Észak-Magyarország, 2007. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-13 / 162. szám

2007. július 13., péntek AKTUÁLIS /4 A NAP ELŐFIZETŐJE Tóth Dezsőné Vajdácska (ÉM) - Tóth Dezsőnére igazán ráillik a hűséges olvasó kifeje­zés is, hiszen saját be­vallása szerint leg­alább 1977-től előfizetője az Észak-Ma- gyarországnak.- Azért emlékszem ere az évre, mert akkor volt az esküvőnk, és azóta egyfoly­tában olvasója vagyok a lapnak - mond­ja Tóth Dezsőné. - Igaz, volt egy nagyon rövid időszak, amikor szüneteltettük az előfizetést, de tíz éve már nincs egy nap szünet sem. Reggel öt órakor azzal kezdődik a napom, hogy megyek a ka­puhoz az újságért, mert addigra már megkapom. Ha van időm, akkor már haj­nalban átolvasom, de nem múlik el úgy nap, hogy ne olvasnám végig az újságot. Talán csak a sport az, amelyet felülete­sebben lapozok át, de azt meg a lányom olvassa el helyettem, így az a felület sem veszik nálunk kárba. A nap előfizetője akciónkról Miskolc (ÉM) - A nap olvasója-portréval két hónapja találkozhatnak lapunk olvasói. Ezzel a kezdeményezésünkkel a régi elő­fizetőinknek, hűséges olvasóinknak szeret­nénk megköszöni azt, hogy lapunkat válasz­tották. Hasonló akciónk korábban is volt, de akkor hetente, míg most naponta sorsolunk ki egy előfizetőt, akit lapunkban bemutatunk. A hűséges olvasónak ezenfelül ajándékutal­vánnyal köszönjük meg, hogy több évtizede olvassa és előfizeti az Észak-Magyarországot. KALÁKA-PROGRAM Július 13.. péntek _________________________________________ 14.00: Népművészeti és népi iparművészeti kirako­dóvásár nyílik a Vár utcában. A vásár a fesztivál tel­jes időtartama alatt működik.______________________________ 15.00: Náger Kornél grafikusművész Faludy György és kora című kiállításának megnyitója. Közreműködik Gerendás Péter Faludy verseire komponált müveivel. 18.00: Fesztiválprogram a Diósgyőri várban Muzicka együttes (Szlovákia)____________________________ Az egyik leghíresebb, autentikus szlovák népzenét ját­szó zenekar és táncegyüttese. A Kaláka Fesztiválon is táncokkal színesítik produkciójukat. Gerendás Péter__________________________.________________ Az igen népszerű muzsikus ezúttal nem szólóban, hanem együttesével együtt lép fel. Fonó zenekar__________________________________ Az együttes repertoárján a magyar népzene magyar- országi és határainkon túji muzsikái szerepelnek. Előadásmódjuk autentikus, hangszereik tradicionáli­sak. Terbunie-Tutki együttes (Lengyelország)_______________ A lengyelországi népzene legismertebb előadói ha­zájukban és szerte a világban. Elsősorban gorál dal­lamokat játszanak. Az együttes külön érdekessége, hogy családi zenekar: muzsikál benne a dédpapa és a dédunoka, és persze a középen levő generációk is. ÜB htto Vzene.boon.hu CS) Éh További fotók és videó. Ellenőrök, tört magyarsággal Miskolc (ÉM - KHE) - Kétnapos, közös fo­gyasztóvédelmi ellenőrzést szervezett a Tisza- parton és környékén az Észak-magyarországi, valamint az Észak-alföldi Közigazgatási Hiva­tal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége szlovák és román kollégáikkal összefogva. A magyar, román és szlovák fogyasztóvédelmi hatóságok nemzetközi, majd ezt követően megyei és re­gionális együttműködési megállapodást kötöt­tek pár éve, melynek keretében közös ellenőrzéseket tartanak egymás országaiban, hogy olyan tapasztalatokat gyűjtsenek, me­lyeket ők is sikerrel alkalmazhatnak - tud­tuk meg Pintér Istvántól, az észak-magyaror­szági felügyelőség igazgatójától. A közös fogyasztóvédelmi akció tegnap kezdődött, és legfőbb célja a vásárlók érde­keinek védelme. Próbavásárlásokkal ellenőrzik a kereskedelmi és vendéglátó he­lyeket azt vizsgálva, nem károsítják-e meg a kuncsaftokat. A fogyasztóvédők négyfős cso­portokban dolgoznak (összesen 16-an), az egy magyar, egy román és egy szlovák szakem­bert kiegészíti egy tolmács is. Pintér István kis szakmai titkot is elárult: a próbavásár­lásra először a határon túli kollégákat kül­dik majd be, akik tört magyarsággal rendel­nek. így kiderül, a kereskedők hajlamosak-e arra, hogy a külföldi vendégeket megkáro­sítsák. ÉSÍftK emf/ppek.boon.hu •A fogyasztóvédelmi törvény (PDF, 26 kB) ÉM-INTERJÚ: dr. Sándor Zoltánnal A zenészek is több lépcsőn be is jelentkez hetnek, de meg kell jelöl­niük a felvé­teli lapon választani kívánt intéz­mények sor­rendjét. Ez a szám azért fontos az intéz­Dr. Sándor Zoltán: Az új, bűvös méröszám a felsőoktatásban az első helyre jelentkezettek száma (Fotó: Kocsis Zoltán) ■ Szeptembertől a Mis­kolci Egyetem zenemű­vészeti intézete is áttér a többlépcsős képzésre. Miskolc (ÉM - KHE) - Új szakok, új képzési forma be­vezetése vár a Bartók Béla Zeneművészeti Intézetre a jövő tanévben. Várható a Ze­nepalota felújítása is - tudtuk meg dr. Sándor Zoltán intézet- igazgatótól. ÉM: Hogyan tekint vissza a most befejeződő tanévre? Dr. Sándor Zoltán: Pénzügyi szempontból az elmúlt tanév nehéz volt, elvonásokkal ter­helt. Szakmai szempontból eredményes, növendékeink a mindennapok hangszeres gyakorlása és házi hangver­senyei mellett sokfelé szere­peltek, jó eredményeket, he­lyezéseket értek el bel- és kül­földi versenyeken egyaránt. Számos nagy sikerű mester- kurzust szerveztünk, nemzet­közi hírű előadókkal, melyek résztvevői nem csak saját hallgatóink voltak, de az or­szág más zeneművészeti főiskolájáról is érkeztek nö­vendékek. ÉM: Jeletitkezett-e elég hall­gató a zeneművészeti inté­zetbe? Dr. Sándor Zoltán: Az Új, bűvös mérőszám a felsőok­tatásban az első helyre jelent­kezettek száma. Ez azt jelen­ti, hogy a jelentkező fiatalok több felsőoktatási intézmény­mény szempontjából, mert minél többen jelölik első he­lyen, annál nagyobb a váloga­tás lehetősége. Intézetünket most 61 fiatal jelölte meg első helyen, és ez a felvehető 50 fős keretszámhoz képest jó arány. Természetesen ez a jelentkezői létszámnak csak egy töredéke. ÉM: Milyen feladatok vár­nak önökre a következő tanévben? Dr. Sándor Zoltán: Legfonto­sabb kihívás a többlépcsős, közismertebb nevén bolognai típusú képzésre való áttérés, hiszen mi szeptemberben indít­juk első ízben az első lépcső­fokot, azaz az alapképzést. Az új rendszer kapcsán új szakirá­nyokat is bevezettünk: például zeneszerzés, orgona, klasszikus szaxofon, blockflőte. Ezek indí­tása külön odafigyelést érde­mel. El kell készítenünk a má­sodik lépcső, a master képzé­sünk akkreditációját, ami nem kevés tennivalót jelent. ÉM: Valóban elkezdődik a Zenepalota felújítása? Me­lyik épületbe költözik az intézet? Dr. Sándor Zoltán: A megvál­tozott anyagi kondíciók miatt jelenleg folyik az újratervezés, ha jól tudom, valamikor a hó­nap közepére készülnek el a döntéselőkészítéshez szüksé­ges tervrajzok. Mi, akik a Ze­nepalotában oktatunk, termé­szetesen minél hamarabb sze­retnénk emberi körülmények között tanítani, mivel az épület a mostani lepusztult állapotában egyáltalán nem alkalmas e feladat ellátására. A felújítás alatti ideiglenes kiköltözésről akkor lehet majd beszélni, ha a közbeszerzési eljárás után ismerjük a beru­házót, akivel lehet tárgyalni a munkák ütemezéséről is. ÉM: Lesz idő egy kis nyári pihenésre? Dr. Sándor Zoltán: Amennyi­ben a hallgatókra gondol, ők már most élvezhetik a vaká­ció örömeit. Mi, tanárok még a felvételi vizsgákkal vagyunk elfoglalva, az intézmény admi­nisztratív vezetése pedig egé­szen augusztus első napjáig készíti elő a felvételi kiérte­sítéseket. Személy szerint én nem tudok teljes értékű sza­badságra menni, mert néhány olyan szakmai programom lesz, ami kitölti az amúgy is szűkös, nyári szabadidőmet. Igaz, ez valamilyen formában kikapcsolódást jelent, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szakmámat a hobbimnak tekinthetem. emtippek. boon.hu •A Bartók Béla Zeneművészeti Intézet története (PDF, 44 kB) Ásó, kapa, nagyharang 2007 Újra Összeálltak a Swetter tagjai (Fotó: magánarchívum) ■ A Diósgyőri várban július 18-án lép fel Lajkó Félix és a hajdani Ki mit tud? döntős Swetter. Miskolc (ÉM - HM) - A harmincas-negyvenes miskol­ciak biztosan emlékeznek azokra az izgalmas estékre, amikor 1988-as Ki mit tud?- ban szerepelt a Swetter. Szin­te az egész város küldte a ké­peslapokat (hol volt akkor még sms?), hogy döntőbe jut­hasson, majd nyerhessen a népzenét és rockzenét ötvöző zenekar. Döntőbe jutottak, másodikak lettek. A Swetter közel húsz év után újra színpádra lép, ezúttal Lajkó Félixszel egy színpadra. A világhírű hegedűvirtuóz lesz a fő attrakciója, az újra össze­állt Swetter pedig a szenzáci­ója annak a koncertnek a A bácskai Paganini Lajkó Félix hegedűmű­vészt a bácskai Paganini­ként emlegetik. 1974. de­cember 17-én született, büszke rá, hogy ugyan­azon a napon, mint Bee­thoven. Első hangszere a citera volt, majd 12 éve­sen került kezébe a hegedű. A második osz­tályt otthagyta a középis­kolában, egy szál köl- csönhegedűvel indult Szabadkáról Budapestre, ahol azonnal a Dresch Quartett tagja lett. írt filmzenét, több színházi előadás zenéjét is ő kom­ponálta. Diósgyőri várban, ahol Ásó, kapa, nagyharang 2007 címmel mutatják be műsoru­kat. Július 18-án, azaz jövő szerdán. Hiányérzetük maradt- A Ki mit tud? döntő után befejezetlennek tűnt az egész - mondja Kázsmér Kálmán, a zenekar basszusgitárosa (az­óta televíziós rendező), a mos­tani koncert fő szervezője. - Hiányérzetünk maradt, úgy éreztük, elbuktuk a végső megmérettetést. Most jött el az idő, hogy újra megmutas­suk magunkat a miskolciak­nak. Ehhez sikerült megnyer­nünk Lajkó Félixet. A hajdani zenészek majd mindegyike aktívan zenélt az ETdHiBa zene.boon.hu Letölthető a Swetter néhány száma elmúlt két évtizedben is, ha mindegyiküket más-más vá­rosokba vetette is a sors. Most visszajönnek korábbi városukba, a koncertre. A régi számokat hallhatja majd a közönség, de áthang­szerelve. Két, nemrégiben el­hunyt miskolci zenészbarát­juknak is ajánlanak egy-egy dalt: Kerékgyártó Füles Ist­vánnak és Henzler Istvánnak. És komoly hangsúlyt fektettek a produkció látványelemeire.- Öt méter átmérőjű gömb­re vetítünk a koncert időtar­tama alatt - tudjuk meg Kázs­mér Kálmántól. - A ren­dezvényről CD- és DVD-felvé- tel készül, a tévéfelvételt au­gusztus 20-án, a tűzijáték után vetíti a közszolgálati televízió. Cí ÜIK emf/ppek.boon.hu •Interjú Lajkó Félixszel (2004) (PDF, 58 kB) A SWETTER RÉGI/ÚJ TAGJAI J J J J J j j'j'J'j J J J’ j J‘JJ j'j'j J J -j’j w> J-J’J J J j J j J J j J J j J J J'J'J'j fj’ w . Kázsmér Kálmán basszusgitár, Pásztor Zsuzsa ének, Bikics Tibor billentyűsök, Szebeni János ének, Udvardi-Lakos Márton dobok, Heffner Attila gitárok, tilinkó, ének________________________________________________________________________________ Vendégek: Laki Zoltán billentyűsök, Mészáros Tibor hegedű NET-DOKTOR Egy nagymama véleménye: „Ir- csi46" ______________________________ Örömmel tapasztaljuk, hogy a Net-Doktor blogjának témáihoz olvasóink is hozzászólnak. így „Ircsi46" jeligével is találtunk egy érdekes véleményt a „Mitől olyan a gyerek, amilyen" című bejegy­zéshez. Egy bölcs, tapasztalt asz- szony írása, melyből itt csak egy részletet közlünk, de ajánljuk mindenki figyelmébe. ______________ „Régen azt mondták, nincs két egyforma ujjunk és nincs két egy­forma ember se. Ezért van aztán az, hogy mikor megszületik a kis ember, már hoz magával valamit, ami időközben a környezet hatá­sára változik. Tulajdonképp min­den gyerekkel, akárhány is van, egy családban, másképp kell bán­ni. Korán észreveheti az odafi­gyelő szülő, hogy a már megszü­letett második, harmadik baba mennyire más, mint az előző. Pél­dául az első unokám lassan szo­pott, belealudt, a második alig győzte nyelni, egy pillanat alatt jóllakásig evett. A harmadik megint másként." RLOGAJÁNLÚ A teljes kérdést és a rész­letes választ a Borsod Online blogterében olvas­hatja el, ahol Ön is el­mondhatja véleményét: www.bloqqinq.hu __________ Kérdéseit - hasonló témákban- a következő címeken várjuk:______________ Levélcím: Észak-Magyarország, 3501 Miskolc, Postafiók: 178. E-mail: eszak_doktor@eszak. boon.hu Tegyünk együtt... Miskolc (ÉM) - A „Te­gyünk együtt a gyermekekért” program keretében eddig 2 977 624 forint gyűlt öszsze. A Danone Kft. 9 éve elindított programjának célja a dagana­tos beteg gyermekek rehabili­tációjának támogatása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom