Észak-Magyarország, 2007. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-24 / 171. szám
2007. július 24., kedd T É C V A gt# CSI£hH MAGYARORSZÁG 19 RÖVIDEN • Szávay Ágnes Palermóban aratott tornagyőzelmének köszönhetően 16 helyet javított korábbi helyezésén, így már a 37. a női teniszezők világranglistáján. A magyar kiválóság, aki élete első WTA tornasikerét aratta Olaszországban, június elején még csupán a 101. volt a rangsorban, amelyen azóta 64 pozíciót lépett előre. Finnországban szerepelt Miskolc (ÉM) - Finnországban, Kuusamó- ban rendezték meg a napokban az idei Tájfutó Mesterek Világbajnokságát: érdekesség, hogy a helyszín az Északi-sarkkör alatt alig 50, míg az orosz határtól mintegy 20 kilométerre volt. A 35 nemzet 4500 sportolója között ott volt a miskolci Zöld Sportok Clubjának versenyzője, Kovács Attila Európa-baj- nok rádiós tájfutó is, aki a legnépesebb mezőnyt (415 futó) számláló M55-ben állt rajthoz. A mocsaras terep, a nehezen áthatolható tajga, illetve a rengeteg hazai induló ellenében a decemberi térdműtéte után még nem teljesen tökéletesen hajló lábával Kovács a D-döntő 4,9 km-es pályáján 83 induló közül a 21. helyet szerezte meg. A beosztás Düsseldorf (MTI) - A magyar férfi vízilabdaválogatott a házigazda német, valamint az ausztrál és a kanadai csapattal került azonos csoportba az augusztus 7. és 12. között sorra kerülő berlini Világliga-finálé- ban. A másik ágon az Egyesült Államok, Kína, Szerbia és Románia együttese szerepel. A Világligán egy olimpiai kvóta is szerezhető. A mezőnyből Magyarország és Kína rendelkezik pekingi indulási joggal. A negyedik London (MTI) - Freddie Ljungberg az Arse- naltól a West Ham United labdarúgócsapatához szerződik. A 30 éves svéd középpályás Craig Bellamy, Scott Parker és a francia Julién Faubert után a negyedik új szerzeménye lesz a West Hamnek. Díszpáholyban a játékosok Miskolc (ÉM) - Bár a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának keretéhez tartozik, mégsem lépett pályára a vasárnapi, Debrecen elleni bajnoki nyitányon az argentinolasz kettős állampolgárságú Matias Navar- rete, valamint a spanyol Juan Carlos Man- rique Rodríguez. A két fiatal labdarúgó a díszpáholyból kísérte figyelemmel a mérkőzést, érvényes játékengedély híján a kis- padon sem kaptak helyet. Valószínű, hogy a most szombati, Siófok elleni hazai bajnokin is ez lesz a helyzet, lapunk úgy értesült, annak nagyobb az esélye, hogy a jövő hét pénteki, zalaegerszegi kiránduláson lehet csapatban a két légiós. Bahrein Melbourne (MTI) - A jövő évben Ausztrália helyett Bahrainben kezdődik majd a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki sorozat. Ezt az 1996 óta egy alkalmat, 2006-ot kivéve mindig idénynyitó Ausztrál Nagydíj szervezői jelentették be hétfőn. A rendezők e mellett jelezték, hogy a március 16-án sorra kerülő vb-második, mel- boume-i viadal rajtja a megszokottnál másfél órával későbblesz. A változtatásról elsősorban az európai nézők miatt döntöttek, akiknek így nem kell majd hajnalban kelniük, ha látni szeretnék a futamot. 26,06% I 1 MÍline Ki volt a mérkőzés legjobbja? Diósgyőr-Debrecen Köteles László Lakatos Béla 1,82% Hegedűs Gyula ij0,91% Vámosi Csaba H 1,82% Elek Norbert '£ 1,21% Katona Attila Rebecsák Szilárd Vitelki Zoltán Sipeki István JJ 2,12% Fodor Marcell Ife;- | 6,97% Simon Attila Rj 2,42% Douva, Halidou Jjj 2,12% Lipusz Norbert i_j 2,42% Szavazók száma: 330, 2007. VII. 23., 14.00 óra Grafika: Eszak-Magyarország, forrás: Borsod Online 19,39% ...." I 22,42% Tour de Hongríe, 2007 czrsD 1, szakasz (július 24.): Gyömrö-Kazincbardka (210,3 km) 2. szakasz (július 25.): Kazincbarcika-Sátoraljaújhely (206,5 km) (....—"> 3. szakasz (július 26.): Slovenské Nővé Mesto-Kassa (138 km) fgsgaga 4. szakasz (július 27.): Sátoraljaújhely-Bükkszentkereszt (180,1 km) essnss 5. félszakasz (július 28.): Búkkszent- lászlá Bükkszentkefeszt (8,7 km) erairssa 6. félszakasz (július 28.): Miskolc-belváros (68,7 km) '■-^ÍPbsZütV fik. i MűlkV háza y uKéked 53 KJ v Salgótarján Miskolc Fti7ée\\ kowtösNto **" 4>, VÜyvitóny Klek- Hszvt- .fe .háza • tadvány V fcr ^ i lefctbány* 8ÓÍSV4 Kishuta fj> .’Kbvácv r>vj i! vágiis íj Szephák>nv V RulriNátR'biifa vágás- bányacsfca > (sOIKHiSZk.3 TülőlTrcí...T Vilmány >#AbÓ<J«fljr Ga(.xín.r Alxiújí.* BUDAPEST [Xé<éiovr<-J Szlovákia BaMakék '::7rí"v 'Abái)|yotnok Rtidabánya(hflistictKiyj félwV AhósAtKv Fanoké vadász 'Y.S Rokíotjkft AT iOintosfoánya Ulz^fálva STIofény)J jl váralja | fi Sokfogkö L jf öjWu | Giháft lákfah-a KtifityátR Tömör' iRozáiwvT? TUsonysáp íxneixs y. Sojógaígőc Wányc«f)uv?ta uhicsáoy ÁS ■ Sajf'ilvárika y® Hsogác Nyöovát Csobád Aiwújszántó Borsodsziták,; Vadnti ^ fúomio<fd fji glancé] f-C«!dolWJ< OusnokJ 7M f Közük ~fs' barcika /(■■'Ov i V.imI ■ Maimáj [Roh<tónov'<5] ''^■'íteroádkércs 0 Nagykioizs Széolistváobaksir Alsöváábz 'Ászaié íctájf Bánhorváti Sajoszoinpé-tór Sajóká|»|fut# Komló ,/*Nováj rcéiővce; / Szikszó Alsórfol jP'Radostyán láidona iNovcwádi Málymka Szitm,)besenyő fZ.^jástráb»e, Tyukóbányá Miskok Miskolc, belváros ItHaftiied öúkkwent ,__ {{ kcaxszL_ léisózsoka Búkkszootlászk) Grafika: Eszak-Magyarország • . llollőStétÓ Barcikán zárják az első napot ■ Ma kezdődik a GDHS Tour - Tour de Hongrie - 34. Magyar Kerékpáros Körverseny. Miskolc, Gyömrő (ÉM MI) - Tizenhárom nemzet huszonkét csapatának 132 bringá- sa vág neki az idei viadalnak, amely történetében először tesz majd kitérőt az országhatáron túlra, Szlovákiába. A mezőny jelentős időt tölt majd ff............. Ez az idei fő versenyem s mindenképpen az egyik legkedvesebb számomra. RemAk ZoltAn .............................................ff megyénkben; a program szerint a kerekesek ma délután negyed és fél hat között léphetnek be Borsodba, Dédestapol- csánynál, attól függően, hogy milyen átlaggal mennek (a kazincbarcikai célbaérkezés fél fS?A Kern tippek boon.hu •A 2006-os verseny teljes végeredménye (PDF, 50 kB) órával későbbre van tervezve). Törzsök Zsolt, a szervezőbizottság elnöke felhívja az érintett szakaszokon élőket, illetve az arra járókat, hogy amennyiben meglátják a felvezető rendőrautót, húzódjanak az út jobb oldalára, és ott várják meg a versenyzők elhaladását. Nehéz megmondani A Touron a szlovák Martin Riska és a magyar országúti bajnok Szeghalmi Bálint is rajthoz áll; előbbi címvédőként, utóbbi pedig Bodrogi László legyőzőjeként érkezik a gyömrői starthelyre. Ahol nem lesz ott a tavalyi összetett harmadik helyezett Szekeres Csaba - a tavalyi év egyetlen magyar szakaszgyőztese mert remélhetőleg kisfia születését fogja ünnepelni a verseny idején, viszont ott lesz csapattársa, a korábbi kétszeres győztes Remák Zoltán, akit immár magyar állampolgárként üdvözölhetnek a kerékpárrajongók.- Ez az idei fő versenyem, s mindenképpen az egyik legkedvesebb számomra, szeretem azokat a helyeket, a terepet, ahol áthalad a Tour - nyilatkozta lapunknak Remák Zoltán, aki Kassa mellől, Szepsiből származik. - Pillanatnyilag van egy kis egészségügyi problémám, nem vagyok százszázalékos állapotban, de hogy ez milyen hatással lesz a teljesítményemre, nehéz megmondani. A klubnál mindig a jó szereplés a cél; most inkább az egyéni összetettre „megyünk”, legalább egy szakaszt hozni kellene valakinek a csapatból. TOUR DE FRANCÉ A kazah Alekszandr Vinokurov vasárnapi gyengélkedése után megnyerte a Tour de Francé 15., egyik legnehezebb szakaszát, míg a dán Michael Rasmussen továbbra is őrzi az összetettben élen állónak járó sárga trikót. Szerdán következik az idei viadal utolsó hegyi szakasza, amely még a mostaninál is keményebb lesz, ugyanis egy harmadik mellett két-két első és kiemelt kategóriás kaptató szerepel majd a programban, azaz - a szombati időfutamot leszámítva - akkor lenét még „levenni" Rasmussenről a sárga trikót._______________ Az összetettben (sárga trikó): 1. Rasmussen 69:52:14 ó, 2. Conta- dor 2:23 p h., 3. Evans 4:00 p h. Kedden szünnap lesz, szerdán pedig az Orthez és Gourette-Col d'Aubisque közötti 218,5 km-es királyetap vár a mezőnyre a Pireneusokban. Vinokurov odatette magát ÍGY VÉGEZTEK TAVALY Az összetett végeredménye: 1. (sárga trikóban) Martin Riska (szlovák, PSK Whirlpool)14:03:54, 2. Remák Zoltán (szlovákiai, P-N(vó-Betonexpressz) 25 mp h., 3. Szekeres Csaba (magyar, P-Nívó-Betonexpressz) 3:08 p h., 4. Iva- nics (magyar, Team Cornix) 3:27 p h., 5. Novoszad (ukrán, SK Nikolajev) 4:25 p h., 6. Krupa (lengyel, MBK-Cycles-Scout) 4:53 p h. _____________ A csapatversenyben: 1. P-Nívó-Betonexpressz 42:26:53, 2. PSK Whirlpool 15:41 p h., 3. MBK-Cycles-Scout 23:50 p h. MOTOGP VESZPREM-RAL1 Stoner megerősítette vezető helyét (Fotó: epa) A pontversenyben élen álló ausztrál Casey Stoner nyerte a gyorsaságimo- toros-világbajnokság elit kategóriájának, a MotoGP-nek egyesült államokbeli nagydíját, Lagúna Secában, Az amerikai pályán csak a legnagyobb kateqória képviselői számára rendeztek versenyt._______________________ Eredmény, MotoGP: 1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 44:20.325 p, 2. Chris Vermeulen (ausztrál, Suzuki) 44:30.190, 3. Marco Melandri (olasz, Honda) 44:45.966, 4. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 44:50.989, 5. Dániel Pedrosa (spanyol, Honda) 44:55.947, 6. Randy De Puniet (francia, Kawasaki) 44:58.631._________________________________________________ A vb állása: 1. Stoner 221 pont, 2. Rossi 177, 3. Pedrosa 155. Az elmúlt hétvégén rendezték meg a14. OMV Bixxol Veszprémi-ralit. Az élcsoport és megyei versenyzőink abszolút eredményei: Veszprém-rali, 12 gyorsasági szakasz (126 km):_____________________ 1. Bénik Balázs (Ford Focus WRC) 1:25:56.0 ó______________________ 2. Túri Tamás (Skoda Fabia WRC) 56.2 mp hátrány__________________ 3. Aschenbrenner György (Mitsubishi) 3:05.03 p h,__________________ ... 6. Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós (Toyota Corolla WRC) 5:27.1 p. h. ... 8. Elek István, Budai Annamária (Mitsubishi Lancer Evő IX, N4) 6:28.0 eJl____________________________________________:____________ ... 21. Balogh János, Németh László (Mitsubishi Lancer Evő, N4) 9:52.2 p. h. ... 31. Kovács Zoltán, Verba Gábor (Lada 21074, H10) 18:54.8 p. h. ... 44. Juhász Csaba, Juhász Zsolt (Honda Civic VTI, N2) 28:18.7 p. h. Kovácsék megnyerték a H10-es géposztályt (Fotó: internet)