Észak-Magyarország, 2006. augusztus (62. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-01 / 178. szám
2006. augusztus 1., kedd Isim AKTUÁLIS / HIRDETÉS /4 RÖVIDEN • Térzene. A nyíregyházi Solti György Rézfúvós Együttes ad térzenét augusztus 4- én délután 5 órától Miskolcon, a Szinva teraszon. Vezényel: Szentpáli Roland. Tavalyi pillanat (Fotó. ÉM-archív) Kedvezmény a Szigetre Budapest (FH) - Ötven százalékos vasúti kedvezményt nyújt a MÁV és a GYSEV mindazoknak, akik a Sziget Fesztiválra vonattal utaznak. Az alkalmi menettérti kedvezmény visszautazásra csak akkor érvényes, ha azt a rendezvény helyszínén lebélyegeztetik - jelentette be Kavalecz Imre, a MÁV sajtószóvivője. Az ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosító vasúti jegyeket az utazóközönség a főváros Keleti, Nyugati és Déli pályaudvarára válthatják meg, kizárólag másodosztályra. A menetjeggyel az odautazást legkorábban a rendezvény napját megelőző nap 0 órától lehet megkezdeni, a visszautazást pedig a rendezvényt követő nap 24.00 óráig be kell fejezni. A retúrjegy visszaútra csak akkor érvényes, ha azt a helyszínen „Sziget 2006” feliratú bélyegzővel lepecsételik. A bélyegzést, vagyis az érvényesítést naponta 9.00 és 19.00 óra között végzik a MÁV munkatársai. ÉSZAK 2006-ban a Sziget Fesztivál augusztus 9-én, vagyis a jövő hé"" ten szerdán kezdődik, és egy héten át tart, vagyis augusztus 15én, kedden ér véget. A többség nem is M Miként készülnek az ijesztő nyugdíjas-jövőre a középkorúak? Nos, körülbelül sehogy. Miskolc (ÉM - BAL) - A hír így szól: „becslések szerint a 45 évesnél idősebb korosztály 38 százaléka nyugdíjazása után nehéz anyagi körülW .............................................. A saját kot tár- -«r-agx saim, barátaim körében azonban sohasem téma az öregkor. Lénárt György TANÁR ...............................................M mények közé kerül”. A miskolci riportkörutunk révén arra kerestünk választ, az érintettek - negyven felett, de jóval hatvan alatt, azaz egy-két évtizednyire a hatályos korhagyűjt tártól - hogyan viszonyulnak az elemzésekhez, amelyek előrejelzik: „ez az a csoport, amelynek nincsen semmilyen komolyabb megtakarítása, nem vesz részt az öngondoskodás formáiban, nagyon alacsony a fizetése”, következésképpen nyugdíjjáruléka. Az édesapa példája Természetesen maga az alaphír senkit sem hagy hidegen. Ki-ki vérmérséklete szerint a modern világ visszásságait, a fennálló kormányzatot, az aktuális politikát, netán a kizsákmányoló munkáltatókat kezdi okolni és elmarasztalni; az ilyen vélemények mellé, persze, a megszólalók nem szívesen adják arcukat, (teljes) nevüket... Ellenpéldát végül egyet találtunk, igaz, az ő nézete sem tért el az összképtől. Amíg egészséges vagyok és van munkám, nem foglalkoztatnak ezek a leendő gondok - reagált érdeklődésünkre a Nehezebb havonta Egy másik Tibor, aki megosztotta velünk nézeteit, szellemi munkát végez, vállalkozóként.- Az én módszerem, hogy spájzolni próbálok a rosz- szabb napokra. Azt gondolom, nem szabad nyugdíjasként sem leülni, aktívnak kell maradni, dolgozni, keresni - legalábbis így képzelem most, a mai egészségemmel - fogalmaz 45 évesként. Elárulja, magánbiztosítónak adja a jövedelme egy részét, hogy idősebb korára biztos anyagi háttérre támaszkodhasson. „Ez a német modell. Igaz, itt nehezebb a díjat havonta kigazdálkodni... De muszáj. Gondolni kell a jövőre. Nem hiszek benne, hogy mire én elérem a nyugdíjat, még lesz nyugdíj egyáltalán.” 45 év felett nem mindenki tud „rákészülni" a nyugdíjas évekre (felvételünk illusztráció) (Fotók: Bujdos Tibor) 46 éves Lénárt György. Mint mondta, soha nem töpreng ilyesmiken. Talán a munkája miatt is (sérült gyerekekkel foglalkozó tanár) másként tekint az élet nagy kérdéseire. „Hogy aktív leszek nyugdíjas koromra? Ki tudja? Az a példa lebeg előttem, hogy az édesapám, aki 83 éves, ma is mozog, jön, megy, kapálgat a kertben. A saját kortársaim, barátaim körében azonban sohasem téma az öregkor.” „Beletörődni” „Nem izgat” - ezek már Mihály szavai: ő tíz évre van a nyugdíjtól. Két évtizeden át gépkocsivezetőként dolgozott, ma vagyonőr, és úgy tartja, senki sem bízik a jövőben, amiként ő maga sem. „A többség nem csinál semmit, gyűjteni sem tud. Gyerekek, család segítsége? Az se.” Mi tehet a megoldás? „Beletörődni.” A nála fiatalabb, az építőiparban dolgozó Tibor sem kevésbé kiábrándult, bár ő inkább dühös, semmint lemondó. „Mi, akik minimálbéren vagyunk bejelentve, el se tudunk menni táppénzre, eltenni sem tudunk későbbre, emelkedik mindennek az ára, nem tudom, még milyen adókat fognak kivetni, a két gyerek miatt tudom, az oktatás sem ingyenes, mindennap kell valamire ötszáz forint, hát akkor mivel megyünk majd nyugdíjba?! Éhen fogunk dögölni...” BESZÉLJÜK MEG Ha Önt, kedves Olvasónk érdekli, érinti a cikkünkben olvasható téma, írja meg véleményét, kérdéseit az Olvasószolgálatnak! Szerkesszük együtt a lapot! Az olvasószolgálat telefonszámai: Beregi Mária: 46/502-900/3926 Kiss József: 46/502-900/3241 eszakolvasoszolq@inform.hu ______ 3501 Miskolc Pf. 351 Dr. Szobeczki Zsolt Bőrgyógyász-kozmetológus ► pattanásos bőr gyógyítása ► ekcémák, más bőrbetegségek kezelése ► anyajegyek szűrése ► szemölcsök eltávolítása ► lézeres szőrtelenítés ► arcon, orron (rozácea), lábon lévő kis erek eltávolítása lézerrel Magánrendelés: Miskolc, Álmos u. 1. (Szentpéteri kapu sarok) Péntek: 14J0-1700. Kedden: csak bejelentkezéssel IS^-IS00 *0* 30/399-0202 /diósgyőri Kórház SzülészetNőgyógyászati Osztály Oszt.vez. főorvos: Dr. Kádár Zoltán Az általános szülészetnőgyógyászati ellátáson kívül lehetőséget biztosít „Babamozi” 4D terhességi ultrahangvizsgálatra. Bejelentkezés tel.: 46/531-713 (8-12 óra) Hotel szintű alapítványi kórterem igénybe vehető. Diósgyőri Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály Dr. Rácz Sándor Osztályvezető főorvos Rendelési idő: Sürgősségi járóbeteg-ellátás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig a baleseti járóbetegrendelésen. Megjelölt időn túl az osztály sürgősségi ambulanciáján. Írj]rpí[zI|d[>I|i’I[4pTj4pIj.4;.4(.4[íIjí,IpI|^IfeIfdpJpI;,4pI[?JpI[d[dIfíI|íIplivl!;4|4||i KQ/PONTI SZUROCENTRUM KOMPLEX EMLŐSZŰRÉS, CSONTSŰRŰSÉGMÉRÉS Rendelési idő: munkanapokon 8.00-14.00 óráig Rendelés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Sebészeti tömb V. bejárata, alagsor Előjegyzés kérhető: 4Ó/515-200/1394-es mellék (emlőszűrés) 46/515-200/1859-es mellék (csontsűrűségmérés) Dr. Kolozsy Zoltán: A „prosztatás" férfi középkor A prosztatatúltengés a férfiak leggyakoribb, nem rosszindulatú betegsége. A leginkább 45-60 év között fellépő, főleg éjjel jelentkező gyakoribb vizelési ingerekért, csökkenő erejű vizeletsugárért, vizeléssel összefüggő alhasi, gáttáji és húgycsőfájdalomért, vi- zelet-utócsepegésért leggyakrabban a prosztata jóindulatú megnagyobbodása (az ún. prosztatatúltengés) a felelős. Kezelés nélkül e panaszok fokozódnak, a nehéz vizelés állandósul, a hólyagban egyre több vizelet marad vissza, amely a bakteriális fertőzés lehetőségét teremti meg. Később a vizelet már csak cseppekben ürül, s végül teljes vizeletelakadás lép- . hét föl. A középkorú férfiak életminőségét jelentősen rontó panaszokhoz már a kezdetektől kapcsolódhatnak a szexuális élet zavarai, mint a szexuális érdeklődés csökkenése, merevedési rendellenességek. Míg korábban a prosztatatúltengés eredményes kezelését szinte csak műtéti úton tudtuk elérni, ma már igazán hatékony gyógyszerek is rendelkezésünkre állnak. A korszerű gyógyszeres kezelés a műtétekkel egyenrangú lehetőséggé nőtte ki magát, a prosztatatúltengés miatt végzett műtétek száma szerte a világon jelentősen csökkent, illetve időDIAGNOSZTIKAI KÖZPONT HUNIK0 Kft. Osztályvezető főorvos: dr. Jenei Judit Emlő Centrum MiskolcTKerpely Adtai út 1. I. emelet (SZTK < ........... Telefon: 46/531-772. Rendelési idő: hétfő, keddTpenteR 8-14 óra szerda, csütörtök 8-19 óra Sürgősségi Betegellátó Centrum Diósgyőri Kórház Miskolc, Kórház út 1. (új épület) Telefon: 46/531-733, 46/531-700/246, 272 mellék Computer Tomographia Ultrahang digitális röntgendiagnosztika Rendelési idő: hétköznapokon 8—20 óra sebb korra tolódott. A gyógyszeres kezelés célja a kínzó vizelési ingerek megszüntetése, a beteg életminőségének javítása, a vizeletelakadás megelőzése. Az eredményes kezelés feltétele az idejében történő felismerés. Túl ezen az urológiai szakvizsgálat célja a hasonló panaszokkal kezdődő - ebben az életkorban ritka, de nem példátlan - prosztatarák kiszűrése, korai felismerése is. \ NÉGYDIMENZIÓS TERHESSÉGI ULTRAHANGVIZSGÁLAT B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. naponta ^I.OO^rától V, Beielentkezéi^ a 30/229-9325-ös telefonszámon J . ■: ■ iG'V'hw ú Dr. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS osztályvezető főorvos ' az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAI RENDELÉS (nemzőképesség-zavarok) szombat 11-13 óra. Miskolc, Erzsébet tér 1. Tel.: 70-212-2158 1 Semmelweis Kórház | Lithoterápiás Intézet CT-labor Dr. Krizsó Eszter laborvezető főorvosnő Semmelweis Kórház Lithoterápiás Intézet BABAMOZI 4 D terhességi ultrahangvizsgalat Rendelési idő: kedd-péntek 16-19 h Semmelweis Kórház Lithoterápiás Intézet Vesekő-epekő műtét nélküli sifiiu ***** ff? „..j, kőn ' ' Misaat*'"'* A hirdetés a legjobb befektetés! Dicsukné Edina ZZZ. 20/383-0055 Tel: (46) 560-005 Mobil: 20-434-2955 Beielenttó: Tel.: (46) 560-000 kezelése >-—í ki*Y 1 Mobil: 20-434-2955 1 Tel.: (46) 560-000 i A megye legkedveltebb napilapja! FÜRDETÉSEK