Észak-Magyarország, 2007. május (63. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-04 / 103. szám
. május 4., péntek ÍSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 Ősszel indul a KEOP Miskolc (ÉM - OlKa) - Mintegy 1320 milliárd forintos összeg, vagyis az Új Magyar- ország Fejlesztési Terv teljes forrásának 16 százaléka áll rendelkezésre, hogy a Környezet és Energia Operatív Program keretében valósuljanak meg fejlesztések, beruházások. Ezek a klasszikus környezetvédelmi beruházások, energiahatékonyság, energiafelhaszná lás területei, valamint az agrár-környezetgazdálkodási fejlesztések. A pályázatokat ősszel írja ki a szaktárca, de hogy erre fel tudjanak készülni az érintettek, a minisztérium roadshow-t indított, aminek utolsó állomásaként tegnap Miskolcon, az ITC- székházban szerveztek tájékoztató előadást és konzultációt. Kovács Kálmán államtitkár és Dióssy László szakállamtitkár az előadásokat megelőző sajtótájékoztatón elmondták: a régióban két nagyberuházás áll tervezés alatt, a számítások szerint együttesen 45 milliárd forintos beruházási költséggel. Az egyik az Észak-magyarországi Regionális Hulladékkezelési Program, a másik B.-A.-Z. Megye Ivóvízminőség-javító Programja. Miskolc (ÉM) - Felszámolás alatt álló kohászati, építőipari és kereskedelmi cégek szerepelnek elsősorban azon a listán, amelyet az APEH saját honlapján tesz közzé a legnagyobb adósokról. Az adóhatóság negyedévente frissíti a magánszemélyek és nem magánszemélyek listáját, a napokban közzétett legfrissebb adatok a 2007. március 31-i nyilvántartást tükrözik. Bővült a lista az APEH-nál Korábban csak a jogerősen megállapított adóhiányt nem fizetők kerülhettek pellengérre, ám szeptember óta jelentősen bővült az APEH szégyenlistáján szereplők köre. Bár az adóhatóság évek óta foA TÉNYEK Megyei szereplők a listán _____________ „DAM Diósgyőr" Diósgyőri Acélművek Ipari és Kereskedelmi Rt. „f.a." BAU-MIX Center Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, „f.a."______________ BAU-MONT 92 Építő-Szolgáltató Zrt. „f.a."______________________________________ Borsodi Metéli Öntöde Kft, „f.a." Borsodi Nemesacél Acélgyártó Kft. „f.a."_______________________________________ DAM STEEL Acélgyártó Rt. „f.a." Északmagyarországi Vegyiművek „f.a." Finomhengermű „f.a." „Munkás" Kft. First National Company Security Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. „f.a." INSERT-TRADE Kft. Nagykereskedelmi K.O. 97 Kereskedelmi és Feldolgozó Kft. „f.a." MÉN. A csocsó igazi sláger volt a MEN-en. A miskolci informatikai cég, az IND hagyományos kezdeményezése a csocsósátor - ahol azt láthattuk, hogy a lányok ugyanolyan profik voltak ebben a férfias sportban, mint az erősebbik nem képviselői. (Fotó: Osztie Tibor) Szégyenlista ■ Felszámolás alatt lévő cégek, nem fizető magánszemélyek neve olvasható a feketelistán. Az építőiparban gyakran előfordul, hogy a cégek fizetésképtelenné válnak (Felvételünk illusztráció) tenie a honlapján minden olyan adózó (magánszemély és nem magánszemély) nevét, lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, akinek a negyedév utolsó napját megelőző 180 napon túl nyilvántartott adótartozása meghaladja a 100 millió, magánszemély estében pedig a 10 millió forintot - tudtuk meg Tóth István Ferenc - től, az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának sajtóreferensétől. Szankciós gyakorlat Hozzátette: számos külföldi országban évek óta egyfajta szankciós gyakorlatként alkalmazzák a nagy összegű, illetve tartós tartozással rendelkező adósok nevének, adatainak közzétételét. Ami amellett, hogy egyfajta negatív értékítéletet jelent, az információ biztosításán keresztül a gazdaság szereplőinek nagyobb biztonságát is szolgálja. Ám a nagy összegű tartozás nemcsak adóellenőrzés során feltárt adóhiányból adódhat, hanem a fizetési kötelezettség teljesítésének rendszeres elmaradásából is keletkezhet (ami a szerződő partnerek felé a fizetőképességet illetően rendkívül fontos információt hordoz), ezért az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezése kiegészült egy új bekezdéssel, mely lehetővé teszi a hosszú idő óta, nagy összeggel tartozók adatainak nyilvánosságra hozatalát is.- Ennek értelmében 2006. szeptember 15-től az adóhatóságnak nemcsak a határozattal jogerőssé vált adótartozást felhalmozók listáját kell közzétennie, hanem negyedévenként, a negyedévet követő 30 napon belül meg kell jelenítSIjüí.emf/ppe/c.boon.hu •Magánszemélyek adótartozása (PDF, 186 kB) •Nem magánszemélyek adótartozása (PDF, 139 kB) KENÉZ-BAU Építőipari és Szolgáltató Bt. ____________________ KOVÁCS ÉS TÁRSA Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. „f.a." MINERÁL 22 Bányászati, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, „f.a."__________ Miskolci Hűtőipari Rt. „f.a."__________ Porkoláb és Társa Kereskedelmi Építőipari és Szolgáltató Kft, „f.a." REALPHONE Mérnöki Irodai és Szolgáltató Kft, „f.a." ______________ RENTZ KOMPLEX HÁZ Építőipari és Kereskedelmi Kft, „f.a."_______________ SAGROCHEM Növényvédőszereket és Intermediereket Gyártó és Értékesítő Kft, „f.a."____________________ SPECTACULAR 2005. Szolgáltató és Kereskedelmi Kft, „f.a."_______________ TISZAI GÉPGYÁR Gépgyártó, Karbantartó és Kereskedelmi Kft, „f.a." UNIKER-ÉP Kereskedelmi és Építő- ipari Bt. „végelszámolás alatt" lyamatosan közzéteszi azon adózók adatait, akik (amelyek) a terhűkre jogerős határozattal megállapított nagy összegű adóhiányt nem fizették meg. Főzzön DelikátÖ ételízesítővel és nyerje meg a 8 darab DelikátÖ közterületi játszótér egyikét lakóközösségének] Hogyan? • Vágja ki minimum IOOO gramm Delikát8 ételízesítő vonalkódját - akár több. kisebb kiszerelés csomagolásáról is!' • Adja meg annak a településnek a nevét”, ahol szeretné, hogy egy új közterületi játszótér épüljön! Ha van közterületen lévő játszótér, amelyet szívesen látna felújítva, akkor adja meg annak pontos dmétl • Adja meg személyes adatait: az Ön nevét, címét és - lehetőség szerint - telefonszámát! » A település nevét (vagy a felújítandó játszótér dméi), a vonalkódot (vagy vonalkódokat) és az Ön személyes adatait tegye egy borítékba, és küldje el postai úton a következő dirire: „Főzzön játszóteret!", Budapest. 1990. A Dellkátö országos „Főzzön játszóteret!” akciója 2007. április 7-től augusztus 3-ig tan Múltkor meglátogattuk a sógornőmet - a közelükben átadtak egy vadonatúj, biztonságos játszóteret. Azóta Is az ottani mókázást említi kisfiam nap mint nap. jó lenne, ha épülne nálunk Is egy ehhez hasonló. ” Zsuzsi - Sárospatak 2007. június 6-án csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelölt települések közül sorsolunk" A kihúzott helyszínen felépülő vagy megújuló játszótér kiemelt támogatója az Észak-Kelet Pro -Coop. Május és augusztus között összesen 8 db játszóteret sorsolunk ki. havonta kettőt! A sorsolások pontos időpontját, további információkat és a részletes játékszabályt megtalálja a www.dellkat.hu weboldalon. Kérdéseivel keressen minket a 06-40-400-400-as telefonszámon. •Több, különböző kiszerelés vonalkódjai Is érvényesek, amennyiben együtt elérik a minimum IOOO g-ot (pl.: 2 db 450 + 1 db 2S0 grammos DelikáiÖ vonalkódjai). • *A? adott sorsoláshoz a pályázatok beérkezési határideje 2007. május 30. A Játszótér építése és felújítása a kerületi önkormányzattal történő megállapító* függvénye.