Észak-Magyarország, 2007. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-20 / 17. szám
2007. január 20., szombat MAGYAROK SZAG RÖVIDEN • Tegnap lapzártánk után ért véget a jégkorong ob l-ben a Miskolci Jegesmedvék - Ferencváros találkozó. A meccsről a Borsod Online-on (www.boon.hu) és Vasárnapi Északban találhatnak legkorábban információkat olvasóink. Az MJJSE ugyanakkor vasárnap 19 órától Dunaújvárosban meccsel: az összecsapás részleteivel lapunk keddi számában találkozhatnak. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős (Opel, képünkön) a 27. helyen zárta a tegnapi szakaszt a Dakar-ralin. Összetettben Szalayék a 36., a Palik László, Darázsi Gábor (Nissan) duó a 25., ugyanakkor a motorosoknál Kátai Péter (KTM) a 23. helyről várhatja a folytatást. (Fotó: SZDT) Még nem sikerült Miskolc (ÉM) - Holnap 18 órától Budafokon vendégszerepei a Tiszaújvárosi Phoenix KK együttese a férfi kosárlabda NB I/B 11. fordulójában: „Játszottunk már párszor a budafokiak otthonában, ám eddig még egyszer sem tudtunk győzni, valahogy nem fekszik nekünk az a pálya, az a miliő - kezdte Szendrey Tibor vezetőedző. - Vagyis ideje lenne megszakítanunk ezt a rossz sorozatot, ami viszont nem ígérkezik könnyűnek. A héten ugyanis csak öt-hat ember tudott részt venni az edzéseken, így aztán az egyéni képzésen túl sok mindent nem gyakoroltunk. Nagy T. bokája továbbra is rakoncát- lankodik, Magyarnak a fogát kezelték, Gócs éppen hazaér sítáborból, s mellettük még négy fiatal kosaras is hiányzott a foglalkozásokról. Persze, amit tudunk, megtesszük, mert ahhoz, hogy a felsőházban maradjunk, szükségünk lenne egy idegenbeli sikerre.” Szavazzon a legjobbakra! A 2006-os év legjobbjai a megyei sportban Ahogy azt olvasóink az elmúlt években megszokhatták lapunk, az Észak-Magyarország ezúttal is meghirdeti játékát. Öt kategóriában keressük a 2006-os esztendőben elért eredmények alapján a megye legjobb sportolóit, csapatát és edzőjét és legígéretesebb ifjú sportolóját. A játékban részt venni szándékozóknak nincs más dolguk, mint hogy az alábbi szelvényt kitöltik, kivágják és szavazatukat elküldik elmünkre (Észak-Magyarország szerkesztősége, Sportrovat 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.). Szavazni SMS-ben is lehet a 20/96-44-444-es telefonszámon. Akik ezt a formát választják, azoknak az üzenetük első szava a Sportszavazás legyen. Ezenkívül a Borsod Online internetes portálon, a www.boon.hu címen is le lehet adni a voksokat, ahol egy topic várja az ehhez kapcsolódó hozzászólásokat. A közönségszavazatok értékelése a következőképpen zajlik majd: mind az öt kategóriában azt hirdetjük ki győztesként, aki a legtöbb voksot kapta a 2007. január 26-án záruló versenyben. A megye legjobb női sportolója: A megye legjobb férfi sportolója: A megye legjobb csapata: A megye legjobb edzője: A megye legígéretesebb ifjú sportolója: A beküldő neve és címe: Izgalmasan, egy ponttal ■ A női kosárlabda NB l/A 15. fordulójában pénteken a Győr ellen meccseit a Diósgyőr. Miskolc (ÉM - BCS) - Diósgyőri szempontból kellemesen kezdődött a bajnoki: a tetszetős mezben kifutó hazai együttes zsinórban három akciókosarat ért el - ebből Borecká kettőt (6-0). A győri gárda azonban ettől nem jött zavarba, olyannyira nem, hogy az 5. percben - a Brant- lová és Borovicková triplaváltása után (11-10) - Antolovics duplájával a mérkőzés folyamán először a vendégeknél volt az előny (11-12). A folytatásban hiába dobott Brant- lová újabb hármast (14-12), a gyors akciókat vezető vendégek néhány másodperc alatt képesek voltak a hazai gyűrűbe juttatni a labdát (14-18). Bár ez első negyed végén a DKSK-nak sikerült feljönnie egálra, a hajrá ismét a zöld mezeseké volt. A második tíz perc elején jobban védekeztek a győriek, a Diósgyőrt Brantlová játéka tartotta életben, centerhelyen halvány volt a hazai gárda. A 15. percben Kovács K. két büntetőt hagyott ki (27-32), két minutával később ennek az ellenkezőjét tette Szalay (30-38). Ezután valami olyasmi következett, ami fellelkesítette a hazai publikumot: a DKSK másfél percen belül egy 7-0-s szériát hozott össze, amire a túloldalon egy időkérés volt a válasz (37-38). A pauza után is a Diósgyőr szerzett pontot, Imbergerová kettesével a hazaiak mehettek előnnyel a hosszú pihenőre. Fordulás után A térfélcserét követően a Diósgyőr ott folytatta, ahol az előző játékrészben abbahagyta. A lendületes játék eredményeként egyre nőtt a fehérek fórja, a 25. percben 53-44-nél kért időt Gálos edző. A folytatásban 55-44-re módosult az eredmény, de a publikum hangulatát alaposan lerontotta Borovicková két triplája, valamint a pontjai közötti játékvezetői ítéletek, amelyek a DKSK-t sújtották. Iszonyú keménnyé vált a csata a pályán, de a DKSK játékosai ebből a harcból is győztesen kerültek ki (63-53). Az utolsó negyedben a Diósgyőrnek négy percre volt szüksége az első találat megszerzéséhez, de a Győr erejéből sem futotta többre ebben az időszakban. A hátralévő időben a győriek büntetőkből kezdték el olvasztani a DKSK előnyét, Tapodi edző 67-65-nél kért időt a 38. percben. Ezt követően egyenlített a Foton, majd Tyler előbb egy duplát vágott, majd egy remek indítása után Borecká szerzett leindításos kosarat. Koncz J. a végén még dobott egy triplát, s bár az utolsó támadást a vendégek vezették, de egy pontos hazai előnynél járt le az időmérő óra. VüigMB dksUioeiLhti További cikkekl Nagy küzdelemben nyert a DKSK CSj (Fotó: végh Csaba) JEGYZŐKÖNYV DKSK Miskolc - SEAT Foton Győr 71-70 (18-22, 21-16, 24-15, 8-17) Miskolc, 1200 néző. V.: Bognár T., dr Szakáll._________________________________ DKSK: BRANTLOVÁ (23/12), BORECKÁ (14), Fodor (4), Imbergerová (10), KELLER (9). Csere: TYLER (9/3), Kovács K. (2), Sándor I. (-). Edző: Tapodi Péter, Hajdú Roland. ______________________________________________________________ GYŐR: BOROVICKOVÁ (9/9), KONCZ J. (16/6), Orsó (5), Antolovics (9), Var- ga R. (10). Csere: Szalay (7), Somogyi (4), FARKAS A. (10), Takács D. (-). Edző: Gálos László. _________________________________________________________________ Kipontozódott: Keller a 36., Orsó a 38. percben.______________________________ Tapodi Péter: - Végigkísért minket az év során ez az állandó küzdelem. Egyébként kérni fogjuk Szakáll játékvezető mai működésének kivizsgálását. Gálos László: - Büszke vagyok a csapatomra, egy külföldivel és tartozás nélkül egyenrangúak voltunk. Remélem a két játékvezető elgondolkodik a mai teljesítményén. Már a bajnokira hangolnak ■ Tatabányán szerepel az Albrecht-Miskolci VSC-MISI női röplabdacsapata. Miskolc (ÉM - PA) - A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágója szombaton 11 órakor kezdődik a dunántúli városban. A mérkőzést a borsodiak várják kedvező helyzetből, hiszen az „odavágón” magabiztos, 3:0 arányú győzelmet arattak.- Természetesen most is az a célunk, hogy nyerjünk és továbbjussunk - jelentette ki Kerekes Attila, az Albrecht edzője. - Az első mérkőzésen nem játszottunk igazán jól, ám az biztató, hogy ilyen teljesítménnyel is hozni tudtuk a sikert, mely kellő nyugodtságot adhat a mostani meccs előtt. Annyival még kedvezőbb a helyzetünk, hogy most tisztában vagyunk ellenfelünk játékerejével is, bár igazság szerint kifejezetten nem rájuk készültünk, készülünk. Többen A tréner elmondta, hogy inkább már a bajnoki alapszakasz első megméretésére, a Vasas ellen hangolnak.- Ennek megfelelően alakítjuk majd a játékunkat most is, persze ennek elvileg semmi „hatása” nem lesz, mert most is eredményre kell vezetnie. A miskolci mérkőzésen a sérülések és betegség miatt mindössze hat játékossal azaz csere nélkül - állt fel a borsodi hölgykoszorú, ám ez is változik.- Valóban kedvezőbb a helyzetünk, ugyanis megjött két juniorunk, Oláh Csilla és Mosonyi Tekla játékengedélye, így már ők is szerepet kaphatnak a felnőtteknél. Rajtuk kívül egy új igazolásról is be tudok számolni, ugyanis nálunk folytatja pályafutását Nagy Krisztina. A válogatottban is megfordult ütő szülés után tér vissza, és korábban a Gödöllőben játszott, aztán a strandröplabdával tartotta szinten magát. Mivel rutinos játékosról van szó, vele is mindenképpen erősödtünk, és bajnoki folytatásban már számíthatunk a játékára. NEMZET SPORTOLÓJA Tizenhét sportolót jelöltek a Nemzet Sportolója 12. tagságára, miután Puskás Ferenc halálával megüresedett a pozíció. A javasolt sportoló nevét az önkormányzati és területfejlesztési mi- niszter tejeszti a kormány elé. A Nemzet Sportolói, jelenlegi tagok: Albert Flórián, Balczó András, Gyarmati Dezső, Hammeri László, Keleti ÁgnesJCulcsár Győző, Pólyák Imre, Portisdf Lajos, Székely Éva, Weltnemé Ivánkái Mária, Zsivótzky Gyula. A 17 jelölt Buzánszky Jenő, Dunai Antal, Fábián László, dr. Fenyvesi Csaba, Ferjáncz Attila, Földi Imre, Grosics Gyula, dr. Kárpáti György, Lemhény- iné Tass Olga, Markovits Kálmán, Monspart Sarolta, Palotai Károly, Pap Jenőné Méray Kornélia, Pézsa Tibor, dr. Sági Györgyné Rejtő Ildikó, dr. Schmitt Pál, dr. Török Ferenc. A díjat azok a 60. életévüket betöltött, aktív pályafutásuk alatt kimagasló eredményeket elért magyar sportolók kaphatják, akik visszavonulásuk után is meghatározó szerepet játszanak a sportéletben. A díjazott havonta bruttó 500 ezer forintot kap. Hasznos netA rovatot támogatja a Egyre több internetes ügyintéző Vállalkozások és magánszemélyek is egyre nagyobb számban fordulnak az internethez, ha hivatali ügyeik intézéséről van szó. Sok más intéznivaló mellett az adóbevallásunkat is beküldhetjük az Ügyfélkapun keresztül - ez évtől a vállalkozások többsége már ezen az úton teljesíti bevallási kötelezettségét. A tavalyi évben - országos szinten - a társasági adóbevallások 28,7 százaléka már elektronikus úton érkezett meg az APEH-hez. Az adóhatóság honlapjáról letölthető bevalláskitöltő- programokat is egyre többen használják: a személyi jövedelemadó bevallás tekintetében 2006-ban több mint 1 millió 400 ezer olyan adóbevallás érkezett, melynek kitöltésénél az adóhatóság programjait vették igénybe! De hogyan vélekednek az e-bevallásról olvasóink? Horváthné Donkó Ágnes, adószakértő A papíralapú bevallások elkészítése jóval munkaigényesebb volt. Az APEH honlapjáról letölthető kitöltőprogram használata azonban gördülékenyebbé teszi a munkámat. Úgy tapasztalom, hogy az adóhatóság folyamatosan fejlődő bevalláskitöltő programjai egyre felhasználóbará- tabbá válnak. Ennek köszönhetően szerintem magánszemélyek is nagyobb számban fogják igénybe venni az online bevallás lehetőségét a magyarorszag.hu Ügyfélkapuján keresztül. Pataki Zoltán, szociális munkás Eddig csak papíron vallottam a nagytekintélyű adóhatóságnak, de ez az internetes lehetőség felkeltette az érdeklődésemet. Biztosan utána fogok nézni ennek a dolognak! Ha a szaladgálást, a több órás sorbanállást és a postaköltséget megúszom ezen a módon, akkor nem fogok többet a papíros megoldással vesződni. Fricska Sándor, vállalkozó Vállalkozó lévén rendelkezem Ügyfélkapu regisztrációval, de az adóbevallás elkészítésével nem én, hanem a könyvelő bíbelődik. Az ő munkáját szerintem feltétlenül könnyíti, hogy a számítógép és az internet segítségével intézheti az ehhez kapcsolódó teendőket, Minden bizonnyal a központi adatfeldolgozás is gyorsabb ezen az úton, és véleményem szerint kevesebb lesz a hibásan kitöltött adóbevallások száma is. Mindenkinet Telefon: 1234