Észak-Magyarország, 2007. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-27 / 49. szám

2007. február 27., kedd ÉSZAK MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /7 Fórum iskolákról, óvodákról Miskolc (ÉM) - Az Ifjúsági és Szabadidő Ház ismét készséggel adott helyet fóru­munknak, a múlt pénteken megrendezett ÉM-vitának, amelyre Fedor Vilmos alpol­gármester, dr. Kormos Vilmos főosztály- vezető és Horváth Ottóné, az oktatási bizottság elnöke mellett száznál több érdek­lődő fogadta el meghívásunkat. A téma: Miskolc oktatási-nevelési intézményeinek tervezett átszervezése. Olvasóink emlékezhet­nek rá, hogy több, az iskolákban tartott fórumról tudósítottunk, és beszámoltunk az oktatási bizottság ülésén elhangzottakról is. íme, ez történt az ÉM-vitán. Egyházi lenne Miskolc (ÉM - KHE) - Sok szülő jelent meg fórumunkon a Gárdonyi Géza Általános Isko­lából is. Aggódnak, mert azt a tájékoztatást kapták, hogy az intézmény szeptembertől meg­szűnik. Mint fogalmaztak, ha ez megtörténik, nem lesz Hejőcsabának általános iskolája. Bene Szilárdné szülő írásos javaslatot nyújtott át az oktatási bizottság elnökének, mely az isko­la egyházi fenntartásának lehetőségét vázolja. A református egyház vállalkozna az intézmény működtetésére. Egy édesapa azzal nem értett egyet, hogy a Gárdonyi iskola üres termeibe a Martin János Szakképző Iskola két csoportja kerül­ne. Horváth Ottóné ezért „randevúra” hívta a szülőt a szakképző iskolába, mert mint fo­galmazott, érdemes megnézni, milyen munka folyik ott, és hogy milyen ékszerdobozzá ala­kították az avasi iskolaépületeket. Dr. Kormos vezető érvel az intézményátalakítás szükségessége mellett. (Fotó: Bujdos Tibor) El kell döntenie Miskolc (ÉM) - A PSZ álláspontja (amelyet teljes egészében megismerhetnek a Borsod Online-ról: emtippek.boon.hu - A Miskolc Városi Pedagógusok Szakszervezete javaslata az átszervezés kapcsán) az, hogy „a város 2007-ben tud ugyan végrehajtani második lépésként tagintézményi bezárásokat, de az intézkedés egy célt fog biztosítani: a költ­séghatékonyság kritériumának megfelelését. A PSZ egyetért az oktatási bizottság egy tagjának véleményével, és azt erősíti, hogy a város vezetésének el kell döntenie, mennyit tud, akar kiegészíteni, és milyen prioritást ad a közoktatásnak. Amennyiben a tervezett racionalizálást végrehajtja, ennek következtében sérülni fog az esélyegyenlőség, a gyermek megfelelő fejlődéséhez való jog...” Két iskola megmenthető- A Gárdonyi Géza Tagiskola megmenthető, ha üres termeibe a Martin Já­nos Szakképző Iskola két csoportja költözik, vagy ha a református egyház működtetné tovább. _____________________________________________________________________- Az Éltes Mátyás Autista Tagiskola beköltözne az anyaiskola Szeles utcai épületébe.__________________________________________________________________________________- Az alsó tagozatos dyslexiás csoportokat a város nem szünteti meg, a fel­ső tagozatosok országos vizsgálaton vesznek részt, és az integrálható gye­rekek (szakemberek segítsége mellett) normál osztályokba járnak tovább.- Az előzetes tervek szerint nem zárják be a Szent László, a Fazola, a Szil­vás és a Sütő utcai óvodát.____________________________________________________________- A hejőcsabai Sütő Utcai Óvodábarfbár kevés a~gyerek, de az illetékesek megvizsgálják a Mész Utcai Óvodában még egy csoport nyitásának a le- hetőséqét, így a Sütő utcai bezárását egy évvel elhalasztják.__________________- A Sas utcai és Kuti István Általános Iskolát bezárják a csekély gyermek­létszám miatt.__________________________________________________________________ ___________- A Rónai Ferenclagiskola megmenthető, ha üres termeibe az Éltes Má- tyás Általános Iskola enyhe fokban sérült, alsó tagozatos gyermekei költöz­nek. H Az óvodákat nem zárják be, két iskola megmenthető. Ez hang­zott el az ÉM-fórumon. Miskolc (ÉM - KHE) - Több hete foglalkoztatja a közvéleményt Miskolc oktatá­si rendszerének átszervezése. Aggódó szülők, pedagógusok próbálnak meg küzdeni az in­tézményekért, kitalálni a be­zárás elkerülésének módját. Ezért szerveztünk az elmúlt hét péntekén vitafórumot, me­lyen a város felelős oktatási szakemberéi válaszoltak a zsúfolásig megtelt Ifjúsági és Szabadidő Házban a megjelen­tek kérdéseire. Elodázva Elöljáróban Fedor Vilmos, oktatási ügyekért is felelős al­polgármester adott visszate­kintést, melyből kiderült, hogy Miskolc oktatási hálóza­tát kétszer annyi diák neve­lésére alakították ki annak idején, mint amennyien ma élnek a városban. Ezért elke­rülhetetlenek a reformok. 2004- ben az integrálással elodázta a város az iskolabezárásokat és a nagy számú pedagógus-elbo­csátást. Horváth Ottóné, az oktatási bizottság elnöke arra mutatott rá: változott a finan­szírozási rendszer, ezért a ki­keket pedig integrálják az ál­talános tantervű osztályokba. A változás hátterét dr. Kor­mos Vilmos, az önkormányzat közoktatási főosztályának ve­zetője világította meg: egy új rendelet megjelenéséről van szó, mely szerint a dyslexiás gyermekeket országos mérés keretében újra kell vizsgálni. Miskolc azonban továbbra is vállalja az alsó tagozatos dyslexiás csoportok fenntartá­W ...................... Miskok oktatási hálózatát kétszer annyi diák neve­lésére alakították ki, mint anrnty- nyien ma élnek a városban, Fedor Vilmos Aggódó szülők, pedagógusok... használatlan oktatási épüle­tek fenntartása a jövőben ko­moly gondot jelentene Mis- kolcnak. Mi lesz velük? A fórum leghevesebb vitáját a dyslexiás gyermekek kislét- számú csoportjainak tervezett megszüntetése váltotta ki. A 21. Számú Általános Iskola AMI A FÓRUMON KIDERÜLT (Fotó és videó: Bujdos Tibor) szülői és nevelői testületé (akik szép számmal jelentek meg a rendezvényen) ugyanis úgy értesült, hogy az intéz­ményben jövő tanévben 5 cso­port megszűnik, az olvasási nehézségekkel küzdő gyerme­sát, ötödik osztálytól pedig azok kerülnek általános osz­tályokba, akikről a bizottság azt állapítja meg, hogy integ­rálhatók. Ez év novemberéig az országos mérések megtör­ténnek. ItWI evntippek.hoon.hu • A Miskolc Város Pedagógusok Szakszervezete ja­vaslata az átszervezéssel kapcsolatban (PDF, 193 kB) Biztonságban lesznek Az autista gyermekeket nevelő szülők azért emelték föl a szavukat, mert a jelen­legi elképzelések szerint a sérült gyermekek az anyais­kolában, az Éltes Mátyás Ál­talános Iskola Szeles utcai épületében kapnának helyet. A szülők szerint gyermekeik számára zárt, biztonságot je­lentő, önálló épületre van szükség. Radványi Tivadar- né, az iskola igazgatója felajánlotta a szülőknek: menjenek el a Szeles utcai épületbe, és nézzék meg, mit ajánl a gyermekeknek: elkü­löníthető épületrészt, tág ter­meket, fejlesztésre alkalmas helyiségeket és eszközöket. ÉM-VITA: Ön hasznosnak találta a fórumot? P edagógusként tar­tok tőle, hogy ti­zenöt év múlva több intézményt is az in­tegráció vagy a bezá­rás fog fenyegetni. Kulturált volt a mai vitafórum. Nagyon po­zitívnak tartom, hogy az önkormányzati kép­viselők és a szülők kö­zösen keresik a megol­dást. Krompavszky Andrea pedagógus (38) A közelmúltban még tényként közölték velünk, hogy bezárják a Szent László úti óvo­dát. Örülök, hogy az egyeztetések jó ered­ményt hoztak. Érde­mes volt eljönnünk a fórumra, annyi biztos, nem zárják be most az óvodát, de nem tudjuk mennyi időre sikerült megmentenünk. VdnzAk Andrea szülő (38) N agyon megrémül­tünk múlt kedden, mikor azt mondták, bezárják az óvodán­kat, és akit tudnak, el­helyeznek két másik intézményben. Ma sokkal kedvezőbb in­formációkat hallot­tunk. Jó, hogy részt vettem a fórumon, így nyugodtan töltöm a hétvégém. HorvAth JAnosné óvodai dajka (47) L evélben is megfo­galmaztuk az óvo­dabezárással kapcsola­tos jogos aggodalmain­kat. Úgy gondolom, a képviselők meggyőző­nek találták az érvein két, így születhetett objektív döntés. Tet­szett nekem a fórum, értelmes, kultúrált vi­ta volt. OlAh Levente szülő (36) S ajnos nem kaptunk megnyugtató vála­szokat kérdéseinkre. Erős kételyeket éb­reszt bennünk a tagin­tézmény tervezett át­helyezése. Az autista gyerekeknek védett környezetre van szük­ségük. Az új, ismeret­len közösség, épület felzaklatná gyerme­keinket. Üveges György szülő (45) KIRAGADOTT MONDATOK Amiről beszélünk, nem előter­jesztés, csupán szakmai elképzelés. Azért kezdtünk róla időben beszélni, hogy elfogad­ható egyezségre jussunk. Fedor Vilmos Olyan oktatási rendszerben gon­dolkodunk, amit el tudunk tartani. Fedor Vilmos Amikor megcsináltuk az integrá* dót, nem volt olyan fórum, amin ne jelentették volna föl a várost. Horváth Ottóné Nem engedhetjük meg, hogy csak a belvárosban legyenek oktatási intézmények. Horváth Ottóné ■klek A dyslexiás gyerekek azért járnak kis létszámú csoportba, hogy többet tudjanak velük foglalkozni. Ha integrálják őket, nem jut majd idő rájuk. Szülő *** A 12-15 fős osztályokat nem tudjuk fenntartani. Legalább 18­25 fő kell egy osztályba a cso­portfinanszírozás miatt. Horváth Ottóné kkk A szülők azzal segíthetik lakókörzetük iskoláját, ha nem viszik el más iskolába gyer­mekeiket. Horváth Ottóné *** Egyre nagyobb szerepe lesz az iskolamarketingnek. A pedagógusok jelenjenek meg az óvodákban, és ajánlják iskolájukat! Dr. Kormos Vilmos kkk Mikor döntik el pontosan, mi lesz a Gárdonyi iskola sorsa? Nem ismerjük a lehetőségeinket. Mi, szülők a végsőkig kitartunk. Bodnár Ildikó szülő kkk Etikus-e, hogy a szülőket fél­retájékoztatták? írásban küldték ki, hogy bezárják az iskolát. Ez elvándorlási hullámot indított el. Szülő *** Ha nincs pénze az önkor­mányzatnak az iskolára, akkor vizsgálják meg az egyházi fenn­tartás lehetőségét! Bene Szilárdné szülő *** Sokkal több a dyslexiás gyerek, mint amennyien kis létszámú cso­portba járhatnak. Rossz a törvény! Szülő

Next

/
Oldalképek
Tartalom