Észak-Magyarország, 2006. október (62. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-21 / 248. szám
2006. október 21., szombat ÉSZAK AKTUÁLIS /3 HÍRCSOKOR • Add a kezed! A Gondoskodás Alapítvány jubileumi, tizedik jótékonysági estjét tartja ma este 7 órától a mezőkövesdi sportcsarnokban. A bevételt az Add a kezed lakóotthon működtetésére használják fel. A műsorban a lakóotthonban élők is fellépnek. NÉZŐPONT Nem múlt, hanem jelen Kiss László laszlo.kiss@eszak.boon.hu Az ünnep, az ünneplés módja maga sohasem minősíti azt, amit ünnepiünk. Ha így lenne, minden nemzeti értékünk elenyészett volna rég, hiszen hacsak jómagam életére tekintek vissza, borzalmasabbnál borzalmasabb ünnepségek emlékét tudom felidézni. Sikerült a legtöbb fiatal számára a kötelező' időeltöltés és az unalom, illetve a vurtsli, az ingyen kapott szabadnap szinonimájává tenni március tizenötöt, augusztus húszadikát. A rendszer yártotta mú'-ünnepnapokról, mint novem- er hetedike, pedig még ekkor nem is beszéltem. A rendszerváltás után egyértelmű, hogy nem kötelező senkinek semmit ünnepelnie - ha tesszük, akkor azt önként, szívből tesszük. Ez a szabadság azonban nem járt automatikusan együtt azzal, hogy mindannyian tudunk is ünnepelni. Méltón, érzéssel, élménnyel. Úgy, ahogy azt érdemes. Mostanság például a politika tekinti magánhasználatú csatatérnek nemzeti ünnepeinket, most például 1956 ünnepét - ezzel minket civileket - mintegy mellékessé téve. Az 1956-os forradalom ünnepe amúgy is feladja nekünk a leckét, hiszen köztünk élnek a volt áldozatok és volt elnyomók - a családok szinte mindegyike érintett vagy így vagy úgy e sorsforduló következményeiben. Nem lehetséges és nem is várható el, hogy teljesen szenvedélymentesen, hűvös távolságtartással ünnepeljünk ezen a napon (október 23-án), mert az októberi na- okkal még együtt élünk. Huszonharmadi- a előtt és után... Buszok terelőúton Miskolc (ÉM) - A Zsolcai kapui emléktáblához tervezett koszorúzás miatt október 26-án reggel 9.50-től 10.30-ig több miskolci busz terelt útvonalon közlekedik. A terelés az 1, 101, 1A, 3, 3B, 4, 7 és 32-es járatokat érinti. Az 1, 101 és lA-s autóbuszok nem érintik a József Attila utcai és a Búza tér megállóhelyeket. A 3, 3B, 4 és 7-es autóbuszok a Bajcsy Zsilinszky utcai megállóhely helyett a Soltész Nagy Kálmán utcai villamos megállóhelyen állnak meg. A Búza tér végállomáson a járatok a 2-es autóbusz indítóhelyéről indulnak. A 32-es buszt a Gömöri pályaudvar irányában a Búza téren a 24-es járat megállóhelyén lehet igénybe venni. Több vonat jár Budapest (ÉM) - A MÁV vasútvonalain vasárnap ünnepnapra, október 23-án vasárnapra, kedden pedig a hétfőre érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok. A várható nagyobb utasforgalom miatt a forgalmasabb IC-járatok a szokásosnál több kocsival közlekednek. A MÁV valamennyi tartalékkocsiját felhasználja. Október 23-án mentesítő gyorsvonat indul Miskolcról a Keleti pályaudvarra 17.10-kor. VILLÁMVOKS Ön szerint meg kellene-e változtatni a gyülekezési törvényt? Szavazók száma: 104 2006. 10. 20. 17.00 óra Igen 50% I Nem 50% Következő kérdésünk: Ön részt vesz-e" valamelyik 1956-os megemlékezésen? wwwJöoonJiu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Engedetlenséget fontolgatnak... ■ A Gimnáziumok Országos Szövetsége tárgyalásokat és a törvény módosítását követeli. Miskolc (ÉM - KHE) - Polgári engedetlenségi mozgalom elindítását fontolgatja a Gimnáziumok Országos Szövetsége, mert állításuk szerint az oktatási kormányzat nem tárgyal velük érdemben a közoktatási törvény módosításáról. A szövetség pedagógusellenesnek tartja a törvény kampányát, amely megsérti a tanárokat, és ellenállást vált ki belőlük. Szeretnének az Oktatási Minisztérium döntéshozóival egyeztetni, de ők eddig nem reagáltak a felvetéseikre. A GOSZ közölte: ha nem jutnak el az érdemi egyeztetésig, és nem tudják elérni a törvény módosítását, akkor ff ............... A közoktatást ért változások valóban zűrzavarossá tették a tanévkezdést. Veres PAl .................................ff nem valósítják meg azt a törvényt, amely ilyen sok vitát és nehézséget okoz. Zűrzavaros évkezdés „A szövetség felhívása minden gimnáziumhoz eljutott A többletmunkáért járó díjhoz a pedagógusok később jutnak hozzá (Képünk illusztráció) mondta el lapunknak Veres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója - és minden intézmény saját maga dönti el, csatlakozik-e hozzá. A mi iskolánk vezetősége még nem vitatta meg ezt a témát, de valószínű, hogy részt veszünk a szövetség kezdeményezésében.” Az igazgató hangsúlyozta: a közoktatást ért változások valóban zűrzavarossá tették a tanévkezdést. A minisztériumtól hiába kértek segítséget, ott szeptemberben nem találtak olyan szakembert, aki a reformok végrehajtására vonatkozó információkkal tudott volna szolgálni. A pedagógusokat nem csak az elrendelhető heti plusz két óra érintette hátrányosan, hanem az is, hogy a többlet- munkáért járó díjhoz a pedagógusok később jutnak hozzá. $ emtippek.boon.hu A GOSZ felhívása és nyílt levele (PDF g9 kB) Elkezdődtek a ■ A hírek szerint megyénkben már elindult a megszorítások miatti leépítési hullám. Budapest, Miskolc (ÉM) - „Eddig nem volt nagyon érzékelhető a megszorítások miatti leépítési hullám, de szakemberek szerint hamarosan az lesz. A közszolgálatban a felmondási idő fél év ugyanis, ráadásul az intézmények a pénzügyi gondok miatt több lépcsőben válnak meg alkalmazottaiktól” - írja a Napi Gazdaság. A megszorítások hatására a versenyszférában elsősorban Borsodban és Heves megyében jeleztek eddig a vállalkozások létszámleépítéseket. A megyei munkaügyi központok adatai szerint a cégbezárások? legnagyobb mértékű elbocsátások az elmúlt hónapokban, de különösen szeptemberben a hazai kis- és középvállalkozásoknál voltak. Kórházi átszervezések? A lap szerint - mások mellett - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központban főként egészségügyi dolgozók jelentkeztek a megszokotthoz képest többen az elmúlt hetekben, ez elsősorban a kórházak átszervezésével és a rendelőintézetek összevonásával magyarázható. Ezzel párhuzamosan a kisvállalkozások száma is folyamatosan csökkent, főleg az ország hátrányos helyzetű régióiban - derül ki a lap által megkér- . dezett cégbíróságok október eleji adataiból. Őszi érettségizők ■ Pénteken megkezdődtek az őszi érettségik, megyénkben 14 iskolában vizsgáznak. Miskolc (ÉM - KHE) - Az őszi érettségi vizsgaszezonban megyénkben 686 diák tesz záróvizsgát 14 középiskolában (ebből kettő az OKÉV vizsgaközpontja). Az őszi vizsgaidőszakban középszinten és emelt szinten rendes, előrehozott, kiegészítő, szintemelő, ismétlő, pótló és javító érettségit tehetnek a tanulók. A diákok bármely vizsgatárgyból jelentkezhettek érettségire, a megyében a jelentkezők összesen 26-féle vizsgatárgyból vizsgáznak, emelt szinten 16 vizsgatárgyból regisztrált az OKÉV Északmagyarországi Regionális Igazgatósága jelentkezőket. Szóbeli novemberben Az emelt szintű szóbeli érettségit november 15-17-e között, a középszintű szóbeli érettségit november 22-30-a között tartják. Megyénkben kedden érettségiznek először ebben a szezonban a diákok, reggel 8 órakor a magyarral kezdenek. í emtippek.boon.hu A tanév rendje (PDF 118 kB) Két hónappal később avatják ■ A szlovák fél már átutalta Hejcére az emlékművek karbantartására szolgáló egymillió koronát. Hejce (ÉM - BG) - Magyarország történetének legsúlyosabb légiszerencsétlensége következett be 2006. január 19-én Hejcén, amikor a település melletti Borsó-hegynek ütközött egy szlovák katonai repülőgép. A légikatasztrófát csak egy katona élte túl, negyvenketten a helyszínen életüket vesztették. Később avatnak „A szerencsétlenséget követően felvetődött egy emlékmű megépítésének a gondolata, amelyet a faluban állítanánk fel, hiszen a katasztrófa helyszíne nagyon nehezen megközelíthető - mondta lapunknak Rohály Géza, Hejce polgár- mestere. - Még november elseje előtt szerettük volna felavatni az emlékművet, hogy a hozzátartozók és a zarándokok már itt róhassák le kegyeletüket a halottak napján. Technikai okok miatt azonban csak szeptember közepén tudta aláírni a szlovák védelmi minisztérium önkormányzatunkkal a megállapodást. Addigra az emlékű terve elkészült, a kivitelezőt is kiválasztottuk. Mára már az építési engedélyek is megvannak, és a napokban hozzákezdhetünk a tereprendezési munkákhoz, ff ................... Az építési engedélyek megvannak, és a napokban hozzákezdhetünk a tereprendezési munkákhoz. Rohály Géza amellyel a tervek szerint december 15-éig el kell készülnünk. Az emlékmű avatását pedig a tragédia évfordulóján, 2007. január 19-én tartjuk.” Egymillió korona Rohály Géza elmondta, az emlékmű kivitelezési munkáira összesen négymillió korona gyűlt össze szlovákiai és magyarországi adományokból. Ezen felül a szlovák fél egymü- lió koronát utalt át a hejcei ön- kormányzat számlájára, kifejezetten azzal a céllal, hogy a Borsó-hegyen lévő emlékhelyet és a majdani emlékművet a helyi ön- kormányzat gondozza. A megállapodás részeként ennek az összegnek egy részéből egy kétéves terepjárót vásárolt a hejcei önkormányzat, a fennmaradó összeget pedig az emlékhelyek rendben tartására fordítják. ftP.füR hujr emlippek.booH.hu Cikkeink a repülőgép-szerencsétlenségről (PDF 88 kB) Zorán. Őszi turnéjának keretében tegnap a miskolci Művészetek Házában lépett fel a népszerű hazai énekes, Zorán. (Fotó: Kőhalmi Péter)