Észak-Magyarország, 2007. május (63. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-26 / 122. szám
2007. május 26., szombat TOPJOB.HU /20 ORSZÁGOS ALLÁSPORTAL Elhalasztott nyelvi felmérés Brüsszel (MTI) - Az eredetileg tervezetthez képest várhatóan egy évvel később, 2010- ben mérik fel az EU-ban az ifjúság nyelvtudását - jelentette be Brüsszelben a tagországok oktatási és kulturális minisztereinek találkozóját elnöklő német Annette Schavan és Ján Figel, az Európai Bizottság oktatási felelőse. Hiller István oktatási és kulturális miniszter hozzátette: a halasztást kezdeményező javaslattal Magyarország is egyetértett. Tehetséges mérnökpalánták Debrecen (IM) - A National Instruments informatikai cég rendszeresen bemutatkozik az ország különböző egyetemein; ezzel hívja fel a profiljába vágó képzéseken részt vevő hallgatók figyelmét az általa nyújtott karrier- lehetőségekre. A vállalat maga is folyamatosan keresi a fiatal szakembereket, ezért gyakorlati és konzulensi lehetőséget kínál az érdeklődő diákoknak. A felsőoktatási intézményekben megrendezett nyílt napok egyik legnépszerűbb programja volt az a verseny, melyet két kategóriában hirdetett meg az NI. A villamosmérnökök megmérettetésén 76 hallgató adott számot tudásáról, a mérnöki szemlélet alkalmazásáról, míg az informatikai versenyben (SQL-adatbázis-programozás) nyolcvanan egy specifikusabb területen bizonyítottak. A villamosmérnökök mezőnyének harmadik helyezettje Vékony Dávid (Budapesti Műszaki Egyetem), a' második Dancsi György (BME), az első pedig Szigethy Tamás (BME), akinek díja egy kéthetes müncheni tréning. A második kategóriában harmadik lett Szmetankó Gábor (Miskolci Egyetem), a második Pallos Péter (BME). Az első helyezést Hennel Zoltán debreceni fiatalember érte el, aki a DE Informatikai Karán tanul, és egy laptopot kapott ajándékba. Debrecen |iest laposa A díjazottak: Hennel Zoltán, Szigethy Tamás, Dancsi György, Pallos Péter, Vékony Dávid, Szmetankó Gábor (Fotó: iklódy János) MUNKAHELYET KÍNÁL Munkavállalók jelentkezését várjuk óceánjáró, tengerjáró, és folyami hajókra, valamint külföldi szállodákba. A munkavállaláshoz igény szerint nyelvi és szakmai átképzést biztosítunk. A csoportos kiutazáshoz hitellehetőséget! www.hajopincer.hu 20/457-8105. 57597 Miskolcon nyíló étterem keres melegkonyhás szakácsokat, személyes találkozót kérünk jelentkezőinktől. Érd.: 30/350-5025._________________57826 Építőipari kft. azonnali belépéssel változó munkahelyre kőműveseket és segédmunkásokat keres. 20/94 36-180. 58531 Algida Express miskolci telephelyére B kát. jogosítvánnyal értékesítő munkatársakat keres. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal 3501 Miskolc, Pfz 688. 59061 Miskolci könyvelőiroda keres könyvelési és munkaügyi gyakorlattal rendelkező könyvelőt. 20/93 56-062 59400 Műszerészeket, technikusokat keresünk elektronikai területre, pécsi munkavégzésre, kiemelkedő fizetéssel, albérlet-támogatással. Tel.: 70/205-6605, pecs@gwh.hu 41926 Gyakorlattal rendelkező szakképzett, idegen nyelvet beszélő felszolgálót kiemelt bérezéssel felveszünk, vala- ' mint pályakezdő szakácsot. Jelentkezés: Halásztanya Étterem vezetőjénél 10 és 14 óra között Miskolc, Mély- völgy U, 15. _ 59407 AWI hegesztőket keresünk saválló minősítéssel, csőszerelőket saválló csővezetékek gyártására, szerelésére vidéki munkahelyre. 30/219-24-67. 59336 Hosszú távú bp-i ytong falazási munkára szakképzett kőműveseket azonnali belépéssel felveszünk. Nettó órabér: 700 Ft, szállást biztosítunk. Érd.: 42/456-106,30/528-3889. _________ ______________ 55345 Az Irodalmi Rádió jó vers- és prózamondó képességekkel rendelkező miskolci fiatalokat keres. 20/544-0372._________________61697 Miskolci étterem keres szakképzett, gyakorlott felszolgáló munkatársat. Jelentkezni a fontana@fontanamiskolc.t-online.hu e-mail címen és a 20/444-7021 telefonszámon leheb 59398 A MITISZK Kht. általános titkárnői feladatok ellátására keres teljes munkaidős alkalmazottat. Részletek: www.mitiszk.hu/hirek _______60489 A Kispatqk-2000, Kér. Kit. az abaújszántói 800 mJ-es REÁL Élelmiszerüzletébe üzletvezetőt keres. Elvárásaink: élelmiszerkereskedelemben szerzett vezetői gyakorlat alapfokú, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek határozottság, jó kommunikációs készség Amit kínálunk: modern munkahelyi körülmények fiatalos csapat versenyképes fizetés Fényképes önéletrajzát az alábbi címen várjuk Valler Zoltán 3950 Sárospatak, Toldi út 8. kisDotak-2000@t-online.hu kispatal Érd.: 0<06-47-511-063 Erősáramú technikust keres, áramszolgáltatói hálózatok építésére szakosodott ricsei székhelyű Kft. Szükség esetén lakást biztosítunk. Jelentkezés levélben: Ricseron Kft. 3974 Rlcse, Toldi u. 25., vagy a rlcseron@vahoo.hu e-mail elmen lehet. További információ a 06-70-336-33-15 telefonszámon. A Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. munkatársat keres a Miskolc, Szentpéteri kapu 100. sz. alatti „Nyugdíjas Ház" gondnoki feladatainak ellátására. A gondnoki feladatra munkaviszony keretében, várhatóan június 11-i munkakezdéssel, várjuk a jelentkezőket a MIK Zrt. Miskolc, Széchenyi u. 60. címre, Kotiman Dezső házkezelőség-vezetőnek címezve, 2007. június I-jéig. A gondnoki munkakör a takarítási feladatokon túl kertgondozást is magában foglal. Előnyt élveznek azok a pályázók, akik < karbantartási feladatokat is el tudnak látni. A munkakör betöltéséhez a MIK Zrt. 1 szobás szolgálati biztosít a feladat ellátásáig A német tulajdonú Tensid-Chemie Hungária Kft., Magyarország egyik legnagyobb élelmiszer-ipari tisztítófertőtlenítőszer-forgalmazója, miskolci irodájába műszaki végzettségű fiatal mérnökök jelentkezését várja. Követelmény:- Felsőfokú automatizálási vagy elektromérnök végzettség- Érintésvédelemi szakvélemények kiállításához igazolás- Többéves ipari tapasztalat- Gépkocsivezetői jogosítvány- német- vagy angolnyelv-tudás előny Feladat: Magyarországi élelmiszer-ipari vállatoknál vegyszeradagoló-, középnyomású takarítórendszerek kiépítésének megtervezése és azok telepítésének megvalósítása. Aktív együttműködés a vegyszer-alkalmazástechnikai mérnökökkel. Kapcsolattartás forgácsolási és rozsdamentes munkát végző alvállalkozókkal. Amit biztosítunk: Új vállalati gépkocsi, mobiltelefon, teljesítményt elismerő bérezés. A pályázatokat fényképpel ellátva a Tensid-Chemie Hungária Kft., 3534 Miskolc, Kerpely Antal u. DIP címre várjuk. Beadási határidő: megjelenéstől 10 nap. Építőipari cég keres Miskolc és vonzáskörzetéből önállóan dolgozni tudó kőműves és hegesztő szakmunkásokat vidéki munkára. Érdeklődni: h-p: 9-16 óráig. 20/436-7090. 61066 Kőfaragókat keresünk: csiszolási munkákra, kővágásra, termékellenőrzésre. Betanítást biztosítunk. 46/591-020, 8-16 óráig. 60830 AWI kombinált hegesztőket, csőszerelőket, lakatosokat keresünk változó munkahelyre. Önállóan dolgozók előnyben. 70/611-5402. 61411 Üzemanyagtöltő állomásokat üzemeltető cég üzletkötőt keres zempléni térségben üzemanyag és kenőanyag forgalmazására. A fényképes önéletrajzokat starpetrol.konrol@chello.hu e-mail címre, vagy postán az alábbi címre várjuk: 3530 Miskolc, Petőfi u. 5/c.__________________________61516 Jelentkezzen folyamatosan induló ADR, belföldi árufuvarozó vállalkozó, nemzetközi gkv., nemzetközi autóbusz vállalkozó, belföldi árufuvarozó, belföldi autóbuszvezető szaktanfolyamainkra. Szépkúti Gyula 30/9985-251,46/506-382. www.hannabt.segitek.hu 46083 Árnyékolás és kaputechnikai cég keres munkatársat szereléshez és gyártáshoz. Tel.: 30/630-4544. Miskolci székhelyű kft. keres sárospataki és dédestapolcsányi telephelyére üzemanyagtöltő állomás kezelőt. Feltétel: alapfokú számítástechnikai ismeretek, előny kútkezelői vizsga és gyakorlat. A fényképes önéletrajzokat a starpetrol.kontrol@chello.hu e-mail címre várjuk. 61517 Miskolc belvárosi szórakozóhely szombat éjszakai munkavégzéssel keres csinos, fiatal, intelligens, kommunikatív hostess lányokat. Fényképes önéletrajzokat a starpetrol.kont- rol@chello.hu e-mail címre, vagy a 3530 Miskolc, Petőfi u. 5/c. postacímre. 61520 Miskolc belvárosi szórakozóhely szaxofonost vagy gitárost keres. Fényképes önéletrajzokat a starpetrol.kont- rol@chello.hu e-mail címre, vagy a 3530 Miskolc, Petőfi u. 5/c. postacímre várjuk. 61521 Kreatív, ambiciózus, teherbíró szakácsot keresünk azonnali belépéssel. Tel.: 20/371-1442. ___________61646 A Búza téri aluljáróban lévő illatszerüzletbe szakképzett eladót keresünk. Tel.: 20/921-3068 _______ Ausztriába konzumlányokat keresünk. Jó kereseti lehetőség. Magyar személyzettel dolgozunk. Tel.: 0043/6649-570-979. Halmaji székhelyű, nadrágpelenkát gyártó kft. gyártásiiányítá munkatársat felvesz azonnali kezdéssel. Feladat: gyártás-karbantartás irányítása, alapanyagok, készletek nyilvántartása, termékfejlesztés. Feltételek: hajtástechnológiai és vezérléstechnikai ismeretek, gépész vagy villamosmérnöki végzettség, önálló munkvégzés. Jelentkezni személyesen lehet a 30-9551-455 telefonszámon előzetes időpont-egyeztetés alapján. Kiemelt 15-16 hónapos, iktünkre németországi na: . júniusi kiutazássáeresünk-AWI komblnitos hegesztőket - Csőszerelőket. Bérezés: magyarországi bruttó 125 000 Ft + németországi - német előírás szerinti. Túlóra-lehetőség biztosított. Hazautazás 2 hetente 3-4 napra. Jelentkezés: csak írásban, telefonszáma megjelölésével. Címünk: BA-KO KFT. H-2730 Albertirsa, Pf.: 15. E-mail: bakokft@t-online.hu Faxszám: 06/53/342-019 6.q2i Társaságunk a fakereskedelmi tevékenységet folytató Frischeis Holding magyarországi leányvállalata. Mályi kirendeltségünkbe munkatársat J A F H O L Z keresünk az alábbi pozíciókba: Jaf Holz Ungarn Kft. Beszerzési asszisztens Jelentkezési feltétel: • Felsőfokú végzettség, • Németnyelv-tudás Előny: • Hasonló területen szerzett tapasztalat, ■ Angolnyelv-ismeret Belső értékesítési munkatárs Jelentkezési feltétel: • Felsőfokú faipari végzettség Előny: • Németnyelv-tudás, • Hasonló területen szerzett tapasztalat, • Angolnyelv-ismeret Fűrészáru értékesítési munkatárs Jelentkezési feltétel: Faipari technikusi végzettség, Előny: • Felsőfokú faipari végzettség, • Hasonló területen szerzett tapasztalatok, • Németnyelv-tudás Jelentkezés módja: Jelentkezését szakmai önéletrajzzal (lehetőség szerint fényképpel ellátva) a lenti címre kérjük elküldeni. JAF Holz Ungarn Kft. 3434 Mályi, Pesti út 2. Tel.: 46/529 OOO, 529 OOl, fax: 46/529 009 E-mail: miskolc@jafholz.hu Amerikába szeretne utazni, dolgozni? Akkor válassza a leinformálható, korrekt ügyintézést, cégünk, az American Assistance segít Önnek a vízum ügyintézésében, munkavállalásban Florida államban, 7-8 $.-os órabérrel. Csak komoly érdeklődők hívjanak. Tel.: 20/320-8254. Angliába keresünk szállodákba takarításra hölgyeket, mosodai munkakörbe férfiakat alap angol. Raktárba férfiakat nyelvtudás nélkül is. Sofőröket C, D, E kát., alap angol. Tel.: 70/343-7960 Megváltozott munkaképességű (leszázalékolt) dolgozók jelentkezését várjuk könnyű fizikai munkára (csokoládé kiszerelés) kezdetben éjszakai műszakbeosztással. Jelentkezni lehet 2007. 05. 29-én, kedden a Nestlé Hungári Kft. Miskolc-Diósgyőri gyárában, kizárólag személyesen! Tel: 30/995-3662, 8-16 óráig! 61585 Adatrögzítésben jártas kontírozó könyvelőt keres miskolci könyvelőiroda. Önéletrajzzal jelentkezés: csmv@chello.hu. HODLMAYR H ungária Logistics A Hödlmayr Hungária Logistics Kft. új munkatársakat keres GÉPJÁRMŰVEZETŐ munkakörbe. * Feltételek:-C + E kategóriás jogosítvány -Erkölcsi bizonyítvány Előnyt jelent: I-PÁVII, Eü II (pályaalkalmassági, egészségügyi) -Belföldi, nem|etközi árufuvarozói vizsga -Nemzetközi gyakorlat 7,51. feletti tgk-val -Angol vagy német nyelvtudás Kérjük pájfázatát a következő címre küldje: Hödlmayr Hungária Logistics Kft,:, 9024 Győr, Széríískert u. 2-10. tamas.hoffmann(a)hoedlmayr.com J Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. Észak-magyarországi Régiója pályázatot hirdet otpbank Megbízunk egymásban regionális vezető privát banki munkakör betöltésére A munkakörhöz tartozó főbb feladatok: • Magas szintű privát banki szolgáltatás nyújtása kiemelt ügyfélkör számára • Privát banki tanácsadók szakmai munkájának koordinálása • akvizíciós tevékenységük támogatása • Értékesítési, eladástechnikái oktatások szervezése A Pályázót benyújtásának feltételei: • Felsőfokú szakirányú iskolai végzettség és minimum 3 éves pénzügyi tapasztalat • Befektetési piacok/termékek teljes körű ismerete • Jó ügyfélkezelési, értékesltői-tárgyalási, kommunikációs és problémamegoldó képesség • Számítástechnikai jártasság (WORD, EXCEL) A munkakör betöltéséhez előnyős tulajdonságok: • Csapatmunka készsége, vezetői munkakörben szerzett tapasztalat • Banki informatikai rendszerek ismerete • Angolnyelv-tudás és jogosítvány AMIT KÍNÁLUNK: • Nagybanki háttér • Versenyképes jövedelem és érdekeltségi rendszer • Komoly, felelősségteljes munka egy jól szervezett csapatban • Folyamatos fejlődési lehetőség, életpályamodell, szakmai továbbképzések A pályázatokat 2007. június 1 -jóig az alábbi címre kérjük megküldeni: OTP Bank Nyrt. Észak-magyarországi Régió 3530 Miskolc., Uitz Béla u. 6. Humánpolitikai munkatárs A pályázatokat bizalmasan kezeljük. HIRDETÉSEK