Észak-Magyarország, 2007. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-24 / 171. szám

2007. július 24., kedd SZŐLÁSTÉR / HIRDETÉS /4 lókívánság-SMS Szeretné jókívánságait SMS-ben elküldeni és az Észak-Magyaror- szágban, valamint a Borsod Online-on megjelentetni? SMS-ét kezdje így: ejk, majd hagyjon egy szóközt, és írhatja is jókívánságát, üdvözletét szeretteinek, ismerősei­nek. Példa: ejk Sok boldog névna­pot kívánunk a miskolci Kovács Pálnénak. Böbéék! Üzenetét a kö­vetkező emelt dijas számra (160 Ft+áfa) küldje: 90/612-222. A trá­gár, obszcén, a hatályos jogszabá­lyokat, az Inform Média üzletsza­bályzatát vagy a közerkölcsöt sértő SMS-ek nem kerülnek megjelen­tetésre, az emelt díjas SMS árát nem térítjük vissza. A formai hibát tartalmazó SMS-eket nem jelentetjük meg, ezek diját pedig nem té­rítjük vissza. A szolgáltatás részvételi feltételeinek változtatási jo­gát az Inform Média fenntartja. Az életünk. Naponta ON \ szölástér SLTOSÓINK LEVELEIBŐL Zöld az adu Olvasónk úgy járt, hogy megállt egy helyen autójá­val, mert úgy ítélte meg, hogy a hely erre rendel­tetésszerűen használható. Kiderült, hogy zöldterületen állt - ez a Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyele­ti és Település-rendészeti Főosztályától kézhez kapott ötezer forintos büntetésből derült ki számára. Megnéz­tük a helyszínt, és megkér­deztük a büntetés kiküldőjét. (Lásd képünket, jobbra) A SZERK. Egy szatyorért? Idős olvasónk utazási iro­da által szervezett autóbu­szos árubemutatón vett részt. „Az előadó és felesége modora egyszerűen felhábo­rító volt. Közölte velünk, hogy miért jöttünk ide, ha nem vásárolunk. Ne sirán­kozzunk, hogy nincsen pén­zünk, mert a kirándulásra van? Alig tudunk járni, de azért a »sz...« szatyorért meg ernyőért eljöttünk ide - majd előttünk összetörte az ernyőt, ami az ajándék volt. Akkor miért? A felesége pedig lekiabálta az idős embereket, és idiótá­nak nevezte őket - vagyis bennünket. Nekem, és sok más idős társamnak az len­ne a kérdésem az utazási irodához, hogy miért szerve­zik az utakat, miért küldik ki a szórólapokat? Azért, hogy ilyen előadók megaláz­zák az idős embereket? Mi, idős emberek próbáljuk ma­gányunkat elviselhetőbbé tenni, emberek közé menni. Szüntessék be ezeket a ki­Nem zöld. A szóban forgó terület (Rácz Ádám utca) szemre valóban nem zöld, ellenben rendeletileg zöldterü­let. A közterület-felügyelők nem színre, hanem a köz­területekre vonatkozó helyi rendelet szerint bírságolnak. E szerint a terület zöldterület - valaha zöld is lehetett. (Fotó: Osztie Tibor) ™- ■ ■ — ............—.......... rándulásokat, és ne alázzák meg az idős embereket. Pe­dig, ha mi, idősek nem men­nénk, megnézhetné magát az illető előadó, hogy honnan lenne haszna, és akkor ki lenne az idióta, aki elmegy az útjukra? A nevemet ne közöljék, mert az utazásom alkalmával visszavágnak.” Név és cím a szerkesztőségben A kör bezárul Hasonló leveleket kaptunk már jó néhányat, utána is jártunk. Mindig az derült ki, hogy az utazási iroda csak az utazási szolgáltatást nyújtja, a „műsorvezetők” nem az ő embereik, követ­kezésképpen nem tudnak (akarnak) felelősséget vállal­ni értük - a kör bezárul. Illetve nem, hiszen az egész komédia arra szolgál, hogy eladjanak valamit. Idős, vagy fiatal annyit tehet, hogy nem megy el ezekre az utakra és nem is vesz sem­mit: ezzel meg is szüntetheti a levélben említett vissza­éléseket. A SZERK. Bosszankodunk Bosszantó blogunkon sze­replő ügyek bosszantják a blog látogatóit. „Tapolcáról a Petneházy bérházakig szerettünk volna busszal utazni: Az elmúlt napok szokatlanul melegek voltak, és így volt aznap is. A buszon nem értettük, hogy a 39 fokos hőségben miért van bekapcsolva a busz fűtése. Azt hittük, hogy a busz van ennyire átmele­gedve, de aztán a többi utas is észrevette, hogy a szellőző berendezés forró levegőt fúj az utastérbe” - olvasható az egyik bejegyzés. Erre írta ari71: „Panaszko­dunk a meleg miatt, bizony jó lenne eltenni belőle télére. Télen majd akkor lesz melegünk, ha a gáz­számlát kell kifizetni, feltéve ha addig ki nem kötik. Még most is követelik, fizessük be, hiába mutatom a csek­ket, nekik a gép mást mutat. Már jött a fenyegető levél, 10 nap múlva jönnek. De hol a pénz, amit eddig befizettem? Gáz van, nem­csak meleg!” ari71 Fesztivál-ügy: „Az opera- fesztivál kapcsán arról nem esik szó, hogy a gusztusta­lan bódékkal ismét sikerült elcsúfítani a belvárost és környékét. A gasztronómia kiállítói nem szégyellik ma­gukat? Egy szelet rétes vagy kürtőskalács miért kerül a fesztivál előtti ár duplájába vagy háromszorosába? A ko­csonyafesztiválon - szándé­kosan írom kis „betűvel” (tudom, hogy akiknek busás hasznot hozott, azoknak nagy „K”) - a saját szemem­mel láttam, hogy a Színész­múzeummal szemben az árus 500 Ft-ot kért egy te­nyérnyi kenyérlángosért.” Reakció a fesztivál gasztronómiai nézőpontú kritikájára: „Na, az általad említett kocsonyafesztivál (írnám én kisebb betűvel ... de nincs a billentyűzeten) is megérne egy bosszantó cik­ket. Én már nem teszem meg, mert folyton csak fel­húzom magam, de a városi érdekre hivatkozó sajátzseb- tömögetés is legalább ilyen arcpirító. MISKOLCI < bloq.boon.hu A fentiekhez hasonló és más bosszantó témákról a Bosszantó cí­mű blogon olvashatnak és írhatnak. 7 Dr. Szobeczki Zsolt Bőrgyógyász ■ pattanásos bőr gyógyítása ekcémák, más bőrbetegségek kezelése anyajegyek szűrése **• szemölcsök eltávolítása lézeres szőrtelenítés arcon, orron (rozácea), lábon lévő kis erek eltávolítása lézerrel ráncfeltöltés, Botox-kezelés, : izzadásgátló kezelés \ Magánrendelés: Miskolc, Álmos u. 1. (Szentpéterl kapu sarok) Bejelentkezés nélkül: péntek 14P°-17“ Bejelentkezéssel: kedd egész nap, péntek délelőtt. 30/399-0202 Dr. Lukács és Társa Bt. Dr. Lukács Miklós EMG DIAGNOSZTIKAI ÉS NEUROLÓGIAI MAGÁNRENDELÉS Az idegek és izmok betegségeinek klinikai és műszeres vizsgálata Vasútegészségügyl Kht. Miskolci Központja, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsllinszky utca 45. 3. emelet Rendelési idő: kedd • 16-19 óra csütörtök 16-19 óra Előjegyzés telefonon: L. 20/957 T- if.Ü ék Él Cl' DL/dM Yi LÉZER ÉS BŐRGYÓGYÁSZAT Miskolc | Debrecen | Eger | Ózd Malomszög utca 4. Dr. Szabó Gábor bőrgyógyász kozmetológus szakorvos Orvosi • szőrtelenítés • bőrfiatalítás • hegesedések kezelése lézer és bőrgyógyászat értágulatok, Rosacea megszűntetése szemölcsök, anyajegyek eltávolítása Tel.: 30/ 259 17 67 epi-derm Magyarország agyatlan Synrnn Oataxy MsOMUvtl. az elérhető luxus.. Lézeres szőrtelenítés a szépséghibák eltüntetésére A legkorszerűbb lézertech­nikát már a szépészetben is el- terjedten alkalmazzák szőrte- lenítésre és szépséghibák el­tüntetésére. A lézeres szőrtelenítés a test bármely részén elvégezhető, leggyakrabban az arc, áll, hón­alj, bikinivonal, ill. a lábszár kezelését kérik. Az érzékeny bőrűeknél a hagyományos szőrtelenítési módok szőrtüszőgyulladáshoz, benőtt szőrszálak gyulladásá­hoz vezethetnek. Sok nőnek okoz problémát az állón, arcon jelentkező erős szőmövekedés, melynek haté­kony, diszkrét megoldása biz­tosítható. A havi rendszerességgel végzett kezeléssorozat hatásá­ra a szőrzet elvékonyodik, majd rendkívüli mértékben megritkul, melynek hatása tar­tós. A kezelést ingyenes bőrgyó­gyász szakorvosi konzultáció előzi meg a legjobb eredmény érdekében. Az arcon, orron lévő haj- szálértágulatok, rozácea miatt kifejlődött erek és a lábon kialakult vékony seprűvénák sokaknak rendkívül zavaróak. A lézercentrumban ezek az ed­dig nehezen kezelhető értágu­latok is eltüntethetőek. Kivá­lóan kezelhetőek a testen je­lentkező vörös ércsomók is. A P Légzőszervi j I allergiás S megbetegedések kivizsgálása-kezelése Magánrendelésen Dr. Márton Mária Tüdőgyógyász és allergiológus főorvos Telefon: 20/461-6699 Rendel: Csütörtök 15.30-17.30 Vasútegészségügyi Kht. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 45. DIÓSGYŐRI KÉPAj-KOTÓ DIAGNOSZTIKAI KÖZPONT HUNIKO Kft. Osztályvezető főorvos: dr. Jenel Judit Emlő Centrum Miskolc, kerpely Antal út 1. I. emelet (SZTK épülete) Telefon: 46/531-772. Rendelési Idő: hétfő, kedd, péntek 8-14 óra szerda, csütörtök 8-19 óra Sürgősségi Betegellátó Centrum Diósgyőri Kórház I Kórnáz út 1. Kórház Miskolc, (új épület) Telefon: 46/531-733, 46/531-700/246, 272 mellék Computer Tomographia Ultrahang digitális röntgendiagnosztika Rendelési Idő: = hétköznapokon 8-20 óra § Dr. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS osztályvezető főorvos az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAI RENDELÉS (nemzóképesség-zavarok) A rendelés szombat 11-13 óra. Miskolc, Erzsébet tér 1. Tel.: 70-212-2158 —■' “ Dr. Bakos Margit £ 3529 MLskolc, Csabai kapu 43. ““ '.363-915, 20/9646-816 —Péntek: 8.00-14.00 Ismeretlen eredetű betegségek diagnosztizálása • Fogászat • allergia • gomba • migrén • komplementer fogászat • orálakupunktúra • fogászati allergiavizsgálat • dohányzásról, alkoholról' leszoktatás A szervezet rczgésinformációinak számítógépes feldolgozása elektro-akupunktúrás mérésekkel kombinálva. bőrgyógyász által végzett ke­zelések optimális ideje az őszi­téli időszak, mert a kezelt bőrt egy ideig óvni kell a napfény­től. A bőrön megjelenő másfé­le szemölcsök eltávolítására is sokszor lézerek a legalkalma­sabbak, de mindig az adott el­változásnak orvosi szempont­ból legmegfelelőbb kezelését kell választani, hogy a legki­sebb kellemetlenséggel a leg­szebb eredmény legyen elér­hető. LASERMEDICA - Dr. Szobeczki Zsolt Telefon: 06-30/639-0239 Miskolc, Álmos u. 1. A hirdetés Hirdetések

Next

/
Oldalképek
Tartalom