Észak-Magyarország, 2007. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-06 / 156. szám
2007. július 6., péntek ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 HÍRCSOKOR • Nyelvrendőrség? Az államnyelvről új törvény van előkészületben Szlovákiában s a tervezet egyes rendelkezései a kilencvenes években végbement „nyelvháború" rendhagyó intézménye - a szlovákiai magyarok által csak „nyelvrendőrségnek" nevezett rendszer - bevezetését sejtetik. • Határidősen. Szerbia kész elfogadni, hogy a Koszovóról szóló tárgyalások befejezését határidőhöz kössék, feltéve, hogy érdemi, tisztességes tárgyalásokról lesz szó. Az érdemeket féltette Budapest (MTI) - Horn Gyula továbbra is vállalja '56-os múltját és azt mondja: pufajkás- ként a törvényes rendet védte. „Azt kellett biztosítanunk, hogy Budapesten rend legyen, az emberek ki merjenek menni az utcára” - nyilatkozta a Die Welt című német lap csütörtöki számában. Horn Gyula szerint ha „a pufajká- sok” a forradalom leverése után nem segítenek a közrend helyreállításában, akkor „sokan ma nem lennének itt”. A 75. születésnapját éppen tegnap ünneplő politikus azt is mondta, azért féltették „azt a rendszert”, mert voltak pozitív vonásai: például a hozzá hasonló szegények millióinak az úgynevezett szocialista rendszer adott lehetőséget a tanulásra és felemelkedésre. A tízek... Kijev (MTI) - Nyilatkozatot írtak alá Kijev- ben Viktor Juscsenko (képünkön) ukrán államfő jelenlétében a demokratikus erők egyesítéséről. A nyilatkozatot tíz párt képviselői írták alá. Egyelőre nem tudni, vajon a nyilatkozatot aláíró pártok közösen indítanak-e listát a szeptember 30-i előre hozott parlamenti választásokon. Juscsenko elnök ugyanakkor megjegyezte, hogy nehéz, de sikeres konzultációs folyamaton vannak túl. Mint mondta: „a demokratikus erők egyesültek". Esély a felülvizsgálatra? Budapest (FH) - „Sólyom László lehetőséget adott a kormánypártoknak, hogy felülvizsgálják korábbi, privatizációval kapcsolatos döntésüket azzal, hogy visszaküldte az Országgyűlésnek az állami vagyonról szóló törvényt - mondta Szijjártó Péter (képünkön). A Fidesz szóvivője szerint így a kormánypártoknak lehetőségükben áll módosítani korábbi döntésüket. A kormánypárti többséggel elfogadott új törvény Szijjártó Péter szerint olyan területen is tág teret ad a profit érvényesülésének, ahol annak nincsen helye. Azzal, hogy a többi között a Magyar Villamos Művek, a Vízművek vagy a Posta esetében lehetőséget ad a kormány a privatizációra, a közszolgáltatásokban is a profit lesz az egyetlen cél az esélyegyenlőség és a szolidaritás helyett. Szijjártó Péter szerint a privatizáció újabb áremelkedéseket hozna a közszolgáltatásokba, kiszolgáltatott, védtelen helyzetbe hozná a magyar embereket és Magyarország kisemmizéséhez vezetne. Szijjártó Péter '■ m ■ a. **/ m mindenről m helyi, országos és nemzetközi friss hírek már tora reggel Qf képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot s teret kapnak a vélemények & a leggyorsabb tájékozódási lehetőség Kész a rendőrség etikai kódexe ■ Valójában mennyit is tehet a rendőri korrupció ellen maga a rendőrség? Budapest (ÉKN) - Elkészült a rendőri hivatás etikai kódexe - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány tegnapi budapesti sajtó- tájékoztatóján. Mint mondta, az etikai kódex ajánlás, amely 13 pontban foglalja össze a rendőröktől elvárható magatartásformákat és az általános érvényű elvárásokat, amelyeknek munkavégzésükben, s magánéletükben meg kell felelniük a rendőröknek. Nincs ajándék... Hozzátette, az etikai kódexet a reprezentatív szakszervezetek vezetői is ellátták kézjegyükkel. Az etikai kódex eljárási szabályait várhatóan egy éven belül dolgozzák ki. Vagyis egyhamar nem kaphatunk gyakorlati választ arra a Ma lesz jelentés Bencze József országos rendőr-főkapitány tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: nem tud arra a kérdésre válaszolni, az őszi események idején rendszeresítve voltak-e a rendőrségen ezek a fegyverek. Mint mondta, valószínűleg a Papp-jelen- tés fogja ezt a kérdést megválaszolni, de ezt csak ma kapja meg. Jogos volt-e H A TASZ szerint nem törvényes kényszerítő eszközöket használt a rendőrség tavaly ősszel. Budapest (MTI) - „A rendőrség tavaly ősszel olyan fegyvereket használt - ez dokumentumokkal alátámasztható amelyek nem voltak rendszerbe állítva, azaz nem nevezhetők törvényes kényszerítő eszközöknek” - mondta Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnöke tegnapi budapesti sajtótájékoztatón. Elmondása szerint Bencze József országos rendőrfőkapitány tegnap nem tudott válaszolni arra a kérdésre, rendszeresítve voltak-e a fegyverek Ingatlanadó csak 2009-től? Budapest (MTI) „Leghamarabb 2009-től lehet bevezetni az egységes ingatlanadót, 2008-tól csak a luxusadó 100 millió értékhatárát csökkentik 50 millió forintra” - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. A szocialista politikus elmondta: egyelőre csak az biztos, hogy amíg jelenleg a 100 millió forint értékű ingatlanok után, addig 2008. január 1-jétől az 50 milliónál drágább ingatlanoknál kell az 50 millió forint feletti összeg után luxusadót fizetni. Legalább egy év kell az értékalapú ingatlan-nyilvántartás elkészítéséhez, illetve az önkormányzatok saját szabályozásának megalkotásához. A rendőrök őszi zavargások idején tanúsított magatartása is viták kereszttüzében állott (Fotó: mti) kérdésre, hogy vajon felszámolható-e önerőből a rendőrség „morális válsága”. A dokumentumban egyébként olyan ajánlások szerepelnek, mint például a korrupció teljes elutasítása; az ajándékok, burkolt és nyílt befolyásolás távoltartása. A kódex kiVILLÁM VOKS Ön szerint mitől változhat léginkább a rendőri morál? A kódextől18,82 % A vezetők moráljától42,35 % A politikától20 % A közerkölcstől 18,82 % Szavazatok száma:82 2007. július 5. 17.00 I l rejMaü www.boon.hu • f Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. ? hangsúlyozza, hogy a rendőri erőszak csak jogszerűen és a szükséges mértékben alkalmazható. Fontos szerepet kap a bajtársiasság és az emberség, de külön pont foglalkozik az információ- és titokvédelemmel is. A kódex foglalkozik a rendőrök szolgálaton kívüli megjelenésével és viselkedésével, a magánéletben például kiegyensúlyozottságot várnak el a beosztottaktól. A kritikusok mondják Bencze József az etikai kódex bemutatásával egy időben meghirdette a korrupció- ellenes átfogó programot is, amelyre már korábban is tett utalásokat. Várhatóan jórészt a Vám- és Pénzügyőrségnél sikerrel végigvitt programot fogják a rendőrségi szervezethez igazítam és végrehajtani. A kódex kritikusai azt állítják, a bemutatott dokumentumnak elsősorban (politikai) gesztusértéke van, gya» * ........ A rendőri erőszak csak jogszerűen és a szükséges mértékben alkalmazható. Bencze József ********...............................’ff korlati haszna várhatóan nem túl sok lesz. A morális válság felszámolása ugyanis elsősorban a rendőri vezetők, így az állománnyal közvetlenül foglalkozó parancsnokokon múlhat. inni emtippek.hoon.hu •Az etikai kódexről (PDF, 52 kB) a gumilövedék-használat? az őszi események idején. A civil jogvédő szervezet illetékesei az előbbi következtetést a TASZ jogsegélyszolgálata által ellátott egyik ügyhöz készült fegyverszakértői vizsgálat alapján vonták le. Nem volt engedély Pelle Andrea, a jogsegély- szolgálat vezetője közölte: amikor a rendőrség bevetette a gumilövedékes fegyvereket, nem rendelkezett hozzájuk rendszerbevételi engedéllyel. „Nem folytatták le a szükséges eljárást ezekre a vadászpuskákra, amiből kilőhető a gumitöltény, illetve a gumilövedékekre sem” - mondta a jogvédő. Hozzátette: ez a rendszerbevételi eljárás a feltétele ugyanakkor annak, hogy alkalmazni lehessen egy ilyen fegyvert. „Nem előzték meg a használatba vételt hatásvizsgálatok sem, s nyilvánvalóban kiképzést sem kaptak a bevetett rendőrök erre a típusú lövedékre” - fűzte hozzá. Szólt arról is, hogy az érintett fegyverek célzási pontossága nem kielégítő, és nem felel meg az elvárt szabványoknak. Csak olyan közelről lehetett volna pontosan lőni a célra, ahonnan már életveszélyes sérülést vagy akár halált okozhatott volna a lövedék, ha messzebbről lőnek, akkor viszont annyira bizonytalan a cél eltalálása, hogy nem tudni, hová megy a lövedék. ' A KÓDEXRŐL A rendőrség elkészült etikai kódexe a következőkről szól:- a köz szolgálatáról és a testülethez tartozásról ___________- az erőszak törvényes cél érdekében alkalmazásáról_______- a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról_______________- az emberségről és segítség- nyújtásról, a bajtársiassáqról- a felelősségről____________- a munka minőségéről______- az információ-kezelés etikai szabályairól__________________- a megjelenésről,___________- a vezetői példamutatásról__- a közbizalomról. A kódexben szerepel a szolgálaton kívüli magatartásra vonatkozó előírás is, hogy a rendőr a magánéletben is legyen példamutató, nem sértheti a közerkölcs, jó ízlés szabályait. Szakadéknyi különbség a két M A Tárki szerint ismét növekedett a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága között. Budapest (ÉM) - A júniusban 1000 ember megkérdezésével készült felmérés alapján az ellenzéki pártra a biztos szavazó pártválasztók körében 37 százalékponttal többen voksolnának, mint a szocialistákra, ha most vasárnap lennének a választások. Kicsik harca A Fideszt a biztos szavazó pártválasztók 62, az MSZP-t 25 százaléka támogatja. A két nagy párton kívül csak a 6 százalékon álló MDF jutna be a parlamentbe, míg az SZDSZ támogatottsága most 2 százalékos. A Tárki felmérése szerint a választásokon való részvételi hajlandóság az elmúlt fél évben lassan, de fokozatosan csökkent: egy most vasárnapi voksoláson a szavazásra jogosultak 53 százaléka venne részt biztosan. A Magyar Gallup Intézet legfrissebb, június végén publikált felmérése szerint a választópolgárok nagy többsége a kormányváltásban látná az egyetlen kiutat, s egy „most vasárnapi” választásokon továbbra is kétszer annyian támogatnák az ellenzéki Fideszt, mint' a kormányzó Magyar nagy között Szocialista Pártot. A Szonda Ipsos felmérése azt mutatta, hogy bár kismértékben csökkent a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben, de az ellenzéki párt így is nagy különbséggel őrzi vezető pozícióját. A felmérés szerint az MSZP-t a teljes népesség 18, a biztos pártválasztók 29 százaléka, míg a Fideszt a teljes népesség 32, a biztos pártválasztók 58 százaléka támogatja. Támogatottság a Tárki vizsgálata alapján Százalékos adatok Május MSZP Biztos Fidesz pártválasztó MSZP Június Fidesz 19% Összes Fidesz j 31% választó Június mszp m ■Biz% , f Fidesz J 34% W4 MSZP i—8134% ............................j 51% 25% ............. J 62% Grafika: Észak-Keleti Napló, forrás: Tárki