zöld mozaikot látunk, hanem a tudatos telepítő munka eredményeként illeszkedő egységeket, amelyek képesek egymásba fonódni, egymáshoz alkalmazkodni. Ez az egység hozza létre az arborétumok különös varázsát, a csodát, amely olyan erős is lehet, hogy egy séta során is képes befolyásolni az utazó hangulatát, lelki- állapotát. A csodatevőt gróf Amb- rózzy-Migazzi Istvánnak hívták. A Kemeneshátra 1922-ben talált rá, innen íródik a Jeli arborétum története. A botanikus gróf az itteni talajszerkezeten túl figyelembe vette a sok csapadék, a szárazföldi, a szubalpin és a mediterrán hatás együttes jelenlétét, amely esetenként az örökzöld lombA gróf halálával 1933-ban a gyűjte- mény fejlesztése megszakadt. A második világháború alatt és az azt követő zavaros időkben az arborétumot nem gondozták. A telepített növényeket a honos akácos, a borókás, a seprűzanótos, valamint a nyíres foltok a teljes megsemmisüléssel fenyeqették, _______________________ A kertet 1953-ban védetté nyilvánították. Ekkor a grófi hagyatékból csulevelűek túlélésének záloga. Ambrózzy-Migazzi a telepítéshez bőséges növényanyaggal is rendelkezett. Mesterséges mikroklíma A párás, szűrt napfényű környezet kialakításához több tucat fenyőfélét, tuját, tiszafát, babérmeggyet, buxusok, ma- dárbírsek és borbolyafélék tömegét ültette el. A sétautakat pán 15 fenyő- és 19 lombhullató fás növényfajt találtak.______________ A hatvanas évek erdészpolitikája szerencsére változást hozott a haldokló kert életébe. Az egzóták telepítése Ambrózy-Migazzi nyomdokain haladva újraindult, és az eredeti állapotok irányába haladt. Az arborétum többi részén kísérleti célú telepítések történtek. Tájkörzeteket alakítottak ki, amelyek bemutatják Kína, Japán, páfrányokkal, nárciszokkal, liliomokkal szegélyezte. A kialakult (tehát részben mesterségesen kialakított) mikroklíma már alkalmasnak bizonyult a nagy tervhez, a rododendronok telepítéséhez. Ha az arborétumot választjuk úti célnak, ne keressünk se Jel, se Jeli nevű települést a térképen. A nyolcas számú főúton Káinnál kell letérni, Amerika, a Kaukázus és a Balkán hazánk földrajzi szélességével és domborzatával megegyező területeinek erdőtársulásait. _________________ A fenyőfélék száma meghaladja az öt- venet, a nyírgyűjtemény 39 különböző fajtáján kívül számos lombos fafaj, örökzöld és lombhullató cserje is fellelhető. Szépen kiépített sétautak, esőházak, padok, pontos útbaigazító táblák között nézelődhetünk. innen még néhány kilométer a hetvenöt hektáros botanikai gyűjtemény. S mielőtt belépnénk az arborétum kapuján, már tapasztalhatjuk: errefelé okos szakemberek szervezik azt a tevékenységet, amit működtetésnek, működésnek neveznek. Korrekt parkoló Mert ma még nem természetes Magyarországon, hogy a környezetbe illeszkedő módon, a kert melletti erdős részen, a fák között korrekt, megfelelő nagyságú autóparkolót alakítsanak ki. Ami még véletlenül sem nyomja agyon a környezetet. S az sem mindennapi, hogy a kiszolgáló épületek, mellékhelyiségek is tiszták. Itt senki sem szemetel, nem dobálja szanaszét a szalámiszsemle papírját vagy a cigicsikket. MÚLT ÉS JELEN: Szerencsés változás Vonzó a rododendron A legtöbb látogatót természetesen a havasszépe, a rododendron virágzása vonzza májusban és júniusban, bár idén az enyhe tél miatt néhány hetet ez a virág is előre sietett. A látvány fantasztikus, különleges színkaval- kád. A Jeli arborétumban ma már több mint háromszázféle nyílik, a példányok száma több ezer. REPTÉRI TRANSZFER %*£££ COUÁSTOR UTASSZÁLÜTAS ELSÓ OSZTÁLYON DVD, KLÍMA, NAVIGÁCIÓ A KENYELEMERT! goldentours Társasutak kedvező áron miskolci indulással! BAJOR KASTÉLYOK-TIROL Utolsó helyek! 07. 25-29. 62,900 Ft/fő helyett 58.900 Ft/fő NYARALÁS OLASZORSZÁGBAN ÉSZAK-OLASZORSZÁG ÉS A MONT-BLANC DÉL-ERDÉLY PÁRIZSI VÁROSNÉZÉS BOMBAÁRON ERDÉLYI KÓSTOLÓ SZÁZTORNYÚ PRÁGA Külön fizetendő: 1.000 Ft regisztrációs díj CSOPORTOKNAK KEDVEZMÉNY! CSOPORTSZERVEZŐKET KERESÜNK! 07. 28-08. 04. 08. 07-12. 08. 16-20. 08. 16-20. 08. 17-20. 08. 17-20. 50.000 Ft/fő 77.000 Ft/fő 36.900 Ft/fő 57.000 Ft/fő 28.900 Ft/fő 35.900 Ft/fő Goldentours Utazási Iroda 3530 Miskolc, Széchenyi u. 26. (a színházzal szemben) lel.: 46/506-088, 46/506-089, e-mail: info@goldentours.hu • www.aoldentours.hu Kilátó és körpresszó Kékestető (KM) - Hazánk legmagasabb pontja a Mátrában a Kékestető, 1014 méter magas. Ha arra járunk, az ott épített kékesi adótoronyban található kilátót és körpresszót érdemes felkeresni, hiszen tiszta időben nagyon szép körpanoráma tárul a látogató elé. A szerencsésebbek északra még a Magas-Tátra vonulatait is felfedezhetik. A torony magassága 176 méter, a nyitott kilátó 45 méter, a körpresszó 42 méter magasan helyezkedik el. A körpresszóban érdemes megnézni a minipalack- gyűjteményt.