Észak-Magyarország, 2007. június (63. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-21 / 143. szám
2007. június 21., csütörtök HIRDETÉS /11 ÉSZAK A hőség ellenére is biztosított Miskolc ivóvízellátása A VÍZELLÁTÁS SZEMPONTJÁBÓL KELLEMETLEN JELENSÉGEK EZÚTTAL ÖSSZETALÁLKOZTAK. TÉLEN A KARSZTFORRÁSOKAT TÁPLÁLÓ BÜKK HEGYSÉGBEN SZINTE NEM ESETT HÓ. A TAVASZI HÓNAPOK IS MEGLEHETŐSEN CSAPADÉKSZEGÉNYEK voltak. Ugyanakkor A NYÁR AZ IDÉN MINDEN KORÁBBITÓL HAMARABB BEKÖSZÖNTÖTT, HISZEN A MÁJUSI ÉS JÚNIUSI HETEK REKORDHŐMÉRSÉKLETEKET HOZTAK. Következésképpen ez nehéz FELADATOK ELÉ ÁLLÍTJA MISKOLC VÁROS ÉS KÖRNYÉKÉNEK VÍZELLÁTÁSÁT BIZTOSÍTÓ MIVÍZ Kft.-t. Mit jelent mindez A MIVÍZ KFT.-NÉL? - KÉRDEZTÜK Vojtilla László szolgáltatási IGAZGATÓTÓL.- Kétségtelen, hogy ritka száraz téli hidrológiai fél évet tudunk magunk mögött, hiszen mi a bükki karsztfor- rások vizét hasznosítjuk. Inkább a nyári és téli fél évet szoktuk különválasztani. Ennek az az oka, hogy nyáron kicsi az utánpótlás. Ha van csapadék, annak is a hasznosulása csekély, a források ősztől télig töltődnek fel, és ezen a télen gyakorlatilag a Bükkben nem is láttunk havat. A tavaszi esők pedig nem tudták pótolni a téli csapadékhiányt, sőt a sokéves tavaszi átlaghoz képest is lényegesen szerényebbek voltak. így jelenleg több millió köbméterrel kevesebb víz van a Bükk hegység gyomrában, mint egyébként szokott lenni. A tavalyi időszak egyébként sok mindent megmutatott, hiszen a hirtelen jött csapadék gondot okozott, éppen ezért felmértük a lehetőségeket, megfelelő műszereket állítottunk be, így a hirtelen bekövetkező nagy esőzés veszélyeit is kivédhetjük. A tapolcai forrásfoglalást azonnal ki .tudjuk kapcsolni. De a többi forrásfoglalásnál is év végéig felszereljük azokat a mérőberendezéseket, amelyek Tapolcán már beváltak. Persze nemcsak az a gond az ilyen forrásra teleVojtilla László igazgató pített vízbeszerzésnél, ha túl sok a víz, hanem ha túl kevés.- Gyakorlatilag a tapolcai vízbeszerzés már most zavartalannak tekinthető? - vetjük közbe a kérdést.- A tapolcai vízbeszerzés most már zavartalan. Az a legfőbb tanulsága a tapolcai vízbeszerzésnek, hogy enélkül hosszú távon nem tudjuk a város vízellátását megnyugtatóan megoldani. Tavaly állandóan a vízkorlátozás közelében jártunk a júliusi, augusztusi forró napokban, és az erőltetett víztermeléssel együtt járt a víz kissé bar- nulása, ami ugyan nem volt káros az egészségre, de zavarta fogyasztóinkat. Tehát ismételten hangsúlyozom, hogy Tapolca a legfontosabb, ezért erre kell koncentrálni, a fejlesztési tervekre, gondolok itt a víztisztító mű megépítésére és a várost összekötő csőhálózat felújítására.- Térjünk vissza víz mennyiségére. Mi várható a következő napokban? — Ha a nyár ilyen forró lesz, ennek az lesz az üzemeltetési velejárója, hogy a bükki karsztvíz hasznosítása mellett vásárolnunk kell vizet az Északmagyarországi Regionális Vízműtől. Ennek megvannak a feltételei, mindkét cég felkészült erre.- Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a most bekövetkezett kedvezőtlen körülmények ellenére is biztosítottnak látszik Miskolc és környékének vízellátása? - kérdeztük.- Igen, de ennek legfontosabb feltétele az, hogy Tapolca üzemben tudjon maradni, mert ha Tapolca üzemben van, akkor nincs gond a város ivó- vízellátásában. Számokra lefordítva, a város vízigénye 45 és 50 ezer köbméter között van ezekben a forró napokban és Tapolca egymaga 20 ezer köbméter vizet ad a hálózatba. Tehát szinte a felét képes adni a vízigénynek. A másik felét a többi karsztforrásból és a vásárolt vízből kell biztosítani.- Érzékelhető már a nagyobb vízfogyasztás, hogy bekövetkeztek a kánikulai napok?- A fogyasztásban is meglátszik a hőség, a korábbi adatokhoz összehasonlítva mintegy tíz százalékkal nagyobb fogyasztásnövekedést lehet megállapítani, hiszen ilyenkor többet locsolnak a lakosok, a háztartási víz- fogyasztás is megnövekszik, gyakrabban zuhanyozunk, viszont a közintézmények vízfogyasztása valamelyest csökken azáltal, hogy az iskolákban a tanítás megszűnik, és aki elmegy nyaralni, az a vízigényt is „magával viszi” oda, ahová utazik. Tehát több hatás van, amely ellentétben van egymással, de mégis kimondható, hogy növekedett az ivóvízigény.- Mennyire kell takarékoskodni a vízzel a lakosságnak?- Én nem annyira a takarékosságot, mint inkább az ésszerű gazdálkodást hangsúlyoznám. Tudom, hogy a növényeket meg kell locsolni, éppen ezért ott nem tartunk, hogy ilyenfajta vízkorlátozást vezessünk be, ezért kell hangsúlyozni az ésszerű vízfogyasztást. Ezt figyelembe véve a jelenlegi állapotok alapján ivóvíz-korlátozással nem számolunk - mondta Vojtilla László szolgáltatási igazgató. Egyre népszerűbb a Borostyán Természetgyógyászati Centrum Nem az orvosi és a SZAKORVOSI KEZELÉS HELYETT, HANEM ANNAK SAJÁTOS KIEGÉSZÍTÉSE KORUNKBAN A TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT. E GONDOLATOK JEGYÉBEN NYlLT meg Miskolcon a Zamenhof UTCA 1. SZÁM ALATT (a Soltész Nagy Kálmán utcai Festékudvar háta mögött, telefon: 46/508-250) a Borostyán Természet- gyógyászati Centrum, mely NAPONTA 9-17 ÓRA KÖZÖTT VÁRJA A SZOLGÁLTATÁSAIT IGÉNYBE VEVŐKET. Hogy miért van szükség a hagyományos orvoslás mellett természetgyógyászati kezelésekre, azt a civilizációs társadalomban lezajlott eseményekkel lehet megmagyarázni, hiszen az ember szervezete előbb-utóbb mérgezetté válik. Ennek a mérgezettségi állapotnak sok oka van. A Borostyán Természet- gyógyászati Centrumnak az a célja, hogy a hagyományos orvoslást kiegészítse. A betegség kialakulását megelőzi a szervezet mérgezettségi állapota. Megszünteti a szervezet mérgezettségi állapotát, és így a hagyományos orvoslással is könnyebb a A masszírozást is sokan igénylik gyógyítás. Erre többféle eszköz is van. A centrum indulásakor máris bevezették a masszázsterápiát. A masszázsterápia mellett folynak gépeken méregtelenítő eljárások. A másik része a gépnek az elektromos homeopátia. Ez már kezelési módszer a géppel, tulajdonképpen mellékhatás nélküli gyógykezelés. A páciensen kiválasztható például az, hogy ha mondjuk allergiája van, mi az a készítmény, ami megfelel az ő allergiájának a kezelésére. Meghatározható az is, hogy a szervezetében az ólom fokozottan van jelen, vagy az amalgám a fogkezelésektől okoz-e károkat, vagy a bélflóráknak, a bélben lévő baktériumoknak milyen az egyensúlya. Ezek csak példák, hiszen ezzel a géppel több mint 100- féle témát meg lehet határozni. A centrumban tanácsokat is adnak a pácienseknek az életmódra. Hogyan táplálkozzon, miként próbálja a stresszt oldani, a nyomelemeket, az ásványi anyagokat pótolni. Érdemes néhány szót szólni a masszázsprogramokról is, itt ugyanis a talpmasszázs kiegészítője lehet az imént említett gép által kimutatott egészségügyi gondoknak, hiszen a talpon lévő reflexzónák masszírozásával lehet javítani megfelelő szervekben a vérkeringést, ezáltal a méreganyagok is gyorsabban távoznak. Dr. Hérics Margit belgyógyász természetgyógyászati magánrendelését megkezdte. Biorezonancia-vizsgálat és -kezelés, elektronikus homeopátia, méregteleníté- si módszerek, böjtök, életmódtanácsadás daganatos betegek részére. Érdeklődés-bejelentkezés: este 18-20 óra között: 06-30-3637-142 telefonon. Mi nem ígérünk könnyű pénzkereseti lehetőséget de ha kitartó, fiatal férfi vagy, ha idődet energiádat nem sajnálod, ha céljaid vannak és azért tenni is akarsz, NÁLUNK KIEMELKEDŐ KERESETRE TEHETSZ SZERT. Feltétetek: saját gépkocsi és mobiltelefon. Jelentkezni a 06-20-423-8257-es telefonszámon lehet önéletrajzodat a sildl®rlchtergoldkft.axelero.net e mail dmre vagy a 06-34-511-883-as faxszámra várjuk. 300 000 Ft-ig akár előleg nélkül vásárolhat! Előleg és kamat: 0%. THM: 27,62-34,23% Budapest Áruhitel Most kamatot sem számítunk fel, mirnJössze havi 1.4% kezelési költséget kell fizectie. Akciónk a hirdetményben megjelölt időszakban vehető igénybe. A hitelbíráló? jogót a Budapest Bank Rt. mi idén esetben fenntartja Ez o hidetés nem minősül ajánlottételnek A részletes feltételekről, költségekről és a pontos THM-ról érdeklődjön o helyszínen vcgy o Budapest Hftelvonol 106-1) 455-55-55-ös telefonszómáa A THM meghotáozávo az aktuúi* feltételek, illetve a tiatályas jogszabályok figyelembevételével történ és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. ajW A GE Money Bőnk tagja Érvényes: 2007. június Kaldewei fürdőkádak 2,3 mm-es lemezből, 160, 170 cm-es ARUHAZAK AKCIÓS AJANLATA! 21-tői június 27-ig, illetve amíg a készlet tart! Fagor CH-54B Nat gáztűzhely Akril aszimmetrikus sarokkád balos, 140 x 105 cm-es jobbos 24 998 Ft most 0 Ft, majd 11 x 2 623 Ft 13 998 Ft 3,5 mm-es lemezből, , 150, 160, 170 cm-es » 39 998 Ft most 0 Ft, majd 20 x 2 560 Ft Előlap fehér WC-csésze mélyöblftésű, hátsó kifolyású, 6 L 15 998 Ft Kádláb Lagúna WC-tartály víztakarékos 2 798 Ft/pár 5 498 Ft Fehér mosdókagyló 60 cm, 5 csaplyukas 4 998 Ft . 4 998 Ft Műanyag WC-ülőke 8 mm vastag, antibakteriális bevonat 1 998 Ft LM-6010 akril zuhanykabin- 6 állítható fúvóka- beépített állítható zuhanyfej • kézizuhany- 2 polc- 120 x 28 x 15 cm Frappa FRA 02-90 zuhanykabin- 90 x 90 cm-es- íves- 4 mm vastag biztonsági üveg- alumínium ív- zuhanytálca- szifon + leeresztő 29 998 Ft most 0 Ft, majd 14 x 2 563 Ft Akril fürdőkádak lábbal 150 x 70 cm 160 x 70 cm 21 998 Ft most 0 Ft, majd 10 x 2 508 Ft 23 998 Ft most 0 Ft, majd 11x2 518 Ft- zománcozott tető- 4 gázégő • piezzo gyújtás- ablakos sütőajtó- sütővilágítás- termosztátos sütő 170 x 70 cm 24 498 Ft most 0 Ft, majd 11 x 2 571 Ft fiS 45 998 Ft ■r most 0 Ft, majd 24 x 2 561 Ft Hetter villanybojlerek 80 L 120 L 18 898 Ft 23 998 Ft most 0 Ft, majd 11 x 2 518 Ft OMS-8010 kád + hidrokabin- 170 cm-es fém merevltéses akril kád- lábmasszázs, tűmasszázs- rádió, telefoncsatlakozás, polc,- felső lámpa, vezérlőpanel,- fejzuhany, kézizuhany- 4 mm-es vtg. biztonsági üveggel OMS-9011 hidromasszázs zuhanykabin- 90 x 90 cm-es íves- csíkos, 5 mm biztonsági üveg- fehér keretes- 10 Jet króm fúvóka- kézizuhany, tükör- piperepolc, ülőke- zuhanytálca- szifon + leeresztő 13 998 Ft A HIRDETÉSBEN SZEREPLŐ AKCIÓS TERMÉKEK B-A-Z. MEGYÉBEN A 10. 11. ÉS 13. SZ. ÜZLETEINKBEN KAPHATÓAKI 74 998 Ft most 0 Ft, majd 36 x 3 134 Ft 179 998 Ft most 0 Ft, majd 36 x 7 520 Ft 90x90 cm A/5220 kabinok biztonsági üveg, 10 Jet fúvóka, fejzuhany, kézi zuhany, tűmasszázs, ventilátor, polc, vezérlőpanel, hangszóró, rádió, tone telefoncsatlakozás, fémmerevftéses akriltálca szifonnal é? leeresztővei hidrokabin gőzkabin gőzrendszer 105 998 Ft most 0 Ft, majd 36 x 4 429 Ft 154 998 Ft most 0 Ft, majd 36 x 6 476 Ft Üzleteink: 9. sz. Műszaki Áruház 10. sz. Műszaki Áruház 11. sz. Műszaki Áruház 12. sz. Műszaki Áruház 13. sz. Műszaki Áruház 14. sz. Szerelvényáruház 15. sz. Műszaki Áruház 16. sz. Szerelvényáruház Gyöngyös, Kossuth u. 46 Encs, Vasút u.2* Tiszaújváros, Ipari Park Eger, Ostoros! u.13. Miskolc. Vágóhíd u. 4-6. Miskolc, Vágóhíd u. 3. Miskolc, Zsolcai kapu 12. Miskolc, Zsolcai kapu 12. Tel.: 37/312-008 Tel.: 46/386-441 Tel.: 49/440-469 Tel.: 36/411-854 Tel.: 46/324-864 Tel.: 46/342-015 Tel.: 46/350-250 Tel.: 46/329-011 Viszonteladók és kivitelezők részére jelentős kedvezmények! Készülékek 60 000 forint feletti vásárlása esetén 25 km-es körzetben díjtalan házhoz szállítási A képek több esetben csak illusztrációki Az árváltoztatás jogát fenntartjukl Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.