Észak-Magyarország, 2007. március (63. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-06 / 55. szám

2007. március 6., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS /3 Bagi is, Macsa is Miskolc (ÉM) - A múlt héten még kérdő­jellel, feltételes módban írtuk, most viszont már kijelenthetük - Erdei Sándor, Rokker Zsoltti közlése alapján -, hogy a Bagi-Nacsa páros is fellép a Művészetek Házában ma megrendezendő, 7 órakor kezdődő jótékony- sági humoresten. A Miskolci Humor Szín­pad tagjai (Bandura Gábor, Csordás József, Erdei Sándor) mellett ők szórakoztatják a közönséget - jótékony céllal. A műsor előtt a vendégeket a ZaFire zsonglőr és tűz- zsonglőr csoport bemutatója fogadja a Művészetek Háza előtt. Jegyek a helyszínen 2000 forintért kaphatók. A bevételből a Mis­kolci Gyermekvédelmi Körzet és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat - Befogadó Otthont támogatják. l NÉZŐPONT Piros, sárga Buzafalvi Győző gyozo.buzafalvi@eszak.boon.hu Gyorsan megnyugtatom a politikába nem ok nélkül belefásult olvasókat, hogy nem a pártszíneket favorizálja a cím. Mégcsak nem is a közlekedési lámpák színeinek váltásáról igyekszem elmél­kedni, bár az utazáshoz kétségtelenül van köze, ám ennél azért jóval nagyobb a tét. Leegyszerűsítve ugyan nevezhetjük regionális hatásúnak azt a döntést, amely március 4-étó'l szüneteltet 14 vasúti vo­nalat az országban, köztük a ruda- bányait és a mezó'csátit. Mi itt élünk, érthető', ha nekünk ez a fontos(abb). Észak-Borsödban négy településtől - Rudabányától, Ormosbányától, Izsó- falvától és Szuhakállótól - búcsúzott el a vasút a hétvégén. Nem zokogott senki, nem tüntettek, nem vonultak utcára. Az itt élők már beletörődtek abba, hogy minden érték az enyészet martaléka lesz. Sokan a saját sorsuk iránt is kö­zömbösek, mások az egyéni boldogulás ösvényeit keresgélik. A Piros(kát) véglegesen felváltotta a sárga busz. Számítottak erre, hiszen a rendszerváltástól folyamatosan riogatták őket, hogy felszámolják az 1947 óta be­vezetett személyszállítást. Sokáig tartott az agónia, szombaton mégis elment az utolsó vonat. Nem vizionálnám, hogy a sárga után a zöld következik, mert ez le­het akár a pusztaság is... A szépségipar fesztiválja Miskolc (ÉM) - Van már programja már­cius 11-ére? Ha érdekli a szépségipar, mi mondunk egyet. Második alkalommal ren­dezi meg Tavaszi Kézműves Fesztiválját a megyei kereskedelmi és iparkamara, ami a kézművesség alá besorolt szakmák show jel­legű bemutatóját takarja. A fesztivál keretében a virágkötők, a gasztronómia képviselői, valamint a szépségipar mesterei, illetve leendő mesterei mérhetik össze tudá­sukat. S bár a fesztivált két éve hívták élet­re, a Kézműves Kupa elnevezésű rendezvény régi hagyományokra tekint vissza megyénkben, ezért egy igazán profi és látványos show-ra számíthatunk most vasár­nap a miskolci városi sportcsarnokán. A helyszínen a Kézműves Kupa 2007 Országos és Nemzetközi Fodrász-Kozmetikus Felnőtt és Tanuló Bajnokság reggel 9 órakor kezdődik és egész nap színes, látványos programokat ígér a látogatóknak. A versenyek közben a színpadon bemu­tatókkal, termékismertetőkkel szórakoztatják a közönséget, illetve a helyszínen szép­ségápolási termékek vására zajlik. VILLAMV0K! HUSI i Sü j ön jó megoldásnak tartja, hogy autóbuszok­kal váltották ki egyes vasúti szárnyvonalakon a közlekedést? Szavazók száma: 384 2007. 3. 5. 19.30 óra Igen 34 % I Nem 66 % Következő kérdésünk: Ön helyesnek tartja-e, hogy a rendőrök - szükség esetén - gumilövedékeket is használhassanak - akár március 15-én is? In: 7www.boon.hu Szavazzonl Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Elment az utolsó vonat ■ Ha mindig ennyien lettek volna rajta, egészen biztos megmarad... Rudabánya (ÉM - PT) ­„Kiütötte” már korábban a vasutat a busz - mondja a sí­neken ásóval a kezében Ormosbányáról Rudabánya fe­lé sétáló idősebb úr, aki a ne­vét nem óhajtotta felfedni, de később megbarátkozott ve­lünk. Azt azért elárulta a nyugdíjas bányász, hogy nem a sínpárt akarja felszedni, ha­nem vadkörte-, vadalmahajtá- sokat keres az oltáshoz. Tizen­négy éves kora óta mindig utazott, de nem vonattal. A vonat előnye, hogy kényelmes, járkálni is lehet rajta. Szerin­te ennek keletje akkor volt, amikor az itteniek bejártak dolgozni és vásárolni Bar- cikára, de ez sajnos már a múlté. Felgyertyázott sín- Látványturizmusnak is beillett a felgyertyázott sín, amikor szombaton 20 óra 50 perckor az utolsó „szerel­vény” is elindult a ruda- bányai pályaudvarról - tekint vissza a búcsúra Szobota La­jos polgármester. - A „Piros­ka” kibővült még egy kocsi­val, mert igen sok utas akart szemtanúja lenni a nosztalgia­menetnek. Ha mindig ennyien lettek volna rajta, egészen biz­tos megmarad. Végig szólt a vonatkürt a 15 kilométeres szakaszon, jelezve, hogy nincs tovább. Este kilenc után tíz perccel aztán begördült Ka­zincbarcikára, amely nem­csak erre a napra jelentette a végállomást. A hiányérzet megmarad, mert a kis „Piros­hoz” hozzászoktak az embe­rek. Még akkor is, ha nem harcoltak a vonatért, bár több százan aláírták a petíciót a bezárás ellen. Szabad a pálya A múlt szép emlékeit beár­nyékolja a jelen sivársága. Azt már a 4-es őrhelynél tud­juk meg a kitérőket átrakó munkásoktól, hogy a vég nem W ................. IAtványturiz- musnak is beillett a felgyer- . tyázott sín. Szobota Lajos polgármester ........................................v derült égből villámcsapásként érte őket, hiszen már 1990-től folyamatosan azzal riogatták őket, hogy felszámolják az 1947-ben bevezetett személy- szállítást. A mostani sínek Hll *-*v/ Nincs mitől tartani a sínek között (Fotó: Ádám János) Videó és képsorozat: SÍ www.boon.hu 1961-től állnak itt, de lehet, hogy már nem sokáig. A ne­héz súlyuk miatt ezeket ugyan nem nagyon babrálják, jóllehet a vonalon eltűnt már 80 méter, és a hétvégén 40-50 darab hevedert, csavart is el­vittek. A szakemberek ezért amit lehet, rögzítenek és lehe- gesztenek. A hat sorompó is igyekszik dacolni az idővel. A hírek szerint gyakori té­ma a kocsmában: „nem jár a vonat negyedikétől, szabad a pálya, mehetünk vasért”. A térségben felnövőknek si­ralmas, hogy szétporlad min­den, ami megszűnik. S hogy mit hoz a jövő? Rudabánya, Ormosbánya, Izsófalva és Szuhakálló önkormányzata együttműködési nyilatkozatot írt alá a MÁV-területek átvé­telére, amelyet eljuttattak a MÁV Miskolci Igazgatóságá­ra. A Norda felajánlotta segít­ségét a pályázati pénzek el­nyerésére. Megkezdődött a volt vasércdúsítói med­dőbánya hasznosítása, ez más­fél millió tonna anyagot je­lent, aminek a zömét vasúton szállítják majd el.- Fontos számunkra, hogy a vágányok megmaradjanak - mondja Szobota Lajos -, ez a köldökzsinór, amely a telepü­léseket összeköti a várossal. Kecskeméten a kupakok ■ Nagyjából 260 ezer forintnyi értékkel járul­tak hozzá olvasóink Alex gyógyulásához. Kecskemét (ÉM - JA) - Több mint 2 tonna műanyag kupak gyűlt össze szerkeszt­őségünkben - segítőakciónk, azaz olvasóink révén -, amit tegnap raktak teherautóra órá­kon át, majd Kecskemétre szál­lítottak, egy újrahasznosító te­lepre. Süveges Róbert, az újra­hasznosítást végző cég vezető­je elmondta, a Miskolcról teg­nap hozzájuk szállított összesen 4 tonna kupak nagyjából 260 ezer forintnyi értéket képvisel. Ledarálják, átmossák A teherautót hosszú útján kísérő riportereink által bete­kintést nyerhettünk a kupakok további sorsába: átvétel után válogatják, ledarálják, átmos­sák, majd hazai, illetve külföl­di cégeknél újrahasznosítják - így készülnek olyan, a háztar­tásokban gyakran használt műanyag tárgyak, mint példá­ul tálcák, poharak, kannák. Alex sorsa Mint arról korábban már írtunk, Festő Alex születése­kor agyvérzést szenvedett, ak­kor alakult ki az izomtónus­zavar, emiatt teljesen magate­hetetlen. Eddig két úgyneve­zett őssejtkezelésen esett át Kijevben, ami látványos javu­lást hozott állapotában. Á kö­vetkező kezelést ez év júliusá­ra várja a család. Ennek, va­lamint az ezt következő állo­másnak a fedezete az országo­san zajló gyűjtőakció bevéte­léből adódik. A kisfiú édesanyja, Aszta­los Andrea meghatódva kö­szönte meg lapunk, azaz az Észak-Magyarország olvasói­nak segítségét. Hozzátette, nem is készpénzre, inkább ku­pakokra van szükség a továb­biakban is - e tekintetben az egyedüli gondot a szállítás je­lenti. A család egyébként nem közvetlenül veszi át a támoga­tást, a Lions Klubon keresztül zajlik a jótékonysági akció. fcjüK Egy kilogrammnyi újrahasznosítható ku* f. y.fvfWK pák ára 65 forint. Ez körülbelül négyszáz üdítősüveg „alkatrészét" jelenti. A KUpaKOK miskol­ci felpakolása. (Fotó: B. T.) A bíróság nem hitt a könnyeknek ■ A feleségét megölő és hordóba záró férj a bíróság előtt úgy nyilat­kozott: megbánta tettét. Miskolc (ÉM - PT) - Az előre kitervelten elkövetett em­beröléssel és lőfegyverrel visz- szaéléssel vádolt férfi a hétfői tárgyalás záróakkordjaként, az A bíróság bűnösnek talál ta előre kiter­velt emberölés­ben a vádlot­tat, ezért /egy­házra ítéli. dr. Dósa Ágnes ........................................w utolsó szó jogán megszólalt. A védelmére kirendelt ügyvéd mindent megpróbált - bár az emberölést nem tagadhatták de úgy nyilatkoztak, hogy a fér­fi nem készült felesége meggyil­kolására. Ellenkezőleg. A saját kezűleg barkácsolt egylövetű pisztolyt tulajdonképpen maga ellen akarta fordítani. A meg­romlott családi légkör miatt öngyilkosságra készült. Az esz­köz egyébként emberélet kiol­tására nem is nagyon volt al­kalmas. Azzal célozni sem le­hetett volna - érvelt az ügyvéd. De amikor a tragédia éjszaká­ján összeveszett a házaspár, a férjre támadt a nő, és a felfo­kozott idegállapotban sült el a pisztoly. Ezért az emberölés alapesetének megállapítását kérte a védelem. A B.-A.-Z. Megyei Bíróság dr. Dósa Ágnes vezette taná­csa elé került ügy perbeszéd­ében megszólaló megyei ügyész, dr. Radványi Zsolt azonban azonban kitartott az eredeti vádindítvány mellett. Azt látta bizonyítottnak, hogy a már-már kegyetlenség ha­tárát súroló emberölést a vád­lott előre eltervezte. Ezért ké­szítette a pisztolyt is. Fegy­házbüntetést indítványozott, és az életfogytig tartó bünte­tést sem tartotta kizárhatónak a cselekmény súlya és társa­dalmi veszélyessége miatt. ítélethirdetés A bíróság a perbeszédek és az utolsó szó jogán szót kérő vádlott szavai után visszavo­nult, majd délután egykor ítéle­tet hü'detett. A taláros testület szerint a férfi súlyos bűncselek­ményt követett el, amikor előre kitervelte felesége megölését. A 14 év fegyházbüntetés ezzel ará­nyos. Az ítélet nem jogerős. fólAIK emf/ppefc.boon.hu •A büntető törvénykönyv (PDF, 698 kB) Előzmények Dr. Martossy György, a B.-A.-Z. Megyei Főügyészség szóvivője az elkészült vád­irat alapján annak idején arról tájékoztatott, a vádlott a gyilkosság éjszakáján az­zal az ürüggyel csalta pár­ját a tópartra, hogy mint máskor szokta, gázolajat vesz. Ott tölti meg a hordót, és segítségre van szüksége. A nő nem fogott gyanút, és a férjével a vízhez autózott, ahova a hordót is kivitték. A férfi ekkor a fegyverrel közelről fejbe lőtte a nőt, aki eszméletét veszthette, de nem halt meg azonnal, mert a golyó nem ért életfontos­ságú rész. Az elterülő tes­tet a férj a hordóba tuszkol­ta, majd rázárta a tetejét és bedobta a tóba. Az áldozat ekkor még élhetett. Az igazságügyi orvos sza­kértő véleménye szerint mintegy fél óra elteltével halhatott meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom