Észak-Magyarország, 2006. október (62. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-19 / 246. szám
2006. október 19., csütörtök ÉSZAK KULTÚRA /5 HÍRCSOKOR • Textilművészek kiállítása. Bornemissza Eszter és Lilo Feichtinger textilművészek kiállítása nyílik ma délután 5 órától a Miskolci Galéria Rákóczi-házában. Megnyitja Aranyosi Zsuzsánna textilművész. A tárlat november 16-áig tekinthető meg. • Emlékpróba. A Miskolci Nemzeti Színház örökös tagjaival találkozhatnak az érdeklődők a tízéves Színháztörténeti és Színészmúzeum ünnepi programsorozata során, a következő beszélgetés október 24- én (kedden) délután 5 órakor lesz, a vendég Komáromy Éva színművész. Bozó Andrea és Kaszás Gergő Te rongyos élet, Egerben Eger (ÉM) - Sziráky Lucy operettszínésznőnek éppen beindulna a karrierje, amikor „véletlenül” kitelepítik - hiába tiltakozik, hogy ő már elvált grófi férjétől, a vaksors nem kegyelmez... így kezdődik Bacsó Péter Te rongyos élet című filmje, melynek színpadi változatát az október 23-i városi díszünnepségen mutatja be az egri Gárdonyi Géza Színház. A darabot a szerző írta színpadra az egri színház számára. A Csizmadia Tibor rendezte előadás nem csupán az 1983-as film színházi feldolgozása. Az alkotók azt kutatják, hogy mit mondanak az ’50-es évek problémái ma, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján. A főszerepet Bozó Andrea játssza, a további szerepekben Kaszás Gergőt, Gál Kristófot, Mészáros Mátét láthatja a közönség. A darab továbbra is műsoron marad az évadban. Maria Callas a Kamarában Miskolc (ÉM) - Terence McNally: Mesterkurzus című darabja „az opera egyik legfényesebb csillagának”, az 1977-ben elhunyt Maria Callasnak állít emléket. A színpadon a nagy művésznő mesterkurzusa elevenedik meg: Callas már nem tud énekelni, de miközben a tanítványait hallgatja, lepereg előtte az egész élete. A darabot már láthatta nyáron az operafesztivál közönsége, most a Kamaraszínházban október 24-én este 8, 25-én pedig délután 5 órától tűzi műsorára a teátrum a Pesti Színház vendégjátékaként. Maria Callas szerepében Kútvölgyi Erzsébet lép színpadra. A darab a Ráadás bérlet előadása, de jegyek korlátozott számban még válthatóak. ÉM-INTfSRIÚ: Tusnádi Csabával A közönség fejezi be a krimit M A közönség mondja meg, hogy ki a gyilkos. Elképesztő siker ez a különleges darab. Szabados Gábor szabados@inform.hu Miskolc (ÉM) - Amerikában a nem zenés színházi művek között a Hajmeresztőre magyarított című Paul Port- ner-darab vezet, ezt játszották a legtöbbször. A Miskolci Nemzeti Színház a múlt hét végén mutatta be a Kamaraszínházban. Az előadás rendezőjével, Tasnádi Csabával beszélgettünk. ÉM: Kérem, vázolja fel olvasóinknak, mitől különleges ez a „bűnügyi társasjáték". Tasnádi Csaba: Éppen ettől a műfaji megjelöléstől. Amit a társasjáték kifejezés takar. Az előadásban játszótársak lesznek a nézők, ami a gyerekelőadásoknál megszokott, ám felnőtteknek szólóaknái a legritkább. ÉM: A szó szoros értelmében beleszól a közönség a játék alakulásába? Tasnádi Csaba: Igen. Ők, a nézők a felügyelő segítői a gyilkosság elkövetője utáni nyomozásban. A felügyelő mint tanúkat kéri meg őket a közreműködésre. ÉM: És közreműködnek? Mi van akkor, ha senki nem mer megszólalni? Tasnádi Csaba: Szirtes Gábor játssza a felügyelőt, és szóra tudja bírni a nézőket. Először talán csak egyet,, a legbátrabbat, azután már jelentkeznek a többiek is. ÉM: Elárulhatjuk, hogy nem csak egy vége van az előadásnak? Tasnádi Csaba: Igen, ez még nem poéngyilkosság. Meg már úgyis eléggé közszájon forog. Tehát: lehet, hogy három egymást követő napon más-más lesz a gyilkos, és ez a nézőkön is múlik. ÉM: Összesen ennyi a variáció, ugye? Tasnádi Csaba: Igen. Kezdetben négy gyanúsított van, de azután háromra csökken a számuk. ÉM: Hogy lehetett a különböző befejezésekre, pláne a közönség reakcióira felkészülni a próbákon? Tasnádi Csaba: A három befejezésre nagyon egyszerűen: mindegyiket megtanulták a színészek. A közönséggel való játék elsősorban Szirtes Gáboron múlik, de persze a többiektől is különleges jelenlétet kíván. A próbák egy bizonyos szakaszában többen voltunk olyanok a nézőtéren, akik az általunk elképzelhető, a közönségtől várható összes reakciót megpróbáltuk számba venni, és azokkal a színészeket szembesíteni. ÉM: Nem félnek a színészek? Nem félti őket? Tasnádi Csaba: Nincs miért félni. Nagyszerű a társaság, nagyszerű a darab, a közönség pedig szeret játszani, ez a főpróbákon és az első előadásokon is bebizonyosodott. Úgy gondolom, hogy a nézők reakcióinak 70-80 százalékát előre lehet tudni, vagy sejteni, 20-30 százalék lehet meglepetésszerű, ami jóféle izgalmat kelt. A játszóktól a legfontosabb követelmény, hogy bármilyen szituációban is hozzák saját figurájukat, a karakterüknek megfelelő legyen az improvizálásuk. És persze, hogy „ki tudják segíteni” egymást. ÉM: A fentiek szerint célszerű akár többször is megnézni az előadást, hiszen ahány, annyiféle. Tasnádi Csaba: Ez így történik mindenütt, ahol csak játsszák. ÚHI 5 emtiDDek.boon.hu----------------A színház októberi műsora (PDF 84 kB) Úl SZÍNHÁZI BEMUTATÓ: Paul Portner: Hajmeresztő Izgalmas bűnügyi társas játékot láthatnak a nézők a színházban (Fotók: Bujdos Tibor) NÉZŐTÉR Ki teszi el láb alól a zongoraművészt? Bujdos Attila______________________________________________________ attila.bujdos@eszak.boon.hu Két biztosítéka okvetlenül van a Paul Portner színdarab sikerének. A szerző ötlete, az egyoldalú befogadói viszony feladása: az előadás annál jobb, minél kevésbé csak nézni akarja a közönség, minél inkább beleszólna. A társas játékhoz a kedvet a feldolgozott téma szolgáltatja: gyilkossági ügy nyomozásában kell részt venni. A krimi közkeletű műfaj, a nézőtől odafigyelést, gondolkodást, a krimiírói panelek mögé látást igényli. Ebben az esetben a közönség nemcsak nyomoz, de tőle függ, hogy mi lesz a történet vége, aznap este éppen ki teszi el láb alól a zongoraművészt. A Hajmeresztő sikerének feltétele is van. A legfontosabb, hogy kik játsszák. Tasnádi Csaba rendezésében hangsúlyos a szereplők közötti különbség megmutatása és fenntartása. Bár nem minden szereplő indítéka egyértelmű, mégis mindenki eléggé gyanús, és mindenki eleget is tesz érte, hogy ez a gyanússága jól megfigyelhető legyen. Molnár Sándor Tamás hisztisönérzetes karaktert épít a meleg borbély figurájából, nagy érzelmi váltásokkal. Kertész Marcella fodrásznő-alakítása egyszerre a titokzatosság és a könnyen meg- fejthetőség példája: biztosan sokat próbált már egy jobb élet reményében, biztosan sok csalódás érte, de tud hallgatni is - nem engedi szabadjára a nézői képzeletet. Máhr Ági kedvesen kétértelmű: játékában a kalandvágyó nő elszánás előtti bizonytalankodása éppen úgy megjelenik, ahogy a világot üvegbura alól figyelő nő ügyetlenkedése, amint a valósággal testközelségbe kerül. Bősze György kemény, céltudatos, egyensúlyra törekvő. Amennyit mutat a gyanússápból, ugyanannyit visszavesz belőle. Kézenfekvő módon emlékeztet a bűnügyi történetek sajátosságára: mindenre van magyarázat (legfeljebb nem egészen helytálló). A nyomozók közül kisebb a darabbeli felelőssége Chajnóczki Balázsnak, a szerepbeli önmagára utaló egyszerű, tiszta humorával teszi emlékezetessé színpadi jelenlétét. Szirtes Gábor viszont igazi kulcsszereplő: detektív és játékmester, kötött és szabad pálya határán egyensúlyozza az előadást. Jó érzékkel: nem a komikus énjét engedi érvényesülni, csak abból csinál viccet, amit a helyzet megenged. Ehhez a rendőrhöz nem keresett előké- eket a bűnügyi irodalomban. A isember és a szakember elegye. Józanul gondolkodik, s nemcsak kényszerűségből mérlegeli mindazt, ami a közönség számára is kérdéses: a nyomozás sem magasztos munka, apróságok megfigyelése, osztályozása - erre mindenkinek képesnek kell lennie, ha elégszer gyakorolta. Élvezetessé főleg a rögtönzések teszik az előadást. Van ebben valamelyes biztonságra törekvés is: ahogyan Szirtes Gábor belül marad a karakterén, a többiek sem lépnek ki a sajátjukból. Lehetne ettől görcsös, igyekvő a játék, de nem az: természetes. Ahol szorongást látni, ott is inkább a lelepleződés kockázata miatti, és nem a sémaválasztásra figyelő színész szorongását: nincsenek sémák, átgondolt szerepek vannak. (Paul Portner: Hajmeresztő, bűnügyi társasjáték, a Miskolci Nemzeti Színház előadása a Kamaraszínházban, rendezte: Tasnádi Csaba)
