Észak-Magyarország, 2007. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-01 / 27. szám

2007. február 1., csütörtök ÉSZAK AKTUÁLIS / SZÓLÁSTÉR /5 A vihar kapujában. A Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában tegnap este mutatták be Müller Péter A vihar kapujában című színművét. A da­rab rendezője Csiszár Imre. (Fotó: Bujdos Tibor) a Szegedi László halálára Életének 80. évében január 29-én el­hunyt Szegedi László újságíró. 1952-től dol­gozott az Észak-Magyarországnál újsá­gíró-szerkesztőként. Azok közé tartozott, akik tehetsé­gének szűknek bizonyultak a napilapos újságírói kere­tek: szépirodalmi babérok is teremtek számára. Szerkesz­tette a Borsodi Toll című irodalmi mel­lékletet, ifjú korában tagja volt a Magyar írók Szövetsége Fiatal írók Munkaközös­ségének. Tagjai között tudhatta a TIT Iro­dalmi Szakosztály, alapítója volt a Szemere Bertalan Közművelődési Egyesületnek és az Új Kilátó Irodalmi Egyesületnek. 1984- ben ment nyugdíjba a Borsodi Bányász című lap főszerkesztői posztjáról. Szépiro­dalmi kötetei: Csillagok alatt (versek, 1957, Miskolc), Hívnak tűzrakó hajnalok (1983, Miskolc, versek), A kötekedő élet (1987, Miskolc), Versek, balladák - Rákócziak ősi földjén (1990, Miskolc). Két fia, öt unoká­ja, egy dédunokája van. 1969-től haláláig élt második házasságában, feleségével, Ba­latoni Évával.. Temetése február 2-án (pénteken) 14 órakor lesz a Mindszenti temetőben. ÉM-INTERJŰ: Scháffer Erzsébet újságíróval Miért vágyunk a jóra? ■ „Jóság nélkül vala­hogy nem megy az élet, nélküle nem igazán érzi jól magát az ember." Miskolc (ÉM - KHE) - Ol­vasói találkozhattak a napok­ban Scháffer Erzsébet újság­íróval, a Nők Lapja főmun­katársával Miskolcon. ÉM: Közönségtalálkozójá­nak a címe: Miért vágyik az ember a jóra? Ön tudja, miért? Scháffer Erzsébet: Jónak len­ni jó. Enélkül valahogy nem megy az élet, nem igazán ér­zi jól magát az ember. A tör­ténetek, amiket elmesélek majd, és amelyekről írni szok­tam, épp arról szólnak, hogy ha a másik embert megisme­rem - nem is kell olyan na­ÍSZAK emt/ppek.boon.hu •Scháffer Erzsébetről bővebben (PDF 25 kB) gyon-nagyon az derül ki, mindenkiben ott van valami eredendően jó, ott van az is­teni. Mindenki akkor érzi jól magát, ha a ennek jegyében zajlik az élet. Vagy annak leg­alább egy-egy pillanata. ÉM: A Nők Lapjában az ál­landó rovatának Útközben a címe. Sokat van útközben? Scháffer Erzsébet: Sokat. Az országon belül és kívül is. De legtöbbször lelkifurdalással telve utazom. Most majd megint, messze... Szabad-e itt hagynom a családomat? Ez örök dilemma. Sok meghí­vást kapok, különös leveleket, az olvasók talán érzik, hogy szívesen keresek érdekes em­bereket. így találok egy má­sik Magyarországra. Nem ar­ra, ami az újságokban van... ÉM: Sokan olvassák köny- nyes szemmel az írásait. Scháffer Erzsébet: Talán, mert őszinték. Mert bárkivel megtör­ténhetnek, és meg is történnek. Sokan mondják, hogy amióta olvassák ezeket a történeteket, más szemmel utaznak, más­képp néznek a világra. ÉM: írásaival új műfajt teremtett. Miniesszék? Tár­canovellák? Scháffer Erzsébet: Láz­ár Ervin fogalmazott va­lahogy így. Nagyon sze­rettem őt, és nagyon hi­ányzik... Nemcsak nekem, sokunknak. Nem biztos, hogy fontos, milyen műfajban „Legyen azonos az írásom azzal, amit ír az ember. A lényeg, ne gondolok..." (Fotó: Kőhalmi Péter) unja el magát az olvasó. Én szeretem visszaadni a han­gulatot, jó mutatni a másik ember világából valamit. Va­lamit, ami rá igaz. Közben el is lehet varázsolódni. ÉM: Mi a dolga az újság­írónak a világban? Scháffer Erzsébet: Inkább írás­tudót mondanék... Minden le­írt sor felelősség. Ha levelet írok, akkor is. Az újság sok emberhez jut el, az írásnak rendben kell lennie. Legyen azonos az írásom azzal, amit gondolok... És ne ártson... A hátsó oldalról az Operába... ■ A lány bálba készül. Nem akárhová, s nem akárhogyan: az Opera­bálba, Hamupipőkeként. Miskolc (ÉM - SzK) - Illett a báli (operabáli) topánka a miskolci lány lábára, így va­sárnap már - ötödmagával - táncórát is vehetett a buda­pesti Gundel étteremben. Az idén 12. alkalommal megren­dezendő Budapesti Operabál egyik újdonsága az a játék, amelynek keretében keresték az Operabál Hamupipőkéit. A több mint ötszáz, 18-25 éves jelentkező közül sorsolás út­ján húszat választottak ki, köztük a Miskolcon élő Benyó Viktóriát. Nem csak egy napé Viktória olvasóink számára joggal tűnhet ismerősnek, hi­szen az Észak-Magyarország- ban tavalyelőtt, nyáron szere­pelt már a hátsó oldalon, „a nap szépeként’’. Viktória je­lenleg a miskolci Berzeviczy végzőse. Mint elmondta, osz­tálytársainak, de még a bará­tainak sem árulta el, hogy je­lentkezett Hamupipőkének. Egyedül az édesanyja és a nagymamája tudott róla.- A nagyi volt az, aki biz­tatott, s aki talán a legjobban örült a sikernek - árulta el Viki. - A próbán eleinte min­den idegen volt, de aztán na­gyon éveztük a többi Hamu­pipőkével, akikkel jól összeba­rátkoztunk. Viki elmondta, a tánc nem újdonság számára, többéves standard-táncosság van mö­götte, de azért Keleti Andrea táncművésszel együtt táncol­ni nagy élményt jelentett. NAPI ÜZENET y fp Implom Jánosné olvasónktól Nem attól több és gazdagabb az ember, amit másoktól kap. hanem attól, amit adni képes! ISMERETLEN M NE FELEDKEZZÜNK MEG RÓLA Hamarosan Balázs, Dóra Miskolc (ÉM) - Bizonyára sokan van­nak úgy, hogy elfeledkeznek a szerette­ik, barátaik névnapjáról. Emlékeztetőnk ennek elkerülésében nyújt segítséget. NÉVNAPMENÜ Február 2. Karolina, Aida Február 3. Balázs Február 4. Ráhel, Csenqe Február 5. Aqota, Inqrid Február 6. Dorottya, Dóra Szeretné jókívánságait SMS-ben el­küldeni és a Észak-Magyarország- ban, valamint a Borsod Online-on megjelentetni? SMS-ét kezdje így: ejk, majd hagyjon egy szóközt, és írhatja Is jókívánságát, üdvözletét szeretteinek, ismerőseinek. Példa: ejk Sok boldog névnapot kívánunk a miskolci Kovács Pálnénak. Bö- béékl Üzenetét a kővetkező emelt díjas számra (160 Ft+áfa) küldje: 90/612-222. A trágár, obszcén, a hatályos jogszabályokat, az Inform # Média üzletszabályzatát vagy a közerkölcsöt sértő SMS-ek nem ke­rülnek megjelentetésre, az emelt díjas SMS árát nem térítjük vissza. A formai hibát tartalmazó SMS-eket nem jelentetjük meg, ezek diját pedig nem térítjük vissza. A szolgáltatás részvételi feltételeinek vál­toztatási jogát az Inform Média fenntartja. KH3Ü3 SZÓLÁSTÉR OLVASÓINK LEVELEIBŐL A radiátor őre. Olvasónk cicája úgy véli, minden híradás ellenére sem elég enyhe a tél: jobb a radiá­toron heverni, mint odakint fázni. (Beküldte: Fukszi Andrea, Gesztely) „Csak” hála Négy órás, komoly mű­tétet hajtottak végre rajtam. Szeretnék köszönetét monda­ni dr. Éllek Nwana, tardonai háziorvosnak, dr. Láng Jó­zsef Lóránt idegsebész szak­orvosnak, dr. Dobai József főorvosnak (ő operált). To­vábbi jó egészséget és sike­rekben gazdag életet kívá­nok nekik. A műtétemet a miskolci kórház idegsebésze­tén végezték, ahol a 2. eme­leten a 8-as szobában voltam 10 napig. Sajnos én nem tud­tam megtenni, hogy hála­pénzt adjak, mert nekem saj­nos nincs miből. Mégis em­berségesen bántak velem, amiért szeretnék köszönetét mondani mindenkinek. özv. Mikó ZoltAnné, Tardona Szemét ügy Sokan mondják, hogy szemétország lettünk. Ezért küldik sokszor kamionszám­ra a szemetet az országunk­ba. Sokan szeretnék tudni, hogy a határon miért enge­dik át a szemétszállító kami­onokat. Nagyon sokan sze­retnék, ha új választások lennének, mert biztosak ab­ban, hogy a választások után ez a kormány örökre eltűnne az életünkből. A kormány a tönk szélére so­dorja az országot, és nyo­morba dönti a népet. Persze nem a milliomosokat és a szemétszállítókat. Rigó MihAiy, Mezőkövesd Engedéllyel lehet...? A januári tavasz nemrégi­ben ismét kicsalta az útra azokat az elégedetlen és keserű honfitársainkat, akik sérelmeiknek ily módon óhajtottak orvoslást követel­ni. Nekik - és csakis nekik - írom e sorokat. Úton, útfélen Az ember azért épített és épít utakat, hogy célját elér­je. Ehhez joga van. Minden­ki, aki ebben megzavarja vagy gátolja, jogállamban szabálysértést, emberileg bűnt követ el. A rend őrei a tetteseket minimum felszólít­ják cselekedetük azonnali abbahagyására, de számít­hatnak súlyosabb következ­ményekre is. Kivéve, ha mindezt engedéllyel teszik. Akkor emelt fővel akadá­lyozhatják az utak forgal­mát, veszélyeztethetik mások testi épségét, okozhatnak ne­kik bosszúságot, erkölcsi, anyagi kárt, időveszteséget. Megsúgom továbbá, hogy a magyar nemzeti zászló szent ereklye. Színei (nem zászlóként) kivételes, ünnepi alkalmakkor jelenhetnek meg az ünneplők szíve fö­lött. Rossz a törvény, mely politikai okokból megengedi embernek ember által való bosszantását. Olvastam a bértüntetőkről: német talál­mány. Neeem! Köszi! Elég nekünk a bálázott házi sze­metük. Még sok is. Merényi József Miskolc Csikóvásár Juhász Gábor szocialista képviselő úgy gondolta a tévében, hogy egy demokrá­ciában szabad a véleményt kimondani, lehet akár az ut­cán is tüntetni, de ha jön a rendőr és hazaküld, akkor szót kell fogadni. Tényként említette, hogy szocialista képviselőket azért nem ver­tek a rendőrök, mert ha ne­kik azt mondták, hogy men­jenek haza, ők mentek. Ilyen egyszerű a demokrácia. A vélemény szabad, de ha tál­tos paripákon megérkeznek a „gergényi-huszárok”, és azt mondják, hogy „kuss”, akkor „kuss”! Nem reklamálhatsz Akkor sem reklamálhatsz, ha rájöttél, hogy becsaptak, amikor hatalmuk megtartá­sához a szavazatodat kérték. Falusi vásárhoz hasonlít ez, ahol megveszed a csikót, ami jámbor(mert leitatták rummal), ám másnap szét­rúgja az istállót. Minden tör­vényes volt, nem kénysze­rítettek. Kérték az árát, és önként odaadtad. Előtte megnézhetted a ló fogát, majd hazahajtottad békésen. Utólagos kifogásaiddal ne molesztáld az eladót, főleg ne hangoskodj! Ha zavarod a köznyugalmat, a bíróság is téged ítélhet el. Maradj csendben! Kiss Antal, Miskolc Koriznánk! Miskolcnak szép műjégpá­lyája nem a hétköznapi em­bereknek vali: lehetetlen időpontokban van nyitva, amikor dolgozik vagy tanul az átlagember. Egy kis korizásért el kell menni 25 km-re? Kazincbarcikán min­dennap van lehetőség több időpontban is korizni. Nem beszélve a jegyárakról! Miért nem lehetett meghagy­ni a régi kispályát azoknak az embereknek, akik adót és mindenféle dolgokat fizetnek - tehát nekünk, átlag mis­kolci polgároknak? Név és cIm a szerkesztőségben

Next

/
Oldalképek
Tartalom