Észak-Magyarország, 2006. december (62. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-01 / 281. szám
2006. december 1., péntek ÉSZAK AKTUÁLIS /3 RÖVIDEN • Mikulás a Bükkben. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Mikulás-túrát in dít december 2-án 9 órától Miskolcon, a Hermán Ottó Emlékparkból. Útvonal: Hermán Ottó Emlékpark - Szeleta-tető - Delka-gerinc - Csókás - Helyipari-forrás. A táv: 10 kilométer. Forró tea és „meglepetés” várja a résztvevőket. NÉZŐPONT Nővérek nélkül Hegyi Erika khe@eszak.boon.hu A hivatalos felmérések azt mutatják, hogy a megyében nincs szakápolóhiány. A nem hivatalosak pedig egészen mást. Ki nem hallott már olyan történeteket, melyek főszereplője az állandó túlórázástól hullafáradt nővérke vagy az idős édesanya, akihez a lányai azért jártak ebédidó'ben a kórházba, hogy megetessék, mivel erre nem volt megfelelő' személyzet. Aztán ott van az „egy folyosóra egy nó'vér".szisztéma, meg azok az ágytálak, melyek egész nap a kórteremben „illatoznak", mivel nincs, aki kivigye azokat. Nem elég a kevés fizetés, a sok munka, most itt az egészségügy reformja. Erre aztán úgy megijedtek a szakápolók, hogy az egyik budapesti munkaközvetítőnél néhány nap alatt százan jelentkeztek, hogy inkább Amerikában dolgoznának. Tizenöt dolláros órabérért. Mehettek is volna rögtön, ha megfelelő' szinten tudtak volna angolul. A mi megyénkbó'l még nem indult el az ápolók tömeges kiáramlása, aki el is ment szerencsét próbálni, visszajött. Bár sokkal jobban keresett (négy év alatt meglett a lakás és a kocsi), jobb körülmények között is dolgozott, de hiányzott neki a család, a barátok, a szüló'város. De mi lesz, ha az ápolók elkezdenek angolul tanulni? É-s mi lesz, ha családostul, barátostul mégiscsak oda költöznek, ahol az órabér 15 dollár? Hívja a 189-et, de minek? Budapest (ÉM) - Egy ingyenesen felhívható telefonszám beüzemeléséről számoltunk be tegnap, amelyet a kormányzat arAz olvasó érdee* ra hozott létre, hogy gázár- j., ral, fűtéssel és támogatással kapcsolatos kérdéseinkre vá- laszt kaphassunk. Olvasóink már a hír megjelenése után nem sokkal jelezték: az elvileg már „élő” telefonon nem sikerül elérni senkit. Nos, ugyanezzel a tapasztalattal lettünk gazdagabbak magunk is, amikor tegnap (reggel, délben, este) a megadott 189-es számot tárcsáztuk: hol „foglalt” jelzéssel szembesültünk, hol pedig azzal, hogy a vonal végén mintha „kicsengene” hívás - ám nem veszik fel. Tesztkérdésünk - amit így nem volt módunk feltenni - a szolgáltatás kipróbálására az lett volna, hogy vajon a távfűtött lakásokban élőket érintik-e, és ha igen, miként, a fűtés- és gázártámogatással kapcsolatos mostani változások. Megyénkben összességében közel százezres nagyságrendben érinthet ez a kérdés családokat, háztartásokat. Olvasóink panaszaival, nevezetesen, hogy nem elérhető a 189-es szám, a működtető Szociális és Munkaügyi Minisztériumot szerettük volna megismertetni, ám itt sem jártunk sikerrel: a minisztérium központi telefonszámát is hiábavalóan tárcsáztuk tegnap. VILLÁMV0KS ön szerint lehetnek eredményei a kórházleépitesek elleni tiltakozásoknak? Szavazók száma: 190 2006. 11. 30. 19.42 óra Igen 23.68 % I Nem 76.32 % Következő kérdésünk: Ön szerint kellő megbecsülést* kapnak a nővérek és a szakápolók? www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Csábító lehet a magas fizetés Az intenzív osztályon dolgozók munkája folyamatos odafigyelést kíván & (Fotó: Bujdos Tibor) ■ A megyében dolgozó ápolók nem készülnek tömegesen külföldre. De nem tudni, mit hoz a jövő. Miskolc (ÉM - KHE) - Tizenkét órás munkarendben dolgozik havi 90 ezer forintért Telihay Judit intenzív szakápoló az egyik miskolci kórházban. Osztályuk ápolóhiánnyal küzd, a túlórák száma eléri a havi 20-30-at, de van, amikor többet is. Nem fizetik meg...- Nem fizetik meg a munkánkat - vélekedik -, az egészségügyön belül is differenciálni kellene. Én elvégeztem az egészségügyi szakközépiskolát, majd a felnőtt szakápolóit és az intenzív terápiás szakápolóit is. Munkánk folyamatos odafigyelést kíván, hisz az intenzív osztályon életveszélyes sérültek vagy betegségben szenvedők fekszenek. Itt nem csak a fizikai, de a pszichés megterhelés is igen nagy. Judit mindezek ellenére sem menne külföldre dolgozni, pedig angolul is beszél.- Talán, ha még nem lenne családom - indokol, - De a hároméves gyermekem miatt semmiképpen sem vállalnám a külföldi munkát. A magyarországi kórházak csaknem kétharmadában Ráczné Bátori Ildikó (27) csecsemő- és qyermekápoló ______ Németországba mentünk ki a férjemmel együtt 2002-ben, hogy pénzt keressünk. Négy év alatt sikerült autót vennünk, és összegyűjtöttük a lakás árát is. A német egészségügyi dolgozók fizetése nem tartozik a legalacsonyabbak közé, átlagfizetést kapnak a szakápolók. Végül hazajöttünk, mert hiányzott a család, a barátok, az ismerősök. vagy a nappali vagy az éjszakai műszakban nem dolgozik az intenzív osztályokon szakápoló az egészségügyi szakdolgozói kamara felmérése szerint. Évről évre egyre több fiatal ápoló hagyja ott a szakmát. Egy nemzetközi cégnél néhány nap alatt több száz ápoló jelentkezett, hogy Amerikába mennének dolgozni.- A megyében nincs szakápolóhiány - nyilatkozta lapunknak Lipták Józsefné, a szakdolgozói kamara megyei elnöke. - Az intenzív osztályoTóth Krisztina (30) diplomás ápoló _________________ Diplomás ápolóként dolgozom nyár óta, előtte szülésznő voltam. Voltam kint Ausztriában kéthónapos gyakorlaton, de nem gondoltam arra, hogy külföldön dolgozzak. Bár szerintem az egészségügyi dolgozók munkáját nem becsüli meg a társadalom, de mégsem vágyom más országba. Hiányozna a család, honvágyam lenne. kon az ellátás hiánya fel sem merülhet - hangsúlyozta. - Az elmúlt két évben a kamarán keresztül 5 szakápoló vállalt külföldi munkát. Lehetséges azonban, hogy az elöregedés és az utánpótlás hiánya miatt a későbbiekben ellátási nehézségek léphetnek fel. Egyelőre nincs szakápolóhiány a Diósgyőri Kórházban - tudtuk meg dr. Hártó Kell a nyelv Kilenc éve foglalkozik külföldi munkaközvetítéssel Vajda Zoltán. Tapasztalatai azt mutatják, hogy a megyében dolgozó szakápolók nem akarnak Amerikában munkát vállalni. Ennek legfőbb oka az, hogy nem beszélnek megfelelő szintem angolul, hiszen az ápolóknak nem elég a nyelv alapfokú ismerete. Pedig a tengerentúlon 15 dolláros órabérért dolgozhatnának. György igazgató főorvostól, aki megjegyezte -, de lehet, hogy egy hónap múlva már jelentkezik a probléma. Az egészségügyi dolgozók ugyanis jelenleg egzisztenciális bizonytalanságban élnek, és ha elég mobilisak, a magasabb fizetés külföldre csábíthatja őket.- Óriási gond lesz az egészségügyben - állítja az igazgató. - A fővárosban feleslegessé váló orvosok és szakápolók ugyanis nem jönnek majd Ózd- ra vagy Sátoraljaújhelyre, hanem vagy magánpraxist nyitnak, vagy külföldre mennek. ISZAK intp.i cnUlpueK tiOQn.hu Az egészségügyi törvény módosítása (PDF 58 kB) BESZELJÜK MEG Ha Önt, kedves olvasónk érdekli, érinti a cikkünkben olvasható téma, írja meg véleményét, kérdéseit az olvasószolgálatnak! Szerkesszük együtt a lapot! Az olvasószolgálat telefonszáma: Beregi Mária: 46/502-900/3926 Kiss József: 46/502-900/3241 e-mail: eszakolvasoszolq@inform.hu Levelezés: 3501 Miskolc, Pf.: 351 NÉGY ÉV KÜLFÖLDÖN Mindenki másra mutat Boltnyitás. Újabb áruházat nyitott az Unió Coop Zrt. tegnap Ongán. (Fotó: Ádám János) ■ Három újabb gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba az olasz- liszkai lincselés miatt. Miskolc (ÉM - PT) - Négy helyi férfit már korábban őrizetbe vettek, majd letartóztattak emberölés megalapozott gyanúja miatt. Mint ismert, a gyilkosságra az Olaszliszka főutcáján történt gyerekelsod- rás miatt került sor akképpen, hogy miután a kislány az utcán nekiszaladt az ott lépésben haladó tiszavasvári tanár kocsijának, elszaladt. Az áldozattá vált sofőr megállt, hogy megnézze a kislányt, de a gyerek közeli házakban élő rokonai kiözönlöttek, kirángatták a sofőrt az utastérből, majd brutálisan agyonverték. Meghosszabbítva A tetthelyen lévőknek - elmondásuk szerint - eszébe sem jutott, hogy megnézzék a gyereket, aki meg sem sérült. A feldühödött emberek közül néhányan azt állították: úgy gondolták, a gyerek a kocsi alatt van. A tegnapi bírósági meghallgatáson értesülésünk szerint a most előzetesbe helyezett fiatalkorú fiú, a történtek idején elsodort gyermek anyja és egy férfi tagadta bűnösségét, másokat neveztek meg elkövetőként. Első körben egyébként a kislány apját és testvérét már letartóztatta a bíróság az emberölésben való részvétel megalapozott gyanúja miatt, így már összesen heten vannak előzetesben a lincselésben való közvetlen részvétel miatt. Dr. Szabó Józseftől, a Miskolci Bíróság szóvivőjétől megtudtuk, hogy az először előzetesbe helyezett három férfi fogva tartását a bíróság meghosszabbította, letelt ugyanis az először elrendelt első hónap letartóztatási idő. A most letartóztatott fiatalkorú fiút nem a felnőttek közé, hanem a fiatalkorúak börtönébe vitték át. Adventi játék Miskolc (ÉM) - Idén sem marad el a Borsod Online már hagyománnyá vált karácsonyváró játéka, amelyben december 1-jétől 23-ig, naponta új ajándékkal várják a játékos kedvű látogatókat. Mától kezdve a napi ajándékról reggelente rántják le a leplet, és ugyancsak a reggeli órákban árulják el, ki az előző napi nyertes. A 23 ajándékon kívül egy nagyobb értékű fődíjat is kisorsolnak. Azok indulhatnak a fődíjért, akik az advent.bo- on.hu oldalról küldött e- mailekkel 5 ismerősüket hozzásegítik ahhoz, hogy hazavigyék, és a karácsonyfa alá tegyék valamelyik ajándékunkat. Az adventi játékkal párhuzamosan részt vehetnek a BOON kezdőlapbeállításos játékán is, amellyel két személyre szóló utazást nyerhetnek a velencei karneválra. V Az életünk. Naponta Rögzítsék a 06-20/222-7755-ös számot a mobiljukba, és hívják, ha van érdekes, izgalmas információjuk az Északnak. Minden, az olvasói rovaton kívül leközölt fotóért, és a hét legérdekesebbnek ítélt szöveges információjáért 5000 Ft-ot fizet a szerkesztőség. SMS Bosszúság érte? Meghallotta a legizgalmasabb történetet, hírt? MMS Balesetet, érdekes helyzetet látott? Küldje el a képet mobiljáról! V ______________________^ E-mailTelefon^ Vannak érdekesHallott valami digitális fotói? érdekeset, amit Küldje el nekünk! eszakriporter® elmondana nekünk? eszak.boon.hu 20/222-7755 ZAK Ni