Észak-Magyarország, 2006. szeptember (62. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-07 / 210. szám

2006. szeptember 7., csütörtök HIRDETÉS /13 ÉSZAK A beiskolázás alapja a legalkalmasabbak kiválasztása A TANÉVKEZDÉS MEGANNYI IZGALMAT HOZÓ JELENSÉGE ÉVRŐL ÉVRE, ÍGY AZ IDÉN IS Így VOLT, A FELVÉTELI VIZSGÁKRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉS ÉS AZ OTT NYÚJTOTT TELJESÍTMÉNY. JÓLLEHET, A VÁLASZTÉK NAGY, HISZEN A LEGTÖBB KARRA A FELVEHETŐK TÖBBSZÖRÖSE JELENTKEZIK. DÖNTÉSNÉL EZEK SZÁMOTTEVŐEK. AZ IDEI FELVÉTELEK JEGYÉBEN MINDEZT FIGYELEMBE VÉVE BESZÉLGETTÜNK dr. Szűcs Istvánnal, a Miskolci Egyetem tanulmányi REKTORHELYETTESÉVEL.- Lehet, hogy nagy szavaknak hangzik, de úgy érzem, a legszentebb feladatunk mind a hétköznapi mun­kában, mind pedig hosszabb távon, hogy a korosztályból az arra legal­kalmasabbakat, a legjobb képessé­gűeket válasszuk ki ahhoz, hogy később az egyetemen öt vagy hat év alatt olyan szellemi tevékenységet folytató egyéniségeket neveljünk, akik részben a társadalomnak hasz­nos tagjai lesznek hosszú távon, más­részt akik szeretik saját szakmájukat, értelmiségi munkájukat, élvezik, amit csinálnak, ettől boldogok lehetnek.- Mennyire népszerű a Miskolci Egyetem a közelmúltban tapasztalt felvételizés jegyében? ■- Örömmel beszélhetek róla, hogy nemcsak most, hanem az elmúlt két évben igen kedvező tapasztalataink voltak. A 2006-os felvételi a legszebb eredményeket hozta. Az egyetemen nyolc karunk és egy intézetünk van. Ezeknek a karoknak a dékánjai, illet­ve a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola igazgatói komoly beiskolá­zási tevékenységet folytattak az el­múlt hónapokban. Ennek is eredmé­nye az, hogy idén 9 százalékkal több hallgatót tudtunk felvenni összessé­gében, mint 2005-ben. Ezt a 9 száza­lékot akkor tudjuk igazán becsülni, ha figyelembe vesszük, hogy a de­mográfiai hullámnak még mindig a lefelé szálló ágában vagyunk. Ugyan­akkor azt sem lehet szem elől tévesz­teni, hogy évről évre fokozódik a ver­senyhelyzet az egyetemek között azért, hogy a legjobb teljesítményt nyújtó diákokat megszerezzék.- Mi a magyarázata a Miskolci Egye­tem ilyen nagy népszerűségének?- Mindenekelőtt ez egy ősi egye­tem, amelyet 1735-ben Selmecbá­nyán hoztak létre. A Miskolci Egye­tem valódi univerzitás, Magyaror­szágon ez az egyetlen olyan fel­sőoktatási intézmény, ahol a tudo­mány nyolc fő területéről történik felsőoktatás. Az univerzitás ugyan: is a sokkarúságot, a sok tudomány- területet átfogó intézményt jelent.- A népszerűséghez valószínű az is hozzájárul, hogy az egyetemnek pél­dás infrastruktúrája van.- Általánosságban is így van, de különösen a műszaki karoknál figyel­hető meg ez a dolog. Az innovatív tevékenység csak úgy képzelhető el, ha jól fejlett, jól felszerelt laborató­riumunk van, korszerű műszerek áll­nak rendelkezésre. Szerencsére az el­múlt öt évben erre elég szép lehetőséget biztosítottak a vállalatok. Szakképzési hozzájárulásból labora­tóriumfejlesztéseket, műszetvásárlá- sokat lehetett megoldani. Ez az egyik oldala a dolognak. A másik a kom­fortérzet növelése, idén februárban adtuk át az úgynevezett Uni Hotelt, amely szálloda jellegű kollégium. A régi kollégiumainkat pedig felújítot­tuk. Érdekes az is, hogy az ifjúság véleményét nagyon nehéz értelmes irányba befolyásolni. Az elmúlt 15- 20 évben nagyon slágerszakmák irá­nyában kialakult érdeklődés ma is felismerhető. Pedig ha végiggondol­juk, pont oda nem szabad jelentkez­ni, ahová a legtöbben jelentkeznek. Nálunk is volt olyan szak, ahol 12- szeres volt a túljelentkezés. Nem tud­juk meggyőzni a középiskolásokat, hogy ne oda jelentkezzenek, ahol 12- ből csak egyet vesznek fel. Ugyan­akkor olyan szakterületeken, ahol igen jó elhelyezkedési lehetőségeket biztosít a diploma, oda valahogy ke­vesen jelentkeznek.- Melyek ezek a szakok?- Elsősorban a műszaki karok, bár az informatika, amely az egész világon egyre jobban fejlődik, ez­iránt elég jó az érdeklődés. Itt is volt túljelentkezés. De jó elhelyezkedé­si lehetősége van annak, aki gépész­mérnöki vagy anyagtudományi ka­ron végez. Környezetvédelmi mér­nökök iránt is nagy az érdeklődés. Ezeken a szakokon végzett hallga­tóink diplomájukkal olyan nagyüze­mekben is el tudnak helyezkedni, mint a Borsodi Vegyi Kombinát, vagy a Tiszai Vegyi Kombinát, a cementipar és még számos közepes nagyságú vállalkozás. Mindezt fi­gyelembe véve azt tartanánk helyes­nek, ha a középiskolákban oktató ta­nárok a szülőkkel egyetértésben megpróbálnák a diákokat úgy irá­nyítani, hogy a társadalom és saját érdekeiknek megfelelő diploma megszerzésére törekedjenek - mondta befejezésül Szűcs István, a Miskolci Egyetem tanulmányi rek- torhelyettase. Idén a Gólyatábor két turnus­ban került megrendezésre. Az első turnusban négy kar, a Műszaki Földtudományi Kar, a Műszaki Anyagtudományi Kar, az Állam- és Jogtudományi Kar és a Bölcsé­szettudományi Kar leendő elsősei vettek részt összesen 680 fővel. A második turnusban a Gépészmér­nöki és Informatikai Kar, a Gaz­daságtudományi Kar és az Egész­ségügyi Főiskolai Kar gólyái ve­hettek részt összesen 800 fővel. A Gólyatábor szakmai napot tartottak az elsősöknek. Természetesen voltak izgalmas sport-, ügyességi és szel­lemi vetélkedők is. Esténként a buli sem maradt el. A táborba látogatott Hevesi Imre és zenekara, akik fergeteges koncertet adtak emelve ezzel a balekhét szín­vonalát. Minden esztendőben a leendő ELSŐÉVES HALLGATÓKNAK, AKIK A Miskolci Egyetemre felvételt NYERTEK, LEHETŐSÉG ADÓDOTT RÉSZT venni a Gólyatáborban, más, ismertebb nevén a „balékhét"-en. EZ A RÉGI HAGYOMÁNYOKON ALAPULÓ RENDEZVÉNY ALAPOZZA MEG A LEENDŐ HALLGATÓ ELSÓ EGYETEMEN TÖLTÖTT NAPJAIT ÉS TALÁN EZ IDŐ ALATT KÖTELEZI EL MAGÁT ÖRÖKRE A MISKOLCI Egyetem, az Alma Mater felé. Minden karnak megvoltak a ta­pasztalt szervezői, akik örömmel és izgalommal várták az új „kollé­gákat”. Programokban sem volt hi­ány. Némi ízelítő: a kohászhall­gatók ellátogattak Lillafüredre, megnézték az Őskohót, illetőleg a környező táj felemelő szépségét. A bányászok is gondoskodtak a szak­ma belsőbb bemutatásáról, külön Akadálymentesített épületek 2006 KÖZEPÉRE MEGVALÓSULT A Miskolci Egyetem épületeinek teljes AKADÁLYMENTESÍTÉSE. A MISKOLCI Egyetem a fejlesztések érdekében FOLYAMATOSAN PÁLYÁZIK A KÜLÖNBÖZŐ EU-S FORRÁSOKRA, ________________ Ily módon többek között siker­rel pályázott 2004 elején a „Fogya­tékos személyek esélyegyen­lőségének elősegítése” Phare-prog- ram keretében az egyetem épületei­nek akadálymentesítésére. A projekt fő célkitűzése az volt, hogy a Mis­kolci Egyetem campusa oly módon kerüljöú akadálymentesítésre, hogy a különféle fogyatékkal élő (moz­gáskorlátozott, hallás-, látássérült) emberek önállóan igénybe tudják venni az egyetem által nyújtott min­den szolgáltatást. Ez ebben az eset­ben egy összetett feladatot jelentett, mivel a campus nagy területen fek­szik, több épületegyüttesből áll. amelyek egymástól esetenként nagy távolságra helyezkednek el. Először a külső környezet aka­dálymentesítését kellett teljes körűvé tenni, hogy a parkolókból, illetve a tömegközlekedési jár­művek megállóiból minden épület megközelíthető legyen, valamint az épületek közötti közlekedés is biztosított legyen. Az épületek belső kialakításánál az volt a cél, hogy minden épületben a vízszin­tes és a függőleges közlekedés biztosított legyen, amelyet több helyen a liftek átalakításával, il­letve egyes helyeken új liftek épí­tésével lehetett megoldani. Az épületeken kívül olyan térképek kerültek elhelyezésre, amelyeken Braille-írással is fel lettek tüntet­ve az egyetem épületei, az épüle­teken belül pedig közel 50 db új tájékoztató tábla segít a köny- nyetíb eligazodásban. Informatikai beszerzéssel is se­gítette az egyetem a gyengén látó emberek tájékozódását, mivel be­szerzésre került egy Braille-nyom- tatóval ellátott számítógép, melyhez telepítésre került egy olyan szoft­ver, amelynek segítségével a számí­tógépen megjelenített információk hallhatók. Az akadálymentesen kialakított egyetemi campus lehetőséget te­remt arra, hogy a továbbtanulásból eddig fizikai akadályok miatt ki­maradók bekerülhessenek a fel­sőoktatásba és az egyetem minden karán tanulhassanak, elősegítve a különböző fogyatékkal élő embe­rek nagyobb mértékű társadalmi in­tegrációját. E változások nemcsak a helyben lakóknak nyújtanak esélyt a továbbtanulásra, hanem más településen lakó diákoknak is, hiszen a kollégiumi elhelyezésük is megoldott. Utolsó lépésként megtörtént az Egyetemi Sportcsarnok akadály- mentesítése is. Feladatok és lehetőségek a Miskolci Egyetemen az új tanév küszöbén Miskolcon is PPP-beruházások RÉVÉN GYARAPODOTT AZ EGYETEM ÉS GYA­RAPODIK, LESZ MÉG KOMFORTOSABB A KÖVETKEZŐKBEN. BERUHÁZNI, FEJLESZTENI magunk, Európa és a világ számára VONZÓVÁ LENNI MOST KELL, ÉS EHHEZ SOK PÉNZRE VAN SZÜKSÉG. MOST KELL A SOK pénz. Azzal, hogy részesei lettünk a BOLOGNAI FOLYAMATNAK, AZ EU ELSŐ HARMADÁBA KERÜLT A FELSŐOKTATÁSUNK. Lesznek területek, ahol változnak az IRÁNYOK, AZ ARÁNYOK ORSZÁGOSAN IS ÉS Miskolcon is. Ennek érdekében, hogy MÉG INKÁBB HASZNOSÍTHATÓ TUDÁSSAL ÉS VÉGZETTSÉGGEL KERÜLJENEK KI AZ INTÉZMÉNYBŐL A FIATALOK. E gondolatsort dr. Mang Bélá­nak, a Miskolci Egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettesének egy korábbi nyilatkozatából kölcsö­nözve az ünnepélyes pillanatok előtt megkockáztatható az a prózai meg­jegyzés, hogy talán kissé rendhagyó a nagy múltú egyetem most következő új tanéve.- Ez a tanévnyitás valóban rend­hagyó, jóllehet, a Miskolci Egye­tem 270 éves múlttal rendelkezik, így a tanévnyitás ceremóniája nem változott, a Selmecbányái hagyo­mány szerint történik most is. Fél 11 -kor megszólalnak a harsonák a tanévnyitón, és a karok zászlóit be­hozzák a diákok, bevonul az egye­tem rektora, és bevonulnak a ka­rok dékánjai. Újdonság, hogy eb­ben a tanévben a Miskolci Egye­temnek új rektora van dr. Patkó Gyula személyében, és több kart új dékán irányít. De rendhagyó a tanévnyitó azért is, mert egy új kar avatására is készülünk, az Egész­ségügyi Főiskolai Kar ez alkalom­mal kapja meg a kari szimbólumot, a zászlót. A tanévnyitás az új elsőéves hallgatók befogadásával jár. A Miskolci Egyetemen a létszá­mot bőven sikerült betölteni, sőt 4- 5 százalékkal több hallgatónk van, mint korábban volt. A tanévnyitó­val elkezdődik egy új oktatási rend­szer a magyar felsőoktatásban, így a Miskolci Egyetemen is, ez az úgynevezett többciklusú képzési rendszerre való átállás lesz. Ennek első ciklusában 3,5-4 év alatt alap­diploma fokozatot ad. Tehát nem kellett a belépésnél a hallgatóknak minden elhatározásukat rögzíteni, hiszen ez a rendszer rugalmas át­járhatóságot biztosít, közben vál­Dr. Mang Béla tani lehet a szakokat és későbbi mesterszakokon történő továbbta­nulást sem kell eldönteni. A hall­gatók megértették ezt. mi oktatók még tanuljuk az új képzési rend­szert. Az egyetem vezetésének óri­ási felelőssége, hogy tartalmában is új rendszer legyen, és olyan hallga­tókat tudjunk kibocsátani a szoká7 sós magas színvonalon, akik a munkaerőpiacon megtalálják a szá­mításaikat, és szeretném külön is hangsúlyozni, hogy meg tudjuk tar­tani őket a miskolci és a borsodi ré­gióban. Hiszen régiónk felemelke­désének ez az egyik kulcsa.- Ez az úgynevezett bolognai kép­zésre történő átállás.- Ez a bolognai képzési rend­szer, ami most már ugyanolyan lesz Európa 45 országában, de túlnyú­lik már Európán. Ebben benne van az is, ha egy tanuló kimegy külföld­re és ott fél évet, egy évet Párizs­ban. Berlinben vagy Prágában hall­gat, vissza tud jönni és a kinti kép­zését be tudjuk számítani. Nem ne­héz belátni, a képzések azon kívül, hogy itthon is átjárhatók lesznek az egyetemek között és az Európai Unióban is. Ez egy óriási lehetőség lesz a hallgatók számára, hiszen egymás tanulmányait elismerjük, így a tanulmányok átszámíthatók, betudhatók az országok között. A bolognai képzés teljes spektrumban indül minden képzési formában. úgy gondolom, azok a konferenci­ák. amelyeken bemutatjuk az ipar­nak, a környezetünknek, a társada­lomnak, mit változtattunk a képzé­si rendszerben, mindenkinek hasz­nára lesz majd.- Szólnunk kell arról is, hogy to­vább fejlődik az egyetem infrastruk­túrája, hiszen ebben a tanévben nyílik meg a diákhotel is - vetjük közbe.- A Miskolci Egyetem fejlesz­tése, úgy tűnik, minden anyagi ne­hézség ellenére is nagy léptékben halad. 2000 és 2002 között mint­egy 7,5 milliárd forintot fordítot­tunk a tantermek, előadók és az inf­rastruktúra fejlesztésére. Elindítot­tuk a szociális fejlesztéseket, ami életminőség-javítást jelent hallga­tóink számára. Minisztériumi mun­kám során a PPP modellek, vagyis a magántőke bevonásával fejlesz­téseket dolgoztunk ki. Ennek egyik vállalkozója Miskolc volt. Az első ütemben a nullás kollégium, vagyis a diákhotel megépült, amely bőven háromcsillagos szintű ellátást biz­tosít. Nem mellékes az sem, hogy ma 9 ezer forintot kell fizetni egy férőhelyért egy hónapban, az albér­letnél jóval versenyképesebb áron. A többi kollégium, amely az 50- es években épült, most a magán­tőke bevonásával önrész nélkül, te­hát az egyetemnek nem kellett sa­ját forrást biztosítani, a megemelt normatíva és a hallgatói díjak fe­dezik az új költségeket. Már egy kollégiumot korábban átalakítot­tunk, most pedig további kollégi­umokat alakítottunk át pincétől a padlásig, mindent felújítottunk, és többségében új bútorral rendeztük be. Újak a vizesblokkok is, a kol­légium közösségi terei megmarad­tak, így a szokásos miskolci jó han­gulat beköltözik a felújított kollé­giumokba is. Nagyon fontosnak tartom, hogy az 1800 kollégiumi helyet egy ütemben, gyakorlatilag a nyáron fel tudtuk újítani. A hall­gatók már beköltöztek, az első vé­leményeket hamarosan elmondják. Együttműködőnek gondolom az új lakókat abban, hogy megőrizzük ezeknek a felújított kollégiumok­nak az állagát - mondta befejezé­sül Mang Béla, a Miskolci Egye­tem stratégiai és fejlesztési rek­torhelyettese. Uni-Hotel az egyetemen 2X2 ÁGYAS APARTMANOK VANNAK. Ezeket közös vizesblokk köti össze, AMELYEKBEN A FÜRDŐSZOBA- VÉCÉ-ZUHANYZÓ TEREK ELKÜLÖNÍTETTEK. Minden szobához önálló teakonyha ÉS MINIÉTKEZŐ TARTOZIK. A MOZGÁSSÉRÜLTEK ELHELYEZÉSÉRE ALKALMAS SZOBÁK, VENDÉGOKTATÓI APARTMANOK IS KIALAKÍTÁSRA KERÜLTEK. A SZOBÁKHOZ TANULÓEGYSÉGEK ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK IS KAPCSOLÓDNAK IGEN SZÍNVONALAS KIALAKÍTÁSBAN. A BEÉPÍTETT BÚTORZAT A SZOBAI TANULÁS, SZÁMÍTÓGÉPES MUNKA LEHETŐSÉGÉT MESSZEMENŐEN BIZTOSÍTJA AZ EGYETEMI HÁLÓZATON KERESZTÜL. Az új diákhotel túl azon, hogy hallgatóink, doktoranduszaink, fia­tal oktatóink és vendégeinek számá­ra is új komfortos elhelyezést biz­tosít, a nemzetközi oktatói-hallga­tói mobilitások keretében, a konfe­rencia- és rendezvényszervezésben is jól hasznosul. A 2006. február 1-jén ünnepé­lyes keretek között átadott épüle­tet a hallgatók már birtokba vet­ték. Nyáron az épület teljes egészé­ben az idegenforgalom rendelkezé­sére áll. Ezen túlmenően a Campus Fej­lesztési Projekt második részében a meglévő épületállomány korsze­rűsítése vált lehetővé. A teljes pro­jekt több alprogramból áll, amely egyrészt az E/7-es kollégium vissza- bontásos rekonstrukcióját tartalmaz­za mely folyamatban van, másrészt sor került a már korábban elkészült A 603 FÉRŐHELYES „***”-0S SZÁLLODAI SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ MODERN ÉPÜLETBEN TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGÉBEN E/l-es kollégium mellett az E/2-E/6-os kollégiumok olyan fel­újítására, amelyek a modem kor, kö­vetelményeinek mindenben eleget tesznek. A megújított kollégiumok ünnepélyes átadására ma kerül sor. MLÍb

Next

/
Oldalképek
Tartalom