Észak-Magyarország, 2006. november (62. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-16 / 268. szám

2006. november 16., csütörtök ÉSZAK HIRDETÉS /12 Korszerű informatikai képzés Ongán Amiben minden korosztály érdekelt Több mint egy évtizede az elsők között Jó őszt zárt az Arnót SE. Egy egészen friss felmérés szerint AZ ONGAI CSALÁDOK 40 SZÁZALÉKA, TEHÁT CSAKNEM A FELE ÉLVEZI MÁR AZ INTERNETES SZOLGÁLTATÁSOK ELŐNYEIT, AMi ALAPJÁN FELTÉTELEZHETŐ, HOGY A TELEPÜLÉSEN ÉLŐK NAGYOBBIK FELE MEGBÍZHATÓ SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐI, SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ISMERETEKKEL RENDELKEZIK. MlNT MEGTUDTUK, AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULÓK MÁR A KILENCVENES ÉVEK VÉGÉTŐL FOLYAMATOSAN RÉSZT VESZNEK ILYEN JELLEGŰ OKTATÁSBAN.- Önkormányzati támogatás­sal, alapítványi pénzekből állt össze az informatikai oktatás megkezdéséhez szükséges kezdet­leges felszereltség, de ahhoz ele­gendőnek bizonyult, hogy meg­vessük az alapokat - vezeti be a beszélgetést Madzin Tibor polgár- mester, majd így folytatja:- Az informatikai képzés korszem alapjainak megteremté­se egy pályázat kapcsán vált lehetővé, a XXI. Század Iskolája projekt az iskola felújítási prog­ram keretében teljesedett ki. Ez már igazi nagy lépésnek számít, hiszen itt valóban sikerült meg­teremteni a jövő informatikai kép­zésének feltételeit. Rózsa László iskolaigazgató mondja: - A három új informa­tikai tanteremben 45 számítógé­pet helyeztünk el tanári vezér­lőpulttal, és ezzel nem csupán a hálózat fejlődött a kívánt szint­re, de újabb berendezésekhez is hozzájuthattunk, mint a projek- torok, nyomtatók. Az alapfokú iyűvészeti oktatás keretében működő média tanszak napjaink­ban már igen megnyugtatóan lát­ja el feladatát. Ehhez persze elen­gedhetetlen volt Kovács György igazgatóhelyettes alapos munká­ja, ő koordinálja az informatikai oktatást, ő a fejlesztések gazdája is. Két tanártársunk, Baloghné Szászi Edit és Siska Zsolt, akik matematika, fizika, számítástech­nika szakosok, úgyszintén elkö­telezettjei ennek a tevékenység­nek. A tanulók pedig nagyon ked­velik az újdonságokat, számukra ezt cseppet sem kell népsz­erűsíteni.- A felnőttek talán kevésbé szí­vesen ismerkednek a számítógé­pekkel?- Egyáltalán nem mondanám, hiszen most fejeződtek be azok a számítógép-kezelői tanfolyamok, melyeken több mint húszán vet­tek részt óvodai, önkormányzati alkalmazottak, pedagógusok. Na­gyon kedvelt a lakosság körében az e-Magyarország ingyenes hoz­záférhetőség naponta este hatig, amivel szívesen élnek az ongaiak. — Nem különben azzal a lehetőséggel, hogy akiknek még hiányzott, helyben befejezhetik gimnáziumi tanulmányaikat, ami ugyancsak különleges lehetőség.- Megkeresett bennünket a nyírbátori Báthory István Közép­iskola és Szakiskola vezetése, hogy tagintézményükként vállal­kozzunk esti gimnáziumi képzés­re. Mi ennek nagy örömmel tet­tünk eleget, hiszen ehhez immár minden feltétellel rendelkezünk. A szeptemberben indított tizedik évfolyamra több mint hatvanan jelentkeztek. Olyanok, akik félbe­hagyták, nem végezték el a gim­náziumot. Jó egyeztetéssel ked­den és csütörtökön tartjuk a fog­lalkozásokat. A pedagógusok és a hallgatók is Ongáról és a szűkebb térségből valók, Arnótról, Gesztelyből, Felsőzsolcáról, Szik­szóról Hernádnémetiből, Hernád- kakról. A 102 éves iskola teljes felújításával, átalakításával, há­rom épületben 25 tanteremmel, köztük a hét újjal ilyen feladatok­ra is vállalkozhatunk. Ez a bővülő oktatási struktúra részben már előrevetíti Onga térségi szerepvál­lalásának jelentőségét a várossá válás folyamatában - mondta Ró­zsa László, az qngai általános is­kola igazgatója. Elmúlt egy évtizede, hogy a LABDARÚGÓ MEGYEI ELSŐ OSZTÁLYBAN JÓL MEGKAPASZKODOTT AZ ARNÓTI EGYÜTTES ÉS AZÓTA FOLYAMATOSAN JÓL IS SZEREPEL A MINDIG ÚJABB ÉS ÚJABB JÁTÉKERŐT KÉPVISELŐKKEL FRISSÍTETT CSAPAT. A SIKEREK HÁTTERÉBEN OTT TALÁLHATÓ EGY JÓ SZELLEMISÉGET BIZTOSÍTÓ NEVELŐ EGYESÜLET ÉS A TELEPÜLÉS LAKOSSÁGÁNAK AZ A RÉSZE, AKIKNEK FONTOS A HELYI FUTBALLÉLET PEZSGÉSE, A HÉTVÉGI DERBIKEN VALÓ SZURKOLÁS.- Valóban tíz éve jól szere­pel Arnót csapata a megyei első osztályban - erősíti meg infor­mációnkat Kolenkó Gábor pol­gármester, aki sokak szerint a helyi labdarúgás egyik leg- elkötelezettebb segítője - pedig nincs különösebb titkunk, mint az, hogy igyekszünk jól összeválogatni a helyi erőket, a tehetséges fiatalokat és amikor erősíteni kell, akkor rábízzuk magunkat a jó szemű edzőkre. Jól összehozta az együttest az ősztől nálunk tevékenykedő Földesi Károly, aki már az NB I-es Diósgyőr pályaedzőjeként rajta tartja kezét a szakmai munkán nálunk is.- Igyekeztem újat hozni az arnóti együttes felkészítésébe - és ez sohasem könnyű -, de a befektetés beérni látszik, sorozatban győzni tudtunk. Az NB I-es pályaedzői munkám igen nagy elfoglaltságot jelent, de amikor itt végzek, sietek másik kedvenc együttesemhez szakmai munkám ellátására. Egy-két ponton még erősíteni kell, és huzamosan képesek leszünk megfelelni a kitűzött elvárásoknak, benne maradni az élbolyban. Más téma: decem­berben a roma válogatottal annak szövetségi kapitányaként Brazíliába megyek, s remélem, annak hozadékait is beépíthetem további edzői munkámba. Azt már Tőzsér László isko­laigazgatótól, az SE gazdasági vezetőjétől tudtuk meg, hogy az őszi szezon kezdete előtti erősítés jól sikerült, Lója Tamás, Baráth László, Boszák Zoltán, Szőke Tamás már iga­zolták a nézők és a vezetők várakozásait. Tőzsér László megjegyzi, a szombati menet­rend nem igazán vált be, mint­egy igazolandó, más az a han­gulat, ami a vasárnapi meccse­ket körül veszi.- Aminek viszont fel­hőtlenül örülhetünk: jól eső érzéssel nyugtázzuk, hogy a nálunk is igen eredményesen működő Földesi Károlyt, a Diósgyőr NB I-es csapatánál is fontos embernek tartják. Ahogy mi fogalmazunk, a községek általában hasznos, jó nevelő egyesületeket tartanak fenn a felsőbb osztályú csapatok továbberősítésére. S lám, ez most edzői szinten is bizonyítást nyert Földesi Károly személyében. Vissza­térve az arnóti csapat helyzetére, azt mondanám, nem könnyű megtalálni azt a motivációs középutat, amelyen nekünk haladni kell, hiszen örök kérdés, mit kezdenénk az NB Ill-ban, amikor most sem könnyű az első csapaton kívül kiállítanunk egy ifi, egy serdülő (U 17-es) egy kölyök és egy annak idején még a Bozsik- programmal indult még kisebb korosztályhoz tartozó csapatot. A feljebblépés esélye már több esztendőben is „megkísértett” minket. Az említett motivációs középút azonban egyáltalán nem fog vissza minket: minden hétvégén a feljutás ambíciójá­val hajtunk, és ezt érzi a közön­ség is. Elég, ha visszanyúlva a korábbi nagy derbikre, Vásári Tamás vagy Kiser László szin­tű játékosok teljesítményét említem, akikkel mindig emlékezetes meccseket láttunk az örök riválisok, Felsőzsolca, Onga, Szirmabesenyő ellen - mondta befejezésül Tőzsér Lás­zló gazdasági vezető. Adottak a korszerű informatikai oktatás feltételei. Képünk az átadási ünnepségen készült: a tanulók körében balról jobbra: Rózsa László iskolaigazgató, Madzin Tibor polgármester A folyamatosan megújuló arnóti foticsapat A kormány határozott az egészségügyi reform végigvitelében Szabályozott biztosítás - Patikaliberalizáció - Vizitdíj, A KORMÁNYZAT NAGYON HATÁROZOTTAN KIÁLL AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS A BIZTOSÍTÁSI REFORM KÖVETKEZETES MEGVALÓSÍTÁSA MELLETT. ÍGY LEHETNE ÖSSZEFOGLALNI dr. Horváth Ágnes egészségügyi ÁLLAMTITKÁR MONDANIVALÓJÁT ANNAK A BESZÉLGETÉSNEK AZ ÖSSZEGZÉSEKÉNT, MELYET A KÖZELMÚLTBAN TARTOTTAK A SAJTÓ KÉPVISELŐINEK JELENLÉTÉBEN AZ Egészségügyi Minisztériumban. Az egészségügyi reform alap­jairól és részleteiről már koráb­ban is sok információhoz juthat­tak az érdeklődők, ám azok ösz- szefüggései nem elég ismertek. Többek között ezekről is beszélt az államtitkár, majd készségesen válaszolt a felvetődő kérdésekre. Elöljáróban arról esett szó, hogy megkezdődött a biztosítási rendszer felépítése, hogy megtör­ténjen a „potyautasok” kiszűrése. Potyautasoknak azokat hívjuk, akik bár megtehetnék, nem fizet­nek járulékot az igénybe vett egészségügyi szolgáltatásokért. Pontosan választ kell adni arra is, hogy a járulékokért mi az, ami jár nekünk. Erre szolgál az egészségügyi biztosítási csoma­gok meghatározása. Mára tudni lehet, hogy a létrehozott három csomag mit tartalmaz. A harma­dik csomag tartalmazza azokat, az extra szolgáltatásokat, ami nem jár alanyi jogon, és nem jár a járulékokért. Ilyen például a lőfegyver alkalmassági vizsgálat, a foglalkozás egészségügy, az extra szoba, az esztétikai plasz­tikai műtétek, az extrém sportok miatt bekövetkező balesetek gyó­gyítása stb. Ami mindenkinek jár A nagyon is egyszerűen értelmezhető hármas után kibon­totta az államtitkár az egyes cso­magot, amely viszont azokat az ellátásokat tartalmazza, ami min­denkinek automatikusan jár, füg­getlenül attól, hogy biztosított-e az illető, vagy sem. Ide sorolha­tó tehát a közegészségügyi, jár­ványügyi feladatok ellátása, az egyszerű lakodalmi szalmonella fertőzéstől az ivóvízmérgezésig. Ezen kívül az anya és csec­semővédelemre, az anya és a csecsemőgondozásra úgyszintén, valamint a kötelező védőoltásra, a mentésre, és az életveszély el­hárítására. A ma is általánosan igénybevett ellátásokat tartal­mazza a második csomag, ame­ly mindenkinek jár, aki után fi­zetik a járulékokat. A rendszer megbízható műkö­dését szolgálja majd a gyógyszer gazdaságossági törvény megal­kotása. Ide tartozik az olcsóbb, MEGSZÜNTETJÜK A SORBAN ÁLLÁST! L Wvm'ííy b.í lirtoöő iom]' ~ ff . de hatékonyságában azonos gyógyszerek felírásának kérdés­köre is. Rabat, szolidaritási díj A gyártók kötelező árkedvez­ménye, a rabat is a gyógyszer- kassza gazdaságos működése ér­dekében jön létre. Bevezetik a patika szolidaritási díjat is, mely- lyel a nagy forgalmú patikák se­gítik a kisforgalmúakat. A patika létesítés feltételeinek megkönnyítése bizonyos felté­telek megléte mellett a lakosság egészének ellátását javítja. (A kistelepülések patikái jelenleg is élveznek bizonyos támogatottsá­got.) Az államtitkár kitért az or­vos látogatói kör tevékenységé­nek szabályozására, regisztráci­ójuk szükségességére, a kialakult ajándékozások módjának meg­változtatására. Megjegyezte, a kormányzat reméli, hogy az or­vos látogatók közül sokan rövi­desen orvosként hasznosítják fel- készültségüket. Ha már az orvo­kórházi számla soknál tartunk, idézzük ide a gyógyszerfelíró szoftver alkal­mazásának bevezetését. A leg­fontosabb cél itt is a beteg gyógyulása, de a lehető legol­csóbb patikaszerek alkalmazásá­val. Ez a rendszer már egész sor fejlett országban bizonyította al­kalmasságát, jól működik, mint ahogy a gyógyszereknek a pati­kákon kívüli értékesítése is. Krónikus betegségek és vizitdíj Igaz ugyan, hogy járulékot fi­zetünk, az emberekben mégis az a hamis illúzió él, hogy az egész­ségügy ingyenes, és bár az em­berek többsége tényleg fizet já­rulékot, mégis sokan indokoltnak tartják, mások kötelességüknek vélik a hálapénz fizetését, ame­lyet egyébként az orvosoknak csak a negyede kap meg. Az új rendszerben az eddig kiszolgál­tatott beteg ily módon egy szol­gáltatás tudatos vásárlójává vá­lik. A szolgáltatónál (orvosnál, kórháznál) maradó 300 forintos vizitdíj megfizetése alól a Mi­nisztérium becslése szerint 4 mil­lió ember kap mentességet, ami mindössze 100 forint befizeté­sét jelenti. Bizonyos vizsgálatok, szolgáltatások, mint pl. a terhes gondozás és a szülés, az éves egyszeri szűrővizsgálatok ingye­nesen vehetők igénybe. A kró­nikus betegek is mentességet él­veznek, számukra a havi gyógy­szeradagot az asszisztens is fel­írhatja. A magyar nyelvű kórházi számla adása megkerülhetetlen lesz, annak hitelességét a beteg aláírásával is igazolja, hogy a be­avatkozások elszámolása a biz­tosító felé tévedésmentesen, pon­tosan történjen. Hozzájárulhat ez is a visszaélések, valamint a há­lapénz visszaszorításához. Jogos kérdésekre hiteles válaszok- Marad-e választása a jövőben az új szabályozás sze­rint a betegnek, hogy szaba­don döntsön, melyik kórház­ra, és ott kire is bízza a gyó­gyítását? Ez a lehetőség megmarad, de a kórház, vagy orvos kivá­lasztása esetén a műtét, a ke­zelés árának harminc százalé­kát, de max. százezer forintot kell befizetnie a betegnek a választott kórház számlájára. Az igazságosság, az átlátha­tóság érvényesítését szolgál­ják majd a nyilvános várólis­ták is, elsősorban persze a be­avatkozásra szoruló betegek gyógyulását. A kormány re­formcsomagja az ismert jelen­tős változásokkal a gyógyszer- ellátástól a gyógyításig szin­te valamennyi szakmai terüle­tet átfogóan érinti, és ebből fakadóan kérdések sokaságát veti fel. A háziorvos, az orvos- látogató, a gyógyszerész, a kórházi orvos megnyugtató válaszokat vár különböző in­díttatásból megfogalmazódó kétségeire, nem utolsó sorban így van ezzel a beteg is. Az államtitkárt hallgatva a reformcsomag készítői a rész­letek kidolgozása során felké­szültek a megfelelően hiteles válaszokra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom