Észak-Magyarország, 2007. április (63. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-10 / 83. szám
2007. április 10., kedd ÉSZAK SZIRÉNA / HIRDETÉS /8 • Ellopták a kerítést. Lopási ügyben nyomoznak a tiszaújvárosi rendőrök. Az egyelőre ismeretlen tettes ugyanis még 2006 novembere és 2007 márciusa közötti időszakban egy Ároktő község határában lévő földterület kerítésének oszlopait ellopta. A tulajdonos csak most fedezte fel a lopást. • Garázda a sörözőben. A mezőkövesdi rendőrök eljárást indítottak garázdaság miatt egy 43 éves mezőkeresztesi férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi az egyik helyi sörözőben előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazott egy szintén helyi férfit, amely a jelenlévőkben megbotránkozást keltett. Halálos gázolás a ralin Domaháza (ÉM) - Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye határán, a Domaháza és Zabar közötti útszakaszon megrendezett zártpályás amatőr autóversenyen halálos gázolás történt szombaton. A rendezők szerint a szerencsétlenül járt áldozatra többször is rászóltak rendezők, hogy rossz helyen áll. A figyelmeztetésekre nem reagált a 39 esztendős put- noki férfi, akit elcsapott egy versenyző. A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja. A kocsi alaposan összetört (Fotó: Bujdos Tibor) Éjszakai borulás Miskolc (ÉM) - Egy, a kocsi elé ugró kutya miatt borult fel egy gépkocsi vasárnap hajnalban Miskolcon, a repülőtér melletti útszakaszon. A vezető félrerántotta a kormányt és a jármű az árokban kötött ki a feje tetején. A balesetben senki sem sérült meg, de az anyagi kár jelentős. Vasvillával szúrta az autóst Miskolc (ÉM) - Vasvillával mellkason szúrt egy autóst egy lovas szekér vezetője Miskolcon. Az eset még szombaton történt, fényes nappal a város egyik legforgalmasabb részén. Az autóst kórházba vitték, sérülései nem súlyosak. Baleset történt, a két jármű összekoccant, de a szekér vezetője elhajtott a helyszínről.- Az autós utánament, hogy tisztázza a balesetet, de a bakon ülő férfi egyezkedés helyett ostorral többször megütötte, majd egy vasvillával mellkason szúrta a férfit. Az autóst kórházba vitték. „A villa egyik ága a lapocka alatti részen okozott sérülést, egy másik ága átszúrta a testemet” - mondta Varró Sándor, az autós, akinek sérülései nem súlyosak, a szúrás ugyanis nem ért lét- fontosságú szervet. Az autóst néhány napig megfigyelésre benn tartják a kórházban. Szondáztak. Az ünnepek idején éjszaka sem csökkent a közlekedési rendőrök ébersége, minden megállított autóst megszondáztak. (Fotó: Bujdos Tibor) Ágyban dohányzott Egy 58 éves férfi holttestére bukkantak a tűzoltók, miután eloltottak egy lakástüzeí Miskolc Diósgyőr városrészében vasárnap reggel, tájékoztatott a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A tűzben a családi ház tetőszerkezete égett le. A férfi valószínűleg az ágyban dohányzott, ezért gyulladt ki a lakás. Egyedné Novo- donszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt is elmondta, hogy a vizsgálatok szerint a férfi füstmérgezést szenvedett, az okozta a halálát. (Fotó: Kocsis Zoltán) Sony Ericsson K310i Praktikum csomagban Az 5000 forintos kedvezmény 2007. április 3. és 30, között vásárolt, új, kártyás vagy számlás előfizetés esetén érvényes, és az új készülék árából adott kedvezményt jelenti, A kedvezmény lovából feltétele, hogy a leadott, használt készülék az. IMT.I száma alapján azonosítható legyen, valamim a készülékei leadó ügyiéi a készülék tulajdonjogáról nyilatkozzon. A készülékajántat 2007. április 3-ától a készlet erejéig érvényes. A készülék csak Pannon SÍM -kártyával használható. További részletek és készülékajánlatok a Pannon üzletekben. Telefonos ügyfélszolgálat: 1220, www.pannon.hu 1 Ásd elő régi telefonod, HIRDETÉS