Észak-Magyarország, 2007. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-24 / 120. szám

2007. május 24., csütörtök AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 ÉSZAK AZ ELŐZMÉNYEK Labancz Annát 1970-ben ölték meg Miskolcon, a Szentpéteri kapui kórház nővérszállásán. A tettest so­ha nem fogta el a rendőrség, cselekménye 1990-ben elévült. A gyilkost Asperján György: A Labancz Anna gyilkosság című, tavaly megjelent regényében megne­vezte. Az író akkor azt nyilatkozta lapunknak: „Mint író kimondhatom, hogy ki volt Labancz Anna gyilko­sa, pereljen be, és bizonyítsa be az igazságát. Anná­nak valóságos emberek valóságos tetteivel kellett szembenéznie, s a regény megírása során nekem is. A rendőrök segítségével egy minden ízében tökélet­len gyilkosságra kellett magyarázatot találnom. Azért is vállaltam, hogy az eredeti nevekkel teszem közzé könyvem, mert az eltelt harminchat év alatt az ifjú­kori tettek, szándékok, gondolatok, érzések érvényü­ket vesztették." JEGYZET író vs. „gyilkos" N. Szántó Rita rita.szanto@eszak.boon.hu Az egyik oldalon egy elkötelezett író, aki szentül hiszi, hogy amit a regényében leírt, az igaz is. Miközben azzal védeke­zik, hogy ez csak egy fikció, mégis az ő véleménye megdönthetetlen: akit a köny­vében gyilkosként megnevezett, az követ­te el a brutális tettet. Sőt még azt is hiszi, hogy a könyv sorait Labancz Anna fotója sugallta. így üzent neki - és az író szerint az egész világnak - a brutálisan meggyil­kolt ápolónő. Mára az író szinte minde­nét elvesztette, de mégis úgy gondolja: ma is úgyanígy írná meg a regényt, valós nevekkel, valós szereplőkkel. A másik oldalon egy nagyapa, akiről egyszercsak megjelenik egy könyv, amelyben ő a rossz fiú, a gyilkos. Igaz csak regény, de az ő neve, családi ada­tai szerepeinek benne. Felismerhető, és fel is ismerik. A háta mögött összesúg­nak, de ha nem, ő akkor is úgy érzi. Ér­zékenyebb a külvilág reakcióira, hiszen valaki nyilvánosan kikiáltotta gyilkosnak. És itt van a bíró, az ítélet. Több mint 5 millió forint. Az író nem tud fizetni, könyve a-szeméttelepen. A legyilkoso- zott tudja, hogy soha nem lát pénzt a számára megítélt milliókból. A Labancz Anna-gyilkosság megoldá­sához pedig egy centivel sem jutottunk közelebb. Anna halott, a gyilkos isme­retlen, az ügy elévült. Gyilkos menet, K. O.-val az elején... FOGYOTT A KÖNYV A Labancz Anna-könyvet kapkodták a miskolci köny­vesboltban. Négy évtized után is érdekelte az embe­reket, hogy mi történhetett azon a tragikus éjszakán a miskolci ápolónővel. Azt gondolták, a 40 éves rej­télyre végre fény derül. A regény két hónap alatt fo­gyott el a könyvesbolt polcairól - mondta Kondás Vil­mos, a Géniusz Könyváruház tulajdonosa. Utána már nem rendeltek, mert a könyvet betiltatta a bíróság. Az örökre betiltott könyv ■ A Labancz Anna- könyvet a bíróság bezú­zatta, az írót 5,5 millió forintra büntette. N. Szántó Rita rita.szanto@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Örökre be­tiltotta a bíróság Asperján György: A Labancz Anna gyil­kosság című regényét. Ezenfe­lül az írót személyiségi jogok megsértése miatt 5,5 millió fo­rint bírság megfizetésére ítél­ték. A regény egy szeméttele­pen végezte, az írónak a pén­ze, lakása, mindene ráment a perre, jelenleg albérletben él, Akarja-e, hogy újra induljon a nyomozás... ...Labancz Anna gyilkosa után? (A válaszok százalékos megoszlása, 2007. V. 23., 16.00 óra, 256 szavazó) Igen .84,77%J Nem ! j 4,69% Nem érint a dolog 4,69% Az esetről sem hallottam f) 5,85% Grafika: fcszak-Magyarország, forrás: Borsod Online és arra sincs pénze, hogy az ítélet ellen fellebezzen. Mint lapunknak elmondta: „A ma­gyar bíróság nem veszi figye­lembe, hogy az áldozat igaz­sága a sírból is felkiált.” Áldás és békesség A hazai bíróság történeté­ben példanélküli az ilyen ma­gas összegű kártérítés - mond­ta lapunknak az író. Főleg - folytatta - egy olyan ügyért, amely 1997-ben elévült, és az erről szóló írás csak 2006-ban jelent meg regény formájában. Az író csalódott az igazság­szolgáltatásban, ennek ellené­re azt mondja, megérte, hogy megírta a miskolci, brutálisan meggyilkolt ápolónő történetét. Miért? Egyre több fiatal nőt vernek meg, ölnek meg, és egy­re több a társadalom kiszolgál­tatott rétege - válaszolt. El­mondta azt is, hogy a bíróság nem minősíthetné az ő regé­nyét, de ezzel az ítélettel meg­tette. Egy 40 évvel ezelőtt tör­tént esetet úgy megítélni, mint­ha tegnap történt volna, ez a bíróság vaksága - vélekedett. Meg sem történik A könyv bezúzatására sem volt pénze, a példányokat egy szeméttelepre szállította. A szemétben végezte a tavaly megjelent regény (Fotó: archív) A regényben Labancz Anna gyilkosaként emlegetett L. Jó­zsef beperelte az írót, meg­nyerte a pert - 5,5 millió fo­rintot -, de nem elégedett. - Az ügy túl nagy nyilvánossá­got kapott - mondta L. József lapunknak. - Az ítéletnek örü­lök, de az igazi elégtétel az lett volna, ha ez az egész meg sem történik. L. József tudja, hogy az írónak nincs vagyo­na, és abban is biztos, hogy a pénzét soha nem látja. De en­nek ellenére vissza akarta sze­rezni a becsületét. A család­bttPi blog.boon.hu A szerző blogbejegyzése a témában: ja kitartott L. József mellett, mint mondta: bennük fel sem merült a gyanú, hogy a családfő egykor gyilkosságot követhetett el. Kérdések és válaszok A rendőrségtől kérdeztük. Kom- poltiné Jakab Ilonától, a megyei rendőr-főkapitányság kommuni­kációs irodájának vezetőjétől eze­ket a válaszokat kaptuk: Elképzelhető, hogy az iratok megvannak? Nem. NSzántóRita blogban Ujraindítható-e Nem. a nyomozás? Ennyi idő távlatából lehet-e esély, hogy megtalálják a gyilkost? Nem keresik... ________________________ Milyen körülmények között lehet­ne újraindítani a nyomozást? Elé­vült az ügy. MEGKÉRDEZTÜK: ön újraindítaná a nyomozást ebben az ügyben? I gen, újra kellene nyomozni. Egy em­ber meghalt, és jó len­ne tudni, hogy ki ölte meg. Nekem megvan a könyv is, olvastam, de lehet, hogy nem az tet­te, akit a könyvben ír­tak. A gyilkosnak bűn­hődni kellene. Jecsné Magyar Katalin (52) MUNKANÉLKÜLI S zerintem egy gyil­kossági ügy nem évülhetne el, fényt kellene deríteni, ki tette ezt a szörnyűsé­get. Most már azon­ban hiába nyomozná­nak, ekkora időtávlat­ból nem lehet elkapni a gyilkost. Nagy Tamás (60) NYUGDÍJAS A zt gondolom, 40 év távlatából már nem fontos, hogy ki követte el a brutális gyilkosságot. Ha eddig nem sikerült kideríte­ni, akkor most már biztos, hogy nem lehet nyomokat talál-ni és elkapni a gyilkost. MolnAr Miklós (27) TANULÓ S zerintem nem érde­mes újraindítani a nyomozást. így is ká­osz van a rendőrség­nél. A Farkas Helga- ügy is gyanús volt, és hiába volt pénzfelaján­lás, nem történt semmi az ügyben. Valami más volt a háttérben. Murányi Katalin (53) FODRÁSZ S zerintem újra lehet­ne indítani a nyo­mozást az ügyben. Saj­nos attól már nem tá­mad fel az áldozat, ha elkapják a gyilkost, vi­szont érdekes lenne kideríteni, ki a tettes. Czetter István (19) TANULÓ Olvasóink véleményét videón is megnézheti: www.boon.hu BANKHITELEK Költségeit megelőlegezzük — ■—— Szabadtollmsználásru. Lakásvásárlásra, Felújításra : 5.000 Ft / hó / miWó-tól 5,74% THM BAR lista nsm (sltáUsn akadály Magas kamatozású Ntalak kiváltása Fsdazat lahat. lakóház, Óztál, éltaram, panzió Az ingatlan akár 75 %-lg terheiható Személyi kolceónök. Akár 2 nap alatt la. 72 óvás korig mooe Ft S évre 12a Ft/hó Tel: 30/635-6547 Vállalkozói hitetek, szabadtaihaaználásra, rugalmas elbírálással Tat: 30/547-9336 m kattambi Miakolc. Zsigmondy u. TAKARÉK «I FOLYÓSZÁMLA • INGYENES számlanyitás • INGYENES a kászpuiu bB-flü kifi/atBS •kiemelkedően MAGAS a beteli kamat Tel.:(46) 512-529,(46) 508-030 www.takar6kbarcika.hu díj Borsod Hitelügynök Kft. HITELEKI M: 46/329-199, 70/316-5657 Akár jövadalamiga és ertákbacslesi nélkül is. • Hitel kezdeti költségeit megelőlegezzük ■* Lakásvásárlási hitel akár 10%-os önerővel • Magas kamatozású hitelek kiváltása • 1 millió Ft 4 900 Ft/hótól • Folyósítás akár 2 hét alatt Miskolc. Széchenyi u. 70. (Bató-ház) Galéria 41. Cc CENTRAL Cftmi Central Credit Miskolc Kft. Httellroda Nehezen Igazodik el ■ hitelválaszték útvesztőiben? Tőlünk pontos, korrekt felvilágosítást kap partnereink (Erste, CIB, Ralffelsen, MKB és Budapest Bank) hitelkínálatáról és akcióiróll Unja már a banki, hivatali sorban állást? A banki és földhivatali ügyintézésben teljes körű, segítőkész, Ingyenes ügyintézésre számíthat. Hitalt hltalra halmoz és nam látja a kiutat? Egyetlen hitellel rendezzük tartozásait! A Bar-lista miatt alutasftják? A Bar-listán szereplőknek egyedi feltételek mellett nyújtunk jelzáloghitelt! ÚJ otthont szeretni vagy a meglévőt bővítené, korszerűsítené? Otthonteremtő és lakáscélú hiteleinkkel megvalósíthatja álmaltl Hitele mellé az állami támogatást Is megigényeljük! Extra szolgáltatásunk: Akadályoztatása esetén házhoz megyünk és ingyenes jogi tanácsadással állunk rendelkezésére. Nyitva: hétfőtől péntekig: 9-18 óráig Iroda: Miskolc Széchenyi u. 83. 1/3. tr 46/785-695. Fax: 46/786-102 Mobil: 20/999-9949 Ingyenes vállalkozói számlavezetés a TAKARÉK Szövetkezeti Hitelintézetnél A TAKARÉK Szövetkezed Hitel­intézet, mely 2006. évben ünne­pelte fennállásának 30. évfordu­lóját, teljes körű pénzügyi szol­gáltatásokkal áll vállalkozói és magánszemély ügyfelei rendel­kezésére Borsod megyében a ka­zincbarcikai, miskolci, sajó- szentpéterl és parasznyai, a me­gyén kívül pedig budapesti és nyíregyházi kirendeltségein. Az egyéni és társas vállalkozók figyelmébe ajánljuk számlavezeté­si akciónkat. Ha most Hitelinté­zetünknél nyitja meg vállalkozói pénzforgalmi számláját, díjmentes szolgáltatásainkkal jelentős költ­ségmegtakarítást garantálunk vál­lalkozásának minimum egy évig. Akciónk az alábbi kedvezménye­ket foglalja magában: • Díjmentes számlanyitás • Ingyenes számlavezetés ■ Díjmentes készpénzbefizetés • Díjmentes eseti átutalás 25 000 Ft/tételig ■ Díjmentes rendszeres átutalás 25 000 Ft/tételig ■ Díjmentes csoportos beszedési megbízás 25 000 Ft/tételig Mindehhez ajánljuk havidíj­mentes InternetBank szolgáltatá­sunkat, mellyel otthonából ké­nyelmesen intézheti pénzügyeit. Átutalásokat indíthat, nyomon követheti a Hitelintézetünknél ve­zetett számláin lévő pénzmozgá­sokat. Ehhez önnek mindössze internetkapcsolattal rendelkező számítógépre van szüksége. Nyugdíjas magánszemély ügy­feleink részére ajánljuk az ún. „NYUGI” számlacsomagunkat. Amennyiben ügyfelünk vállalja, hogy nyugdíja hozzánk, a NYUGI folyószámlára érkezik, akkor mlndössze havi 200 Ft-ért a pénz­ügyeit lebonyolítjuk. Nyugdíjas ügyfeleink részére ingyenes a számlanyitás és korlátozás nélkül ingyenes a készpénzkifizetés. Számlavezetett ügyfeleink megta­BUDAPEST LÍZING A GE Money Bank tagja uts&tuk v^f^iktKíJs^tí Testreszabott gép­es termelöeszkoz- finansztroxási megoldások. A Budapest Lízing értékesítési hálózata Miskolcon is teljes körű ügyintézéssel várja kedves ügyfeleit. Budapest Lízing Rt. 3530 Miskolc, Széchenyi u. 46. Tel.: 06-46/513-338 Fax: 06-46/328-8SS Mobil: 06 30/977-2549 karított pénzére kiemelkedően magas kamatot biztosítunk. Szolgáltatásainkkal kapcsola­tos kérdések esetén szívesen ál­lunk rendelkezésre fiókjainkban: ■ 3700 Kazincbarcika, Fő tér 37., tel.: 48/512-530 ■ 3525 Miskolc, Dózsa Gy. u. 12., tel.: 46/508-030 • 3770 Sajószentpéter, Kossuth u. 179., tel.: 48/521-150 • 3777 Parasznya, Rákóczi u. 30/a, tel.: 48/521-015 • 1061 Budapest, Andrássy u. 7., tel.: 1/411-1358 • 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 3., tel.: 42/594-630 A hirdetés a legjobb befektetés! Bodnár Zoltán 20/553-4874

Next

/
Oldalképek
Tartalom